Kisalföld, 1993. október (48. évfolyam, 231-253. szám)

1993-10-27 / 250. szám

24 KISALFÖLD Rászolgált az elismerésre Október 23. ünnepe alkal­mából a Magyar Köztársa­ság elnöke, a miniszterelnök felterjesztésére a Magyar Köz­­társasági Érdemrend Tiszti­keresztje (polgári tagozata) kitüntetést adományozta a győri Juhász István nyugdí­jasnak. Az elismerést az 1956- os forradalom és szabadság­­harc idején tanúsított kiemel­kedő magatartásáért kapta. Az egykori mosonszentjá­­nosi tanítót kilenc év börtön­re ítélték „a népi demokrati­kus államrend megdöntésére irányuló szer­vezkedés bűntette” miatt. A kilenc évből hatot töltött a börtönben, végül 1963 már­ciusában kiengedték. Hivatását azonban nem gyakorolhatta, raktárosként, később bérszámfejtőként kapott­munkát, jó ideig csak a me­gyeszékhelytől távoli telepü­léseken. Juhász István „bűne” az volt, hogy a Mosonszentjáno­­son 1956 október 27-én meg­alakult Ideiglenes Nemzeti Ta­nács egyik elnökhelyettese­ként - a nemzeti tanácsjegy­zőkönyvben rögzített határo­zatának értelmében - „a ren­det és a nyugalmat a rendel­kezésére álló erőkkel” fenn­tartotta. A szabadságharc le­verése után segítette a megtorlás elől me­nekülőket, ő maga azonban itthon maradt, s hűen szolgálta hazáját. Kitüntetéséhez gratulálunk, helytállásával rászolgált az el­ismerésre. Konini küldöttség Győrött A régi kapcsolat megújul A városi önkormányzat meg­hívására háromtagú konini delegáció érkezett Győrbe. A lengyel küldöttség elsősorban a már hagyományossá vált magyar-lengyel diák­csere­­üdültetés tapasztalatainak ér­tékelésére utazott ide (évek óta több turnusban fogad a győrújbaráti gyermektábor lengyel diákokat, győri tanu­lókat pedig Koniniban látnak vendégül­. Házigazdaként Strausz La­­josné, a győri polgármesteri hivatal humán igazgatás-ok­tatási irodájának tanácsosa kíséri a vendégeket ötnapos magyarországi utazásukon. A hivatalos program a Kovács Margit Általános Művelődési Központ kézművesmester­­képzőben tett tegnapi látoga­tással kezdődött, ahol Szege­diné Bozzay Katalin, az intéz­mény igazgatója és Baranyai Zoltánné, a művészeti tagozat vezetője beszélt a tavaly meg­kezdett kézműves-szakmun­kásképzés eredményeiről. A vendégek felkeresték a faze­kas-, a kéziszövő-, a tűzzo­mánc-, a csipkeverőműhelye­ket. A slupcai önkormányzat művelődési osztályvezetője, Maria Smuszkiewicz és Andr­zej Lekowski, a konini önkor­mányzat művészeti és sport­osztályának vezetője őszinte érdeklődéssel figyelték a gye­rekek munkáit. Roman Ma­­ruszczak, a konini közgazda­­sági szakközépiskola igazga­tója, felajánlotta a testvéris­­kolai kapcsolat lehetőségét, amit a győriek nagy örömmel fogadtak. A lengyel vendégek tegna­pi programja a Győr-Moson- Sopron Megyei Rendőrfőka­pitányságon fejeződött be, ahol dr. Berényi János, a bűnmeg­előzési osztályvezetője tartott tájékoztatót a magyarországi ifjúságvédelem törekvéseiről. W. K. Cserbenhagyót keresnek Tegnap reggel fél 9-kor a 81 -es főútvonalon Töltéstava felől Győr irányába közleke­dett egy ismeretlen típusú és forgalmi rendszámú fehér mik­robusz. Egy kerékpáros elő­zése közben a jármű jobb el­ső felével nekiütközött kerék­pár hátsó részének. A kerék­páros felborult, könnyű sérü­léseket szenvedett. A mikro­busz vezetője megállás, segít­ségnyújtás nélkül továbbhaj­tott. A rendőrség kéri, hogy aki a balesetet látta vagy bár­milyen információval rendel­kezik róla, jelentse a Győri Rendőrkapitányságon. AKCIÓ!!! AKCIÓ!!! 