Kisalföld, 1983. július (39. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-19 / 169. szám

ÉRDE­M ESEMÉNYEK Ma a premier a Sportcsarnokban Izzó planéták A Győri Balett Budapesten Izzó planéták címmel új műsor bemutatójával lép ma este a közönség elé a Markó Iván vezette Győri Balett , ezúttal Budapesten. A főváros új sportcsar­nokában kedden, szerdán, pénteken, szombaton és va­sárnap lép fel az együttes, az előadások este nyolc óra­kor kezdődnek. Győrben az Express Iroda által árult összes jegy elkelt, a megyeszékhelyről 630-an utaznak a fővárosba a balettprodukció megtekintésére. Jegyek Győrben is kaphatók Bék­fesztivál az ország közepén Mint arról már július 14-i számunkban részletesen be­számoltunk, a Képes Újság szerkesztősége kezdeménye­zésére­ nagyszabású békefesz­tivál lesz Pusztavacson, az ország földrajzi középpont­ján. Az augusztus 6-án és 7-én megrendezésre kerülő­­ békefesztivállal hagyományt kívánnak teremteni, s ennek érdekében rendkívül érdekes, tartalmas, művészi, szórakoz­tató programot állítottak össze. Belépőjegyeket a puszta­­vacsi békefesztiválra, 10 fo­rintért, a Győr megyei Lap­kiadó Vállalat, hirdetési osz­tályán vásárolhatnak ol­vasóink. (Győr, Tanácsköz­társaság útja 51.) Vízhiány a Fertő mentén Szakaszos szoláltatás Az aszály kezdetén a Sop­roni Víz- és Csatornamű Vál­lalat­ felhívta a Fertő menti községek lakosságát a taka­rékos vízhasználatra, ám sem ez, sem a július nyol­­cadikán­ bevezetett korlátozó rendelkezés nem vezetett eredményre. Ezért a válla­lat a községi tanácsokkal egyetértésben úgy döntött, hogy az érintett falvakban a mai naptól bevezetik a sza­kaszos vízellátást. A szaka­szos szolgáltatás szerint egyes helyeken napközben maximum öt-hat óra hosszat éjszaka ennél hosszabb ide­eg szünetel a vízellátás. Az idő­pontokról az érintetteket idő­ben tájékoztatják. Ügyeletes riporter: FREÉSZ KÁROLY Befejeződtek a Soproni ünnepi hetek ...de jön a ráadás Vasárnap este befejeződött az ünnepi hetek eseményso­rozata Sopronban. Strauss fülbemászó keringőivel és tüzes polkáival búcsúzott a Fő téren a Városi Fúvósze­nekar a XXVI. alkalommal megrendezett rangos ese­ménysorozattól. A késő esti órákban az immár hagyomá­nyos Il Silenzio búsan­ szép dallama csendült fel, ám sokaknak még ezután sem volt kedvük álomra hajtani fejüket. Ugyanígy a város sem hallgat el a következő hetek alatt. Július 19-én és 20-án, kedden és szerdán a Békés József: Császárok cí­mű musicaljét mutatják be a Színművészeti Főiskola végzős hallgatói, a Petőfi Színházban. Ezt követően ugyancsak július 20-tól nyí­lik meg a nyári művésztelep alkotó­művészeinek bemuta­tója a Liszt Ferenc Művelő­dési Központban. A tárlat augusztus 3-ig tekinthető meg. A harmadik, sorrend­ben következő kul­t■urális esemény a KISZ KB fiatalok imázi színháza, amely kilius 23-án, szombaton kezdődik és egy hétig tart­ nyitva a Bás­tya- és a Várkertben. ­ Nagyarányú halpusztulás történt a győri Ipar-csatornán. Felvételünk a holtág egyetlen kis részletét ábrázolja csupán, ám ebből is jól érzékelhető, milyen mértékű elhullásról van szó. A pusztulás okát egyelőre csak találgathatjuk, miután tegnap délelőtt a felügyeleti szervek (megyei tanács illeté­kes osztálya és a csatornát bérlő horgászegyesület) megle­pődve értesültek