Kisalföld, 1997. október (52. évfolyam, 242-254. szám)

1997-10-16 / 242. szám

1997. október 16., csütörtök A CSALÁD NAPILAPJA LII./242. szám • Ára: 39.- Ft Van még remény „Magyarország végső eset­ben népszavazás nélkül is csat­lakozhat a NATO-hoz, de saj­nálatosnak tartanám, ha a vá­lasztópolgároknak nem nyílna lehetőségük a véleménynyil­vánításra egy ilyen sorsdöntő kérdésben. A kormány saját hatáskörben, illetve a parla­ment támogatásával is hozhat döntést csatlakozási szándé­kunk megerősítéséről. Ez azért járható út, mert a NATO nem igényli egyetlen csatlakozó or­szágtól sem a referendum meg­tartását” - mondta Kovács László külügyminiszter a Kis­alföldnek adott nyilatkozatá­ban. (5. oldal) Kovács László / / Őszi hajrá a határban A kevesebb ez egyszer több lenne Eltekintve attól, hogy a hét elején behártyásodott a kút mellett hagyott vödörben a víz, olyan az időjárás, amilyet a földből élők csak kívánhatnak maguknak. Szükség is van rá, hiszen még rengeteg a tennivaló a határban. A nyári gabonabetakarítást nem számítva most van a munka dan­dárj­a. Tegnapi határjárásunk­ban arról szerettünk volna képet kapni, merre, hol tartanak a sür­gető tennivalókban. Kapuvár, Beled, Fertőszentmiklós környé­kén, a Rába- és Szigetközben, a Bakonyalján, mindenhol szán­tó-vető emberekkel találkoztunk. A Kisalföldön a majdnem 79 ezer hektárnyi őszi vetésű nö­vény közül bő 53 ezer hektáron végezték el a talaj vetésre való előkészítését. A tavaszi vetésre 144 ezer hektárt szánnak, ennek csekély részét készítették csak elő mostanáig. (Körkép a 2. olda­lon.) Egy böngésző a sok-sok szorgalmas, értékmentő ember közül: Salamon Kálmánné. Fotó: SZ.­­ Válaszút előtt a konzervüzem? Mint arról a korábbiakban már részletesen beszámoltunk, kormányzati szinten elhatá­rozták a fertődi Esterházy­­kastély komplex helyreállítá­sát. Az elképzelésekben töb­bek között az is szerepel, hogy a rekonstrukció során a mű­emlékegyüttes maradéktala­nul visszakapja azokat az egy­koron hozzá tartozó épülete­ket, amelyek jelenleg merő­ben más funkciót látnak el. Ilyen például a lovarda épüle­te, amelyet raktárnak és gyár­tócsarnoknak használta fer­tődi konzervüzem. (Folytatás a 7. oldalon.) Számítógéppel a fantomcégek ellen Regionális gazdaságvédelmi konferencia Vépen November végén a fővárosi cégbíróságon próbálják ki azt a programot, amely korszerű­síti a cégbíróságok nyilvántar­tását, gyorsabbá teszi a be­jegyzést és megnehezíti a „fan­tomcégek” létrehozását. A bu­dapesti főpróba alig 6, siker esetén az országos hálózat ki­építése kevesebb mint 50 mil­lió forintba fog kerülni - hang­zott el tegnap a Vépen meg­rendezett Nyugat-magyaror­szági Regionális Gazdaságvé­delmi Konferencián. (2. oldal) A bűnt utálni, a bűnöst szeretni A bűnözés olyan, mint egy betegség, amely nemtől és kor­tól függetlenül támad. A bűnt többnyire büntetés követi, az­az elzárás a külvilágtól, a csa­ládtól, a társadalomtól. A tár­sadalom nehezen fogadja vissza „megtévedt bárányait”. De vannak, akik segíteni pró­bálnak a hit által, vagy ha a szükség úgy