Kisalföld, 1990. február (45. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-01 / 27. szám
4 Az állampolgárokat a szavazás szempontjából a legkevésbé érinti a szavazatszámlálás módja. Közvetetten azonban mégis sokakat foglalkoztat, hiszen ezen is múlik a képviselőválasztások demokratizmusa. Ez garantálja ugyanis, hogy a mandátumok elosztása során minden párt, induló szervezet, vagy jelölt azonos elbírálás alá kerüljön. Választás 1990. Melyik képviselőjelölt jut a Parlamentbe? A bevezetett kombinált szavazati rendszer a választójoggal nem foglalkozó ember számára nehezen áttekinthető számlálási módot ír elő.Megértése az egyéni, a megyei és az országos pártlisták egyenkénti áttekintésével lehetséges. SZAVAZÁS AZ EGYÉNI VÁLASZTÓKERÜLETEKBEN Vegyük először a 176 egyéni választókerületet. Minden választókerületben több — jelenleg, amikor a pártok bizonyítani kívánják befolyásukat, viszonylag sok — jelölt fog indulni. Ma a pártokat az is ,kényszeríti a jelölteik indítására, hogy a törvény szerint az országos listán — erről még szólunk — az egyéni kerületeket un. töredékszavazatával is lehet mandátumhoz jutni. Amelyik párt tehát nem indít minden egyéni választókerületben jelöltet, az elesik az ott szerezhető töredékszavazatoktól. A pártok tehát nem akkor fognak indítani jelöltet az egyéni választókerületben, ha esélyük van a mandátum megszerzésére, hanem ha a 750 ajánlást össze tudják gyűjteni. Vagyis mindig, mert a megszerzett kis létszámú szavazat is számít az országos lista képviselőhelyeinek elosztásánál. Ez a mai választójog egyik legvitathatóbb rendelkezése. Az egyéni választókerületi szavazólappal úgy szavaz az állampolgár, hogy egyetlen jelöltet támogat. A szavazás akkor érvényes, ha az egyéni választókerületben szavazati joggal rendelkezők több, mint a fele megjelent. Ha nem, úgy meg kell ismételni a szavazást. Az un. második fordulóiban ismét az összes jelölt indul és ez a szavazás akkor eredményes,ha a jogosultak egynegyede megjelent. KI KAPJA A MANDÁTUMOT (Ha az első forduló eredményes,mert a szavazatra jogosultak több mint a fele megjelent), akkor a jelöltek közül az szerzi meg a mandátumot, aki a leadott érvényes szavazatok több mint a felét megkapta (abszolút többség). Ha ilyen jelölt nincs, második fordulóra kerül sor. Ezen már csak az indulhat, aki az első forduló során legalább 15 százalék szavazatot szerzett. Ma három ilyen jelölt nincs, akkor az első három legtöbb szavazatot gyűjtő indulhat. A második fordulóban elégséges, ha a szavazásra jogosultak egynegyede jelenik meg és a mandátumot az kapja, aki a legtöbb szavazatot szerzi. Azaz a relatív többség is elég. A szavazatszámlálást először a szavazatszedő bizottságok végzik. Ennek elnökét és két tagját a tanács választja, ám a bizottságba egyegy tagot minden jelöltet indító párt, de a független jelölt is delegálhat. Tehát a bizottság létszáma bármennyi lehet, de legalább 5 tagból kell állnia. Ez az összetétel biztosítja a szavazatok összeszámlálása során a pártatlanságot. Minden választási szervezet tevékenysége nyilvános, azon a sajtó képviselői részt vehetnek. SZAVAZÁS A MEGYEI LAJSTROMRA Megyei lajstromokat, listákat az a bejegyzett pánt indíthat, amelyik az egyéni választókerületek negyedében, de legalább két egyéni választókerületben jelöltet indított. A választók külön szavazócédulán kapják meg, hogy az illető megyében melyik párt indított