Kisalföld, 1983. szeptember (39. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-11 / 215. szám
Nehezen kiharcolt két pont Ráb ETO—Pécsi MSC 3-1 (0-0) A győri stadion aulájában kifüggesztett összeállítások tartogattak néhány meglepetést! Hannich például a péntek esti edzésen a 11-es rúgások gyakorlása közben még erősen érezte a húzódását, így a kispadra sem ülhetett le. A PMSC két helyen is változtatott az előre jelzetthez képest Odakint a választásnál kiderült, hogy a pályán átlósan átfújó, helyenként erős szél az első félidőben a Rábát támogatja majd. Amikor a 16 000 néző előtt Büki játékvezető jelt adott a kezdésre, az éppen lenyugvóban lévő nap szükségessé tette a reflektorok azonnali bekapcsolását. Rába: Kovács — Csonka, Hlagyvik, Magyar — Burcsa, Szepesi, Mile, Vági — Horváth, Kurucz (Szabó, 50. p.), Hajszán. Edző: Verebes József. PMSC: Bodnár — Kincses, Torna, Schulleisz, Breznicz ky — Lutz, Dárdai, Roth, Callai (Réfi, 64. p.) — Nagy, Mészáros. Edző: Rónai István. Az első negyed órában Vági megmozdulásai adták a jelentősebb eseményeket. Előbb a beadás nyolc játékoson szállt át, ez azután Horváthot is úgy meglepte, hogy fejéről hátrafelé perdült a labda. Később a középpályás kapáslövése elszállt a bal sarok mellett, majd ugyanő úgy találta a labdával fejbe Schulteiszt, hogy a védő szédelgett is egy ideig. A 23. percben Magyar éles, távoli keresztlabdája csúszott el a lábak és a kapu előtt is. A félóra végén Hajszán vagy ötven métert vezetve a labdát átkacsázott öt védőn is, azután erejét vesztett kísérletet jóval a gólvonal előtt mentették. Két perc múlva Horváth erőtlen fejesét védte Bodnár — szinte ez volt az egyetlen védenivalója ebben a játékrészben. Egy-egy cselsorozat végén Burcsát Torna, Hajszánt Kincses állította meg. Közben kétszer is győri hibát követően három pécsi vezette rá a labdát két győrire, de Hlagyvik mindkétszer határozottan lépett közbe. A 37. percben Nagy lövését Kovács a levegőben úszva hárította a bal felső sarok előtt Nem túl biztatóan kezdődött a második félidő sem, mert Mészáros kitörése és lövése után a labda az önfeláldozó Hlagovikról pattant szögletre. Az 50. percben pedig az ütemelőnyben lévő Nagy elvitte a labdát a győri középhátvéd elől, azután ordító helyzetben a jobb sarok mellé gurított! A 60. percben Szabó harcolt Brezniczkyvel. Csonka ,,ellopta" közülük a labdát, egészen az alapvonalig vitte, beadását Burcsa a 11-es pont fájáról egyből a léc alá bombázta. 1—0. A 64. percben Szepesi elvesztette a labdát Dárdaival szemben, a pécsi játékos kilépett és a jobb sarokba lőtt. 1—1. Szabó találta el jó helyzetben Bodnárt, a másik oldalon viszont Mile Dárdaihoz fejelte a labdát, akinek lövését ezúttal Kovács szögletre ütötte A 73. percben Hajszán vezette a győriek támadását még a 16-os előtt járva középre, Szepesihez játszott. Pillanatnyi habozás után Szepesi jobbra cselezve átjátszotta Kincsest, és az előtte álló Torna lába között, a vetődő Bodnár alatt lőtt laposan a kapu közepébe. 