Kisalföld, 1997. december (52. évfolyam, 280-292. szám)
1997-12-01 / 280. szám
1997. december 1., hétfő Hol szórakozzon a fiatal? Felmérés az ifjúságról - Közgyűlési döntések A legutóbbi győri közgyűlésen két, az ifjúsággal kapcsolatos napirendi pontról szavaztak a képviselők. Az első Gyermek- és Ifjúsági Érdekegyeztető Fórum (GYIÉF) működéséről szólt, amely kezdeményezésére idén az önkormányzat által kiírt pályázaton egymillió forintot osztottak fel ifjúsági szervezetek között. - A városban az ifjúságról átfogó szociológiai helyzetfelmérés készül 1,181 millió forintért a GYSEF kezdeményezésére, az önkormányzat megbízásából - mondta lapunknak Nárai Márta, a fórum titkára. A munkát különböző kutatóintézetek ajánlásai alapján a Budapesti Oktatáskutató Intézet végzi. Várhatóan április végére készül el a felmérés. A második napirendi pontként az ifjúság szórakozási, időtöltési lehetőségeiről hallhattak előterjesztést a képviselők. A városi művelődési központ (PSVMK) mellett egy ifjúsági szabadidőcentrumot javasol a GYIÉF kialakítani, mivel a PSVMK lakóházak között van és nem használható ki a „bulizni, dühöngeni”,vágyó ifjúság számára. A GYIÉF a január elejétől a Győri Állatkert Kht. kezelésébe kerülő vidámparki területet javasolja ideiglenesen szabadtéri rendezvényeknek. Hosszú távon ugyanakkor egy fedett épületet szeretnének szerezni, lehetőleg kevésbé lakott, ám a várostól nem túl kieső részen. Jungi Csaba alpolgármester, a két napirendi pont előterjesztője elmondta, hogy a megyeszékhely 130 ezer lakosából közel 55 ezren a csecsemő- és a harmincéves kor közöttiek, ami jelzi a város fiatal társadalomszerkezetét. Ugyanakkor elszomorító, hogy Győrben 800-1200 pályakezdő munkanélküli van. Egy nemrégiben végzett közvélemény-kutatás a fiatalok szabadidejéről a következő eredménnyel szolgált: a félszáz fiatal válaszadó többsége szórakozásként utcán, parkokban, játszótereken vagy kocsmákban tölti idejét, az utóbbi helyre a hideg idő miatt szorulnak. Sokan sorolták fel a diszkót és egyéb zenés rendezvényeket kikapcsolódásul, ám szinte valamennyien megnevezték a PSVMK-t, a város egyetlen olyan intézményeként, ahol alternatív zenei irányzatokkal ismerkedhetnek az érdeklődők. A képviselők elfogadták a határozati javaslatot, amely szerint a PSVMK ifjúsági jellegű tevékenysége bővül, a gyermekkönyvtár kiköltözésével felszabaduló helyiségeket pedig hasznosítani kell, valamint intézkedési terv készül a szabadidőcentrum megvalósítására. BUG A vidámpark területe, ahol a fiatalok szívesen látnának az eddiginél több szabadtéri programot. Borongós idő, csökkenő kínálat Hideg, borongós, már erősen telet idéző időjárás volt a jellemző a győri szombati Dunakapu téri piacon. A látogatottság nem volt magas, inkább a szlovákok voltak túlsúlyban. Az árak: a tojás 20-22 forintba került darabonként. A burgonya 35-45, a fejes káposzta 40-80 forintot ért kiogrammonként. Kevés volt a kelkáposzta, ez az árán is meglátszott, hiszen 100 forintért kínálták. A sárgarépa 60-80 forintba került, a fehérrépa ára már csaknem az eget veri, hiszen 160-180 forintért adták kilogrammját. A vöröshagyma 80-100 forint, s már az általános hiány határát súrolja a fokhagymakínálat, ami keveset hoztak az őstermelők, 450-480 forintba került kilogrammonként. A parajválaszték az évszaknak megfelelő volt, 220 forintért adták. Kevés volt a termesztett