Kisalföld, 1984. június (40. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-23 / 146. szám
Hagyományőrzs nenedek Csúfondárosan huncut név az Ebergőc. Lázadás, rebellió, de valami tréfás szabadlélek is ott rejtőzködik benne, amit a történelem maga igazol. Ki gondolná a völgybe simuló falucskáról, hogy egykori pénzhamisítók földjén járunk? Csák Máté úri gőgjében saját képmását nyomatta a szépen csengő aranyakra, az Ebergőtzyek pedig maguk nyomták a tallérokra koronázott királyuk arcmását. És bár az egykori földesurak hamis aranyai talán még a föld mélyéből is örökre elvesztek, nevüket máig őrzi a falu és a hajdani krónika. „1363. esztendő előtt ezen helységet Ebergőtzy András és János bírták, kik ekkor mint nyilvános latrok és hamis pénzverők megszöktek, jószágaik a királyi végrehajtó által elfoglaltattak, s Nagy Lajos király által István zágrábi püspöknek, ki az Oshl nemzetségből való, adonányoztattak." Ezzel azonban még korántsem ér véget az érdekes történet, mert az elűzött Ebergőtzyek évszázadokon át nem nyugodtak bele apai jussuk elvesztésébe. Az írások arról is megemlékeznek, hogy 1500-ban Méray János, a falu új birtokosa panaszt tett Ulászló királynál a birtokháborgató Ebergőtzyek ellen. Ezt követően végre elcsendesedtek a nemesi birtokvillongások, és a Kanizsaiak, Viczayak, Széchenyiek emlékét is csak a Szent Imre templom román kori szentélye, a klasszicista Mária kegyszobor és a temetőbe vezető út mentén álló barokk piéta őrzi. Egy parasztház titkai — A kastély romjait ma már senki sem találja, még a legidősebb „börgőciek” is csak hírből ismerik — mondja Kozák Géza. — Hiába no, Ebergőc nekünk csak ..Börgöc" marad — teszi hozzá, amikor látja, hogy kissé furcsán hegyezem a fülem. Ahogy a feje fölé pislantok, csak akkor veszem észre: nem akármilyen ház gazdájával beszélgetek. A barnára aszalódott mestergerendán hiteles felirat hirdeti: Böröndi Pál, 1830. — Ez a falu legöregebb háza — büszkélkedik az egykori cselédember, aki kenyere javát már maga is megette. — A nádtető és a karnyi vastag fal télen véd a hideg, nyáron a forróság elöl — folytatja. — Apámtól örököltem, aki takács volt. Itt állt a szövőgépe az ablak mellett — mutatja, ahol most egy fél évszázada készült varrógép árválkodik. — Tudja, sok amerikás magyar volt itt a faluban, apám is kivándorolt, és vitte truagával a két bátyámat. Aztán amikor gondolt egyet és visszajött az új hazából, megtakarított pénzén megvásárolta ezt a házat. Hazajött az egyik bátyám is, de abban nem volt köszönet úrként jött, tizenöt holdat vett, sárga hintán illegett, de nem adott öreg szüleinek egy árva krajcárt sem. Én tartottam azokat is a cselédember szűkös fizetségéből, mert a Solymosi báró uradalmán dolgoztam harminc évet. Ki tudja, milyen titkokat rejtegetnek még az évszázados parasztház falai, ám gazdájuk többet nem árul el Ahogy kifelé tartunk, a földosztásról mesél, meg a téeszszervezésről. Meg-meghuppan lábunk alatt a döngölt padló, a falakról egy hosszú élet emlékei köszönnek viszsza: a feleség utolsó kézimunkája, az autószerencsétlenség áldozatává lett egyetlen fiú és a Sopronban élő lányok, nevető unokák képe... Kinn repedt hasú hordók támasztják az istálló oldalát, amiben tehén már régen nincsen. Az udvaron gémjétől megfosztott kút már csak öntözésre használja, legyint a gazda. Mert inni nem egészséges: így van ez minden háznál, a kutak vize fertőzött a földekre szórt töméntelen műtrágyától. Nincs is Börgőcön, csak két helyen, valódi jó víz. Az egyiket huszonöt éve fúrták a templom tőszomszédságában: arra jár a falu népe. A másikat Horváth Kálmán ásta az udvarában. — Itten senkinek sincs rajtunk