Kisalföld, 1992. május (47. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-02 / 103. szám

1992. május 2., szombat Ára: 9,50 Ft XLVII. évfolyam, 103. szám Környezetvédők tüntetése A nyugati tévék adásába kerül A Szigetköz, a Csallóköz tönkretétele nem csak Magyaror­szág, Csehszlovákia és Ausztria, de az egész világ felelőssé­ge - hangoztatják a május másodikára Budapestre meghir­detett tüntetés szervezői. A demonstráció este 7 órakor kez­dődik Ausztria budapesti nagykövetségénél, majd résztvevői - fáklyás menetben - Csehszlovákia nagykövetségéhez vo­nulnak. A szervezők szerint a nyugat-európai, amerikai tv­­társaságok is beszámolnak az eseményről. Mint ismeretes a rendezők áruvásárlási és idegenforgalmi bojkottot hirdetnek Ausztria ellen. Remélik továbbá, hogy az ország lakói megértve az akció lényegét, nyomást gyakorol­nak kormányukra, s Hannes Androschra. Az osztrák állam­polgárok már többször léptek fel sikeresen saját hazájukban a környezetrombolás ellen. Az akciót a Magyar Környezetvédelmi Alap, a Levegő Mun­kacsoport, a Magyarországi Zöld Párt, a Dunakor rendezi, de támogatja azt több más magyar, szlovák, osztrák és nem­zetközi környezetvédelmi mozgalom is. Ünnep Sopronban és Győrött A hagyományos helyszínen, de az ásatások miatt kisebb területen rendezték meg Sop­ronban a majálist. A Bécsi domb ezúttal is ünnepi dísz­be öltözött, a kérdés csupán az volt, hogy a nem éppen ked­vező időjárás (reggel még cse­­pergett az eső) valamint a bér­ből és fizetésből élőket sújtó nehézségek ellenére lesz-e ked­ve az embereknek ünnepelni. Azoknak lett igazuk, akik op­timisták voltak, mert tíz óra­kor, a nagygyűlés kezdetekor már szép számmal, ha nem is annyian mint a korábbbi „fel­­vonulásos-kirendelős” évek­ben, várakoztak az emberek, hogy meghallgassák Boros Lászlót, a szocialisták or­szággyűlési képviselőjét. A Himnusz elhangzását követő­en a képviselő először május elseje, a munkásszolidaritás több mint 100 éves gyökere­iről szólt, majd felhasználva az alkalmat, a ma éppen két esztendeje megalakult Or­szággyűlés munkájáról és a koalíciós kormányzásról fej­tette ki véleményét, nem tit­kolva szocialista voltát. Véle­ménye szerint az elmúlt idő­szaknak a társadalom több­sége jószerével csak vesztese volt, mert „az ország veszített maradék erejéből, gazdasági tartásából, tartalékaiból, a szolidaritás erkölcséből, a ci­vil társadalom, a valódi ön­kormányzatiság esélyeiből, az intézményes oktatás és köz­­művelődés - mégoly felemás, de mégiscsak működő - rend­szerének értékeiből...” Az „oszd meg és uralkodj” politika ragyogóan működik -mondotta. Ezért szorgalmaz­ta az összefogást, utalva az idei szakszervezeti választá­sokra is. Végezetül óvott a gyű­lölködéstől, türelemre, a más­ság elviselésére, a Közép-Eu­­rópában egyedüli békés át­menet megóvására hívta fel hallgatói figyelmét. (Folytatás a 3. oldalon.) Legyen türelem és szolidaritás! Pillanatkép a kiskúti majálisról. „Jó estét, Mosonmagyaróvár!” Aresei üdvözlet Színvonalas képzőművészeti kiállítással és egy nagy si­kerű kulturális esttel köszöntötte Mosonmagyaróvár pol­gárait az a küldöttség, amely Areseből, az olasz testvér­­városból érkezett. Csütörtökön este a Városi Művelődési Központ zsúfolásig megtelt színháztermében Ruggero Gentila Arese, valamint Plutzer István Mosonmagyaróvár polgármestere köszöntötte a kulturális rendezvény részt­vevőit. Ezt követően a G. Verdi fúvószenekar és a helyi Motim fúvószenekar hangversenyét hallgathatta meg a nagyszámú közönség. A programban az arcsei és a mo­sonmagyaróvári Bartók Béla Általános Iskola kórusa, va­lamint a Mosonyi Mihály Zeneiskola ütőegyüttese is be­mutatkozott. A magyarság találkozója (Tudósítónktól) A IV. Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválját május 29-től június 7-ig Kisvárdán rendezik meg. Ma már hagyo­mányosnak számító magyar nyelvű kulturális értékeinket ápoló színházi rendezvényso­rozatra Felvidékről, Kárpátal­járól, Erdélyből és Vajdaság­ból várnak társulatokat. Táj­­műsor keretében a színházak Kisvárdán kívül Borsod-Aba­­új-Zemplén megyében, Kas­sán, Szatmárnémetiben, Ung­­váron, Munkácson és Bereg­szászon is előadásokat tarta­nak. A bemutató programok mellett a megmérettetésre is sor kerül, hisz egy kritikusi bizottság által kijelölt dara­bokat szakmai zsűri értékeli és díjazza. A fesztivál fő véd­nökei, Göncz Árpád köztársa­sági elnökünk és Tőkés Lász­ló erdélyi református püspök személyesen lesznek jelen a megnyitóünnepségen, ahol a komáromi Jókai Színház Háy Gyula: Mohács című történel­mi darabját fogja bemutatni. (Folytatás a 2. oldalon.) írások Szivárvány-magazinunk oldalain. (Fotó: Bertleff András) Európa az intenzív osztályon Arcot talált a fesztivál A Mediawave '92 május el­sején Győrből Kimle-Novák­­pusztára költözött, hogy ese­ményeivel csatlakozzon a szi­getközi falvak majálisához. A nemzetközi fesztivál kihelye­zett napjának programján fő­leg a kisebbségek helyzetét bemutató alkotások, s külön­leges koncertek, performan­­ce-ok kaptak helyet. Az egy­kori KISZ-tábor, ma Kastély szálló kapuját a szervezők ál­tal meghirdetett egész napos szocialista jelmezbál hangu­latához illően Sztálin-képek és hatalmas vörös csillag dí­szítették. A nemesi kúria be­járatához érők pedig megdöb­benve tapasztalhatták, hogy egy tribünről, a papírmasé vi­rágok mögül géppuska kísé­ri lépteiket. Persze mindezek csak jelmezek, egy letűnt kor relikviái voltak. A kisebbségi nap program­ja nemzetközi beszélgetéssel kezdődött, amelyen Európa különböző országaiból érke­zett vizuális szakemberek mondták el gondolataikat. Az esemény házigazdája, dr. Bug­­lya Sándor rendező-operatőr szerint a nemzetiségek, a ki­sebbségek ügyének felválla­lásával a Mediawave-nek si­került megtalálnia egyéni ar­culatát. A sok-sok érdekes fel­szólalás közül talán a legfi­gyelemreméltóbb Victor Couc­­ke belga professzionális fény­képészé volt. Az UNESCO Eu­rópa Tanácsának tagja el­mondta: már negyven éve egy­séges, határok nélküli konti­nensről álmodozik, s talán egy-két emberöltőn belül ez valóra is válhat. A jó öreg kon­tinens most még a nemzeti­ségi konfliktusoktól beteges­kedik, s képletesen a világ­kórház intenzív osztályán fek­szik. De a jelek arra mutat­nak, talán felépül. Déltől aztán elindultak a fergeteges programok. A ma­jális eseményei, s a fesztivál filmvetítései, koncertjei, elő­adásai remekül kiegészítették és erősítették egymást, s így ez a május elseje - ahol a jel­mezbe öltözött résztvevők Ki­váló Dolgozó-kitüntetéseket tűztek ki ingükre - maradan­dó emléket hagyott a külföld­ről hazánkba érkezett művé­szek és a többnemzetiségű fa­lu lakóinak életében is. F. Gy. Tűzoltó nap Mosonszentmiklóson • Verseny Kapuváron Felélednek, gyarapodnak az önkéntes egyesületek Kellemes hangulat, jó szer­vezés jellemezte tegnap dél­előtt a Mosonszentmiklóson rendezett tűzoltó napot. A Mik­lósi SE­ sporttelepén a héder­­vári tűzoltózenekar nyitó tér­zenéje után a volt mosonma­gyaróvári járás önkéntes tűz­oltóegyesületei, vállalati tű­zoltók és ifj­úsági csapatok ver­senyeztek. Huszonegy község, tíz vállalat és négy ifjúsági csa­pat mérkőzött. Tukovics János őrnagy, Mo­sonmagyaróvár tűzoltópa­rancsnoka kérdésünkre el­mondta, hogy a vállalati tűz­oltóság terén sajnos visszalé­pés tapasztalható, az önkén­tes tűzoltó egyesületek viszont, a falvak újjáéledésével össz­hangban, örvendetesen gya­rapodnak. Ezt jelzi, hogy olyan kisközség is gépjárműfecsken­dőt tudott vásárolni, mint Vár­balog, vagy éppen a házigaz­da Mosonszentmiklós. (Folytatás a 3. oldalon.)

Next