szerkesztőségünktől a történtekről. Annyit azért sikerült megtudnunk, hogy a nagy szervesanyag tartal­mú vizekben az ilyen hosszan tartó hőség hatására, mint a mostani, rendszerint előbb-utóbb oxigénhiány lép fel. Felte­hetően ez okozta most is a halak tragédiáját. A vizsgálat eredményéről tájékoztatjuk olvasóinkat. A közérdekű bejelentések sorsa Tegnap délután ülést tar­tott Mosonmagyaróvár város Tanácsának végrehajtó bi­zottsága. A testület jelentést hallgatott meg a lejárt ha­táridejű vb-határozatok vég­rehajtásáról, majd döntést igénylő ügyekben határozott. Ezután Korbonitz László és dr. Szalay György osztály­vezetők számoltak be a vá­rosgazdálkodási, kommuná­lis és közmű vállalatok ható­sági jellegű intézkedéseinek törvényességéről, a közérde­kű bejelentések és javaslatok intézésről. A középtávú sport­fejlesztési terv időarányos teljesítéséről Molnár Sándor testnevelési és sportfelügyelő adott számot, végezetül a végrehajtó, bizottság és a vá­rosi-járási KISZ-bizottság együttműködési megállapo­dásáról tanácskozott a testü­let. Hírek ■ Új üzem. Kisüzem ki­alakítása kezdődött Egyhá­­zasfaluban. Az elhasználódott régi iskolaépület felújítására a kőszegi Pannónia Ruhaipa­­ri Szövetkezet vállalkozott, munkalehetőséget teremtve ezzel mintegy félszáz helyi asszonynak. A munkálatok jó ütemben haladnak, az üzem augusztus végére várhatóan megnyitja kapuit. □ FÜZETVÁSÁR. Tegnap megkezdődött a hagyományos engedményes iskolai­­füzetvá­sár. 30 százalékos kedvez­ménnyel árusítják a füzete­ket,­­ s a szokásokhoz híven egységcsomagokat állítanak össze. Az áruválaszték kielé­gítő, a vásár augusztus 6-ig tart. (“A SZIVÁRVÁNY SHOW. Érdekes műsorral várja ma este a fiatalokat Győrött a Petőfi Sándor Városi Műve­lődési Központ. Hét órai kez­dettel Nagy Ban­dó András humorista jép fel az­­Ifi m­esszóban, fél kilenckor pe­­dig a Frász társulás ad kon­certet a Szivárvány Show műsorában.­­ A SOPRONT VÁROSI­JÁR­ÁST KÖNYVTÁR július 25-től, előreláthatólag augusz­tus 20-ig zárva tart. Ezalatt az idő alatt mintegy 320 négyzetméterrel bővítik a kölcsönző területét. Világo­sabb, modernebb olvasóte­remmel és hangtárral is gya­rapítják a könyvtárat. ■ LÖVÉSZET. A soproni Határőrség 1983. július 20-án (szerdán) reggel hét órától délután 14 óráig éleslövésze­­tet tart a harkai katonai lő­téren. ■ HIVATALOS TOTÓ­NYEREMÉNYEK. A Sport­­fogad­ási és Lottóigazgatóság közlése szerint a totó 29. he­tére beérkezett 3 743 340 db szelvény. A nyeremények: 13 plusz 1 találatos szelvény 2 db, a nyeremény és a juta­­lom együtt 582 165 forint. 13 találat­os szelvény 10 db, nye­reményük egyenként 218 310 forint. 12 találatos szelvény 701 db, nyereményük egyen­ként 1938 forint. 11 találatos szelvény 12 432 db, nyeremé­nyük egyenként 117 forint. A 10 találatos szelvények szá­ma 95 901 db, ezekre egyen­ként 28 forintot fizetnek. A kifizetés időpontja: 10 000 fo­rint alatt július 23-tól, 10 000 forint felett július 28-tól. bb n­ov iden. Rovarölő burgonya. Az amerikai Cornell Egyetem kutatói kineveltek egy bur­gonyafajtát, amelynek raga­dós bolyhokkal ellátott szára és levele menthetetlenül fog­va tartja a kártevőket. A védekezőképes növény a bo­líviai vad burgonya és az amerikai termesztett burgo­nyái keresztezésének az­­ered­ménye Ha sikerül a