kívül folyóvize — nyitogatja az udvari csapot Horváth Kálmánná. — Képzelheti, három hétig egyfolytában a földet ásta az uram, huszonnégy méterig ment le, akkor aztán beletalált az ér közepébe! A felség egyébként a kapuvári szabó ipari szövetkezet bedolgozója, most is ott sorakoznak házi műhelyének asztalán a könnyű nyári szoknyák. — Ezeket még Pestre küldik hímzésre, és csak aztán fejezem be őket — mutatja. Ő és még egy falujabeli szerencsések voltak, mert itt helyben találtak munkát maguknak. A falu nagy része azonban a környező nagyobb községekben, s a huszonnégy kilométerre fekvő Sopronba járnak. Az idősebbek pedig, akik még mindig szívósan ragaszkodnak a hagyományokhoz, a tsz-ben dolgoznak, amelyet jó pár évvel ezelőtt egyesítettek a nagylózsi Szamuely Tibor Termelőszövetkezettel. A jóslat nem vált be A hírlapíró vagy másfél évtizede hasonló sorsra kárhoztatta Fbergőcöt, mint a baranyai Gyürüfűt. A jóslat azóta sem vált be, mert bár száz évvel ezelőtt több mint ötszáz lelket számoltak a faluban, és ennek most a felét sem, már akadnak fiatalok akik itt is meglelik helyüket, vagy éppen visszajönnek. De amíg nem adódik a közelben több munkalehetőség, és az az egy kocsma és vegyesbolt marad csak, addig mégis kevés gyerekzsivaly tölti meg a haraszti erdő alatti dombokat. — Megfogyatkozott a mesteremberek száma — mondja Róbert Ferenc cipész. — A felszabaduláskor három suszter dolgozott „Börgőcön”, de volt is mit foltozniuk. Most Röjtökön sem akad vetélytársam, de magam is csak másodállásban foltozgatok. Fia, Róbert Sándor ugyancsak másodállásban látja el a falu mindenesének szerepét. Hoznak hozzá villanydarálótól a talicskáig, mosógépig mindent. Rajtuk kívül még egy villanyszerelő, tűzifafűrészelő és asztalosféle szolgálja a tisztes ipart a községben. A „Harasztalla” Amikor ismét a víz gondja kerül szóba, Róbert Ferenc csak legyint egyet: — Ki fizetné meg azt! Ez a sok nyugdíjas? Annak a harminc tehetősebb családnak meg mennyiben volna! Hiszen Röjtökről kellene csövön idevezetni! Bár, ha meggondolom, akadna egy okos megoldás éppen. Most szerelik le a régi röjtöki hidroglóbuszt, merthogy megette az idő vasfoga. Kicsit rendbe téve nálunk még megjárná. Nem kéne új kutat fúrni a falu másik végén, annak költségéből a hidroglóbuszt fel is állíthatnánk... Ki tudja, az ötlet mennyirehasznosítható. Egy biztos: szakember mondta, hiszen Róbert Ferenc a soproni vízműnél dolgozik. Fia a nagylózsi tsz géplakatosa. A fiú nem akar elköltözni innen, felesége Röjtökön óvónő. Két apró gyerekük van. Most a nagyszülők házában laknak, de már gyűjtik a pénzt az építkezésre. Hogy hisznek az itteni jövőben, annak bizonysága a szorgos akarat. — Megalapítottuk a falu első önálló ..intézményét” — mondja Róbert Sándor ravaszkásan mosolyogva. — Saját postagalamb sportegyesületünk van, én vagyok az elnök. Hét peresztegi, egy nanylózsi és három ebergőci sporttársunk van. Ha hiszi, ha nem, a tanács ebbe is csak nagy vonakodva ment bele. Arról már régen lemondtunk, hogy a Petőfi Sándor utcát a sikátort rendbe hozzák. Nézze, most még istenes — mutatja —, de ha sár lesz majd és ezen a kavicsos úton megindulnak a traktorok, egy-kettőre felmorzsolják a közepét. ősz ember üldögél az udvari lócán. Jöttömre lassan a kapuhoz csoszog. Németh József a falu egykori kocsmárosának, Weiler Miklósnak a kocsisa volt. Azt a szegényt meg a családját is elvitték a nyilasok — mondja. — Aztán később visszakerült, mert valaki megmentette. Kora ellenére jól eligazodik az öreg kocsis emlékeiben. Említi Vas Gyulát, utolsó bírót, aki igazságé ember volt. Szóba kerül Prkán Imre is, akit tíz holdba ért. 350 aranykoronás