2—1. Hajszálnak volt még futtából két ígéretes lövése, közöttük a 83. percben a megnyugtató harmadik gól következett: a győri balszélső elfutás utáni, beadását Szabó átlépte, ezzel megzavarta a védőket, a labda akadálytalanul jutott a jobb oldalon érkező Burcsáig, és biztosan lőtt a kapu bal oldalába. 3—1. Bár a hajrában látottak alapján akár látványos győri győzelem is születhetett volna, a 90 perc összképe arra bizonyíték, hogy manapság nincs könnyű játék, előre elkönyvelhető két pont a győri csapattól ezen az estén a korábbi támadójátékot várta közönsége — még Hannich nélkül is —, erre lehetett következtetni a csapat hadrendjéből. A Haba uralta a mezőnyt az első félidőben, de lendület híján lévő akcióit elég könnyen megzavarta a sokáig csak a védekezésre összpontosító pécsi ellenfél. Akkor lett nyíltabb, érdekesebb a mérkőzés, amikor a vendégek már többször merészkedtek előre: a játék ilyetén alakulása jobban kedvezett a Rábának, amelynek néhány játékosa még valóban messze van csúcsformájától. A reményt a közönség által meglehetősen sokat bírált Szepesi adta vissza ügyes góljával, a fáradhatatlan Burcsa pedig újabb találatáról eloszlatta a győzelmet féltő szurkolók aggodalmát. A győzelem megérdemelt, és ahogy Verebes József a lefújás után elmondta, a mérkőzés megfelelt a jó kupafőpróba kritériumainak. Mohay Gábor A labdarúgó NB I tegnapi eredményei: Volán—Nyíregyháza 1—1, Haladás—Diósgyőr 1—0, SZEOL AK—Tatabánya 0—2, V. Dózsa—Bp. Honvéd 2—2, Vasas—Ferencváros 4—2. Cram legyőzte Ovett-et Steve Cram, a britek 1500 m-es Európa- és világbajnoka pénteken este a Crystal Palace-ban „az év mérföldes versenyén" legyőzte Steve Ovett-et, aki néhány napja világcsúcsot futott 1500 men. Az összecsapás zsúfolásig tömött lelátók előtt (jegyet már régen nem lehetett kapni a péntek esti versenyre), párját ritkító izgalmak közepette zajlott. Az itteni közönség megszokta, hogy a középtávfutás csillagai tudatosan elkerülik egymást — Coe és Ovett a moszkvai olimpia óta nem versenyezhetett egymás ellen —, így Cram és Ovett párharca szinte ,,történelmi eseménynek" minősült. A 15 fős mezőny az első két kört rendhagyó módon kezdte: egy brit és egy svájci futó elszaladt vagy 30 méterrel a bolytól és ezt az előnyét végig tartotta. Cram és Ovett egymást leste, a moszkvai olimpiai bajnok egy lépéssel fiatal ellenfele sarkában futott. 900 méternél a boly beérte a vezetőket, és a mezőny csengetésig együtt futott. Innen azonban már csak Cram és Ovett között folyt a verseny, mindvégig egy lépésnyi távolságban. Ovett úgy helyezkedett, hogy jobb hajrájával nyerni tudjon, az utolsó kanyarban ideális pozícióban volt de híveinek őrjöngő üvöltése és a mellbedobás sem segített rajta. Cram ugyanakkora előnnyel ért a célba elsőként, mint amennyi a verseny teljes hosszában Ovett-től elválasztotta. Ideje 3:32.6 perc volt, öt másodperccel gyengébb, mint