Kisalföld, 1983. május (39. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-01 / 102. szám

Teljesebb demokráciát „Véleményem szerint egy okos vezető túl is teljesíti a demokra­tizmussal kapcsolatos előírásokat Minél inkább bevonja, a dolgozó­kat saját döntéseinek az előkészí­tésébe, s nem utólag próbál kor­rigálni. Nagyon kedvezőek a ta­pasztalataink a Mosonmagyaróvá­ri Timföld- és Műkorundgyárban a Glovita Győri Kötöttkesztyű­­gyárban.” — mondja munkatár­sunknak Újfalusi Sándor, a Szak­­szervezetek Győr-Sopron megyei Tanácsának vezető titkára. Inter­júnk a 3. oldalon. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP GYŐR-SOPRON MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA GYŐR, 1983. MÁJUS 1. VASÁRNAP ÁRA: 1,80 FORINT XXXIX. ÉVFOLYAM, 102. SZÁM Nem álmodom Toronyéiról „Minek örvendezik András bá­csi?” Az unokám lakodalmának” Nem emlegetjük, hány kilométer­re esett Öttevénytől Toron vár, a ház ködös múltba tűnt, az ember álmai összegubancolódnak. Ülünk az udvaron, vállunkra a körtefa virága hull. Emlékezik a volt er­dőkerülő a 81 esztendős Kelemen András: Nem álmodom Toron­­várról című riportunk a 8. olda­lon. II balettmester győri évei Túl a nyugdíjas koron megsz­retni, otthonnak érezni egy vad­idegen ország idegen városát, biz­tosan nagyon ritkán sikerül. Olyat tenni érte, amiért ez a város há­­lás is, s ezt oly módon nyilvánít­ja ki, hogy emlékplakettet ado­mányoz, még ritkább. S talán pél­da sincs rá, hogy mindezt két év alatt sikerüljön kiérdemelnie vala­kinek. Igaz, akiről mindezeket el­mondhatjuk, a világhírű moszkvai balerina, Ludmilla Cserkaszova, aki ma a Győri Balett balettmes­tere. Riportunk az 5. oldalon. A MUNKA ÜNNEPÉN V­an anyanyelvünknek egy ré­gi, népies, kedvesen csip­kelődő és humorizáló, fura szófordulata: megfogni a munka boldogabbik végit. Azaz nem a könnyebbiket (mert ilyen is van), hanem a boldogabbikat: a nehezeb­bet. Ami pedig tudvalevőleg — sok évezredes emberi tapasztalás szerint — nem csupa gyönyör és boldogság. De az az ősi tanasztalat is ott moso­lyog e szól­ás mélyén hogy boldogul­ni csak így lehet. Ki tudja, kiknek, medv­eleinknek ajkán termett s vált szállóigévé. Régi nyelvi kövület soha idősze­rűbb, maibb bölcsességet nem közve­tített számunkra. Csak a Munka, a jó és még jobb a hatékony munka se­gíthet rajtunk. Világszerte a munkát, az élet any­­jp.t. ?■­ életet adó, teremtő munkát ünnepli ma a négymilliárdos embe­riség munkából élő natív többsége Állami rangra emelt ünnepként a munkások államaiban, a szocialista országokban, másutt szolidabb kere­tek között, de féltve őrzött hagyo­mányként, ismét másutt pedig, a földkerekség sötétebb zugaiban, csak betiltva, titokban, vagy harcos de­­monstrá­i­ókér­t. Ám akár így akár úgr, május elseje a világ munkásai­nak, dolgozóinak hatalmas, nemzet­közi méretű összefolyását fejezi ki: összetartozásunkat tekintet nélkül bőrszínre és politikai színárnyalatra, világnézetre vagy műszaki-gazdasági fedettség színvonalára. (Sokszínű, esőss bolygónkat behálózó jelképes felvonulás ez az, ünnep, szimbolikus kézfogás, szövetkezés a munka be­csületének kivívására vagy erősítésé­re, s ami ettől elválaszthatatlan, mert legfőbb elemi feltétele: a béke megvédése. Hol a helyünk nekünk, magyar dolgozóknak — munkásoknak, mező­­gazdasági szövetkezetieknek, értelmi­ségieknek — ebben a világot átfogó telkénes felvonulásban? Hová sorol­hatunk be, mit tudunk felmutatni?­­'Hvel tudunk hozzájárulni a közös ünhöz, müven sajátos színárnyala­­tnakpi aa röggí+hptuk e májusi szín­­nompát? Egyáltalán: van-e jogosult­ságunk ünnepelni a munkát, amikor hétköznapjainkon folyvást azzal a gonddal kell küszködnünk, hogy munkánk — legalábbis a lehetősé­gekhez és kívánalmakhoz, a világ és a magunk szabta követelményekhez képest — nem elég jó, hatékony, eredményes? Nos, mindennek ellenére azért van mit felmutatnunk. Történelmi táv­latokban gondolkodva, persze. Hival­kodás nélkül, szerényen, de önérzet­tel mutathatjuk meg a világnak, hogy ez a valaha gazdaságilag-társa­­dalmilag oly elmaradott ország, mióta sorsának irányítását maga a munkás­­osztály, maga a dolgozó nép vette kezébe, gazdaságilag is legalábbis jó közepesen fejlett országgá verekedte fel magát. Mindenesetre magasabb szintre, mint a vele azonos mélypont­ról, azonos történelmi elmaradottság tehertételeivel induló, de tőkés tár­sadalmi viszonyok keretei közt meg­maradt, kapitalista úton járó orszá­gok többsége. Munkánkkal — csak a munkánkkal — évtizedünk küszöbé­ig olyan életszínvonalat sikerült elér­nünk, amely a leggazdagabb, a gazda­ságilag legfejlettebb tőkés társadalmak mércéjével mérve sem lebecsülendő, beleértve ebbe az életszínvonalba természetesen nemcsak a fogyasztóit, hanem a létbiztonságot s az élet mi­nőségének más meghatározó ténye­zőit is. Roppant gondjainkat elis­merve sem k­ell szégyelnünk, sőt igen nagy eredményként mutathatjuk fel, hogy szocialista népgazdaságunk talpon tudott maradni az utóbbi négy év világgazdasági viharaiban is, ami­kor pedig gyengén vagy közepesen fedett, sőt, nálunk fejlettebb nem­zetgazdaságok rendültek meg. Egy olyan világban, amelyben államok sora kénytelen csődöt, fizetésképtelen­séget jelenteni; amelyben a népesség nagyobb részének életnívója romlott le zuhanásszerűen, amelyben munkanél­küliek tízmilliói érzik bőrükön — a munka megbecsülése helyett — a munka értékének megalázó devalváló­dását, egy ilyen világban mi tiszta lel­kiismerettel nézhetünk szembe ma­gunkkal a munka ünnepén. Tiszta lelki­ismerettel — de a legke­vésbé sem önelégültséggel, megnyug­vással A magyar munkásosztály, a magyar dolgozó nép marxista-leni­nista pártja, társadalmunk vezetőere­je látszatra szerény, valójában, csak nagyon kemény munkával elérhető célt tűzött ki évtizedünk küszöbén, XII. kongresszusán: az elért eredmé­nyek megvédésének és a későbbi to­vábblépés megalapozásának regram­­ját. Ezt az irányvonalat erősítené meg néhán napja a párt Központ­i-s zott­­ságának — a két kongresszus közötti „félidős” — határozata. Imponáló erőt és magabiztosságot sugárzó tény, hogy az eddigi tapasztalatok nem kénysze­­rítenek bennünket az irány, a határo­zatok módosítására, a VI. ötéves terv megváltoztatására. Ugyanakkor hallat­lan erőfeszítésekre van szükség, az ed­diginél is komolyabb munkára ahhoz hogy ezt az egész nénünk által egyet­értéssel elfogadott irányt tartani, fel­adatainkat — kivált az ideieket — tel­jesíteni képesek legyünk. A munka ünneplésére csak hétköznapi szívós cselekedetek eredménye, munkánk ha­tékonyabbá tétele jogosíthat fel ben­nünket. A kor, amelyben élünk, s amely apáink-nagyapáink nemzedékének a májusi zászlók alá sorakoztatásával kezdődött: a munkásmozgalommal — az emberi történelem legnagyobb vál­tozásainak kora. S a legvéd­etesebb vá­laszútok, alternatívák elé állítja az emberiséget. A tőke uralma — vagy a munka uralkodása? Ez a két­ társa­dalmi rendszer fő kérdése. Amihez rögtön a második, nem kevésbé sors­­döntő járul. A munkában — a munka hatékonyságának, termelékenységének, eredményességének versenypályáján — dől el, bármily hosszú távon is, a küz­delem? Vagy pedig Földünknek a vi­lágűrre is kiterjesztett termonukleá­ris csataterein, egy olyan összecsapás­ban, amely az emberi civilizáció és kultúra, a tudomány és technika, min­den eddigi emberi munka összes gyü­mölcsét hamuvá égeti? Az értelmes válasz csak egy lehet a kérdésre: a bé­kének nincs ésszerű alternatívája. Jó, a munka versenypályáján tehát, de reménytelenül behozhatatlan hátrá­nyokkal ” Eleve az „aki szegény, az a legszegényebb” esélytelenségével ? Tudva azt, hogy a munka hatéko­nyabbá, termelékenyebbé, versenyké­­pesebbé tétele nemcsak jószándéktól és akarattól hanem műszaki színvo­naltól, meg jól húzó anyagi érdekelt­ségtől , csupa-csupa anyagi erőfor­rástól is függ, amit viszont ismét csak hatékonyabb munkával lehet elő­teremteni? Számolva az ilyen és ha­sonló ördögi körökkel­’ És megterhel­ve a nemzetközi feszültségből, a szo­cialista világra rákényszerített fegy­verkezési versenyből, az ellenünk sze­gezett gazdasági­­szankciókból szárma­zó minden tehertétellel? Igen, ilyen iszonyúan nehéz körülmények között sincs más választási lehetőségünk, nem lehet más válaszunk, csak a munka. M­indennapi aprómunkával — valójában óriási küzdelem­ben — megvédeni elért eredményeinket, gyarapíta­ni a világban szerény­­ lehetőségeink­hez képest a munka társadalmának vonzerejét, szót érteni a munkából élő emberek közös nyelvén, a munka nyel­­vén­ a gazdasági fejlődésünkhöz nél­külözhetetlen, kölcsönösen előnyös kapcsolatok által egyúttal enyhíteni a feszültséget- hozzájárulni a béke leg­főbb biztosítékának, a szocialista vi­­lágrendszer erősítéséhez — csak ez­ le­het az egyetlen értelmes válaszunk ko­runk kihívásaira. Hogy iszonyúan ne­héz ez a munka? Igen. De épben ezért — valóban! — ez a boldogabbik vége. FOTÓ: SZŰK ÖDÖN ELJEN MÁJUS ELSEJE!

Next