gomba, ez az árán is meglátszott, hiszen 280-320 forintot kértek kilogrammjáért. A télialma-kínálat gyér volt, 60-100 forintba került, körtét mindössze két helyen láttunk, 180-200 forintért vesztegették kilogrammját. A héjas dió 450-550, a dióbél 1100-1300 forintot ért kilogrammonként. Kevés volt a szárazbab, 360-450 forintért adták. A savanyú káposzta kilogrammja 130-150 forintba került. Mákot mindössze egy őstermelő hozott, 600 forintért adta. A virágpiacon már nagyüzemben árulták az adventi koszorúkat, ez minőségtől és fajtától függően 150-1200 forintba került. A rendkívül szép vágottvirág-választék mellett gyertyát és asztaldíszt is kínáltak az őstermelők. Különösen szép volt a választék szegfűből, rózsából és gerberából. Hír a piacigazgatóságról, hogy decembertől tavaszig szünetel a Dunakapu téren a gombavizsgálat. Zs. D. A vágott csirke 380-450, a vágott tyúk 400-420, a vágott kacsa 550-650, a vágott liba 550-600 forintba került kilogrammonként. KISALFÖLD Traktorral ütközött Tegnap este a 85-ös főútról a Markotabödöge felé vezető úton összeütközött egy körülbelül hetven kilométeres sebességet haladó Trabant és egy harmincas tempóval közlekedő Mercedes típusú traktor. Mint Mikus Bélától, a Csornai Rendőrkapitányság őrnagyától megtudtuk, a traktor Kónyból haladt Markotabödögére és útközben áttért a menetirány szerinti bal oldalra. Ekkor karambolozott a szembejövő kocsival, amelynek két utasát súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérülésekkel szállították a győri megyei kórházba. A traktor vezetőjénél ittasság gyanúja merült fel. AKTUÁLIS 3 Kettős tragédia a 85-ös főúton Szombat hajnal. Sötétség, nyálkás úttest, szitáló köd és két hatalmas csattanás a 85-ös főút rábapatonai elágazása után néhány méterrel. Az eredmény háborús csatatérre emlékeztető romhalmaz, ahol a villódzó kék fények nyalábjaiban vérfoltok csillannak meg... Fél öt után néhány perccel a megyeszékhely felől Enese irányába hajtott Suzukijával N. Szilárd, az egyik győri étterem pincére. A rábapatonai leágazás után eddig ismeretlen okból nekirohant az előtte egyenesen haladó pótkocsis IFA bal hátsó részének, majd gellert kapva a Suzuki átpördült a menetirány szerinti bal oldali sávba és egy Csorna felől jövő Mercedesnek vágódott. A balesetet okozó vezető kirepült a felismerhetetlenségig szétroncsolódott autóból és szörnyethalt. A tűzoltók több percig dolgoztak feszítővasakkal a Mercedesbe szorult két sérült kimentésén, miközben a robbanást elkerülendő, védősugarat locsoltak a járműre. Ekkor még reménykedni lehetett, hogy a gépkocsi „anyósülésén” lévő nő túléli az esetet, ám a kórházba szállítást követően meghalt. A sofőrt a megyei kórház szájsebészeti osztályára vitték. Súlyos sérüléseit ellátták és vasárnap estig már javult állapota. A baleset szakértői vizsgálata lapzártánkig még nem fejeződött be, így csupán feltételezni lehet, hogy figyelmetlenség, megcsúszás vagy technikai meghibásodás miatt történt a karambol. - Szombat hajnal négyig dolgozott Szilárd - tudtuk meg egyik munkatársától - és azután indult haza, Rábacsécsénybe. Egyik kollégánk is éppen arra ment autójával, ám már csak ronccsá tört autókat és embereket láthatott. Szilárd megbízható, nagyon rendes és szorgalmas fiú volt, a vendégek is szerették. Borzalmas, ami történt. A szörnyethalt fiú édesanyja, N. Ottóné tegnap este nyilatkozott lapunknak. - Nincs