földjéért helyeztek kuláklistát. Kiadták neki parancsba. • huszonnégy óra alatt az utolsó szemig takarítsa a termést. összeállt a falu népe ki lovával, ki a perenyttvával, kézi erővel, és mire a nap újra pirkadni kezdett dolguk végezetlenül távozhattak a végrehajtók. Indulunk, hogy megnézzük a templom románkori szentélyeit, ezt a nem mindennapi műemléket. Németh József meg csak mutogatja „Börgöc” nevezetességeit: a „harasztailát”, a süllősi rétet, az „aranrétet”, a „seggremászót” — ez utóbbi a meredek domboldalt jelöli. A falura rátelepszik a júniusi meleg, a nyárfák rendületlenül állják a tikkasztó hőséget. Kislányok játszadoznak a csobogó kútnál. Modern házak és a pimbor — Mi hisszük, hogy ezt a falut nem kárhoztatták Gyürüfü sorsára — mondja Foltányi Gábor egykori községi tanító, most a röjtökmuzsaji iskola vezető tanára. — Ha körülnéz, láthatja, nem veszett ki a szorgalom az itteni emberekből. A nádtetős házikókat magas homlokzatú, sok ablakos új házakkal cserélik föl. Két helyen is építkeznek a faluban, és valami megkapó kettősségben ott él a múlt is a jelenben: a modern családi házak udvarán gémeskutak horgadoznak, hátul az istállókban, a régi pitvarban szerszámok, állatok. Még mindig sok a tehenesgazda, van is tágas tejcsarnoka a falunak, közvetlenül a tűzoltó szertár mellett. A határban, melyet már a múlt századi történész jó termőképességűnek ítélt, a szőlőskertek mentén kukorica-, burgonya-, napraforgóföldek sorakoznak. Van vegyesboltunk, orvosi rendelőnk, és már 1946- ban volt villanyunk is. Tejfölért, sajtért, gabonáért vette a falu népe, mert akkor a pengő már csak annyi volt, az új forint meg még nem került az utcára. Mindig akad munkalehetőség is: nemrégiben hirdette meg a nagylózsi Szamuely Tibor Mgtsz, hogy sopronkövesdi telephelyén cipőfelsőrész-készítő üzemet létesít, az üzemi buszjárat elviszi oda a „börgöcieket". Bár ilyen jó volna a közlekedés Fertőszentmiklós felé is... A vakáció beköszöntével már csak hetente egyszer, pénteken lehet eljutni az igazgatási központba. Persze, hozzá kell tennem azt is, hogy Sopron felé többször is indulnak járatok, így egyáltalán nem mondhatjuk, hogy el lennénk zárva a külvilágtól. És, ha már a zártságnál tartunk, annak is megvan a maga előnye Így őrződnek meg az utókornak a régi szokások, hagyományok: a pünkösdölés, a búcsú, a „pimbor”. A pimbor, amely a lagziba hívatlanul érkező vendégek szószólójának ünnepi köszöntőjét jelenti, és szájról szájra terjed igazi „börgöcses” mondandóval. Az egyediség pedig a nyitottsággal harmonikus egyensúlyban valóban ott él az Ikva parti faluban. Ott a patak fölött húzódó vízimalom maradványaiban, az útszéli piétában és a sok évszázados éger- és gesztenyefában, a nádas zsombékokban és a furcsa nevű dűlőkben. Kuntz Zoltán 1984. június 23., szombat Tárgyak a múltból Belépünk a kapun, talpunk alá simul a pázsit, piros főkötővel bólint a muskátli a tornácok alól. Tyúk kárál, fehérre meszelt hidas a farakás mellett, tárva a pajta kapu, szekér az oldalánál. .. s már látom is a kemence füstjét, a tésztát, amint kel a mázas kuglói sütőben, igen, mintha élne a nyolcszázharmincas évek faluja Mert a fertőszéplaki falumúzeumot járjuk, a gondosan rendbehozzott, utcaképbe tökéletesen illeszkedő porták sorát, ahol összegyűjtötték a történelmet, a hagyományszeretetet, a szépséget, a múlt patináját. Bella István asztalos faragott bilcsőjével, a századforduló tálasával, a tűzhelyen ácsorgó kávépörkölővel és a hosszú sarokindil», ahol mindig sokan elfértek. Korhűen berendezett néhány ház, múltba merevedett tárgyak, s élni kezd «nek, ahogy rájuk lelünk. Szűk Ödön képriportja KIÍAIPOID 5