Kisalföld, 1987. február (43/42. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-02 / 27. szám
Rábakecöli indulatok Az elnök bicskája . (Befejező rész.) Mi hát a véleménye Karikás Antalnak? Hatvanöt éves, nyugdíjas, valaha kereskedő volt. — Tudja, mikor ez itten nálunk megépült, 1970-ben, tapsoltunk neki. Nemcsak mi, hanem a szomszédos községek is, mert három településsel tettek jót az akkori vezetők, még Edvével, Vásárosfaluval. Hol van az már? Rendezvények váltogatták egymást, turistacsoportok jöttek, vitték szerte az országba a konyha hírnevét. Nem hiszem, hogy a téesznek ráfizetéses a vendéglő. Ha meg netán irigységből akarják a főnököt elküldeni, akkor hirdessenek az egységre licitet, legyen azé, aki többet fizet a gazdaság pénztárába. A falu lakói felháborodtak. Az nem megy, hogy amit az elnök a vezetőségi ülésen mond, az szent, ahhoz tarsolni kell. A községekben élőket kellene megszavaztatni. Minket, öregeket bánt a dolog, annál is inkább, mert úgy érezzük, szétrobbantottak bennünket. Agresszív módon manapság semmit nem lehet csinálni. Ha itt csak főznek, nem tudja fenntartani a téesz. Azt mondom, Horváth József (ugyancsak nyugdíjas, utoljára vadőrként dolgozott) megkérdezte az elnököt: „Pali, neked ki adta az ötletet?” „Ráfizet erre a téesz, bezárjuk” — ez volt a válasza. Hajtó Imre téesztag: „Ezt a vendéglőt a tagság építette, a pénzük van benne, a társadalmi munkájuk. Azért fogtak össze, hogy a családi rendezvényeknek is majd otthont adjon az épület. Visszafelé fejlődünk? Úgy néz ki, mintha itt mindenki és mindennap részegre inná magát. A szavazást vigyék a közgyűlés elé, ne öthat ember döntsön.” Óvakodjunk a kardrántástól! Nagyon könnyen előfordulhat, hogy a közgyűlésen is téma lesz a vendéglő sorsa. Ha így alakul, megmutatkozhat, mit akar valójában a falu, az egész közösség. Egyáltalán: hogyan tovább az új helyzetben, júliustól? Soós Pál elnök: — Rendkívüli módon megnőtt az italozók száma, munkahelyi és egészségügyi problémák egyaránt adódtak. Ez szintén sürgette, hogy tegyünk valamit. Szeszmentes klubként adjuk oda a helyet a fiataloknak. A családi rendezvények alkalmi italmésrési engedéllyel továbbra is itt lesznek. A megrendelők jobban járnak, mint eddig. Továbbá tény, romlott az étkeztetés színvonala, az átutazó vendégek elfogytak. Egykor híres vendéglő volt, de a tagság rovására, hiszen fontosabb volt az átutazó, mint a termelőszövetkezet dolgozója. Ez a véleményem. Ezen a településen a szövetkezetnek kellett megoldani sok mindent, kezdve az étkeztetéstől a húsellátásig. Az áfész például semmit nem tett. A vendéglő — különben üzemi konyhának épült — így nem üzemelhet. A vezetőség döntését egyébként a közgyűlés után egy bizottság elé visszük, melynek összetételét a tanács, a pártbizottság, a népfront, az áfész képviselői adják. — Ha más lesz a véleményük? — Alávetem magam annak, de hangsúlyozom, gondoljuk meg: kell-e egy ezer lelkes faluba három egység? A téesz vendéglője, az áfész italboltja, és a majdani borozó. Valóban: kell-e? Netán arról lemondani, amiért valamikor lelkesen tapsoltak. Reményünk az lehet, az indulatokon hamarosan átszűrődik az emberi szó, s lecsillapítja a kedélyeket. Nem tudok szabadulni a gondolattól: valóban ennyire leromlott volna az ételek minősége? De hát tavaszra már néhány visszatérő csoport bejelentkezett. Ki állíthatná, hogy átlát a mondatok fölött, s bepillantva a számok mögé emberi gyengeségeket tapasztalhat? És ha mégis? Mészáros Mihály — május óta van a gazdaságban — főkönyvelő szerint a gazdaság olcsóért adta ki a vendéglőt (havonta hatvanhétezer forintért), ez nem fedezi a kiadásokat, ennyiért valóban nem éri meg. Személy szerint a menü választékával, béltartalmas értékével nincsen megelégedve. És hónapokon keresztül követnek burgonyát enni, hát az milyen vendéglátás! Az elnök mondja — mert rákérdezek — megkaptam, nem is egyszer a fenyegetést: „Beletörik ebbe a bicskád, ha ezt véghezviszed!” Hozzáteszi még: — Hivatkoztak a közvéleményre. De