Kisalföld, 1987. március (42. évfolyam, 51-76. szám)
1987-03-14 / 62. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP GYŐR-SOPRON MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA 1987. március 14., szombat Ára: 2,20 Ft XLII. évfolyam, 62. szám Ülést tartott az MSZBT elnöksége Pénteken Apró Antal vezetésével ülést tartott az MSZBT ügyvezető elnöksége. A testület tájékoztatót hallgatott meg a közelmúltban megtartott moszkvai békefórumról. Ezt követően megvitatta a Szovjetunióban az elmúlt esztendőben diplomát szerzett magyar ösztöndíjasok hazai visszailleszkedésének tapasztalatait. Megállapította, hogy a pályakezdés e fiatal értelmiségiek többségénél zökkenőmentes volt. A szovjet felsőoktatási intézményekben szerzett szaktudás, az orosz nyelv alapos ismerete néhány év alatt elismerést, kellő szakmai érvényesülést biztosított számukra. H tartalomul A környezeti bomba csak a fejekben ketyeg + Tervegyeztetés az élelmiszeriparban és a mezőgazdaságban + Fontos 90 perc előtt a zöld-fehérek + Kisalföld Magazin Kisfaludy-napok dallal, tánccal Megyei kulturális fesztivál A Forradalmi Ifjúsági Napok alkalmával, a Szózat hangjai után ünnepélyes külsőségek között tegnap este megnyitották Győrött a középiskolás fiatalok megyei kulturális fesztiválját, a Kisfaludy-napokat. A seregszemle történetében huszonnegyedik alkalommal megjelent tanulókat, tanáraikat, a meghívott vendégeket, dr. Kreiter Máriát, a megyei pártbizottság titkárát, Orbánná dr. Horváth Mártát, a Győr városi pártbizottság titkárát, Pusztai Andrea, a Kazinczy Gimnázium tanulója köszöntötte a Petőfi Sándor művelődési központban. Az ugyancsak kazinczys Csiba Anikó szavalt. A Kisfaludy-napok nyitányán Kovács Péter, a KISZ megyei bizottságának titkára mondott beszédet. Emlékeztetett 1848, 1919 és 1945 forradalmi tavaszainak történelmi jelentőségére. Idézte a legszebb nemzeti hagyományokhoz kötődés költői-írói parancsolatát: Az ember kötődik tájakhoz, ősökhöz, anyanyelvhez. Ez a kötődés átszövi érzelmi életünket és meghatározza értelmi fejlődésünket is. Csakhogy az ember szabadulni akar■ Gonosz és terhes emlékeitől, elvásott és megkopott tárgyaktól, nyűgös hagyományoktól." — Hosszú út vezetett az 1848. márciusából a mába — hangoztatta a szónok — majd kitért az egykori győri újság, az 1848-as Hazánk tudósítására: „Nagyszerű események korában élünk, amelyben egy órának eredménye századokkal felér". Ebben, a szellemben szólt 1848. történelmi eredményeiről, majd az ifjúság és a múlt viszonyáról beszélt. Megállapította: Az ifjúság robbanékony energiája, türelmetlen, harcos szelleme, jövőbe vetett bizalma és hite a győzelemhez mindig szükséges volt a forradalomban, a szabadságharcokban, de nem kevésbé így volt ez a békés építő munkában. A fiatalok időszerű szerepéről a következőket mondotta: Ma is megvannak a kor forradalmi feladatai. Társadalmunkban az életadta leckét nekünk, fiataloknak meg kell oldanunk, még akkor is, ha ez nehézségekkel jár, akkor is, ha elismerése néha elmarad. „Jövőnk a tét!" szól, a KISZ KB felhívása minden fiatalhoz. Meg kell értenünk és értetnünk mindenkivel, hogy a napi feladatokat más nem oldhatja meg helyettünk. Bizonyítanunk kell, hogy képesek vagyunk magasabb minőségű munkavégzésre, alkotó vágyunk, egész személyiségünk teljes kibontakoztatására. Az alkotó vágy megvalósításához járul hozzá az