lajstromot és azon kik a jelöltek. A választók csak egy pártra szavazhatnak. Maga a lista kötött, ami azt jelenti, hogy a választó a jelölteken nem módosíthat. Természetesen itt is az a szabály, hogy a választás akkor érvényes, ha a listákra a választók több mint a fele szavazott. Ha nem így van, a választást az összes pártlista részvételével meg kell ismételni. A második fordulóban azonban itt is elégséges a szavazók negyedének megjelenése. Az érvényességhez külön kell számolni az egyéni kerületekre leadott és a megyei pártlistákra leadott szavazatot. A mandátumok elosztásában csak az a párt vehet részt, amelyik országosan a leadott szavazatok 4 százalékát megkapta. Először tehát a választások országos eredményét kell ismerni és csak ezt követően lehet a mandátumok elosztását megkezdeni. A szabály célja kizárólagosan az, hogy a legkisebb pártok a lajstromokon ne kapjanak mandátumot. Ily módon kívánják elkerülni a parlament túlzott politikai polarizálódását. De az egyéni választókerületekben szerzett mandátumot ezen a címen nem lehet megsemmisíteni. A TÖREDÉKSZAVAZATOK SORSA Lényegében hasonló módon kell elosztani az országos listán szereplő 58 mandátumot is. Itt azonban csak az egyéni választókerületekben megmaradó (mandátumokra nem jutó) töredékszavazatokat, valamint a megyei lajstromokon megmaradó töredékszavazatokat kell összeszedni. Az országos listáról csak az a párt kaphat mandátumokat, amely legalább hét megye listáján mandátumot szerzett. Ez a szabály is a kis pártoknak kedvezőtlen. Tehát a pártok háromféle módon juthatnak képviselői helyhez, mandátumhoz: egyéni választókerületekben, megyei listákon és az országos listán. A pártok azonban választási szövetségre, koalícióra is léphetnek. Ilyen választási koalíció egyéni választókerületben és a megyei listáknál is létrejöhet, úgy, hogy két vagy több párt egy jelöltet, illetőleg közös listát indít. (Ilyenkor a töredékszavazatok pártok közötti százalékos elosztását előre be kell jelenteni a választási bizottságnak). KOALÍCIÓ, ELLENZÉK A koalíciónak van egy további alakzata is, amikor pártok kötnek szövetséget közös kormány alakítására. Erre azonban csak a választások után kerülhet sor. Tehát akkor, amikor a parlamentbe bekerülő pártok kötnek szövetséget arra, hogy a közös kormány számára szilárd parlamenti többséget hozzanak létre. Közjogi értelemben ettől kezdve van értelme ellenzéki pártokról beszélni. Azaz olyan pártokról, amelyek a kormánykoalícióban nem vesznek részt. A mai meglehetősen megosztott és szétaprózott pártstruktúrában biztosra vehető, hogy a választások után megalakuló kormány ilyen koalíciós kormány lesz. Dr. Schmidt Péter egyetemi tanár IQMUFOIID 1990. február 1., csütörtök A vélt vezér visszatekint Ha tévedtünk, én tévedtem . Sokszor elgondolkodom rajta, különösen mostanában, hogyan is volt pályafutásom alatt? Aztán mindig újra és újra csak arra a következtetésre jutok, ha most kezdeném, most se csinálnám másképpen. Nem Aki harminc-harmincöt évig vezető helyen van, persze, hogy követ el hibát. Aki azt mondja, hogy sosem követett el,, az hazudik. Évente, és nem is egyet. Azt viszont ki merem mondani, hogy bűnt nem követtem el. Bármikor állok az etikai bizottság elé. Kiveszem a szekrényemből a katonaládát, tele van számlával. Még annak a betonnak a számlája is megvan, amelyik a fundamentumba került. Ha vettem két hónapja egy ecsetet, fizettem érte 24 