ez csak tizenöthúsz embert jelent. Csizmazia Antal üzletvezető: — Ezen az ügyön nem mi, nem hat ember, hanem a község veszít. A támadás engem érint. Tavalyelőtt nyáron a téeszben már várták a bukást. Nem lett. Velem senki nem ült le ebben a dologban. Például: fizessek többet. Negyvenöt éves vagyok, nem milliomos. Havonta viszem a bérleti díjat, évente, két részletben a jövedelemadót. Az előfizetésesek száma jelenleg hatvan (nyáron ez a duplája), ehhez jönnek a betérők, sokfelől. Álmatlan éjszakáim vannak: hol, merre kötök ki? Az indulatok az ügynek semmit nem használnak. Ahogy ezt is leírhatjuk, az alkoholfogyasztás emelkedése nem rábakecöli, nem magyar jellemző, hanem világjelenség. Közös beszédre biztatnánk a helybelieket. Más kérdés: akarják-e? Joó József Rába kontra Rába? Szél és ellenszél Az országnak itt a nyugati szegletében, ahol többnyire hat tévéadás közül válogathat a néző, a többség alighanem menten csatornát vált, ha az esti „főidőben”, a megszokott filmek helyett egy „száraz” riportműsort ígérnek neki. Kedd este azonban gyaníthatóan nem így történt. A Rába kontra Rába címen sugárzott riportot alighanem éppen szűkebb pátriánkban fogadták a legnagyobb érdeklődéssel. Hisz a riportfilm indítéka mifelénk aligha lehet ismeretlen: még az ősszel több, mint háromszáz kispesti munkahelyének felszámolásáról döntött a Rába-gyár vállalati tanácsa. E döntés végrehajtását, s az átszervezésre ítélt kispesti dolgozók körében megnyilvánult visszhangját igyekezett tükrözni a riportfilm. Ahogy az adás végén a műsorvezető fogalmazott: nem valamiféle kész tanulság megvonásának a szándékával készült a riport, inkább csak a nézők elgondolkodtatásának a reményében. Nos, ha csakugyan csupán a megválaszolatlan kérdések puszta felvetése volt a szerkesztők szándéka , megvalósultnak tekinthetik szándékaikat... A riportban megszólaltatottak álláspontja fikarcnyit sem közeledett egymáshoz. A riporter szemlátomást makulátlan elfogulatlanságra törekedett, olyannyira, hogy az indulat és sértettség szülte gazdasági téveszmék kinyilvánítását is korrigálatlanul hagyta. Tárgyilagos, megfontolt, okos, szabatosan fogalmazott véleményt mondott a vitának az a résztvevője is, aki elvben ugyan, az általánosságok szintjén kinyilvánította egyetértését a gazdaság hatékonyabbá formálásának az igénylésével, ám a konkrét kispesti eset ügyében — úgy tűnt — inkább a döntés elutasítását, de legalábbis óvatos megkérdőjelezését érezte hálásabb, népszerűbb álláspontnak. Vélhettük — a riportfilm után ígéretfele is elhangzott erre —, hogy tétova gondolatainkat „helyreteszi” majd az ugyancsak a munkahelyek felszámolásával foglalkozó Hírháttér adása. A kérdések jó része azonban a tekintélyes szakembereket vendégül látó vitaműsorban is nyitott maradt. Hiába fakadt ki az adás végén a műsorvezető, ugyan, mondja már ki valaki a kérdések kérdésére a választ, lesz-e vagy sem Magyarországon munkanélküliségi válasz helyett csak egyéni véleményeket hallhattunk. Talán mert már maga a kérdés is némi magyarázatra szorul. A hozzánk hasonló demográfiai adottságú, de nálunk a gazdaságban előbbre tartó országokban a munkanélküliek több milliós tábora mellett vendégmunkások millióit foglalkoztatják a vállalatok. Hasonlóan „ellentmondásos” helyzet jelei nálunk is fellelhetők: vannak földrajzi régiók, iparágak és szakmák, amelyek komoly munkaerőhiánnyal küszködnek, s vannak, amelyek képtelenek foglalkoztatni minden munkavállalót. Egyebek között ez a helyzet ösztönzi hol a munkavállalót, hol pedig a munkáltatót a munkahelyek átcsoportosítására. A Hírháttérben feltett kérdés azonban — még ha túlzott leegyszerűsítéssel fogalmazta is meg a munkanélküliség és a teljes foglalkoztatás alternatíváját —, mégiscsak valamiféle választ, de legalábbis a ma érzékelhetőknél határozottabb állásfoglalást kíván. Egyebek között ezt az igényt sugallta a Rába kontra Rába riportfilm. Döntést, amely képes egyértelmű határvonalat húzni a gazdasággal szemben támasztott hatékonysági