a világcsúcs, de a BBC atlétikai szakértői szerint „ezt a versenyt alá látta, nagyon naptíon sokáig nem fogja elfelejteni”. Kaszpar már tornagyőztes A mkicsi nemzetközi sakkverseny 16. fordulójában az éllovas szovjet Kaszparov legyőzte a holland Timmant, a második helyen álló ,dán Larsen pedig döntetlent játszott a jugoszláv Ljubojeviccsel, így két fordulóval a befejezés előtt a fiatal szovjet világklasszis már gyakorlatilag tornagyőztesnek tekinthető. A magyar reprezentánsok egyaránt fél pontot könyvelhettek el: Portisch Lajos a szovjet exvilágbajnok Szpasszkijjal, Sax Gyula a jugoszláv Nikoliccsal remizett. Ismétlődik az ózdi bravúr? Tavaly október harmadikán, az LSE labdarúgói Ózdon nem kis meglepetésre Molnár két góljával 2-1-re legyőzték a hazai csapatot. Ezzel az eredménnyel most is kiegyeznének Sopronban! Amint azt Horváth György, a szakosztály technikai vezetője elmondta, a csapat győzni megy Ózdra, de a döntetlennel sem lesz elégedetlen. Újság a csapat háza táján, hogy Deák Tapolcára igazolt , és sok a sérült. Vámost hétfőn operálják porcsérüléssel a soproni kórházban. Kocsis a héten derékfájdalmakra panaszkodott, játéka mégis valószínű. A Siófok ellen megsérült Nagy Lajos térde újból megdagadt, nem játszhat. Szalai sérülése sem jött rendbe, így valószínűleg változatlan összeállítással próbálkoznak a kékek Ózdon. Módosítás elképzelhető akkor, ha a szakvezetés a védelem megerősítését szükségesnek látja. Az NB II-ben véget ért az augusztusi erőltetett menet, ezután már csak a hétvégeken találkoznak a csapatok. Az Ózd, akárcsak az LSE, ötven százalékos teljesítményt nyújtott idáig. A soproniak elleni mérkőzésen győzelemre számítanak, mert a legutóbbi két bajnoki mérkőzésen mindössze eggyel tudták szaporítani bajnoki pontjaik számát. 1983. szeptember 11. Vasárnap, TEODÓRA napja. A Nap kél 6.15 — nyugszik 19.06 órakor A Hold kél 11,24 — nyugszik 21.30 órakor KÉTSZÁZHATVAN ÉVVEL EZELŐTT, 1733. szeptember 11-én született Érsekújváron, s 68 éves korában, 1801-ben halt meg Pesten PRAY GYÖRGYapátkanonok, történetíró. Várható időjárás ma estig: Nyugat felől lassan megnövekszik a felhőzet és elsősorban a Dunántúlon kell számítani egyre több helyen záporra, zivatarra, majd csendes esőre. Többfelé erős, néhol időnként viharos lesz a déli, délnyugati szél. A nyugati országrészben a legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között valószínű. A DUNA vízállása Dunaremeténél tegnap 304 centiméter volt, apadó. Győrött a RÁBA 92 centiméter, áradó jellegű. 1983. szeptember 12. Hétfő: MÁRIA napja. A Nap kél 6.16 — nyugszik 19.04 órakor A Hold kél 12.37 — nyugszik 21.59 órakor kétszázötven évvel ezelőtt, 1733. szeptember 12- én halt meg — 65 éves korában — FRANCOIS COUPERIN, neves francia orgonista és zeneszerző. RÁDIÓ- ÉS TELEVÍZIÓMŰSOR KOSSUTH RÁDIÓ: 7.23: Baráti kör. — 8.05: Öt kontinens hét napja. — 8.29: Hallgatóink figyelmébe! — 8.21: Énekszóval, muzsikával. — 8.53: Örökzöld dallamok. — 10.03: Játék a könyvtárban. — 10.48: Reneszánsz kórusművek. — 11.00: Vasárnapi koktél. — 12.05 : 30 perc alatt a Föld körül. — 12.35: Édes anyanyelvünk. — 12.40: Talán ország — bizonyos körülmények között. — 12.50: Lemezmúzeum. — 13.33: Ermio Mooricone filmzenéiből. — 13.52: Daloló, muzsikáló tájak. Sárköz. — 14.20: Gondolatjel. — 15.05: Művészlemezek. 