Kisalföld, 1997. szeptember (52. évfolyam, 216-228. szám)

1997-09-16 / 216. szám

1997. szeptember 16., kedd A CSALÁD NAPILAPJA LII./216. szám • Ára: 39.-Ft ­ Új szabályok, régi szokások „Szuperszonikus” vasút, körültekintő átkelés a síneken Tegnap lépett hatályba a vas­úti átjárók megközelítéséről szóló szabály módosítása és több új jelzőtáblát is bevezettek. A vasúti sínen minimum 5, la­kóterületen belül legfeljebb 30, azon kívül pedig maximum 40 kilométeres sebességgel lehet haladni. A KRESZ további vál­­tozásaiból megemlítjük, hogy a mobiltelefonok kihangosítása januártól, a segédmotorosok bukósisak-viselése pedig júli­ustól lesz kötelező. Szintén titos tegnap óta segédmotorral la­kott területen lévő kerékpár­úton közlekedni, lakott terüle­ten kívül pedig csak lassan. Az életbelépésről készítettünk kör­képet. (írásunk a 3. oldalon) Százhatvan kilométeres sebességnél a vonat nem tud megállni, a könnyelműsködés végzetes lehet. Fotó: BERTLEFF ANDRÁS Robert North és felesége (felvételünkön jobbra), Christopher Benstead, Sebestyén Márta és Kiss János a hétvégén villámtalálkozót tartottak Győrött. (9738/5401/1/3) Fotó: HAMIS Világpremier világsztárokkal Éjjel-nappal próbálja Car­men című új darabját a Győri Balett. Hogy világpremier lesz november 1-jén, azt az ez idá­ig publikussá vált alkotói név­­sorból is sejteni: a koreográfus az amerikai Robert North, a zeneszerző az angol Christo­pher Benstead, Carmen ének­hangja Sebestyén Márta, dísz­let- és jelmeztervező Gombár Judit. A stáb a hétvégén vil­lámtalálkozót tartott, hogy be­pillanthassanak a munka stá­diumába. ( 2. oldal) Hatályos az új reklámtörvény Az Országgyűlés által júli­usban elfogadott törvény a gazdasági reklámtevékeny­ségről szeptember elsején lé­pett életbe. A jogszabály a do­hány- és szeszesital-reklá­mokra vonatkozó korlátozá­sok mellett a gyógyszerekre és gyógyhatású készítmények­re is új rendelkezéseket tartal­maz. Ezek betartását az or­szágos hatáskörű Fogyasztó­védelmi Főfelügyelőség és a megyei felügyelőségek ellen­őrzik. A változásokról a me­gyei felügyelőség igazgatójá­val, Simon Istvánnal beszél­gettünk. ( 2. oldal) Gazdálkodói hitelcsomag Az idei, eredetieg 100 milli­árd forintos agrárágazati költ­ségvetési keret júliusban 50 milliárd forintos hitelcsomag­gal egészült ki. A Földműve­lésügyi Minisztérium rendele­te június 24-én jelent meg, a támogatást igénylő első pályá­zatokat augusztus első hetében nyújtották be. Megyénkből teg­napig 161 pályázat érkezett az agrárfejlesztési bizottsághoz. A hitelkérelmezők kétmilliárd 890 millió forint támogatást igényelnének. ( 3. oldal) Lajta-zsilip idén - vagy? Az utóbbi időben megle­hetősen gyakori Lajta-ára­­dások jócskán megkeserí­tették Mosonmagyaróvár la­kóinak életét, s ezért került mindinkább előtérbe az a kérdés, hogy mikor készül el végre a főmeder és a Ma­lomi-ág találkozásánál a vá­ros védelmét biztosító zsi­lip. A jó néhány évvel ez­előtt kidolgozott tanul­mányterv hosszú ideig poro­sodott a fiókban, mert rend­re más prioritások kaptak szabad utat. (Részletek a 8. oldalon.) V­öröskeresztes nyár A Vöröskereszt győri szerve­zete alaposan kivette a részét a diákok nyári üdültetéséből. A gyenesdiási üdülőben 510 fiatal nyaralt, tudtuk meg Markovszky Béla városi titkártól. A retretekt­­orok tntpzhAtLMokl at WOMM (042 • 1/1) Holnapi számunkban. Kaland és tanulás A Lions International jóvoltá­ból háromhetes norvégiai tábor­ban vett részt a győri Prohászka Andrea. Élményeiről, a nagy ta­lálkozásokról és hajókázásokról az Új Generációban olvashattok. Változatlan cél a győri egyetem Dr. Keresztes Péter július 1-je óta tölti be a győri Széchenyi István Főiskola főigazgatói posztját. Az ország legnagyobb fő­iskolájának új vezetőjét arról faggattuk, változatlanok marad­tak-e az intézmény céljai, folytatja-e elődje látványos, de nehéz­ségektől sem mentes egyetemépítő munkáját. „Célunk változat­lanul az egyetemi akkreditáció, ezt azonban több lépésnek kell megelőznie” - tisztázta mindjárt a főigazgató.­ ­ A felsőoktatási törvény ér­telmében akkor lehet foglal­kozni egy intézmény egyetemi akkreditációjával, ha több tu­dományterületen alkalmas egyetemi diploma kiadására. Éppen ezért továbbra is a kü­lönböző egyetemi szintű képzé­sek létrehozásán munkálko­dunk. A napokban Pozsony­ban tartotta első diplomaátadó­ját a német nyelvű közlekedés­­építő egyetemi képzés, melyen főiskolánk hallgatói közül is többen részt vettek. ( 3. oldal) Vélemények az egészségről 6 ,7 százalék szerint nem érdemes élni A magyar lakosság egészség­tudata európai összehasonlí­tásban rossz. Minden felmérés azt bizonyítja, hogy nálunk az egészség nem jelent többet, mint a betegség hiányát. A WHO Egészséges Városokért Projekt keretében Győrött is megkezdő­dött az egészségkép és az egész­ségterv elkészítése, melynek cél­ja a város lakosságának egész­ségi állapotát befolyásoló té­nyezők leírása, valamint annak javítását célzó komplex cselek­vési program kidolgozása. (Részletek a 2. oldalon.) A túlzott szeszfogyasztás ledönti az embert a lábáról. A cigaretta tetézi a bajokat, a kimerültség állandósul. Fotó: B. A.

Next