hibrid növény ízét, hozamát, tápér­tékét és ellenállóképességét a mai burgonyáéhoz hasonlóvá tenni, a ragadós burgonya termesztésével az eddig hasz­nált rovarirtószerek ötven százalékát meg lehet takarí­tani. ORVOSI ÜGYELET GYŐRÖTT: du 5 órától reggel 7-ig a Bacsó Béla u. 51 S2. alatti körzeti orvosi rendelőben. Telefon 12-244. Gyermekorvosi ügyelet ugyanott, du 5 órától másnap reggel 7-i­g Fogorvosi készenléti ügyelet is ugyanott, este 8 órától másnap reggel ? óráig. SOPRONBAN, du 5 órától reggel 7-ig a Lenkey u. 5 szám alatti központi ügyeleti rendelőben Te­lefon* 12-011 MOSONMAGYARÓVÁRON: du 5-től reggel 7-i­g a rendelőintézetben, a Kapu Lajos tér 2 sz alatt Telefon- 15-013 CSORNÁN: du 11 órától reszel 7-12 az új kör­zeti rendelőben a Vörös Hadsereg u. 62. sz. alatt. Telefon: 337. KAPUVÁRON: a központi körzeti ügyeleti szol­gálat Kapuvár városban (öntés település kivételé­vel­ ellátja vitnyéd községet és Csermajor tele­pülést ingyenes és kötelező TÜDŐSZÜRÉS: GYŐRÖTT: az Amadé L. u. I. sz. alatt, délelőtt 11- től du 17 óráig. SOPRONBAN: a Kiss J. u. 2. sz. alatt, de. 7-től 12- ig. 1983. július 19. Kedd. — EMÍLIA napja. A Nap kél 5.06 — nyugszik 20.34 órakor. A Hold kél 15.51 — nyugszik 1.02 órakor. Százhúsz évvel ezelőtt, 1863. július­­19-én született, és 71 éves korában, 1934-ben hunyt el HERMANN BAHR osztrák dráma- és regényíró, kritikus. Várható időjárás az ország területén ma estig: folytatódik a napos, meleg idő, a déli óráktól azonban nyugat felől időnként már erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet, és főként nyugaton és északon várható zápor­eső, zivatar, helyenként jégeső. A legmagasabb nappali hőmérséklet 31 és 36 fok között alakul. A Balaton vizének hőmérséklete Siófoknál hétfőn 11 órakor 25 fok volt. A DUNA vízállása Dunaremeténél 380 cm­, a RÁBA Győr­nél 154 cm, és mindkettő apadó jellegű. RÁDIÓ- ÉS TELEVÍZIÓMŰSOR KOSSUTH RA­DIO: 8.20: Miai kulturális prog­ramok. — 8.2-3: Lélek és test. XVI. rész (is­m.). — 8.55: Nóták. — 9.10: O­sszettfiná­lék. — 9.44: Játsz­­szan­k a billen­tyűk­ket ! — 10.05: MR 10—14. — 10.35: Schubert: Rosamunda — kísérőzene. — 11.35: Kháron la­dikján vagy az öregedés tüne­tei. XV. 11. rész. — 12.40: Rek­lám. — 12.45: Törvénykönyv. — 13.00: Nótamuzsika. — 13.35: Év­forduló­k a diákla­potban. — 14.00: Maros Éva (hárfa) felvételeiből. — 14.41: Arcképek a német iro­dalomból (ism.). — 15.05: Nyom­­kereső. James Feni­more Cooper regénye. — 16.00: Népzenei Han­gos Újság. — 16.40: Mozart: Kis éji zene. K. 525. — 17.05: Mozgás­terek. A könyvtár és környezete. III. rész. — 17.30: Filmzene — 17.42: Reklám. — 17.45: A Szabó család. — 19.15: Új operalemeze­­inkből. — 20.00: Kézfogások. — 20.41: Barokk muzsika. — 21.30: Gazdasági reformkorok II. rész. — 22.20: Mozaikok a szorm­szédból. I. rész. — 22.30: de Fallia: A há­romszögletű kalap. — 22.50: Késő este. — 23.00: A Magyar Rádió Brams-ciklusa. XXIV *19. rész. — 23.31: Croesus. Részletek. — 0.10: Virágénekek. PETŐFI RÁDIÓ: 8.05: Magyar művek rézfúvókra. — 8.20: Kül­politika (ism.). — 8.35: Társalgó. 