18 sebességes MTB kerékpárok. Női, férfi 13.990 Ft fogyasztói áron. Viszonteladóknak engedmény. Amíg a készlet tart. Járműbe Sopron, Ógabona tér 12. Telefon: 99/338-011. Jómra Csorna, Szent István tér. Telefon: 167. Nyitvatartás: H-P: 8-17, SZ: 8-12 óráig. Várjuk Kedves Vásárlóinkat! D |M|# N A­z Iluim Divat óriási őszi, téli választékkal várja Kedves Vásárlóit! Győr, Sarló­köz 8., Kazinczy u. 4. (80594/1/10) TÉT BÚTORHÁZ Tét, Fő u. 20. Tel.: 96/361-231. VENEDIG, NEVADA, FLÓRA ÉTKEZŐK (3 szekrény + asztal + 6 szék) cseresznye, barna, tölgy színben. SAROKÉTKEZŐK szövet, plüss, műbőr kárpittal. KONYHABÚTOROK berge, fehér, tölgy, szürke színben. (80989/1 /10) HÍREK, ESEMÉNYEK 1993. október 27., szerda SZINTÉZIS­SHOW Ma és holnap szakmai na­pokat szervez Győrben a Nem­zeti Színház márványtermében a Szintézis Kft. A számítástech­nikai kiállításon és vásáron lát­ható majd a COMPFAIR '93 szakkiállításon nagy sikert ara­tott termékek teljes skálája a nyomtatóktól a notebookok, scannerek, számítógép-hálóza­tok elemein át a különböző szoft­verekig. Bemutatják a COM­PAQ új pentium processzoros gépét és a Windows, Word, Ex­cel számítógépes programok magyar nyelvű változatait. Dél­előttönként előadásokat hall­gathatnak meg az érdeklődők. Szerdán a számítógépes mul­timédia alkalmazásáról, csü­törtökön a legújabb Mic­rosoft termékekről. A Szintézis-show­­ra 10-17 óráig várják a látoga­tókat. Két Lotti 45 ezret fizet a hármas A 43. heti „Két Lotti (33- ból 3-at)” játékban a 3+3- asokra jutó, összesen net­tó 17.204.936 forint tovább halmozódik a 6-os nyerő­osztályban. A 3 találatosok nettó nyereménye: 45.381 forint. A 2 találatosoké: 435 forint. A közölt adat nem végleges. Tájékoztatásul: egyik hármas találatot a megyé­ben váltott szelvénnyel ér­ték el. A „Két Lotti (33-ból 3-at)” nyerőszámai: 1, 53, 59 és 8, 22, 62. Máradnak a folyók Készültség a Rábán Az Országos Vízügyi Főigaz­gatóságtól tegnap délben ka­pott tájékoztatás szerint az utóbbi napokban lehullott je­lentős csapadék hatására ár­hullám indult el a Rába és a Mura felső szakaszán. Az ár­hullámok a hét végére érték el a magyarországi szakaszt, s ezért a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság még va­sárnap elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el a Rá­bán, majd hétfőn másodfokú készültséget a Murán. A víz emelkedése azonban kedden a Murán a harmadfokú ké­szültség elrendelését is szük­ségessé tette. A meteoroló­giai jelzések szerint ebben a vízgyűjtőben az intenzív csa­padéktevékenység megszűnt, a felső szakaszokon már mind­két folyón tetőzött az árhul­lám és várhatóan az alsó sza­kaszokon is megkezdődik az apadás. A készültséget azon­ban mindaddig fenntartják, amíg a folyók vízállása bizton­ságos szintre nem apad. Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság jelentése szerint a felső vízgyűjtő területről ér­kező árhullám térségünkbe, a Kisalföldre érve „lelapult”. A Rába tegnap tetőzött, a Du­na Bécsnél tegnapelőtt, azóta apad s az apadás már Gönyűn is túljutott. November 14-én, vasárnap este rendezik meg a Miss Universe Hungary szombathelyi elődöntőjét a vasi „fő­város” művelődési és sportházában. A legszebbek jut­nak tovább az országos döntőbe, amelynek győztese indul a mexikói Miss Universen. A Győr-Moson-Sop­­ron