Kisalföld, 1997. december (52. évfolyam, 293-304. szám)

1997-12-16 / 293. szám

4 AKTUÁLIS KI&AUQID Postabontás Levélcím: Kisalföld Kiadó Kft., 9002 Győr, Pf 28. Fax: 96/504-414 A szabad akaratról Még az év elején írtam egy cikket, melyben javasoltam, hogy a már gyógyíthatatlan beteg kapjon választási lehetőséget, miként folytassa a már kilátástalan életét. Meggyőződésem szerint az Istentől kapott szabad akarat és az egyén emberi jogának tiszteletben tartása ehhez a lehetőséget megadja, másik ember érdekeit nem sérti. Az eltelt időszakban az általam is felvetett javaslatra figyelemmel kísértem a médiák által közölt reagálásokat. A „Postabontás” rovatban néhány olvasói levél közül az egyik fejtegetése megdöbbentő. A levélíró szerint, akit el akarnak tenni láb alól, aláíratnak vele egy üres papírlapot, fölégépelik a szöveget, beküldik az egészségügyi osztályra és a mit sem sejtő delikvens megkapja az értesítést, mehet a másvilágra. Ez igen. Ilyen jövőbe látó csodálatos fantáziával minden elképzelhető. Jobban kellene bízni a törvények végrehajtásában. A római katolikus egyház elutasító álláspontja nem lepett meg. A Magyar Orvosi Kamara véleménye érthetetlen volt számomra. Aztán amikor 1997. október 15-én a Kisalföldben elolvastam „Tiszta viszonyokat” című közleményüket, lehiggadtam. Nagy szükség volt rá, hogy a közvélemény az illetékesektől írásban is tájékozódjon az egészségügy rendkívül nehéz helyzetéről. Az orvosi munka nem gazdasági tevékenység, hanem hivatás. Egy beteg, fáradt nemzet meggyógyítása, melyhez a feltételeket minden más előtt biztosítani kell. Természetesen a szabad akarat tiszteletben tartásáért vannak egyetértő vélemények. Ide sorolható a televízió „Ön dönt!” műsorában telefonon szavazók többségének, valamint a Kisalföld riportere által megkérdezettek véleménynyilvánítása, miszerint a már gyógyíthatatlan szenvedő emberek kérésére segíteni kell. Bízom a törvényalkotók megértő többségében. A vitákat kiváltó eutanáziát reálisan értékelik, hisz ez nem gyilkossági kategória, hanem a szenvedés lerövidítését kérő, halálra ítélt, gyógyíthatatlan beteg utolsó kívánsága és szabad akaratának tiszteletben tartása, olyan törvény megalkotására, mely a visszaélés minden lehetőségét kizárja. K.L. Győr Nyugdíjasok adventja A karácsony közeledtével szeretnénk közreadni, hogyan ünnepelnek nyugdíjasközös­ségeink. A megyeszékhelytől távolabb eső Szany és Petőhá­­za nyugdíjasai már az adven­ti koszorú kötésével elkezdték az ünnepi készülődést, majd gyertyagyújtás mellett énekel­getnek és verset mondanak. Sokoróalján a pázmándfalui­­ak és a tápszentmiklósiak kö­zös ünnepet tartanak. Mind­két klub aranydíjas énekkara citerakísérettel karácsonyi da­lokat ad elő, Pannonhalmán Jézus születése történetének felolvasásával teszik bensősé­gessé az estét. A győrújbaráti, a győrsze­­merei és a koroncói klubok ün­neplése a falu harangjának ko­ra estét jelentő megkondulá­­sakor az iskolások betlehemes játékával kezdődik. Gyarma­ton az első közös karácsonyi ünnepet tartják, amelyre sze­retettel várják a megyei nyug­díjasszövetség vezetőségét. Szi­getközben Dunaszeg