Kisalföld, 1993. szeptember (48. évfolyam, 204-230. szám)
1993-09-21 / 221. szám
16 KISALFÖLD ... és a pártelnökünk bejelentette, hogy tejdonképpen nem Mascagni, hanem ő írta az asztbecsületet! Sakkfenomének Magyarországon / __ A The Times sakkmellékletében a játék fiatal nagyságaival foglalkozott és Lékó Péterről így írt: „Magyarország a tehetséges ifjú sakkozók melegágya. A fiúk közül a vezető játékos Lékó Péter, aki idén áprilisban, a budapesti Expressz tornán elérte első nagymesteri eredményét. 13 éves és öt hónapos volt ekkor. Honfitársa, Polgár Judit négy hónappal fiatalabban érte el ezt a szintet, de Lékó Péter gyorsan behozza hátrányát. Juditnak további két évbe került, míg a nagymesteri címhez szükséges második és harmadik eredményét elkönyvelhette, de Péter már júniusban besöpörte a másodikat. Célkeresztjébe került a minden idők legfiatalabb nagymesterének rekordja, amelyet most Polgár tart. Péter hétéves volt, amikor első sakk-készletét kapta apjától, és ő ezt azzal hálálta meg, hogy egy évvel később legyőzte apját. Kilencévesen minden idők legfiatalabb mestere lett - ezt a címet júliusban elvette tőle a nyolc és fél éves angol Luke McShane. Lékó Péter 11 éves korában már így látja a The Times előbbre tartott, mint hasonló korban a Polgár lányok bármelyike. 12 éves korában nemzetközi mester lett, a 14 éven aluliak Európa-bajnokságán és világbajnokságán elért győzelemmel. Noha az ő apja nem olyan sakkmegszállott, mint a Polgár apuka, Péter sem jár már iskolába, hanem Károlyi Tibor nemzetközi mester edzi. Hetente hat napon napi hat órát tanul és több mint 300 kötetes sakk-könyv gyűjteménye van. Károlyi Tibor szerint Péter fő baja az, hogy lusta. Péter szerényen azt mondja, hogy nem született sakkozó, de szeret nyerni. - Kemény munka ez, mint akármi más - mondta. Szeretne 19 éves korára világbajnok lenni, és akkor ő lenne minden idők legfiatalabb világbajnoka - hacsak Polgár Judit nem ér oda előbb” - írta a The Times mellékletében. A The Times melléklete bemutatta Polgár Juditot is a brit olvasóknak. A Polgár család történetének ismertetése után ez olvasható róla: „Judit 1991 decemberében, 15 éves és öt hónapos korában minden idők legfiatalabb nagymestere lett, egy hónappal megjavítva Bobby Fischer 1958-as korrekordját. Ő az első nő, aki országos felnőtt címet szerzett férfi ellenfelekkel szemben. 12 évesen már minden idők legerősebb játékosa volt korcsoportjában, és már akkor minden idők legrangosabb női sakkozója volt. Habár rendkívüli előretörése egy ideje mintha szünetelne, sok játékos mégis úgy véli, neki van a legjobb esélye a világ első nőnemű világbajnokává válni.” (MTI) a TEDIMEx Élelmiszer-, vegyiáru- ÉS DOHÁNYÁRU-LERAKAT HÉTFŐTŐL MOSONMAGYARÓVÁRON a Gorkij u. 16.sz. alatt is szeretettel várja Kedves Vásárlóit. Nyitva: hétfőtől péntekig: 8-16 óráig, szombaton: 8-12 óráig. Natúrlecsó 60 Ft Étolaj literes 79 Ft Kristálycukor 69-71 Ft Dobozos literes üdítők 48-60 Ft Olympos citromlé 0,5 l-es 36 Ft Olympos citromlé 1 l-es 61 Ft 2 l-es szörpök 200-210 Ft Zöldborsókonzerv (870 g) 49 Ft Vegyes savanyúság 60 Ft Dobozos befőttek (3-4 kg-os) 230-290 Ft Olajos hal 38-48 Ft Löncshús (430 g) 75 Ft Ketchup 75 Ft Kávé 230-240 Ft Győr, Régi Pápai út 42. Nyitva: hétfő-péntek 6-15 óráig, szombat 6-12 óráig. (72963/2/2) EGTAJAK Jubileum Trónra lépésének 20. évfordulóját ünnepelte XVI. Károly Gusztáv svéd király. A Bernadotte-dinasztia hetedik uralkodója nagyapjának, VI. Gusztáv Adolfnak halála után 1973-ban került a svéd trónra. A 47 éves uralkodó felesége Silvia Sommerlath, német apa és brazil anya leánya. Három gyermekük van - olvasható az APA osztrák hírügynökség jelentésében. 1993. szeptember 21., kedd Nagy áttörés a polgári repülésben Leszállás pilóta nélkül A washingtoni repülőtéren a polgári repülés történetének jelentős állomásához érkeztek: egy utasszállító repülőgép leszállt anélkül, hogy bárki hozzányúlt volna a műszerekhez. A sugárhajtású repülőgép több kanyart tett az amerikai főváros repülőtere fölött, majd simán földet ért, miközben a pilóták és a meghívott újságírók csupán nézői voltak a műveletnek. Az amerikai repülésügyi hivatal ezzel a kísérlettel megkezdte gyakorlati végrehajtását egy olyan rendszernek, amelynek lényege az, hogy az irányítást műholdakról végzik számítógép segítségével. Az AP amerikai hírügynökség idézi David Hinsont, a Szövetségi Repülésügyi Hivatal vezetőjét, aki szerint ez a kísérlet nagy áttörést jelent, talán