Kisalföld, 1993. október (48. évfolyam, 231-253. szám)
1993-10-12 / 238. szám
1993. október 12., kedd Holnap este Győrött Oláh Margit koncertje A győri Bartók Béla Megyei Művelődési Központban október 13-án este 7 órakor tartja Oláh Margit győri zongoraművész koncertjét. Korábban francia ösztöndíjat kapott, az 1981-es párizsi zongoraverseny győztese, a Művészeti nívódíjjal kitüntetett művésznő hét évet töltött el a törökországi Ankara Devlet Konservaturariban, majd a Bilkent Egyetem zongora tanszékének vezető tanáraként dolgozott. Nagysikerű koncerteket adott eddig a világban, mostani műsorában is a komolyzene klasszikusaitól idéz. Műsoron: Az est első részében M. Ravel, Miroirs (Tükörképek) 1905. Éjjeli pillangók, Szomorú madarak, Egy bárka az óceánon, Alborada del gracioso, Harangok völgye szerepel. Ravel az öttételes zongoradarab-sorozatát 1905-ben harmincévesen írta. Vizuális jelenségek, tükörképek auditív tükrét mutatja be. Ezekben a természetről, az emberről, a napfényről, sorsokról, a tenger lenyűgöző képéről beszél. Az első rész zenei programja inkább esztétikai, leíró hatású. Az est második részében Liszt Ferenc: Transzcendens etűd (Desz-dúr) 1851. 104. Petrarca-szonett 1849. Dante-szonáta 1849. • Liszt korai impresszionisztikus darabjai közül való a bemutatásra kerülő mű. Egy egész zenekar erejét, tömörségét, színeit, hatásait tudja megszólaltatni a zongorán. Petrarca egyike azoknak a nagy régi olasz művészeknek, aki megihlette Lisztet. A Dante-szonáta inkább fantázia. A második rész programja dramatikusabb, érzelmesebb. A koncert létrejöttét segítette a Dénia Gardénia Rt., valamint a Centrum Áruházak Rt. győri áruháza. A Kincskereső októberi száma Tizenhárom vértanúkép és Damjanich tábornok költői mélységű utolsó imája (feleségének írta az 1849. október 5-ről 6-ra virradó éjszakán) emlékeztet az aradi gyásznapra a Kincskereső új számában. 1956 októberének dicsőséges és véres napjait a „Valami szent lobogás készül” című összeállítás idézi, benne három - akkor még 14, 18, illetve 20 esztendős-költő: Szepesi Attila, Ágh István és Buda Ferenc emlékezik az akkori élményekre, álmokra és az álmokat szertefoszlató, kegyetlen valóságra. Ebben a számban kezdődik az az egyévesre tervezett születésnapi sorozat, melynek egyik vezérmotívuma a szülőföld szeretete, az anyanyelv ápolásának, gazdagításának, óvásának gondolatköre. A „Vannak vidékek legbelül” Kányádi-sor és maga az Előhang című gyönyörű vers vezeti be a sorozatot - sértő elemzést is találhatunk legnagyobb mai erdélyi költőnk verséről a Miért szép? rovatban, Draskóczy Török Gábor tollából. Az ihlető szülőföld című írás nagy írók-költők bölcsőhelyélményéről szól, a „Szent a küszöb...” című a kiskőrösi Petőfi-házba kalauzol. A szerkesztőség felhívása: válják a gyerekek írásait „Szülőföldem szép határa” jelzéssel - s nem csupán anyaországi kismagyaroktól. A folytatásos regény hősei Eldorádóba csöppennek, s fantasztikus kalandokba keverednek. Az állatok embervédő egyesülete című bölcs és keserű humorú Török Sándormese éppúgy tanulságokat (is) kínál, mint Lázár Ervin rövid, csattanós állatmeséje. Gaál Éva Az élet könyve sorozatának újabb darabja Jézus megkísérléséről szól, mellette a Safir és Safina papagájképregény új epizódját is olvashatjuk. Beszámol a szerkesztőség a tizennyolcadik Kincskereső-táborról, s közli az új országos játékra buzdító felhívást. Az Édes Anyanyelvünk rovata Magyarországon - magyarul című írást követően magyarítási ötleteket kér olvasóitól - „Tegyük divattá a magyar nyelvet!" jelszóval. Tehetséges gyerekírásokat s érdekes-sajátos gyermekhumort is találhatunk az októberi számban, a Mi újság, suliújság? rovat pedig a Kis műfajiskola első részét teszi közkinccsé. Végül, de nem utolsósorban: a Nevető lexikon hosszan mazsolázható humorának vélhetőleg nemcsak a gyerekek, de szüleik sem tudnak majd ellenállni. A nyelvvédő Kosztolányi / Érezzünk is magyarul! Egyre