ifjúsági szövetség tizenévesek körében meghirdetett megújulási törekvése. Bízunk abban, hogy középiskolásaink tenniakarása, jobbító szándékának kibontakozása, az öntevékeny diákmozgalom tovább színesíti a tanórán kívüli tevékenységet. A ma ifjúságában is van akarat, megvan a bizonyítás vágya. (Folytatás a 2. oldalon.) A Fertődi Építőipari Szövetkezet kivitelezésében Fertőszentmiklóson új, kétszintes, nyolctantermes iskola épül, konyhával és étkezdével. A 65 milliós költséggel épülő létesítmény műszaki átadását 1986. június 30-ra tervezik. „KÜZDENI ERŐNK SZERINT” 10/10 március 15-re emlékezni mindig, minden jovos helyzetben különös és fölemelő kötelesség. Hiszen a nemzet életében az olyan történelmi sorsfordulók egyike ez a nap, amelyek által többnek és igazabbnak tudjuk magunkat, érezzük egy közösség törvényszerű összetartozását, s magunk mögött tudjuk azt a szellemi erőt, amit Széchenyi, Kossuth, Petőfi, Arany, Vasvári, Táncsics, Jókai életműve jelent a magyarságnak. Akkor is haza és haladás legfontosabb kérdései dőltek el, s bár nem szerencsés a történelmet példatárnak, s lehetséges párhuzamok gyűjteményének tekinteni. 1848 maradandó sugárzása abból is adódik, hogy Petőfiék forradalmában és szabadságharcában a legjobbak fogtak össze, s adtak választ a lét vagy nemlét nagy kihívására. Cselekedetük történelmi érvényét még a szabadságharc legyőzésének tragédiája se vonhatja árnyékba. Lét és nemlét nagy kihívásával azóta többször kellett bátran szembenéznünk. Példára és párhuzamra tehát, a múlt erkölcsi támasztékaira gyakran volt szükségünk. Még akkor is, ha különben tudjuk, hogy a történelemben minden órának, minden helyzetnek más a parancsa. 1848-ban a nemzeti függetlenség és a polgári haladás volt a tét. Az ország sorsa, jelene és jövője a cselekvés és nem cselekvés kettősségében fogalmazódott meg. S aki a tétlenséget, a maradást választotta, eleve kirekesztette ezt a népet az európai fejlődés lehetőségéből. Ha a legjobbakban, s magában a népben nincs bátorság a cselekvésre, Magyarország politikai, társadalmi, gazdasági értelemben hosszú időre a perifériára szorul. Ez az, ami ma is tanulságos: a helyzet józan felismerése és a cselekvés bátorsága. Most más kérdéseket vet fel a történelem, elsősorban azt, hogy képesek vagyunk-e a kor követelményéhez igazítani a szocializmus hazai gyakorlatát. De a cselekvés és nem cselekvés kettőssége éppolyan sorsmeghatározó dilemma, mint volt 1848 históriai napjaiban. Mert, mit jelent a tétlenség? A perc, a pillanat esetleges és látszólagos nyugalmát, s ugyanakkor a teljes távlatvesztést, a jövő bizonytalanságát. A cselekvés vállalása, persze, egyéni és közösségi fájdalmakkal, átmeneti veszteségekkel is járhat, de a jelen kényelmes nyugalmával nem lehet megváltani a jövőt. Csak a cselekvés bátorságával. Ilyen értelemben történelmi sorsfordulóhoz érkeztünk újra. A vagy-vagy állapotába. Perifériára szorulni a huszadik században is lehet. Hiába hivatkozunk arra a sok áldozattal is járó történelmi útra, amelyet 1945 óta megtettünk, a világban elfoglalt, lényegében kedvező helyünket a mában is meg kell erősítenünk. Mert ez a hely nem örökös vívmány. Vitathatatlan eredményeink ellenére kihullhatunk az időből, ha nem fejlesztjük magunkban a változás és változtatás képességét, ha nem tudjuk követni a szükségszerűségek hívását. Íríj»»1 — a címben is