Kisalföld, 1983. május (39. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-01 / 102. szám
Teljesebb demokráciát „Véleményem szerint egy okos vezető túl is teljesíti a demokratizmussal kapcsolatos előírásokat Minél inkább bevonja, a dolgozókat saját döntéseinek az előkészítésébe, s nem utólag próbál korrigálni. Nagyon kedvezőek a tapasztalataink a Mosonmagyaróvári Timföld- és Műkorundgyárban a Glovita Győri Kötöttkesztyűgyárban.” — mondja munkatársunknak Újfalusi Sándor, a Szakszervezetek Győr-Sopron megyei Tanácsának vezető titkára. Interjúnk a 3. oldalon. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP GYŐR-SOPRON MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA GYŐR, 1983. MÁJUS 1. VASÁRNAP ÁRA: 1,80 FORINT XXXIX. ÉVFOLYAM, 102. SZÁM Nem álmodom Toronyéiról „Minek örvendezik András bácsi?” Az unokám lakodalmának” Nem emlegetjük, hány kilométerre esett Öttevénytől Toron vár, a ház ködös múltba tűnt, az ember álmai összegubancolódnak. Ülünk az udvaron, vállunkra a körtefa virága hull. Emlékezik a volt erdőkerülő a 81 esztendős Kelemen András: Nem álmodom Toronvárról című riportunk a 8. oldalon. II balettmester győri évei Túl a nyugdíjas koron megszretni, otthonnak érezni egy vadidegen ország idegen városát, biztosan nagyon ritkán sikerül. Olyat tenni érte, amiért ez a város hálás is, s ezt oly módon nyilvánítja ki, hogy emlékplakettet adományoz, még ritkább. S talán példa sincs rá, hogy mindezt két év alatt sikerüljön kiérdemelnie valakinek. Igaz, akiről mindezeket elmondhatjuk, a világhírű moszkvai balerina, Ludmilla Cserkaszova, aki ma a Győri Balett balettmestere. Riportunk az 5. oldalon. A MUNKA ÜNNEPÉN Van anyanyelvünknek egy régi, népies, kedvesen csipkelődő és humorizáló, fura szófordulata: megfogni a munka boldogabbik végit. Azaz nem a könnyebbiket (mert ilyen is van), hanem a boldogabbikat: a nehezebbet. Ami pedig tudvalevőleg — sok évezredes emberi tapasztalás szerint — nem csupa gyönyör és boldogság. De az az ősi tanasztalat is ott mosolyog e szólás mélyén hogy boldogulni csak így lehet. Ki tudja, kiknek, medveleinknek ajkán termett s vált szállóigévé. Régi nyelvi kövület soha időszerűbb, maibb bölcsességet nem közvetített számunkra. Csak a Munka, a jó és még jobb a hatékony munka segíthet rajtunk. Világszerte a munkát, az élet anyjp.t. ?■ életet adó, teremtő munkát ünnepli ma a négymilliárdos emberiség munkából élő natív többsége Állami rangra emelt ünnepként a munkások államaiban, a szocialista országokban, másutt szolidabb keretek között, de féltve őrzött hagyományként, ismét másutt pedig, a földkerekség sötétebb zugaiban, csak betiltva, titokban, vagy harcos demonstráiókért. Ám akár így akár úgr, május elseje a világ munkásainak, dolgozóinak hatalmas, nemzetközi méretű összefolyását fejezi ki: összetartozásunkat tekintet nélkül bőrszínre és politikai színárnyalatra, világnézetre vagy műszaki-gazdasági fedettség színvonalára. (Sokszínű, esőss bolygónkat behálózó jelképes felvonulás ez az, ünnep, szimbolikus kézfogás, szövetkezés a munka becsületének kivívására vagy erősítésére, s ami ettől elválaszthatatlan, mert legfőbb elemi feltétele: a béke megvédése. Hol a helyünk nekünk, magyar dolgozóknak — munkásoknak, mezőgazdasági szövetkezetieknek, értelmiségieknek — ebben a világot átfogó telkénes felvonulásban? Hová sorolhatunk be, mit tudunk felmutatni?'Hvel tudunk hozzájárulni a közös ünhöz, müven sajátos színárnyalatnakpi aa röggí+hptuk e májusi színnompát? Egyáltalán: van-e jogosultságunk ünnepelni a munkát, amikor hétköznapjainkon folyvást azzal a gonddal kell küszködnünk, hogy munkánk — legalábbis a lehetőségekhez és kívánalmakhoz, a világ és a magunk szabta követelményekhez képest — nem elég jó, hatékony, eredményes? Nos, mindennek ellenére azért van mit felmutatnunk. Történelmi távlatokban gondolkodva, persze. Hivalkodás nélkül, szerényen, de önérzettel mutathatjuk meg a világnak, hogy ez a valaha gazdaságilag-társadalmilag oly elmaradott ország, mióta sorsának irányítását maga a munkásosztály, maga a dolgozó nép vette kezébe, gazdaságilag is legalábbis jó közepesen fejlett országgá verekedte fel magát. Mindenesetre magasabb szintre, mint a vele azonos mélypontról, azonos történelmi elmaradottság tehertételeivel induló, de tőkés társadalmi viszonyok keretei közt megmaradt, kapitalista úton járó országok