forintot, a számlát eltettem. Ki is kaptam érte egypárszor. Kádár János mondta egyszer: maga bizalmatlan. Ki fogja magát elszámoltatni? Nem számoltattak el, de lehet, hogy elszámoltatnák. Azt akartam, ha a fiamon számonkérik, ő is el tudjon számolni. — Abban a törvénytelen világban, 56-ig, de 56 után is volt törvénytelenség, nem fejeződött be, a gyárban kinek görbül meg a haja szála is? Ahhoz nekem is volt közöm. Ha valami a gyáriban rossz volt, merem mondani, nem a párt rontotta el. Legalábbis a gyárban nem. Ha tévedtünk, elvállalom, én tévedtem. A párt nem beszélt bele a mi dolgainkba. Még személyi kérdésekbe se. Persze, formailag be kellett vinni a pártstátuszba tartozó vezetők kinevezését, de egyetlen egyszer nem fordult elő, hogy nem fogadták volna el. A párt nem dirigált. Jó, hát. Pataki László, vagy Háry Béla, a megye, az ugye más. De ők se tudtak nagyonbeleszólni. Bár próbálkoztak. Néhány emberemet ik elakarták kezdeni. Amikor az amerikai üzletek megindultak, igyekeztek belőle politikai ügyet fabrikálni. Horváth Istvánt, aki ma műszaki igazgatóhelyettes, őt akarták kikezdeni, de meg tudták védeni. — Blumenstein, az amerikai Rockwell elnöke azt kérdezte tőlem egyszer: Ebben a kommunista országban, hogyan tud maga kapitalista vállalatot csinálni? Nem volt sértés,amikor kapitalistának nevezte a céget, úgy fogalmazott, ahogy egy vállalkozó. Mert, ha én kimentem, mondjuk hozzájuk, döntöttem. Nem telefonálgattam haza, ide, meg oda, szabad-e, mi lesz belőle, hanem tárgyaltam, elvállaltam, megegyeztem. Én úgy kezeltem a gyárat, ezt rám bízták, én ezért felek. Nem kerestem a dolgok könnyebb oldalát. Valójában én mindig viharban voltam. Talán nem ezt kellett volna csinálnom. Hanem úgy, mint a többiek. Milyen szépen áteveztek most a másik oldalra. De hát én nem vagyok az az alkat. Nem tudok álarcot se viselni. Meg a csiszolt beszédhez sem értek. Ez még az aktív időmiben történt, de egyáltalán nem régen. Mondom,társaságban, Sz.-nek, naponta ott van az újságokbana neve. Mondom neki, több álarca van, ahány öltönyöm nekem. — Kádárnál, akit én hibáival együtt tiszteltem, sokszor voltam. Előfordult, ahogy ő hivatott, máskor magam mentem. Főleg az utolsó három-négy évben. Nem mondom, hogy uratkoztam vele, de próbáltam erre, arra rábeszélni. Hogy állítson be végre friss embereket. Mert például ezek a megyei első titkárok, ezek basák. Ezek cárok a maguk helyén. Főleg a Papp Jánossal, a veszprémi első titkárral példálóztam. Trónja volt neki, három titkárságon mentem keresztül, mire bejutottam hozzá. A miniszterelnöknél csak egy titkárság volt. Borzalmas volt ez a veszprémi. .. Nem akarom elmondani. — Kádárnak olyan természete volt, hogy akit elfogadott, azt elfogadta, akit pedig nem, azon átnézett, mint az üvegen. Rajtam nem nézet át. Ezért szégyelljem magam? Legutoljára Burgarttel együtt voltunk nála. Beszélgettünk. A végén már ott tartottunk, hogy én a kilincset néztem, mikor mutat rá, mikor dob ki? Nagyon kemény dolgokat mondtunk. Kádár elszedte a Nagy Imre ügyet, ő nem írta alá, meg ki írta alá... Nekem ehhez semmi közöm,nem tartozik rám. A fáradságot lehetett rajta érezni, de szellemileg még rendben volt. Ott voltunk nála vagy két és fél órát, de már egy óra után fel akartam kelni. Erre Kádár, a munkaidő után vagyunk, nem megyünk sehova. Volt, amikor rettenetesen leszidott bizonyos ügyekért, de előfordult, hogy elfogadta, amit