Kisalföld, 1983. július (39. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-20 / 170. szám

KR0R 3KK Hűtőházi helyzetkép Málna után paradicsom Lélegzetvételnyi szünethez jutottak a győri hűtőház dol­gozói. Elmúlt az éjjel-nappali megfeszített munkát kívánó nyári szezon, befejeződött a zöldborsó és a málna feldol­gozása — tájékoztatott ben­nünket Kádár Tibor igaz­gató. — Eddig a tervet a tavalyi­hoz hasonlóan teljesítettük. Málnából ugyan elmarad­tunk a tervezettől, a zöld­borsó azonban felülmúlta a várakozást. Az egy-másfél hetes szünet után ismét na­gyobb sebességre kapcsolunk, kezdődik a paradicsomsze­zon és közben fokozódnak az expor­tszállítások is, így két fronton kell majd helytállni. K­ánikulában narancs a sztár! Rövid körképet szándékoz­tunk készíteni arról, hogyan viselik el a kánikulát a győ­riek. A mentőknél meglepő választ kaptunk kérdésünk­re. A hétvége statisztikája jobb volt az átlagosnál, csu­pán egyetlen személyt kel­lett ájulással, rosszulléttel kórházba szállítani. Ezek után arra gyanakodtunk, hogy az emberek a strand hús vizében próbálták átvé­szelni a hőséget. Hát ebben már nem tévedtünk olyan frágyot, bár az igazsághoz tartozik az is, hogy a stran­don sem volt telt ház. Mint­egy öt-hatszázan, szombaton ennél is többen elfértek vol­na még. Végül azért rátalál­tunk arra, hogy mivel hűsí­tették magukat a vizek vá­rosában. A hétvégén 35 ezer palack üdítő és több mint kétszáz hektoliter szódavíz fogyott el. A legnépszerűbb a Viking család narancs és szőlő ízesítésű itala volt. Kettős gyilkosság Ismeretlen tettes megölte július 12-én Markovics Ist­vánné 72 éves nyugdíjas, bu­dapesti lakost. A Budapesti Rendőrfő­kapitányság a nyo­mozás során 24 óra alatt ki­derítette, hogy a bűncselek­mény elkövetésével alaposan gyanúsítható Dóczi Gábor 29 éves, büntetett előéletű, fog­lalkozás nélküli, budapesti és Zelei Béla 29 éves, büntetett előéletű, foglalkozás nélküli, szolnoki lakos. Mindkét gya­núsítottat elfogták és előze­tes letartóztatásba helyezték. A nyomozás során derült fény arra hogy Zelei Béla m­ost egy ember életét kioltotta, július 3-án megölte és kira­bolta Karosai Pál 72 éves nyugdíjas, szolnoki lakost. A nyomozás tovább tart. Kutató egyetemisták Hanság expedíció Második alkalommal ren­deznek honismereti tábort a Hanságban megyénk egyete­mistái, főiskolásai részére. Folytatva a tavaly megkez­dett munkát az idén is a Hanság élővilágáról, az ott élő emberek múltjáról, szo­kásairól igyekeznek minél többet megtudni, tudományos módszerekkel kutatva. A hét­főn kezdődött expedíció két hétig tart, tagjai a veszkényi általános iskolában kaptak otthont. Kutatási területükbe Veszkényen kívül Ősid, Ön­tésmajor és Földsziget tarto­zik. A fiatalok a Xantus Já­nos Múzeum, valamint az