10.00: Zened él el ott. — 12.25: Gyermekek könyvespolca. — 12.35: Melódiakoktél. — 13.25: Látószög. Ifjúsági jegyzet. — 13.30: Fényrehívó. — 14.00: Opera­­slágerek. — 14.35: Tánc­zene. — 15.20: Könyvről — könyvért. — 15.30: Örökzöld dallamok. — 16.35: Csúcsforgalom. — 17.57: Reklám. — 18.00: Beszélgetés az építészetről. — 18.35: A hangle­mezbolt könnyűzenei újdonságai. — 19.05: Hunyady Sándor meséi V/3. rész. — 19.35: Csak fiatalok­nak ! — 20.35: Mit olvashatunk a Béke és Szocializmus című folyó­iratban? — 20.45: A Rádió Dal­színháza* Fő a ven­dég. — Köz­­bér*: 01.47: Leg*vél Kosztrov elv­társhoz Párizsból, a «szerelem lé­­n­yedéről. (ism.). —21A3: A zenés játék fo*vtetás­a. — 23.20: Népda­lok, néptáncok. 3. MŰSOR: fi.­*5: Műsorlap­ ese­tés. — 9.00: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekara játszik. — 10.28: János vitéz. Részletek. — 11.05: Külpolitikai könyvespolo. — 11.20: Új dzsessz­­felvétel­einkből. — 11.43: A fősze­­renben: Jelena O­braze­ova. vtt/3. rész. — 14.04: Magyar Irodalmi A r­ohén csarnok. Füst Milán. 2. rész dsm.). — 14­25: XTII. századi muzsika — a Gótikus trió elő­adásában. — 14.40: Zenekari mu­­ruslemezünket. — 16.45: Labirm­­zsika. — 16.09: Bemutatjuk új kó­­ruslemezünket. — 16.45: Labarin­­tus. — 17.00: Operaáriák. — 17 30: Harminc perc alatt a Föld körti (ism­.). — 18.00: Kocsis Zolán zongoráik. — 19.05: Nenda fe’­­dolgozások. — 19.40; vallomás a műfordításról. _ 200fl: Acnonai n nemzetközi zenei fesztivál. — 21 "A; Wagner: A nibelung gmb­­raie. v'?. r^sz. — 92 i#1; a cetme­­ceni örsesc^na^ok. fAhrofev^ihői — w A0: Az Éder-vonósnégyes játszik. GYORS RÁDIÓ: 17.00: Hírek. — 17.05: Információk üdülőknek. — 17.15: A Na-És együttes felvé­teleiből. — 17.25: Beszélgetés Csa­tár András felsőszölnöki tanító­val. 17.45: Dallamkoktél. —■ 18.00—18.30: Nyugat-dunántúli kró­nika. — Esti muzsika. — Időjá­rásj elentés. BUDAPESTI TV I.: 15.50: Hírek. — 15.55: A treppi lány. Tv-film. — 16.30: A zöld er­dő meséi (2.). — 16.55: Emlékszel még ? Operettmű­­sor. — 17.30: Nem­csak nőknek. — 17.45: Reklám. — 17.50: Sportmú­zeum .Huszonegy arany plusz... — 18.15: Épül a közös atomerő­, mű. — 19.06: Tv-torna. — 19.10: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó­­. — 20.00: Álomk­eres­k­ed­ők (1.). — 20.55: Stúdió 83. — 21.55: Jerry Rawhing Ghánája. — 22.45: Tv­­híradó 3. 2. MŰSOR: 20.01: Színitiszta va­rázslat. Angol fil­m­. — 20.40: Liszt: Mazeppa. — 20.50: Tv-hír­­adó 2. — 21.10: Tokiói történet. Japán film. SZLOVÁK TV I.: 8.56: Hírek. — 1.OO­’: Autósok-motorosok. — 9.30: Ivan Bukovcan: A karne­vál első napja. Tv-játék. — 10.40: A rendőrség nyomoz. — 10.45: Az Alpok teteje. Természetfilm. — 11.10: Hírek. — 16.55: Hírek. —­ 17.00: Borrominitől Guariniig. — 18.00: Nyugat-szlovákiai maga­zin. — 18.30: Mezőgazdasági ma­gazinműsor. — 19.10: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Zöld­hullám. Film. — 21.30: Séta a világűrben. Ismeretterjesztő so­rozat. — 22.00: Ez történt 24 óra alatt. — 22.15: Zenebarátok köré­ben. Hangversenyműsor. — 25.95: Hírek. T­.