nehezebbé és bonyolultabbá váló korszakban szenvedélyesen és bátran védte Kosztolányi az irodalom, a nyelv értékeit, hangsúlyozva a hagyományok összetartó erejét az elgépiesedő világban. Kortársai is nagy jelentőségűnek tartották 1930-ban leírt és elmondott Lenni vagy nem lenni című tanulmányát. Mondanivalója megszívlelendő ma is. „...lenni vagy nem lenni?" - veti fel a kérdést újra, a befejező részben. „Hát igenis, lenni, lenni, elsősorban embernek és emberiesnek lenni, jó európainak lenni és jó magyarnak lenni kétféle vívódó nyugatinak és keletinek, nagyra feszülő alkotóakaratnak s alázatos munkásnak. ...Aki csak a „mester" címre tart igényt, s nem arra, hogy egy nép tanítómestere legyen, annak itt nincs helye. Akiben nem szunnyad egy szikra a széchenyis építők hitéből, apostoliságából, az nem való ide. Azt a lelket és nyelvet, melyet rövid időre örökbe kaptunk, új szellemmel fényezve, csorbítatlanul át kell adnunk utódjainknak. Ez a küldetésünk - „áldjon vagy verjen sors keze" ez a mi küldetésünk. kissé lehajtani a fejet. De a szívet, azt föl, föl, barátaim. ” A 30-as évek fordulójára megérett benne a felismerés: a nyelvművelés és a nyelv védelme nem egyszerűen nyelvészeti kérdés, hanem erkölcsi is. És ostorozza „az itthoni nyegléket", „az itthoni félművelteket". Ők olyan „európaiak", hogy Dosztojevszkijt is „német eredetiben" olvassák. Aki magyarul beszél, az érezzen is magyarul, érezze a felelősséget nemzete iránt! A nyelv, minden kimondott szó a nép lelkét tükrözi Legyen számunkra is erkölcsi parancs Kosztolányi nagyívű tanulmányának minden gondolata! Gy. P. A. Építészkörökben ismert, a városban csak kevesen tudják: Weichinger Károly Kossuth-díjas építész Győrben született. „Ez a vizekben gazdag, hidakkal összekötött, középkori és barokk emlékekkel ékes, tornyos város - Bécs és Budapest félútján - formálta lelkét, látását, magatartását” - emlékezett vissza kedves professzorára Nagy Elemérre tíz évvel ezelőtt: „éppúgy büszke volt iparos apjára, mint osztrák tábornok őseire. "Tanulmányait a győri Felsőreál-gimnáziumban végezte, diákéveiről Federmayer István tanár úr gyűjtötte össze a fontosabb adatokat. Korán feltűnt tehetséges rajzaival, de sikeres sportoló is volt: tornaversenyt nyert és a csónakázóegylet háznagyi rangja is őt illette. Építészdiplomáját Budapesten, a Műegyetemen szerezte meg, ahol aztán több évig tanársegéd is volt. 1922-1945-ig az Iparművészeti Főiskola tanára, ezután 1947-ig a Budapesti Műszaki Egyetem városépítészeti tanszékét vezette, majd nyugalomba vonulásáig a középület-tervezési tanszék vezető professzora. Szülővárosára és hazájára számtalan kiváló építészeti alkotásával hozott dicsőséget. Épületeivel a korai modern építészet útját egyengette. Építészete nem szélsőségesen túlzó, de nem is konzervatív: otthonos, tájba illő, emberközeli házakat tervezett, „romantikus" művészi alkat volt, a szó legnemesebb, modern értelmében. Az építész legfontosabb művei a budafoki templom és iskola, a gellérthegyi pálos kolostor (1933), a Szilágyi Erzsébet Gimnázium Budán (1937) és a gyönyörű pécsi tájban mesterien elhelyezett, szépséges pálos templom. A Milánói Nemzetközi Iparművészeti Kiállítás magyar pavilonjának épületét 1933-ban aranyéremmel jutalmazták és ugyanabban az évben fődíjat kapott a Római Egyházművészeti Kiállítás főoltára is. Világhírét a New York-i világkiállítás magyar pavilonjával öregbítette (1938). Weichinger Károly Európa építészeti életének köztiszteletben álló személyisége volt: a nagy hírű német építész, Paul Bonatz „Építeni és élni” című könyvében tisztelettel és szeretettel emlékezett meg győri születésű kollégájáról - tudtuk meg Kubinszky Mihály professzortól. Embernek becsületes és bátor volt: ilyen maradt a legnehezebb 1950- es években is. Különösen sokat tett nehéz helyzetbe került tanítványaiért, munkatársaiért. Szülővárosát mindennél jobban szerette. Városrendezési terve 1929-ben