megyei 18-27 év közötti szépségek is jelentkez­hetnek, bővebb felvilágosítást H. Szirmai Judit ad a (94) 312-666-os telefonszámon. Felvételünk a tavalyi versenyen készült. ^ f^SniUinfiYI 9021 GYŐR, ÁRPÁD út 24. ^ v Hh­inmwh Tel.: (96) 314-760 A mechanika és az­ elektronika tökéletes összhangja: a PANASONIC új 3 fejes videorekordere­ - stabilabb, erősebb SUPER DRIVE mechanika - 30%-kal kevesebb moz­gó alkatrész - a szalagtovábbítás pontossága: 99,999% - tökéletes csap­ágyazás - kevesebb súrlódás - kisebb kopás - hosszabb élettartam -­­ csendesebb működés - áttekinthetőbb kezelés.­g 49.990,- Ft helyett 37.990,- Ft. I VÁLASSZA A MINŐSÉGET! angol és német tapéták­­ A. széles választéka MOST 15-20%-KAL olcsóbban. Előleg nélkü­l is, októberben FUNAl TV-t nyerhet ha 10.000,- Ft feletti értékben vásárol nálunk ! WALTHAM TV, 51 cm.OSD 26.900 Ft FUNAl TV, 51 cm.OSD 27.900 Ft FUNAl TV, 55 cm,OSD 32.900 Ft SONY HiBlack TV, 55 cm, OSD, TXT 69.900 Ft FUNAl videorekorder, HQ 26.900 Ft AKAI videorekorder, HQ 31.900 Ft HAJDÚ ENERGO LUX aut. mosógép 31.900 Ft \f MICRO műholdvevő, 56 csat., szt., 90 cm 16.900 Ft Győr, Baross u.44./ Vidéki busz pu. mögötti u. sarkán Mosonmagy­aróvár^ros^ i r íilIFÍl4í®S/krFl SW!) 6® líTl» Intézeti álmok A kibontakozás lehetősége Régi vágyak beteljesülésé­nek voltak tanúi tegnap dél­előtt mindazok, akik elfogad­ták Szabó Lajos invitáló sza­vait, s ellátogattak a kónyi fa­luházba. A helyi önkormány­zat támogatásának és Aller Imre polgármesternek köszön­hetően a nagyteremben e hu­szonkét éves fiatalember meg­rendezhette élete első önálló kiállítását, melyet Tóvári Tóth Is­tván festőművész nyitott meg (képünkön a fiatalemberrel). Beszédében a valóság meg­ismerésének fontosságáról be­szélt, arról ami a mindenna­pok tapasztalataitól az elen­gedhetetlen szakmai tudatos­ságig vezet. A törekvésről, melyben ha a tehetség is meg­nyilatkozik, kézzel fogható ér­téket teremt. Beszélt a művé­szeti utak megismerésének nélkülözhetetlen voltáról, s a falakon függő képekben rejlő ígéretről, mely nem más, mint a magukban hordozott kibon­takozás lehetősége. Szabó Lajos élete, mint ahogy a kiállítás képei sem mindennapiak. Kisgyermek­­kora óta él intézetben, ahol a magányosság, a tétlenség elől menekülve, a valahova tar­tozni akarás érzete vezette az alkotás számára elengedhe­tetlen élménye, öröme felé. A zöldmajori szociális foglalkoz­tató intézet gondozottjaként festette meg a koroncói utcá­kat, a kastélyt körülölelő er­dőket, fákat, ismerős és isme­retlen arcokat. Képei a kónyi faluházban november 2-ig lát­hatók. K. L. A. Fotó­: BERTLEFF Hatoslottó­nyeremények A hatoslottó nyeremé­nyei: hattalálatos nincs, az 5 plusz 1-esre 5.808.215, az 5-ösökre 112.345, a 4- esekre 2585, a 3-asokra 166 forintot fizetnek. A kö­zölt adatok nem véglege­sek. Kis-Duna Áruház Győr, Bartók B. út 5. Tel.: 96/314-369. ELEKTROPONT Győr, Árpád út 75. Sopron, Móricz Zs. u. 1-3. (Makovecz-ház) Tel.: 99/319-554. Mosonmagyaróvár, Szent István király u. 115. PRIVÁT Műszaki, Kapuvár, Szent István király u. 14. Rábaközi Áruház, Csorna, Mártírok tere 1. Tel.: 68. (80699/1/10) A w tni fttwif teljes ■ jri típusválasztékát f m­egtalálja nálunk, sőt 5—10 %-os árengedményt adunk! Vezető szerkesztő: NYITRAY PÉTER . Az ügyeletek telefonszámai: Győr: 96/312-920, Mosonmagyaróvár: 98/315-866, Sopron: 99/340-320, J

Next