kívánja, egy láb­belivel járulnak hozzá a maj­dani szabad élethez. Mindezt úgy nevezik: börtönpasztorá­­ció. (Cikk a 12. oldalon.) A zárka magányából szabaduló sokszor nem kap támaszt a kinti világban. A Rábához beszállítók jelentkeztek Mint annak idején beszámol­tunk róla, a Rába Magyar Va­gon- és Gépgyár Rt. Borsod és Nógrád megyében járt alkal­mazotti toborzó körúton. A hír­verésre miskolci, ózdi és ma is­mét miskolci forgácsoló, vala­mint melegüzemi szakembe­rekből álló csoport érkezik a társasághoz, hogy megismer­kedjen a Rába munkájával. Az észak-magyarországi ér­deklődőkből eddig kevesen áll­tak be a Rába üzemeibe, s ez érthető, hiszen munkahelyet ugyan kínálnak nekik, de la­kásról is gondoskodniuk kel­lene. A Rába kezdeményezése ugyanakkor nem várt érdeklő­dést keltett a lehetséges bedol­gozók körében. Eddig 60 külön­böző vállalat, cég jelentkezett, a hazaiakon kívül Szlovákiá­ból, Szlovéniából, Horvátor­szágból, akiket érdekelne a Rá­ba rt. kínálta munkalehetőség. / Után Nyugat-Európa felé... Székházavató A Szintézis Rendszerház Kft. az egyik legrégebben működő számítástechnikai és informatikai bázisa ennek a rendkí­vül dinamikusan fejlődő, nyugat-ma­gyarországi térségnek. Tíz esztendővel ezelőtt alakult meg Győrött, a székhelye a Szent István úton volt, s mindössze hét embernek adott munkalehetőséget. Azután egyre több különálló része teg­napig várt rá, hogy egy épületbe költöz­hessen... (Tudósításunk a 3. oldalon.) KAPASZKODJON MI­D EGY SKODA OCTAVIA KORMÁNYÁBA! Kedvező hitel- és tartósbérleti­­konstrukciókkal várja önt a megye Skoda márkakereskedője. Holnapi számunkban: Nehéz idők Nehéz hónapokat élnek át a szlovákiai magyar iskolák pedagógusai. Erről tanúskod­nak Bodó Hona, a hősi ma­gyar alapiskola igazgatójá­nak szavai is. Új elnök A Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Ipar­kamara ma tartja tisztújító közgyűlését. Az új kamarai elnökkel készített interjút a holnapi számban olvashatják. A Lurkóságok Igaz, a nyár már csak emlék, de nagyon jó emlék! A győri Gyárvárosi Általános Iskola tanulóinak fényképes élmény­­beszámolóját a holnapi Lurkó­­ságokban olvashatjátok. Parlagon hagyott földek A magyar föld léte és jövő­je ma központi kérdés. S köz­ben sok-sok hektár parlagon hever... Főként a határ men­tén súlyos a helyzet, ahol ér­tékes parcellák váltak, s vál­nak a spekuláció áldozatává. A Sopron és környékén ta­pasztalható állapotokról Nagy Tihamér, az agrárka­mara soproni irodavezetője elmondta, szerinte a parlagon tartás fő oka a pénzügyi spe­kuláció. (7. oldal) Földügyben késhegyig megy a vita, ám sok helyütt van gaztenger. Győrben készülő Habsburg-torta Zitáéknál ég a világ... sütik már a ha­bos tortát. S hogy lesz-e recefice bum­­bum-bum? Nagyon remélik a cukrászok, hogy nem. Dr. Tóth Zsoltné aranyko­szorús győri cukrász üzemében teljes gőzzel folynak az előkészületek, hogy az Oldenburg-Habsburg esküvő meny­asszonyi tortája a legszebb és legfino­mabb legyen, ami valaha is a cukrászdá­ból kikerült. Pedig készült itt már egy­két finom falat... (3. oldal)

Next