többsége. Munkánkkal — csak a munkánkkal — évtizedünk küszöbéig olyan életszínvonalat sikerült elérnünk, amely a leggazdagabb, a gazdaságilag legfejlettebb tőkés társadalmak mércéjével mérve sem lebecsülendő, beleértve ebbe az életszínvonalba természetesen nemcsak a fogyasztóit, hanem a létbiztonságot s az élet minőségének más meghatározó tényezőit is. Roppant gondjainkat elismerve sem kell szégyelnünk, sőt igen nagy eredményként mutathatjuk fel, hogy szocialista népgazdaságunk talpon tudott maradni az utóbbi négy év világgazdasági viharaiban is, amikor pedig gyengén vagy közepesen fedett, sőt, nálunk fejlettebb nemzetgazdaságok rendültek meg. Egy olyan világban, amelyben államok sora kénytelen csődöt, fizetésképtelenséget jelenteni; amelyben a népesség nagyobb részének életnívója romlott le zuhanásszerűen, amelyben munkanélküliek tízmilliói érzik bőrükön — a munka megbecsülése helyett — a munka értékének megalázó devalválódását, egy ilyen világban mi tiszta lelkiismerettel nézhetünk szembe magunkkal a munka ünnepén. Tiszta lelkiismerettel — de a legkevésbé sem önelégültséggel, megnyugvással A magyar munkásosztály, a magyar dolgozó nép marxista-leninista pártja, társadalmunk vezetőereje látszatra szerény, valójában, csak nagyon kemény munkával elérhető célt tűzött ki évtizedünk küszöbén, XII. kongresszusán: az elért eredmények megvédésének és a későbbi továbblépés megalapozásának regramját. Ezt az irányvonalat erősítené meg néhán napja a párt Központi-s zottságának — a két kongresszus közötti „félidős” — határozata. Imponáló erőt és magabiztosságot sugárzó tény, hogy az eddigi tapasztalatok nem kényszerítenek bennünket az irány, a határozatok módosítására, a VI. ötéves terv megváltoztatására. Ugyanakkor hallatlan erőfeszítésekre van szükség, az eddiginél is komolyabb munkára ahhoz hogy ezt az egész nénünk által egyetértéssel elfogadott irányt tartani, feladatainkat — kivált az ideieket — teljesíteni képesek legyünk. A munka ünneplésére csak hétköznapi szívós cselekedetek eredménye, munkánk hatékonyabbá tétele jogosíthat fel bennünket. A kor, amelyben élünk, s amely apáink-nagyapáink nemzedékének a májusi zászlók alá sorakoztatásával kezdődött: a munkásmozgalommal — az emberi történelem legnagyobb változásainak kora. S a legvédetesebb válaszútok, alternatívák elé állítja az emberiséget. A tőke uralma — vagy a munka uralkodása? Ez a két társadalmi rendszer fő kérdése. Amihez rögtön a második, nem kevésbé sorsdöntő járul. A munkában — a munka hatékonyságának, termelékenységének, eredményességének versenypályáján — dől el, bármily hosszú távon is, a küzdelem? Vagy pedig Földünknek a világűrre is kiterjesztett termonukleáris csataterein, egy olyan összecsapásban, amely az emberi civilizáció és kultúra, a tudomány és technika, minden eddigi emberi munka összes gyümölcsét hamuvá égeti? Az értelmes válasz csak egy lehet a kérdésre: a békének nincs ésszerű alternatívája. Jó, a munka versenypályáján tehát, de reménytelenül behozhatatlan hátrányokkal ” Eleve az „aki szegény, az a legszegényebb” esélytelenségével ? Tudva azt, hogy a munka hatékonyabbá, termelékenyebbé, versenyképesebbé tétele nemcsak jószándéktól és akarattól hanem műszaki színvonaltól, meg jól húzó anyagi érdekeltségtől , csupa-csupa anyagi erőforrástól is függ, amit viszont ismét csak hatékonyabb munkával lehet előteremteni? Számolva az ilyen és hasonló ördögi körökkel’ És megterhelve a nemzetközi feszültségből, a szocialista világra rákényszerített fegyverkezési versenyből, az ellenünk szegezett gazdaságiszankciókból származó minden tehertétellel? Igen, ilyen iszonyúan nehéz körülmények között sincs más választási lehetőségünk, nem lehet más válaszunk, csak a munka. Mindennapi aprómunkával — valójában óriási küzdelemben — megvédeni elért eredményeinket, gyarapítani a világban szerény lehetőségeinkhez képest a munka társadalmának vonzerejét, szót érteni a munkából élő emberek közös nyelvén, a munka nyelvén a gazdasági fejlődésünkhöz nélkülözhetetlen, kölcsönösen előnyös kapcsolatok által egyúttal enyhíteni a feszültséget- hozzájárulni a béke legfőbb biztosítékának, a szocialista világrendszer erősítéséhez — csak ez lehet az egyetlen értelmes válaszunk korunk kihívásaira. Hogy iszonyúan nehéz ez a munka? Igen. De épben ezért — valóban! — ez a boldogabbik vége. FOTÓ: SZŰK ÖDÖN ELJEN MÁJUS ELSEJE!