első díjat nyert, ennek alapján korszerű fejlesztési tervet dolgozott ki Győrnek. A terv sok fontos elhatározását a később készült tervek is átvették: így például az általa javasolt helyen valósult meg az új nyugati Rába-híd és a Medve felé vezető Duna-híd. Nagyon szeretett volna Győrben építeni is, ezért minden Győrrel kapcsolatos, fontosabb pályázaton részt vett. 1929-ben az ipariskola és a győri színház, 1941-ben pedig a rendőrség székháza számára készített pályázata volt sikeres, megbízást azonban egyik terv készítésére sem kapott. Gyakran visszatérő témája volt ez beszélgetéseinknek, csalódottságát azonban szemérmesen palástolta. 1944-ben bizakodó, szép cikket írt „Győr fejlődése a jelenben és jövőben” címmel. Mint képzőművész is tehetséges volt: ceruzarajzaival ő illusztrálta Valló István 1930- ban megjelent híres Győr könyvét. Győr fejlődését mindig aggódó figyelemmel követte. Különösen féltette a győri Belvárost, egyformán felemelte védő szavát a barokk és a XIX. században épült házak védelmében. Aggódva nézte a győri várfalaktól délre véghez vitt hatalmas rombolást - a magabiztos városrendezők azonban nem hallgattak óvó tanácsaira. Weichinger Károly 1982- ben hunyt el Budapesten. Csendben temették el, halálának híre csak késve jutott el Győrbe. Halála után javasoltuk: kapjon utcanevet szülővárosában. Sajnos, hiába. Az Építész Kamara szerette volna, ha idén - igaz, fájdalmasan elkésve - díszpolgárává fogadja a város. A „hivatalos Győr” azonban ezúttal is nemet mondott. A győri születésű építész neve és munkássága természetesen mindennek ellenére nem merül feledésbe. Emlékét őrzik az egykori tanítványok, akiket évtizedeken át az építészet szépségére és emberségére tanított. Az építészre emlékeztetnek Győrben megvalósult városépítészeti elképzelései és bensőséges hangulatú épületei, szerte az országban. Az európai építészettörténet-írás sem feledkezik meg róla, mely a korszak egyik kiemelkedő európai művészeként tiszteli. Születésének századik évfordulóján, október 12-én emlékezzünk rá mi is sok szeretettel. Winkler Gábor A „romantikus” építész Száz éve született Weichinger Károly A Kreszta-ház. Weichinger Károly rajza. KULTÚRA KISALFÖLD 9 A megmaradás reménysége Valóság és ábránd Kovács Kálmán Bécsben élő festő, és Nagy János szlovákiai szobrászművész alkotásai különös világot varázsoltak alkotásaikkal a győri Széchenyi István Művelődési Központ kiállító termébe. A történelem, a hétköznapok és a balladák korának különös elegyét. Kovács Kálmán portréjain a kimondatlan fájdalom, a merengő távolba nézés öltött testet. Az akvarelleken megörökített tájak a haldokló erdők suttogásait idézték, míg a dokumentalista szándékkal festett „környezetvédelmi ciklus” képei hideglelősen emlékeztették a látogatót a természet elhagyatott voltára, a romantikus szépségideáit megcáfoló valóságra. Nagy János termet uraló szoborcsoportjának alakjai már neveikben is egy más idő nyílásain bújtak elő a romantikus szándék megnyilvánulásaként. A fába álmodott „Érintetlen, Védekező, Napvilág” kompozíció az előtte állót a népmesék, a balladák világába viszi, hirdetve a szlovákiai magyar írók és művészek többségére jellemző romantikus messianizmust, szinte megelevenítve, s igazolva a következő sorokat: ,A romantika egy fájó, borongó, önmarcangoló egyéni, sőt kollektív léttudatból fakad.. .míg a messianizmus talán tudatos mentési próba: biztosítani egy nép jogát a léthez és a megmaradáshoz.” Faragott faliképein a lét tekergő indái, s a boldogulás virágai között égre nyíló asszonytenyér a mindenség felé nyújtja a megélt szenvedést. A reménységet kezében tartó anya csókjai a holnapba vetett hittel érintik a sorsokat irányító égitesteket, kérve a kimondhatatlan szeretetért a halhatatlanságot adó, örökké életben tartó bizakodás képességét. (A kiállítás még ma, 14-19 óráig megtekinthető.) K. L. A. Egy Kovács Kálmán portré. Nagy János szobrai. (Fotó: SZ. Ö.)