16.50: A tizedes meg a többiek. Rádiójáték. — 17.05: Jelenidőben. Bezár az üzlet? Riport. — 17.35: Zeller operettjeiből. — 18.15: Hol volt, hol nem volt... — 18.25: Hallgatóink figyelmébe! — 18.40: Diákkönyvtár hangszalagon, VifiSS Nótaest. — 20.25: Fodor András és Garai Gábor versei. — 20.40 : Verdi: Simon Boccanegra. Háromfelvonásos opera — előjátékkal. — 23.10: Zenekari muzsika — 8.10: Machaut-művek. PETŐFI RADIO: 6.00: Népszerű muzsika koránkelőknek. — 7.00: A református egyház félórája. — 7.30: Vasárnapi orgonamuzsika. — 7.54: Torna. — 8.05: Az inszam gyökér. Koreai népmese. — 3.55: Képes Géza versei. — 9.05: Mit hallunk? — 9.30: Szivárvány — az időről. — 11.00: Ez tiszta kabaré! IV. rész. — 13.00: Egon Erwin Kisch humoros történetei. — Hoo: A pécsi körzeti stúdió archívumából válogat dr. Nádor Tamás. — 14.35: Táskarádió. — 15.35: Poplarisznya. — 17.30: Híres alma materek. 18.33: útközben hazafelé. — 20.33: Közvetítés a Magyarország—Románia és a Csehszlovákia—Bulgária női kosárlabda EB bajnoki mérkőzésről. — 21.30: Az ELTE IV. kara. II. rész. — 21.39: Halló Berlin. — Halló Budapest. — 23.15: Angol asszony lánya. Részletek Lecocq operettjéből. 3. MŰSOR: 7.9: Szerb-horvát nyelvű nemzetiségi műsor. — 7.30: Német nyelvű nemzetiségi műsor. — 8.11: Komolyzenei zsákbamacska. — 10.00: Új Zenei Újság. — 10.45: Öt kontinenes hét napja. — 11.03: A Juilliadir vonósnégyes játszik. — 12.23: Reflektorfényben egy operaária. — 13.05: Mike Oldfield felvételeiből. — 13.35: Zenekari muzsika. — is.00: a Regensburgi Dóm kórusa énekel. — 15.25: Magyar szakemberek, megvár áruk a világ másik felén. Riport. — 15.35: Kis magyar néprajz. — i1j.00: Dietrich Fischer- Dieskau és a Schumann-dalok. int. (belejezö) rész. — 15.51: Nyolc évszázad muzsikáiéból. — 13.30: Andor Éva népdalfelvételeiből. — 19.9: Mozart-művek. — 20.30: Sztárok sztereóban. — 21.34: Magyar Fúvósötös játszik. — 22.10: Bűnös vagy áldozat? Dokumentumjáték. — 23.10: A Debreceni Dzsessznapok felvételeiből. GYŐRI RADIO: 8.00: Jó reggelt! — 8.20: Kulturális magazin. 9.35: Szlovén műsor. — 9.50 — 10.00: Német műsor. BUDAPESTT TV I.: 8.00: Tévétorna. — 8.05: Óvodások filmműsora. — 8.25: Egyszer volt, hol nem volt, egyszer az ember. Rajzfilmsorozat. — 8.55: Anna hercegnő gyűrűje. — Kisjátékfilm. — 10.30: Tudományos? Fantasztikus! — 10.45: Hírek. — 10.30: Fésűs Fon: Nyúl a cilinderben. Bábjáték. — 14.25: Het Duna, kék Duna. Magyarország. — 15.00: Kosár egyszeregy. lásó kegyelmen úr szárnysegédje. Filmsorozat. — 16.50: Műsorainkat ajánljuk! — 17.25: Elmebajnokság. — 18.00: Delta. — 18.25: Reklám. — 18.00: Tévétorna. — 18.45: Esti mese. — 10.00: Hét. — 20.00: Hírek. — 20.05: Tetthely. Bűnügyi filmsorozat. — 21.35: Mestersége: Színész. Major Tamás. — 22.13: Hírek. 