idézett Vörösmarty JlIOUIINK szavaival — ma is ,,egy nemzetnek sorsa áll". S ez a sors a fölzárkózás vagy lemaradás ellentétében villantja fel önmaga távlatait. A világ nélkülünk is halad, de nekünk egyáltalán nem mindegy, hogy a történelemben hátrébb csúszott nemzetek sorában vagyunk-e vagy sem. Különösen nem mindegy a fiataloknak, hiszen a mai döntéseink — a jók s a rosszak is — az ő életüket fogják meghatározni. Ezért van felelőssége és helye az induló nemzedékeknek is a cselekvésben, hogy az idők szavának megfelelő változások minél gyorsabbak, s a társadalom egészére kiterjedők legyenek. Ezért tette közzé tettekre sarkalló felhívását január végén a KISZ Központi Bizottsága: „Jövőnk a tét!" Ma már nincs értelme annak a kérdésnek, hogy adott körülmények között lehet-e tenni valamit. A kor más megfogalmazást követel. Fordított kérdésfeltevést. Szabad-e semmit sem tenni? Lehet-e fiatal tömegeknek sikeres egyéni életben reménykedni, miközben az ország, a közösség súlyos gondokkal néz szembe? Egyénnek és közösségnek ilyen kettéválása csak ideig-óráig képzelhető. A reformok korában élünk, s ezeket a korszakokat nemcsak a magánérdekű, a személyes érvényű gondolatok kormányozzák, hanem azok, amelyek a köz ügyét és boldogulását viszik előbbre. Akár bátor egyéni vállalással is. Meglehet, hogy a közelmúlt történelmi tapasztalatai nem mindenben kedveznek az új szemlélet, az új társadalmi magatartás elfogadásának. Hiszen nem mindig fogadta egyöntetű elismerés azoknak a törekvéseit, akik vállalkozni s változtatni akartak. Ez igaz. De tudni kell, hogy aki meg akarja haladni a jelent, annak törvényszerűen vitája van a meglevő állapotokkal, a tétovasággal, s konfliktusa a visszahúzó erőkkel. E nélkül ez nem megy, s mindig is így volt a történelemben. 1848 nagy példája ebben is megnyilatkozik. Ma persze az idő nem végletes önfeláldozást kér tőlünk. Cselekedeteink távlata nem a segesvári csatamező. Mégis kérdés, hogy a mostani ifjú nemzedék fölkészült-e arra, amire a mai kor szólítja, egyre erőteljesebben. Végzetes volna azt válaszolni: nem. Könnyű kibúvó ugyanis, hogy ez a nemzedék nem volt jelen a nagy ügyek eldöntésekor, nem kérdezték meg, hogy milyennek képzeli a szocialista gazdaság és társadalom útját. Következésképpen vállalják a felelősséget és a szükséges változtatások gondját azok, akik eddig is a folyamatok középpontjában álltak. A fiatalság pedig vagy beilleszkedik abba, ami van, vagy elegánsan kívül marad. Nem. Ma nem lehet ilyen munkamegosztás. Vannak ugyan a kívülmaradást ösztönző megfontolások, de minél hosszabb távon gondolkodunk, ezek annál inkább elveszítik az érvényüket. Be kell látni: ma már a beilleszkedés, a meglevő gazdasági és politikai mechanizmusokba való közömbös belesimulás se elegendő. A nemzet érdekeit tekintve sohase volt az, most még kevésbé. A papár nemzedék tanultabb, mint eddig mai ízia bármelyik volt a magyar történe- l lemben. Közéletisége azonban sokszor messze alatta marad annak, amit egy művelt emberfők számában igencsak megnövekedett nemzedéktől joggal várhat az ország. Olyan helyzetben vagyunk, amikor egy generációnak a gyakorlat mezején kell megmérnie önmagát: képes-e vállalni a történelem által rámért küldetést? Előttünk valóban egy nemzetnek sorsa áll. A márciusi ifjak példája — 1987-ben — leginkább erről beszél. . . DOMONKOS LÁSZLÓ A KISZ KB titkára