már így értelme az életünknek férjemmel - mondta. - Másfél éve halt meg betegségben, huszonöt évesen a nagyobbik fiunk, most meg ő... A tragédiákkal meggyötört asszony mély, keserves hangon kezdett el zokogni, majd halkan folytatta: - Szilárdot úgy neveltük, hogy mellette testvére egész életében ápolásra szorult, mert betegen született. Olyan rendes fiú volt. Egyszerűen nem bírom ki, hogy nem láthatom többé, nem lép be az ajtón, nem... Huszonhárom éves volt. BUG A felismerhetetlenségig összeroncsolódott Suzuki az árokban kötött ki. Fotó: B. A. Kodály művei gyermekhangon Szombaton délelőtt muzsika és énekszó töltötte meg a győri városháza dísztermét. A megye ének-zene tagozatos általános iskoláinak a soproni Erkel Ferenc, a mosonmagyaróvári Bartók Béla, a győri Kálvária úti és Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, valamint a Bartók Béla Gyermekkar kórusai álltak dobogóra, így tisztelegve a zeneművészet kiváló személyisége, Kodály Zoltán emléke előtt. Az elismert szerző, népzenekutató, zenepedagógus születésének 115. évfordulója alkalmából gyermekhangon csendültek fel ismert művei. - Közel másfél évtizedes hagyomány már a kórustalálkozó, amely soha nem verseny, inkább fesztivál - mondta Kartner Vilmos megyei ének-zenei szaktanácsadó. - A kórushangversenyek során a gyerekek tapasztalatokat gyűjtenek, belepillanthatnak egymás műhelymunkájába, tudomást szerezhetnek a többiek fejlődéséről, tudásáról. Mindig más-más városban jövünk össze, most Győr adott otthont az eseménynek. A szakfelügyelő úgy véli: a kórusok sajnos komoly anyagi nehézségekkel küzdenek. A lehetőségek nem mindenütt egyformák, és a személyi feltételektől is függ, hol, miként folyik a munka. A gyerekek azonban lelkesek, rajtuk nem múlik. Ezt bizonyította az is, amit a mosonmagyaróvári kórus tagjai, Katona Éva és Honfi Erik mondtak: „Szívesen járunk próbálni, szeretünk énekelni, nekünk ez nem fáradság, inkább valami lelki pluszt jelent.” A rendezvény megnyitójaként Balogh József polgármester köszöntötte a jelenlévőket és Kodály életútjáról, munkásságáról beszélt. A kiváló zeneművész szakterületének valamennyi ágában kimagaslót alkotott, az egész nép műveltségéért küzdött. „Műveiben tökéletesen testet öltött a magyar szellem” - idézte a polgármester Bartók szavait. A fesztiválon többségében Kodály-művek szólaltak meg - Pünkösdölő, Nagyszalontai köszöntő -, de már a karácsonyhoz kapcsolódó dalok is felcsendültek. L. A. november 30 ■ december 22. Győrben, a Szigethy A. úton, az OTP és a MATÁV központ mellett170 kereskedő kedvezményes árakkal, ünnepi kínálattal ■óriássátor SZÍNPADON: dec. 6-án Komár László 16.00-kor dec. 7-én Kató néni 16.00-kor | GYŐRI VÁSÁR Kft. Igm ÉPÍTŐANYAG CENTRUM S ’ Győr, Szent Imre út 146. 0 pK Tel: 96/436-919, tel./fax: 96/436-777 Nyitva: hétfő-péntek 8-16, szombat 8-12 óráig. BiH3iIiTiHlHtIil fa nyílászárók akciós árakon: 60/60 bukó 8.316 Ft 120/150 b.-nyíló 25.025 Ft 90/120 b.-nyíló 17.424 Ft 150/150 b.-nyíló 34.320 Ft 90/150 b.-nyíló 19.932 Ft 90/210 nyíló 26.202 Ft (Az árak az áfát tartalmazzák!) KÉMÉNYVÁSÁR! áremelés előtt nagy kedvezménnyel, házhoz szállítással, szaktanácsadással! Pl. samottcső -20% kedvezménnyel. NYÍLÁSZÁRÓK ÁREMELÉS ELŐTT. SOFA, DUNATHERM, BÉÁSZ fenyő homlokzati ablakok, Kömmerling és Panoráma tip. műanyag ablakok, JAMINA agyagcserepek, TEGOLA és Bardoline zsindelyek. 1