2. műsor: 20. 30: Teleport. — 21.45: A modern művészet kalandja. — 32.33: Képújság. SZLOVÁK TV I.: 8.26: Hírek. — 8.30: Gyermekműsor-összeálitás. — 10.50: A SPORTKAlimainak húzása. — 11.00: M. Smetana: A mozgás törvényei. Tévéfilmsorozat. — 12.05: A hét tükre. — 12.35: Bányászok ünnepe. — 13.15: Híradó. — 13.30: A halászó karvaly. Természetfilm. — 14.20: Sumarai nóták. — 15.00: Nemzetek kupája. — 16.40: Sziklák és hegymászók. Rövidfilm. — 16.56: A HKc csoport. Cseh fihnvígjáték. — 18.25: Muzsikaszó. — 19.05: Altatódal. — 19.10: mű mese. — 19.30: Tv-hiradó. — 20.00: Vasárnapi vers. — 30.05: Emberi sors. Film. — 21.20: A prágai Nemzeti Színház. Dokumentumfilm. — 22.25: Gólok, pontok, másodpercek. — 22.40: A cuh filharmonikusok estje. — 23.25: Hírek. U.: 10.30: Bratislavai líra 08. — 11.30: Az utolsó boszorkány. Történelmi film. — 15.00: Híradó. — 15.15: Kicsinyek műsora. — 18.10: Bika. Tévéjáték. — 17.15: Chile jelene. Dokumentumfilm. — 18.10: Irodalmi összeállítás. — 10.10: Egy hét a képernyőn. — 19.30: Pedagógusok műsora. — 20.00: Országos szabadfogású birkózóbajnokság..— 20.40: Olaszország nagydíj. — 21.15: Híradó. — 21.45: Miss! Francia bűnügyi filmsorozat. — 21.40: Művelődéspolitikai maga-OSZTRÁK tv I.: 14.00: Sportdélután. — 17.to; idősek klubja. — 18.30: Osztrák népi muzsika. — 19.00: Vasárnapi osztrák képek. — 19.30: Tv-hirado. — 19.50: Sporthírek. — 20.15: Lázadás a Bountyn. Film. — 23.05: Esti sportműsor. II.: 14.40: Tanácsadás boldogságra. Film. — 17.30: Riportműsor. — 13.15: Ismeri ezt a melódiát? Zenés fejtörőműsor. — 19.00: Labdarúgás. — 19.30: TV-hiradó — 20.15: Riportműsor. — 22.00: A Denver kán. Filmsorozat. — 1.15 Egy kis éji zene. — 23.30: Hírek. HÉTFŐ KOSSUTH RADIO; 3.25: Lux Erika zongorázik. — 9.Ki: A Kurt Zeneműve. — 9.30: Hajnal Anna versel. — 9.44: Ki kopog? — 10.ito: Nyitóikék. — 10.35: Nóták. — 11.00: Juhász Frigyes kórusműveiből. — 11.0: Háromszáz éve történt. — 11.32: Irodalmunk a felszabadulás után. Felelet. — 12.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 13.00: Zenei érdekességek az elmúlt hét műsorából. — 11.35: Irodalmunk a felszabadulás után. — 15.05: Daloló, muzsikáló tájak. — 15.23: Dominó. — 16.00: Maurice André trombitán játszik. — 16.30: Világablak. — 17.05: Régi híres énekesek műsorából.— 17.30: A nyugdíjas kapitány. — 18.00: Egy amerikai Párizsban. Részletek Gershwin filmzenéjéből. — 19.15: Sajtókonferencia — a vendéglátásról. — 20.15: Népdalelőadók pódiuma. — 21.00: Egy rádió naplójából. — 22.30: Pat Metheny dzsesszegyüttese játszik. — *22.50: Kihaló mesterségek. — *3.00: Zenekari muzsika. — 0.10: Malek Miklós táncdalaiból. PETŐFI RÁDIÓ: 5.05: Operet- felvételek. — 8.50: Slágermúzeum — 9.50: Egyenlő mértekkel. —10.00: Zenedélelőtt. — 12.00: N*ni zene. — 12.40: Tánczenei koktél. — 13.25: Éneklő ifjúság. — 13.37: Veress Sándor: Billegető muzsika. — 14.00: Kettőtől ötig — 17 00: Vizsgálatok nyomában. Riport. 