követelmények és az érdekvédelem illetékessége közé. Mert ennek késlekedéséig — képletesen szólva — hiába haladna a hajó, ha a legénység még csak arról vitázik: hátszél vagy ellenszél dagasztja-e a vitorlákat? Pethő Lajos 1987. február 2., hétfő Most a lábszár törik Sok a baleset Mondják az orvosok, hogy a balesetek számának és típusainak alakulásánál bizonyos periodicitás figyelhető meg. Télen persze az esésből adódó törések a jellemzőek, de még ezen belül is van szakaszosság. A hó és fagy beköszöntének első napjaiban különösen sokan sérülnek meg, mert még nem szoktunk hozzá a megváltozott útviszonyokhoz, a síkossághoz. Néhány nap után alkalmazkodunk csúszós utakhoz, járdákhoz, majd fokozatosan fölbátorodunk, aminek következtében újra sűrűn reccsennek a csontok. Az idén az első téli nagy roham január 5-én kezdődött a megyei kórház baleseti ambulanciáján. Szinte járványszerű volt a csuklótörés: 2-3 nap alatt félszázan estek el úgy, hogy csuklójuk látta kárát. Most pedig, hogy enyhült az idő, napközben olvad, ám este, éjszaka fagy, újra megszaporodtak a váratlanul és fájdalmasan földet érők, de ki tudja miért, megváltozott az esés stílusa, aminek következtében nem kezet, hanem lábszárat, bokát törnek. Ráadásul jó néhányukat darabos lábszártöréssel kell kezelni. Bizony, a friss sérüléssel jelentkezők nem mindig a véletlen vagy az óvatlanság következtében jutnak az ambulanciára; szép számmal akadnak közöttük, akik különböző fokú ittasság következményét fájlalhatják, hiszen az alkohol tompítja a reflexeket, befolyásolja az egyensúlyérzéket, csökkenti a veszélyérzetet. Hétköznap délelőtt jártunk a baleseti ambulancián, ha nem is zsúfoltak, de telítettek voltak a rendelők előtti folyosók. ,E napokban friss sérüléssel 18—22-en térnek be ide, míg a csöndesebb időszakokban átlag 10— 12-en kerülnek ide. Annak, aki az ambulanciára készül, türelemre van szüksége, nemcsak a fájdalom elviselésére: várnia kell a sorára az ambulancia rendelőjénél, majd — ha szükséges —, a röntgennél. Amikor sok a sérült, előfordul, hogy órákba telik, amíg végre hazafelé indulhat a beteg. Legyünk inkább óvatosak ... Szöveg: Tábori Fotó: Laposa ■ Az ambulancia folyosóján. 72 óránál tovább eltartható kenyér Élelmiszer-kínálat Hús- és húskészítmény a korábbi évekéhez hasonlóan elegendő lesz, s várható, hogy az üzletekbe kerülő termékek minősége is javul. A Húsipari Tröszt megszűnésével ugyanis több önállóságot kaptak a termelő vállalatok. Az év második felében a tejipar az eddiginél lényegesen több féltartós — egy hétig eltartható — tejet szállít a kereskedelemnek. Mind több olyan kenyeret igyekszik beszerezni a kereskedelem, amely 72 óránál tovább is eltartható. A Belkereskedelmi Minisztérium arra is törekszik, hogy megismertesse a vásárlókkal azokat a módszereket, amelyekkel a kenyér hosszabb ideig tárolható a háztartásokban. Ilyen például a tárolás a hűtőszekrények mélyhűtő rekeszében. Diabetikus készítményekből a tavalyihoz hasonló mennyiség kerül forgalomba, ám bővül azoknak a termékeknek köre, amelyekből a kímélő diétás ételek otthon is elkészíthetők. Az ezzel kapcsolatos felvilágosító munkában a kereskedelem is részt vállal. Az eddigi tárgyalások alapján várható, hogy kávéból a korábban megszokott választék a jövőben folyamatosan az üzletekben lesz. Az év közepétől a Compack ismét forgalomba hozza a közkedvelt Nescafét. Az emlékbizottság záróülése Németh Károlynak, az MSZMP főtitkár-helyettesének elnökletével a Kun Béla Emlékbizottság megtartotta záróülését. A bizottság megállapította, hogy a Kun Béla születésének centenáriuma alkalmából megjelent nagyszámú kiadvány reális képet adott történelmünk e nagy alakjáról és a korszakról, amelyben élt, és dolgozott. Rámutatott a bel- és a külföldi rendezvények, a különböző műalkotások, filmek jelentőségére és foglalkozott a további feladatokkal. Hangsúlyozta, hogy a centenárium előrelendítette a Kun Béla életművével összefüggő feltáró és ismeretterjesztő munkát. EURIPOID----3