nyugdíja­sait a falu új lelkésze köszön­ti, míg a kunszigetiek aranyva­sárnap templomi áhítattal, kó­rusénekléssel és versmondással készülődnek. A gönyűi hajós­településen a faluház ad ott­hont az ünnepléshez. A nyug­díjasénekkar karácsonyi da­lokkal és versmondással járul hozzá a karácsonyi hangulat­hoz. A győri segítőház lakóinak meleg ruhát gyűjtöttek és ré­szükre külön ünnepi műsort adnak. Győrben a Rába rt. nyugdíjasait a gyár művészeti együttese szórakoztatja, a szentiváni nőklubban kalács és meleg tea mellett ünnepel­nek. Győr város polgármeste­re a karácsonyi ünnepség al­kalmából köszöntötte a köz­­igazgatási nyugdíjasokat. Kü­lön ünnepségen köszöntötte az arany-, gyémánt- és vasdiplo­mával elismert pedagóguso­kat. A nyugdíjasklubok mind­egyikében lesz közös kará­csonyfa. Műsorral az óvodá­sok, az általános, a középisko­lások és maguk a klubok ké­szülnek. Az ünnepi köszöntőt legtöbb helyen a település pol­gármestere mondja el. Az ön­­kormányzatok és más támo­gatók anyagi hozzájárulása te­szi lehetővé az ajándékcsoma­gok készítését. Örömünk na­gyobb lenne, ha a közösségen kívüli idős embereket környe­zetük a maga lehetőségeivel felkarolná, hogy megértést és szeretetet érezzenek. A megyei nyugdíjasszövetség a Győri Filharmonikus Zenekar aján­dékkoncertjével kíván nyug­díjasainak boldog karácsonyt. Horváth Ilona a megyei nyugdíjasszövetség munkatársa flOMLPÖ£D| HIRDETÉSFELVÉTEL GYŐR Újlak u. 4/A információ: 96/S04-422 | HIDRAULIKUS ÉS GÉPIPARI ELEMEK Honolt cső + krómozott rúd hidraulikus csővezeték + csavarzat. Tömítések, hidroakkumulátorok szelepek, szivattyúk, hidromotorok, tápegység, munkahenger, szűrő Webster-hidroteszter. KISALFÖLD 1997. december 16., kedd ® Mennyit ér egy élet? A Kisalföld olvasói oldalain immár hosszabb ideje tart a so­rozat: mennyit ér a nő, ha 40, ha 50 stb. éves. Nos, legfőbb ideje, hogy a kérdésben egy férfi is szóhoz jusson. Szerintem min­den egyes nő nagyon sokat ér szerettei, barátai, munkatársai körében, a korától teljesen füg­getlenül. Az persze megint egy más kérdés, hogy az illető hölgy mit ér egy munkában becsület­tel eltöltött munkaidő után az állam vagy a munkahely sze­mében... Minden ember, ha nyugdíjba kerül, kicsit meghal. Megszű­nik a régi életmód, a napi idő­beosztás, az életritmus teljesen megváltozik. Édesapám, aki maga is saját körében elismert orvos volt, mondta nekem egy­szer, hogy az ember kétszer hal meg. Először, amikor nyugdíj­azzák, másodszor, amikor sírba fektetik. Apám ezen mondása különösen érvényes a pedagó­gushivatás mellett az orvoséra, aki egész élete folyamán az em­berekkel olyan szoros kapcsola­tot teremt, hogy lassan ez a kap­csolatteremtés életelemévé vá­lik. Amikor a napokban a Kis­alföldben olvastam a soproni fogorvosok meg nem engedett reklámozási módszereiről, arra gondoltam, nem kell Sopronig menni, elég, ha itt, Győrött szét­nézünk. Elég, ha azokra a mik­­robuszokra gondolunk, melyek szinte menetrendszerűen szállít­ják a svájci betegeket a győri fogorvosokhoz protéziskészítés céljából. Nem egy ízben olvasom a győri újságban, hogy „X. or­vos magánrendelését