17.30: ötödik sebesség. — 18.05: Made in Hungary. — 20.35: Somovilag. — 21.30: ..Aranyláz" a biológiában. — 27.00: Operettp®rádé. — 23.20: Nótacsokor. 3. MŰSOR: 9.00: Zenekari muzsika. — 10.30:Angol madrigálok. — 11.06: A Londoni Guildhall vonószenekar játszik. — 12.09: Francois Couperin műveiből. — 13.07: A Reneszánsz rézfúvós együttes játszik. — 13.33: Minden versek titka. — 14.03: Magyar zeneszerzők. — 14.35: A II. Budapesti Nemzetközi Orgonaversenyről. — 15.36: A wincksori víg nők. Re*/-* letek Nicolai operájából. —■ 16.30: A hét zeneműve. — 17.0: George Duke felvételeiből. — 17.30: Mozart kamarazenéje. — 17.55 : Zsebrádiószinház. — 18.24: Operdalnak. — 19.05: Népzene kamaraegyüttesre. — 19.26: A Magyar Állami Hangversenyzenekar hangversenye. — 20.50: A Poptarisznya dalaiból. — 22.00: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. — kb. 23.00: Gregorián dallamok. GYŐRI RÁDIÓ; 17.00: Hírek. — 17.05: Információk üdülőknek. — 17.15: Hétfő este Nyugat-Diminnüon. — 17.35: Reklám. — 1a.W: Információk innen-onnan. — 18.15 —18.30: Hétfői Magazin folytató-SZLOVÁK TV I.: 15.55: Hírek. — 16.00: Iskola TV. — 16.30: Erről is, arról is. Magazinműsor. — 17.10: Iránytű. — 18.00: Orvosi tanácsok. — 18.10: A szocializmus világa. — 18.75: A rendőrség nyomoz. — 13.40: Stídióbeszélgetés — 19.10: Esti mese. — 19.00: Tvhíradó. — 20.00: Anatoli Grebnyev: Ne mondd azt, hogy ür gém. Tv-játék. — 21.35: A légzőszervekről. Ismeret ♦erí osztó műsor. — 24.01: Ez történt 24 óra alatt. — 22.15: Nemzetközi dalegyveleg. — 22.45: Hírek. n.. 16.25: Híradó. — 20.00: Női kosárlabda EB. Csehszlovákia— Olaszország mérk. — 21.30: Időszerű események. — 22.00: A Borgia család. Történelmi film. OSZTRÁK TV I.: 9.30: Tv-konyha. — 10.00: Iskolatelevízió. — 12.30: Földünk csodái. — 17.:*): Kicsinyek műsora.------17.55: Jóttszakát gyerekek. — 18.30: ML — 19.00: Osztrák képek. — 19.30: Tv-híradó. — 20.15: Hétfői teresport. — 21.05: A bűvész. Filmsorozat. — 21.30: Esti sportműsor. — 22.20: Hírek. II.: 17.40: Riportműsor. — 19.30: Tv-híradó. —20.15: A bécsi csata. — 21.50: Hírek. — 22.30: Feles egy. Film. ( 0.00). Hírek. MOZIMŰSOROK Ásványráró: Eltévedt nyuszi (sz) 13. A Birodalom visszavág (USA) 15. Beled: Hannibál tanár úr (m) 3. Bősárkány: Olaszok hihetetlen kalandjai Leningrádban (sz) 6. Csorna: Kismalac és a farkasok (m) 10. Régi nyár (m) 14. 16. Farád: A maláj tigris (o) 6. Fertőszentmiklós: Míg a halál el nem választ* (NDK) 3. Gönyű: Tamás bátya kunyhója 1— 10. (o) 6. Győr, Rába: Vizipók-csodapók (m) 14. Meztelen bosszú* (USA) f6. f8. Győr, Vörös Csillag: Liliomfi (m) 10. Ez igen! (USA) 3. n6. f8. Mesemozi: Hüvelyk Matyi (USA) 3. n6. Győr, Kert: Gyanútlan gyakornok (fr) este 19. Győr, Kun B. Ltp.: Csodabogyó (m) 10. Győr, Gorkij: Keresztül a nagy vízválasztón (USA) . 