Országos Környezet- és Ter­mészetvédelmi Hivatal szak­embereinek szakmai irányí­tása mellett dolgoznak. Ügyeletes riporter: FREÉSZ­ KÁROLY ­ Az előzetes tervek szerint október közepére fejezik be a csomópont-felújítási munkákat Győrött, a Fehérvári úton. A munkát az Észak-dunántúli Közmű- és Mélyépítő Vállalat végzi. ■ A MAHART értesíti az utazóközönséget, hogy Eszter­gom és Sturovó között a komp július 20-tól a követ­kező időpontokban közleke­dik. Esztergomtól 7, 9, 11, 15, 17 órakor indul, Sturovóból ezen időpontok után egy órá­val indul vissza a komp. Hol tart a sorszám? Trabant Hycomat Lim. Skoda 105 (Debrecen) 5352 (Budapest) 893 Skoda 105 (Győr) 8832 Trabant Hycomat Comb! Skoda 120 (Budapest) 13796 (Budapest) 57 Skoda 120 (Debrecen) 8543 Trabant L-im. (Budapest) 16969 Skoda 120 (Győr) 9854 Trabant Lim. (Debrecen) 12350 Skoda 120 GLS (Budapest) 3(M Trabant Lim. (Győr) 18511 Lada 1200 (Budapest) 22605 Trabant Combi Special Lada 1200 (Debrecen) 15026 Skoda 105 (Budapest) 6901 Zastava 1100 CTL (Budapest) 2586 (Budapest) 7226 Lada 1200 (Győr) 8189 Trabant Combi Special Lada 1300 (Budapest) 9939 (Győr) 3446 Lada 1300 (Debrecen) 6780 Wartburg Lim. (Budapest) 8868 Lada 1300 (Győr) 2508 Wartburg Lim. (Győr) 5000 Lada 1500 (Budapest) 8759 Wartburg de Luxe Lada isoo (Debrecen) 5950 (Budapest) 11908 Lada 1500 (Győr) 2617 Wartburg de Luxe (Győr) 6493 Lada Combi (Budapest) 4664 Wartburg T im. tolótetős Lada Combi 'Debrecen) 2577 (Budapest) 1639 Moszkvics (Budanest) 12121 Waripurg de Luxe tolótetős Polski Fiat 126 /Budapest) lfii«* (Budapest) 2520 Polski Fiat 126 (Győr) 4926 Wartburg Tourist (Budapest) 4180 15m) (Budapest) 353S „ , ___ Daeta (Budapest) 14701 Wartburg Tounst (Győr) 1612 nácia (Dehrecen> 6811 Kréta az iskolásoknak Bár még javában tart a nyári szünidő, a halmaji téesz kiskinizsi üzemében már a szeptemberi iskolakezdésre is készülnek. Hazánkban csak itt gyártják az iskolai kré­tát, készítését két esztendeje egy budapesti szövetkezettől vette át a Borsod megyei gazdaság. Az idén már a PIÉRT-en keresztül mintegy ötvenezer doboz, százas cso­magolású fehér krétát hoz­nak forgalomba. a röviden ad­ ­ó, mint olcsó hűtőszek­rény. Szemipalatyinszk kazah városban szokatlan hűtőszek­rényt használnak a sózott fő­zelékfélék tartósításához, mint például a vizes uborka, a paradicsom és az eltett gö­rögdinnye. A télire szánt zöldségeket zárt tartályokban a kis Aktjubatóba süllyesz­tik. Kísérletképpen már ta­valy is süllyesztettek ilyen zöldséges tartályokat a tóba, ahol a jég alatt frissen ma­radtak. Amikor öt hónap múlva kiemelték, megállapí­tották, hogy az élelmiszernek kitűnő a minősége. ORVOSI ÜGYELET GYŐRÖTT: du. 5 órától reggel 7-ig a Bacsó Béla u. 51. sz. alatti körzeti orvosi rendelőben. Telefon:­­ 