javasoltunk. Millió dolgot tudnék mondani, amit javasoltam. Elfogadták, nem fogadták el, nem rajtam múlott. Ferenczi József Horváth Ede visszaemlékezései vitára, rokon- és ellenszenvre egyaránt okot adhattak. A sorozat lapunkban most befejeződik, interjúalanyunk a továbbiakat életútját bemutató könyvben kívánja nyilvánosságra hozni. Ma ez az árfolyam Veszettül ugat a jövésmenésre a szomszéd kutyája, népesedik a fölázott avarú udvar. Nyilvános árverést tart a Győr Városi Adó- és Illetékhivatal, a győri Liezen-Mayer u. 37. szám alatt. Négy lakásos társasházban az alsó szinten harminchét négyzetméteres lakás eladó az udvarrésszel, ami a hivatalt képviselő úr szerint százharminchatezred rész. Mekkora lehet az? Talán egy garázsra futja? És ha a többi szomszéd azt mondja nem viseli el ablaka alatt a garázst meg az autó kipufogógázát? Aki licitálni akar, ötvenezer forintot kell letennie személyigazolványával együtt a végrehajtónál, azaz a kikiáltási ár tíz százalékát. Milyen az ötszázezret érő harminchét négyzetméter? Megviselt, mintha vizes lenne a falak alja, viszont a cserépkályhában bekötve a gáz. Egy szoba, egy kis konyha, külön a vécé és a fürdőszoba, az utóbbi mindöszsze egy zuhanyozó, testesebb ember talán be se tudna állni alá, kisebb mint a vécé. Semmi baj. legfeljebb megcseréli az új tulaj. Azt mondják ez a második árverés, eredetileg hatszázötvenezer forintra becsülték, aztán lementek ötszázezerre. Egy pillanatra megjelenik az örökös, távoli rokona az elhalt tulajdonosnak, aki a nyugdíjból nem tudja kifizetni az öröksége illetékét. „De nincs nálam pénz — nyöszörög egy idős asszony — hadd szaladjak el érte.” A végrehajtó: „Kérem, világosan megmondtuk, ide pénzzel jöjjenek, ötvenezer forinttal. Mennyi idő múlva ér vissza?” Megegyeznek, hogy féltizenegyig nem kezdik el a licitet. Az asszony elrohan, várunk. Úgy látszik kicsi a világ, itt mindenki valakit fölismer. Egyik egy férfiban a hajdani benzinkutast, aki később a piacra is kiállt vérnyomást mérni, csak úgy ... beszélik. A másik a vidéki város főpincéjét fedezi föl. „Tele van az manival — hallom a hátam mögül,— összevásárolja az ingatlanokat.” Többen ki-be járnak a kitárt ajtajú lakásban, zümmög a kar, hogy sok érte a félmillió is, nagyon drága ez. „Kérem, csendül fel a hivatalt képviselő úr érces hangja, ma ez az árfolyam.” Bizony ez. Mennyiből lehet ebből lakható lakást csinálni, latol, gátjuk az udvar árnyékában. Többen háromszázezernél kezdik, ennyi biztosan rámegy még. Zörögnek a zacskók, többen abban szorongatják az ötvenezer forintot. Féltizenegy! Kihoznak a házból egy éjjeliszekrény felét, kirakják az udvar közepére. A végrehajtó előtt egymáson a személyigazolványok, mindegyikbe benne az ötvenezer. Itt csak minket nem látnak szívesen. „Az ötvenezreket bezzeg lefényképezi, de a fővárosi urak millióit...” — így a fotósnak. „Mit keres itt a sajtó?” — zúg a kérdés a sorból. Aztán a végrehajtó is felénk: „Van engedélyük a megyei bíróság elnökétől, garantálják, hogy ebbőlnekem nem lesz bajom?” Uraim, ez a nyilvános árverés! És a „sajtó” abszolút esélytelen, ötszáztízezer először, másodszor, harmadszor! ötszázhatvan, ötszázhetven ... öt perc alatt hatszáztízezerért elkel a harminchét négyzetméter a százharminchatezred rész udvarral. Az új tulaj, egy jól fésült, vasalt, középkorú úriember, látszólag elégedett, hogy jó vásárt csinált. Ma ez az árfolyam. G. Szabó M.