5. Győr, Petőfi: Csíkos csikók (m) 3. Vérszerződés* (m) 5. Győrszentiván: Elefánt szory (lap) 4. Csillagok háborúja 7— 11. (USA) 6. Győrsövényház: Hahó, Öcsi! (m) 4. A Keresztapa I—IT.* (2) (USA) 6. Hegyeshalom: A kis darázs* (fr) 6. Jánossomorja: Üzenet az űrből (lap) 4. 6. Kapuvár: Elcserélt szerelem (m) 14. 16. Kimle: Süni a ködben (sz) 2. Gyerekek a Kéktó-hegyről (sv) 4. Őrizetbe vétel* (fr) 6. Kény: A karatézó Cobra visszatér* (lap) 4. 6. Kopháza: Csapda az erdőben (NDK) 3. Jézus Krisztus Szupersztár (USA) 5. Mosonmagyaróvár, Dózsa: Mindentlátó királylány (m) 16. Luxustutajon (sz) 14. Apokalipszis most, 1—II.* (USA) ffj. Mosonmagyaróvár, Kossuth: S.O.S Concorde (o) 4. 6. 8. Mesemozi: Szegény Dzsoni és Afnika (m) 4. Nyúl: A sziget lovasai (kubai) 5. öttevény: Földrengés Tokióban (dán) 4. 6. Pannonhalma: Vádoló (NDK) 10. A szénbányász lánya (USA) 4. 6. Per: a festmény titka (sz) 7. Rajka: A lovas lány (NDK) 16. A seriff és az idegenek (o) 5. 7. Sopron, Szabadság: A szegények kapitánya (r) io. Tűtorony (kanadai) 3. n6. 13. Sopron, Petőfi: A csodatevő palatábla (sz) 10. Akiket forró szenvedély hevít * (o) 3. 5. Sopron, Camping: A Seriff és az idegenek (o) 9. Tét: Sztrogof Mihály (bélg) 4. Róma* (USA) 6. HÉTFŐ Ásványráró: Az élet szép* (sz) 6. Bdngrése alap: Az elnök elrablása* (kanadai) 6. Basárkány: Üldözök* (USA) 6. Csorna: Ez igen!* (USA) f6. f8. Fertőszentmiklós: Jézus Krisztus Szupersztár (USA) 7. Gönyű: Gyanútlan gyakornok (fr) fi. Győr, Rába: Vízipók-csodapók(m) 9. fi. Es.A szoknya, egy nadrág (m) f6. f8. Győr, Rába Kamara: Mágnás Miska (m) 5. Szerelmesfilm (m) ..36 év 36 film'’ 7. Győr: 7 ötös Csillag: Vizipok-csattadók (m) 11. Feketepiac (sz) 3. Régi nyár (m) nfi. rs. Mesemozi: Hüvelyk Matyi (USA) 3. 16. Győr. Vasútmozi: Rövidfilmek Európáról du. 17-ig. Győr, Kert: a karatézó Cobra visszatér* (lap) 12. Győr, Gorkij: A maláji tigris (o) 6. Győr, Petőfi: a kis darázs (sr) 6. Győrszentiván: Viadal (r) 6. Győrsövényház: A Keresztapa I—II.* (2) (USA) 6. Halászi: Luxustutajon (sz) 8. Hegyeshalom: Olimpia Moszkvában (sz) 11. Jánossomorja: Vidéki színészek* (1) 18. Kapuvár: Akiket forró szenvedély hevít* (o) f6. t0. Mosonmagyaróvár, Dózsa: Tűtorony (kanadai) fb f8. Mosonmagyaróvár, Kossuth: Majmok bolygója (USA) 4. ff. 8. Mesemozi: Szegény Dzsoni és Arnika (m) 4 Nagyszen*,János: Az éjszakai utazók* fo) 6 Nyúl: Bronco Billy (USA) 7. öttevény: Elcserélt szerelem (m) 7. Pannonhalma: S.O.S Concorde (o) 6. Rajka: Olaszok hihetetlen kalandjai leningrádban (sz) 7. Rábapatona: Kéjutazás Las Palmasba (sv) 5. Sopron, Szabadság: Tengerszem (cs) 3. Feketeszakall szelleme (USA) nfi. fo. Sopron, Petőfi: Four, tűnés! (cs) 6. Sopron. Deák Mopresszó: Kaszkadőrök (USA) este 8. Tét: Sztrogoff Mihály (bőig) 7. A csillaggal jelölt filmek korhatárosak! A Moziüzemi Vállalat a műsorváltoztatásjogát fenntartja!