12-244 Gyermekorvosi ügyelet ugyanott, du. 5 órától másnap reggel 7-ig. Fogorvosi készenléti ügyelet is ugyanott, este 8 órától másnap reggel 7 óráig. SOPRONBAN: du. 5 órától reggel 7-ig a Lenkey u. 5. szám alatti központi ügyeleti rendelőben Te­lefon: 12-011. MOSONMAGYARÓVÁRON: du 5-től reggel 7-ig a rendelőintézetben, a Kapu Lajos tér 2. sz. alatt. Telefon: 15-013 CSORNÁN: du 11 órától reggel 8-ig az új kör­zeti rendelőben a Vörös Hadsereg u. 52. sz. alatt Telefon • 337 kapuváron: a központi körzeti ügyelet­ szol­gálat Kapuvár városban (öntés település kivételé­vel) ellátja Vitnyéd községet és Csermajor tele­pülést ingyenes és kötelező TÜDŐSZŰRÉS: GYŐRÖTT: az Amadé L. u. 1. sz. alatt de. 8—14 óráig. SOPRONBAN: a Kiss J. u. 2. sz. alatt, du. 1­6 óráig. LELKI SEGÉLYSZOLGÁLAT Ma 17 órától 22 óráig a megyei egészségneve­lési csoport helyiségében (Győr, Árpád u. 21.) sze­mélyesen vagy a 21-188-as telefonszámon. Hírek □ ANYANYELVI TÁBOR. Harmincöt diák és tizenöt nyelvész, nyelvművelő peda­gógus részvételével országos anyanyelvi tábor kezdődik ma Győrben. A Hazafias Népfront Országos Tanácsa, Megyei Bizottsága, valamint a TIT megyei szervezete ál­tal életre hívott egyhetes ta­lálkozónak a Kazinczy Gim­názium és Szakközépiskola ad otthont. A tábor munká­jába közismert nyelvtudósok — például Lőrincze Lajos, Péch­y Blanka — is bekap­csolódnak. ■ Fizet a biztosító, össze­sen 119 millió forintot fize­tett ki az Állami Biztosító Győr-Sopron megyei Igazga­tósága az év első hat hónap­jában. Ebből az állami szek­tor részesedése 41 millió, a lakosságé 66 millió forint. Ez 10 millió forinttal több mint az elmúlt év hasonló idősza­kában. Legnagyobb mérték­ben — 9 millió forinttal — a lakosságnak kifizetett összeg emelkedett. Növekedett a kö­telező gépjármű-balesetbiz­tosítás alapján kifizetett kár­összeg is. Ez eléri a 12 mil­lió forintot. □ FIATAL KÉPZŐMŰ­VÉSZEK mutatkoznak be ma este nyolc órai kezdettel Győrött, a Petőfi Sándor Vá­rosi Művelődési Központban. Anton László, Farkas István, Kelemen Benő, Korognai Já­nos, Kurcsis László legújabb alkotásait láthatják az ér­deklődők, és kötetlen beszél­getés keretében kérdezhetnek a művészektől. ■ Nem történt szennyezés! Tegnapi számunkban fotót közöltünk a győri Iparcsator­nán történt halpusztulásról. Az azóta kapott tájékoztatás szerint az ügy vizsgálatát az alábbiak megállapításával zárták le: a halpusztulás idő­szakában az iparcsatornát szennyezés nem érte, az el­hullást a nagy meleg hatásá­ra a vízben fellépő oxigén­szegénység okozta. Becslések­ szerint 20—25 márka, vegyes­hal pusztult el. □ KARATE: Nyári karate tanfolyamot hirdet a sportág alapfokú ismereteinek elsajá­títására a Győri Dózsa kara­te szakosztálya. Tíz éves kor­tól felfelé bárki jelentkezhet e