szünetel­teti”. Mi ez, ha nem önreklá­mozás? De legjobban az döb­bentett meg, amikor a december 4-én megjelent, általam rend­szeresen olvasott folyóiratban egy egész lapot kitöltő kereszt­­rejtvény közepén, valamint alul és felül bizonyos sebész-érse­bész ajánlja a betegeknek szol­gáltatásait. Hát ez kicsit hány­­ingerkeltő reklámnak bizonyult számomra. Ennél jobban már csak az isteni energiával gyógyí­tókon és a cigarettareklámokon döbbenek meg. De cikkem megírására nem vállalkoztam volna, ha a na­pokban kedves győri barátom­tól, egy gyermekszakorvostól nem értesülök arról, hogy azt a hírt terjesztik róla, hogy ő el­hunyt. Sőt, hogy telefonon fele­sége is megerősítette a halál­hírt. Ezek után a beteg szem­élyesen érdeklődött a barátom­nál, így tudta meg, hogy a hír alaptalan... Nem döbbentett vol­na különösebben meg az eset, ha évekkel ezelőtt nem terjeszti egy gyermekorvos rólam is, hogy magánrendelőmbe már ne men­jenek, mert én meghaltam... Nos, a hitelrontásnak sok­sok fokozata létezik, de ilyen talán már csak a szuperlatívu­­szok világában képzelhető el. Orvosok között mindig is léte­zett, s ma is létezik féltékenység, szakmai irigység. De ennek megjelenítése a fenti formában szerintem legalábbis nem meg­engedhető. Mindenesetre vigasztaló szá­munkra az a közhiedelemben elterjedt megállapítás, misze­rint akinek halálhírét költik, rendszerint soká él. Dr. Hutás Imre Győr Válaszlevél V. L-nek Nagy megdöbbenéssel olvas­tam a szombati Kisalföldben az ön levelét, amire úgy érzem, reagálnom kell. Ön nem vette figyelembe, hogy Magyarország lakossága 90 százalékban keresztény, akik­nek sérti, sértheti hitbéli meggyőződését a műsorról le­vett film (Krisztus utolsó meg­­kísértése) tartalma, függetlenül attól, hogy katolikusok-e vagy sem. Jézus az összes keresztény vallás szerint az emberiség meg­váltója­ Magyarország keresz­tény állam, függetlenül attól, hogy ezt deklarálták-e vagy sem. Lakossága egy elenyésző kisebb­ségtől eltekintve keresztény és 60 százaléka katolikus - tehát a többség. Ön is úja, hogy a film eddigi bemutatása tiltakozást és dühödt ellenállást váltott ki. Ez érthető, hiszen Európa ezer­­hatszáz év óta a keresztény val­lást követi. A felháborodás tehát jogos! Jézus születésnapja előtt kimondottan provokatív. Emlékeztetni kívánom a Sá­táni versek című szerzőjének sorsára, aki a mohamedánok szerint támadta a hitüket. Rush­­die-nak, a szerzőnek a mai na­pig bujkálnia kell a felelősség­re vonás elől. A keresztények, keresztyének csak tiltakoznak! Vass Károly Béla, Győr - Már ezerszer mondtam, a hólánc segít közlekedni a hóban, de az autó kerekére kell szerelni, Kovács tizedes... December 16., kedd i­ff: 18.00-18.30: REVITA SPORT • Az év ifjúsági labdarúgója: Fehér Miklós • az év ifiedzője: Szabó Öttő, • az elmúlt hét Sportolója: Gerhátd Zoltán. 