­ 20.00: Fiatalok tv-s­lubja. — 21.30: Időszerű események. — 22.00: Fiatalok tv-klubja. OSZTRÁK TV I.: 10.30: Flip­per. Film. — 12.10: Hétfői tele­sport. — 15.00: Billy. Filmsoro­zat. — 16.45: Tom és Jerry. Film­sorozat. — 17.25: Gyermekműsor. — 17.55: Jó éjszakát, gyerekek! — 18.30: MI. — 19.00: Osztrák képek. — 19.30: Tv-híradó. — 20.15: Riportműsor. — 21.00: Ed­ward filmje. Film. — 22.35: Hí­rek. II.: 18.30: Bonanza. Filmsorozat. — 19.30: Tv-híradó. — 20.15: Bé­csi dalok, bécsi anekdoták. — 21.50: Hírek. SEGÍTŐ kapcsolat A családi élettel összefüggő jogi, szociális, egész­ségügyi, pszichológiai és egyéb kérdésekben ingye­nes tanácsadást tartunk ma, kedden 17—19 óráig a Hazafiak Népfront Győr városi Bizottsága helyisé­geiben. Cím: Győr, Szabadság tér 1., fszt. 10., te­lefon: 12-597. MOZIMŰSOR Ásványráró: Egy trombitás Szocsiban (sz) 6. Beled: Éjsza­ka történt (sz) 6. Bősárkány: Luxusbordély Párizsban* (sz) 6. Csorna: Ka­rate (lap) 16. Cabiria éjszakái* (o) 18. Farád: A lator* (o) 7. Fertőszentmiklós: Egy szoknya, egy nadrág (m) 7. Gönyű: A szénbányász lám­a (USA) 6. Győr, Rába: A szele­­burdi család (m) 14. öld meg a Sogunt* (lap) 16, 1­ 8. Győr, Rába Kamara: A 3. sz. űrbázis* (ang) 5. 7. Győr, Vörös Csillag: A Sár­kány éve (sz) 11, 3. A nyolcadik utas: a halál* (ang) 16. 18. Győr, Mesemozi: Münchausen báró cso­dálatos kalandjai (fr) 3 nfi. Győr, Kertmozi Kiskút: Haira (USA) este 9. Győr, Kun Béla Lakótelep: Szegény Dzsóni és Afnika (m) 10. Győr, Petőfi: Kenyér, arany, fegyver (sz) 6. Győr, Vaskakas Mopresszó: A Seriff és az idegenek (o) este Győrszabadhegy. Kertmozi: Ál­dozat (m) este 9. Győrszentiván: Tamás bátya kunyhója. I—­0­. (o) 6. Győrszentiván, Kisnina Kertmozi: Óvakodj a tömét*’* (USA) este 9. Halászi: Az elnök elrablása* Ikanadah R- Hegyes­halom: Viadal (r) 6. Jánossomor­­­ja: Az elveszett kutva (sz) 4. Akit Bulldózernek hívtak 'o) 6. Kapuvár: Morfium (jug) 16. Fe­­hér telefonok* (o) 18. Kóny: So­­li-buli (m) A Mosonmagyaróvár, Dózsa: Matyi, miért nem sze­retnek a lányok (cs) f6. A hold I—ii.* (o) 18. Mosonmagyaróvár, Kossuth: Végállomás* (NSZK) 4. 6. 8. Mosonmagyaróvár, Mesemo­zi: A bűvös kő és a csodakút (NSZK) 4. öt.tevény( Préri­er) 6. Pannonhalma: Seriff az éjből (o) 6. Rajka:­A kapitány kaland­­jai (sz) 7. Somron. Szabadság: Az Ezüst-tó kincse (NSZK) 3. Jézus Krisztus Szunersztér (USA) n6. 18. Somron: Petőfi! Solo Sunny* (NDK) 6. Somron. Cham­­ping: Hét tonna dollár* (mi este 9. Szany: Várlak Nálad vacso­rára* (USA) 6. A csillaggal jelölt filmek kor­határosak ! A Moziüzem­­ Vállalat a műsor­változtatás jagát fenntartja! KISALFÖLD. Az MSZMP Győr-Sopron megyei Bizottsága és a Győr-Sopron megyei Tanács lapja. Főszerkesztő PUSKÁS CSABA Címünk Győr. Tanácsköztársaság útja 51 NI emelet Levél­címünk: Győr, Pf.: 28. 9002. A szerkesztőség és kiadóhivatal központi telefonszáma 15-544 Főszerkesztő és -helyettes. 13-042. Szerkesztés 12*475 Ügyeletes riporter- 15-544 Éjszakai szer­kesztés 17-822 Győr város távolsági hívószáma: 96. Soproni szerkesztőség: Sopron, Előkapu 11 9400 Telefon: 12-266. Sopron város távolsági hívószáma 99 Kiadja a Győr megyei lapkiadó Vállalat, Győr Felelős kiadó: SZABÓ KÁLMÁN, a vállalat igazgatója Igazgató és főkönyvelő: 12-142 Hirdetésfelvétel: 16-313 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hirlapkézbesítő posta­hivataloknál és kézbesítőknél. Az előfizetési díj egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, fél évre 204,- Ft, egy évre 400,- Ft Kéziratot, illusztrációt nem őrzőnk meg és nem adunk vissza Készítette a SZÉCHENYI NYOMDA, Győr, Kálvária út 1-3 Pf.: 126 9002 Telefon: 17­ 822. Felelős nyomdavezető­ NAGY IVÁN igazgató Index 25-060 - HU ISSN 0133-1507

Next