hét péntekjén, illetve a jö­vő héten hétfőn, szerdán és pénteken délután negyed hat és hat óra között a Jedlik Ányos Gépipari Szakközép­­iskola portáján. □ A SZEGEDI SZABAD­TÉRI JÁTÉKOK 50. évfor­dulója alkalmából a posta al­kalmi levelezőlapot bocsát ki, amit a postahivatalok július 22-től árusítanak. A többszí­nű nyomással, 100 ezer pél­dányban készült levelezőla­pot Kass János grafikusmű­vész tervezte. m­ai 1983. július 20. Szerda. — ILLÉS napja. A Nap kél 5.07 — nyugszik 20.33 órakor. A Hold kél 17.00 — nyugszik 1.29 órakor. "­­ Huszonöt évvel ezelőtt, 1958. július 20-án halt meg Buda­pesten MEDGYESSY FERENC kétszeres Kossuth-díjas szob­rászművész. Várható időjárás az ország területén ma estig, időnként megnövekszik a felhőzet, egy­két helyen zápor, zivatar is valószínű, átme­neti szélvihar kíséretében. Az északi, észak­keleti szél egyre jobban megélénkül, a Du­nántúlon gyakorta erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet kevéssel 30 fok fölött alakul, de délután csökken a hőmérséklet, megszűnik a káni­kula. A DUNA vízállása Dunaremeténél 366 cm, a RÁBA víz­állása Győrnél 140 cm, és mindkettő apadó jellegű. RÁDIÓ- ÉS TELEVÍZIÓMŰSOR KOSSUTH RA­DIÓ: 8.25: Világ­­ablak (ism.). — 8.54: oktatás és reform. Thoma László Jegyzete. 9.04: Magyar művészek opera­­felvételeiből. — 9.44: Kis magyar néprajz. — 16.05: Gyermekeknek. — 10.35: Válaszolunk! — 10.56: Népdalok. — 11.20: Zenekari mu­zsika. — 12.40: Reklám. — 12.45: Gyermektükör. — 13.05: Opera­slágerek. — 13.35: Dzsessz-meló­­diák. — 14.29: Miska bácsi leve­lesládája. — 15.05: Bőrharisnya. — 16.02: Reklám. — 16.05: Csaj­kovszkij: VI. szimfónia. — 16.49: Kritikusok fóruma. —17.05: Ma­gyar szakemberek, magyar áruk — a világ másik felén. — 17.30: A vezénylőpálca mágusai. XI. rész. — 18.01: Farkas Ferenc: Tisza partján — kantáta. —18.30: Esti magazin. — 19.15: Hangtár­­lat. — Kb. 20.25: Nagy siker volt! — Kb. 21.23: Képmás és ember. — Kb. 21.53: Weelkes-madrigálok. — 22.20: Külpolitika. — 22.30: Nóták. — 22.47: Munkára fogott baktériumok. — 23.02: Corelli: Nyolc triószonáta Op. 3. — 0.10: Könnyűzene. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Székely Mihály nótafelvételei­ből. — 8.2£U Mozaikok a szomszédból, n. rész (isim.). — 8.35: Idősebbek hullám­hosszán. — 9.30: A 04. 0*5. 07 jelenti... — 16.00: Zenedélelőtt. — 11.35:­A Szabó család (ism.). — 12.05: Népi zene. — 12.35: Tánc­zene. — 13.25: Útikalauz üdülők­nek. — 13.30: Labirintus (ism.). — 14.00: A Petőfi Rádió zenés délutánja. — 14.15: Verbunkos muzsika. —­ 14.35: Fúvószenekari hangverseny. — 15.08: Reklám. — 15.11: Suppé Operettjeiből. — 15.49: Mes­sziről-mes­szire. Műve­lődéstörténet fel­ső tagozat­osok­­nak. — 16.35: Néhány perc tudo­­mány. — 18.40: F*1- »tg1­oknak. — 17 **0: Ötödik sebesség. — 18.35: Körm­űzene Varsóból. —­­ Népdalok világa: Négyfokú dal­lamok. — 19.45: a Plack Sabbath együttes felvételiből (ism.). — 20.35: Tükör kének. Kilátás a par­lamentből. — 2015: Pádiószínhéz. Arkanda. — *2116: Nóta muzsikai — 21.40: Rend a fiekben le­gyen . . . — *20­30: Wolf Péter szerzem­én vek­bő­l — 23.20: Jo­lán t.h­a. Részletek. 