a legfontosabb fejleményt a polgári repülés történetében. Elméletben - mondta Hinson - a pilóta beprogramozhatja a számítógépét, majd a kifutópályán állva búcsút inthet a repülőgépnek, amely végrehajtja kitűzött feladatát. Természetesen senki sem akar pilóta nélküli utasszállító repülőgépeket útnak indítani, de az új rendszer forradalmasítja a repülést, főleg azért, mert lehetővé teszi a leszállást sűrű ködben és viharban is. Az irányítási rendszert, amely 24 műhold közreműködését veszi igénybe, katonai célokra már tíz évvel ezelőtt kifejlesztették. A ballisztikus rakéták célba juttatására használták. Polgári repülőgépek irányítására azonban csak hat hónappal ezelőtt kezdődtek meg a kísérletek. A katonai célokra kifejlesztett rendszer százméteres pontossággal képes célba juttatni a rakétákat. A repülőgépeknél ezt a távolságot nullára redukálták. Az amerikai repülésügyi vezetés szerint a rendszer aránylag olcsó. Az irányítótoronyban egy százezer dollárba kerülő műszert helyeznek el. Nagysága megfelel egy zenegép méreteinek. Ez a műszer képes egyszerre irányítani minden olyan repülőgépet, amelybe beépítettek egy autórádió nagyságú „fogadó” műszert. Bár az új irányítási rendszert már ennek az évnek a végén szabadalmazzák, a szakértők szerint legalább tíz évnek kell még eltelnie, amíg teljesen helyettesítheti a jelenlegi irányítási rendszert. (MTI Panoráma) A huszonkét éves Leanza Cornetti (balra), azaz Miss Amerika nyújtotta át a jogart Miss Dél-Karolinának, a tizennyolc éves Kimberly Clarice Ai dennek Atlantic Cityben. Eö Electrolux Luxuskivitelű, energiatakarékos hűtők, fagyasztók, kombinációk, mosógépek, tűzhelyek mikrók, klímaberendezés, 9 féle porszívó MÁR 8990,- Ft-tól. ZANUSSI LEHEL AKCIÓ! Hűtők, kombinációk, fagyasztók, mosógépek, tűzhelyek, 200 I láda 27.860,- Ft, 300 I láda 32.670,- Ft, 400 I láda 36.700,- Ft ELŐLEG NÉLKÜL 16% HITELRE! MINTABOLT 9024 Győr, Szigethy A. út 28. Tel./fax: 96/429-431. (74343/1 /12) A morváknál így csinálják Biztonságos szex Július közepétől minden szerdán az 578565-ös brünni telefonszámon a Gyönyör Kockázat Nélkül (Rozkos bez rizika- RBR) elnevezésű egyesület tagjai kínálják tanácsadó szolgálatukat. Az egyesület egy évvel ezelőtt alakult. Az RBR egy cseh-szlovák-svájci egészségügyi szervezet morva szekciója. Elnöknőjének, Lada Vyskocilovának a szavai szerint célja az, hogy a megnövekedett AIDS-veszély korában fokozza a szexuális szolgáltatások színvonalát, kultúráját és biztonságát. A maga nemében egyedülálló csehországi szervezet tagjai jobbára prostituáltak és további nők, akik valamilyen formában szexuális szolgáltatásokat nyújtanak. - Egyesületünknek eddig mindössze néhány tagja van - közölte az egyesület szóvivője, dr. Hana Malinová. A tagság feltétele a nagykorúság és az a kötelezettség, hogy az illető személy a szexuális érintkezésnél óvszert használ. A kis taglétszámot azzal magyarázza, hogy sokan a leleplezéstől vagy az adóhivataltól tartva ódzkodnak a belépéstől. Az RBR gondozásában megjelent cseh nyelven a Safe Sex (Biztonságos szex) című holland tanácsadó füzetecske, amely részletesen leírja, hogyan kell viselkedni biztonságosan a különféle szexuális praktikáknál. A füzetecskét szétosztották az örömlányok között és kapható a könyvesboltokban. - Egy ilyen kézikönyvre fölöttébb szükség van - mondja Hana Malinová -, hiszen a különféle masszázs- és erotikus szalonokban dolgozó lányok jó egyharmada tapasztalatlan fiatal diáklány. Legfontosabb számunkra a megelőzés. Az utólagos orvosi ellenőrzés sok esetben már nem segít. Az RBR a napokban megnyitja Prágában további központját. A közeljövőben nyilvánosságra hozza európai testvérszervezeteinek címét, hogy a cseh és morva lányok szükség esetén segítségért fordulhassanak hozzájuk. Erre azért van többek között szükség, mert egyre többen vannak, akik a határok feloldása óta Nyugat-Európában keresik a kenyerüket. Palágyi Lajos AGA GÁZLERAKAT Az AGA svéd világcég által előállított és a SZÖVKER Rt. által forgalmazott jó minőségű, ipari gázok termékválasztéka: OXIGÉN 2,5 C2 99,5% ACETILÉN 2,5 C2H2 99,5% ARGON 4,5 Ar 99,995% AGA-MIX18 82% argon 4,5 18% C02 2,7 SZÉN-DIOXID 2,7 C02 99,7% Bővebb információt szívesen adnak szakembereink a helyszínen. Cím: Gránit Áruház telephelyén Győr-Likócs, Pesti út 1. Tel.: 96/318-920, 314-543. Nyitvatartási idő: hétfőtől péntekig 8-17 óráig, szombaton 8-12 óráig. VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT! (74165/1 /IH)