18.30-19.00: PÁHOLY • A tenger szerelmesei - musical-ősbemutató Sopronban • Granny Ilada Goose ÁLLÁSPONTUNK Munkabéke A Vasutasok Szakszervezete lemondta a ma hajnali öt és hét óra közötti időre meghirdetett figyelmeztető sztrájk­ját. Mindennek előzménye volt, hogy a tervezett munka­­beszüntetés ellen a MÁV Rt. igazgatósága törvényességi döntést várt a bíróságtól, s az igazságszolgáltatás a sztráj­kot jogellenesnek ítélte meg. Mindamellett a szakszerve­zet a munkabeszüntetés lemondását nem tekinti a sztrájk­­felhívásban foglaltaktól való visszalépésnek. A Vasutasok Szakszervezete azt kérte ellenkérelmében a munkaügyi bí­róságtól, hogy ne csak összességében, hanem részleteiben, pontonként is vizsgálja meg a sztrájkfelhívásban foglal­tak jogszerűségét. A viharfelhők tehát elvonultak a vasútország háza tá­járól. A MÁV Rt. vezetőjének tegnapi, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján a társaság elnöke és vezérigazgatója azt a véleményét fejtette ki, hogy a vasút teljesítette és jö­vőre is teljesíteni kívánja a munkavállalókkal kötött há­roméves szerződésben foglaltakat. Sipos István vezér­­igazgató közlése szerint a vasutas dolgozók jövő évi bére bruttó 14,5 százalékkal emelkedik. Ezt egyébként a vezér­­igazgató ma jelenti be a dolgozók képviselői előtt. A vasutasok nettó keresete azonban a vezérigazgató sze­rint az előbbinél is nagyobb arányban nő majd. A MÁV Rt. vezetői úgy vélekednek, hogy a vasút a munkabéké­ben érdekelt. Bizonyosan ezt mondanák el azok is, akik vagy utazó­ként, vagy pedig fuvaroztatóként igénybe veszik a MÁV szolgáltatásait. Karácsony és az év vége előtt még a kétórás figyelmeztető sztrájk is megzavarhatta volna, ha csupán egy napra is, az ország mindennapi életét. Hogy a bírósági döntéssel ki nyert vagy veszített, az érdekeltek­re tartozik annak eldöntése. A köz számára mindenkép­pen nyereség a vasúti munkabéke. A NAP MONDÁSA Semmit sem szeret jobban a vágy, mint amit nem szabad. Publilius Syrus (I. század) latin aforizmaszerző Megjelölhető-e az elromlott jármű elakadást jelző három­szög helyett villogó narancssárga fényjelzést adó, elakadást jelző lámpával. a) Igen. b) Nem. Tegnapi feladványunkra adott helyes válasz: b). Sajnáltatják magukat... Nagyon fel vagyok hábo­rodva. A polgármester úr azt nyilatkozza, hogy nem jöhet újabb cég a városba, mert nincs munkaerő. A munka­ügyi hivatal rendszeresen munkásokat keres. Én 28 ezer forintot keresek, amiből le­vonják a munkavállalói já­rulékot. Ebből fizetik a mun­kanélkülieket. A munkanél­küliek meg siránkoznak, saj­náltatják magukat napok óta az újságban. El kellene men­ni dolgozni, mindjárt többet érnének. Név és cím a szerkesztőségben M­it szól hozzá? Kedves Olvasónk! Ha véleménye van egy témáról, legyen az helyi vagy nemzetközi, és szeretné megosztani másokkal, írjon a Kisalföldnek. Kérjük, ne felejtse el, hogy a levélnek tartalmaznia kell az ön nevét és teljes címét, bár névtelenségét kérésére garantáljuk. Próbálja olyan rövidre fogni mondandóját, amennyire csak tudja, és kérjük, hogy a közösség érdekében vesse papírra gondolatait. Szerkesztőségünk címét, ahová levelét várjuk, megtalálja a lap tetején, írását faxon is elküldheti kiadónkba. 6 .­­­­ Műsorvezetők: Pozsgai János Molnár Zsuzsanna Kiss Katalin Naponta 6-18 óráig, FM 103,1 MHz; kábelen 101,2 MHz. BMC Rádió, 9023 Győr, Magyar u. 9. Tel.: 96/444-222 ^ Kívánságműsor: Eurohívó 06-50-308-777 (x) ^

Next