3. MŰSOR: 9.00: Új Melódia­­lemez einik dal. — 9.36: Sanzonfel­­vételeinkből. — 10.00: Julius Cae­sar. Részletek. — 11.nő: Biorit­mus. — 11.25: Zenés játékok. —­ 12.00 : Kamarazene. — 13.59: Sors­fordító pillanatok. Mezei András­sal beszélget Kabdebó Lóránt. — 14.28: Operaáriák. — 14.44: Szim­fonikus zene. — 15.50: Presser Gábor szerzeményeiből. — 16.20: Bemutattuk­ új felvételeinket. —­ 16.46: Öt földrész zenéje: Ko­lumbia. —­ 17.00: Kamarazene. — 17.42: Beethoven: Fidelio. — 19.38: Sebestyén­ János csembaló­­zik. — 20.20: Külföldi tudósoké a szó. — 20.35. ..Éjszakai rock­fesztivál Mainz-ban”. Régietek. — 27.75: Wagner: A nibelung gyűrűje. V.3. rész. — Év­századok mesterműveiből. GYŐRI RÁDIÓ: 17.00: Hírek.­— 17.05: Információk üdülőknek. — 17.15: Szerdai szerpentin. — 1795: Nők magazinja. — 17.55: Peklám. — 13­00—18.30: Nyugat­­dunántúli krónika — Esti mus­z­ Fika — Időjárásjelentés. BUDAPESTI TV I.: 8.00: Tévétor­na. — 8.06: Szün­idei matiné. Rajzfilmek gyere­keknek. — 8.30: Muzsikáló szer­számok. — 8.55: Csillagocska. Kis­­film. — 9.45: Ka­ló­zkisasszony. — 10.10: Delta. — 10.35: Max és Moritz. Rajzfilm. — 11.20: Berenice levágatja a ha­ját. Film. — 15.40: Hírek. — 15.45: A közönségszolgálat tájé­koztatója. — 15.50: Nyári vakáció. Zenés film. — 17.30: Egész­ségünkért! — 17.45: Kétmillió. Riportműsor. — 18.15: Betűrek­lám. — 18.20: A kubaiak mind a barátaim. Dok­umentumfilm. (Ernest Hemingway.) — 19.10: Tévétorna. — 1­9.15: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó 1. — 20.00: Kék fény. — 21.10: Betűreklám. — — 21.15: Kovácsi János: Cha-cha­cha. Tv-film. •— 22.40: Tv-hír­adó 3. 2. MŰSOR: 20.01: Katmandu — a szépség veszélyben. Angol film. — 20.50: Óriáskerék (3.). — 21.15: Tv-híradó 2. — 21.35: Qrpher dranger. — 22.30: Képújság. SZLOVÁK TV I.: 8.55: Hírek. — 9.00: Óvodások meseműsora. — 9.25: Zenés tv-játék gyerekek­nek. — 10.10: Az utolsó vissza­térés. Tv-játék. — 11.30: Hírek. — 17.50: Hírek. — 17.55: Autósok­motorosok magazinja. — 18.30: URH-kocsival. Magazin. — 19.10: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Nicaragua jelene. Doku­mentumfilm. — 20.55: Zenés fej­­törőjáték. — 21.25: AZIMUT. Ka­tonák magazinműsora. — 22/06: Ez történt 24 óra alatt. — 22.20: Mónika. Tv-komédia. — 23.00: Hí­rek. II.: 16.30: Magyar népmesék. Rajzfilmsorozat. — 16.35: Gom­bóc Misi. Rajzfilmsorozat. — 17.00: Meghívás a játszótérre. — K­.OS: Em. Márton. Ifjúsági tv­­film. — 18.35: Stúdiónk vendége. — 18.40: Pár perc könnyűzene. — 20­00: Monitor. — 21.30: Időszerű események. — 22.00: Kamara­hangverseny. OSZTRÁK TV I.: 10.35: Sala­mon király gyémántja. Film. — 15.00: Billy. Fil­msorozat. — 15.50: Repülő ördögök. Stan és Pan filmje. — 17.30: Maja, a méhecs­ke. Rajzfilmsorozat. — 17.55: Jó éjszakát, gyerekek. — 18.00: Ked­ves papa. Filmsorozat. — 18.30: MI. — 19.00: Osztrák képek. — 19.30: Tv-híradó. — 20.15: A mi főnökünk asszony. Film. — 21.45: Esti sportműsor. — 22.00: Hírek. II.: 10.00: Ország és emberek. — 18.30: Bonanza. Filmsorozat. — 19.30: Tv-híradó. — 20.15: Tör­ténetek híres asszonyokról. — 2LO0: Legendák és mítoszok. — 22.20: 100 éve született Franz Nah! költő. — 23.56: Hírek. MOZIMŰSOR Fertőd: Hintó géppuskával (sz) 7. Győr, Rába: A szeleburdi csa­lád (m) 14. öld meg a Sogunt !* (lap) f6, f8, Győr, Rába Ka­mara: A 3. sz. űrbázis* (ang) 5, 7. Győr, Vörös Csillag: A Sár­kány éve (sz) 11, 3. A nyolcadik utas: a halál* (ang) 16, f8. Győr, Mesemozi: Münchausen báró cso­dálatos kalandjai (fr) 3. 16, Győr, Kertmozi Kiskút: Hálózat* (USA) este 9, Győr, Vasútmozi: Rövid­­film-összeállítás du. 1­ 7-ig. Ka­puvár, Rábaparti Mopresszó: S.O.S. Concorde (o) este 9. Mo­sonmagyaróvár, Kossuth: Végál­lomás* (NSZK) 4. 6. 8. Nyery­szent­ János: A szénbányász lánya (USA) 7, Pér: Hatásvadászok* (m) 7, Sopron, Szabadság: Hair* (USA) 9. Az Ezüst-tó kincse (NSZK) 3. Jézus Krisztus Szu­persztár (USA) n6. 18, Sopron, Camming: Kicsi a kocsi, de erős (USA) este 9. A csillaggal jelölt filmek kor­határosak ! A Moziüzemi Vállalat a műsor­változtatás jogát fenntartja! KISALFÖLD Az MSZMP Győr-Sopron megyei Bizottsága és a Győr-Sopron megyei Tanács lapja, Főszerkesztő: PUSKÁS CSABA Címünk Győr, Tanácsköztársaság útja 51 f1. emelet. Levél­címünk Győr, Pf.: 28 9002. A szerkesztőség és kiadóhivatal központi telefonszáma 15-544 Főszerkesztő és -helyettes: 13-042. Szerkesztés 12-475 Ügyeletes riporter: 15-544 Éjszakai szer­kesztés : 17-822 Győr város távolsági hívószáma? 96. Soproni szerkesztőség: Sopron, Előkapu 11 9400 Telefon: 12-266 Sopron város távolsági hívószáma 99 Kiadja a Győr megyei lapkiadó Vállalat, Győr Felelős kiadó: SZABÓ KÁLMÁN, a vállalat igazgatója. Igazgató és főkönyvelő: 12-142 Hirdetésfelvétel- 16-313 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hirlapkézbesítő posta­hivataloknál és kézbesítőknél. Az előfizetési díj egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, fél évre 204,- Ft, egy évre 400,- Ft Kéziratot, illusztrációt nem őrzünk meg és nem adunk vissza Készítette a SZÉCHENYI NYOMDA. Győr, Kálvária út 1-3 Pf.? 126 9002 Telefon: 17-822. Felelős nyomdavezető NAGY IVÁN igazgató Index? 25-060 - HU ISSN 0133-1507

Next