Kisalföld, 1998. március (53. évfolyam, 51-62. szám)

1998-03-14 / 62. szám

6 GYŐR ÉS KÖRNYÉKE KISALFÖLD A bölénykürt nem eladó A szegénységnek olykor-olykor haszna is van Leégett a ház félig, kormos falak tátongnak, tépdesi a szél rajtuk a papírt, amin az írás: Vigyázz, életveszélyes! Két, élettársi kapcsolatban élő ember perlekedése végződött így, s hogy mi lesz a ház sorsa, ki tudja még? Egy piros hasú harkálypár kopogtatja a platánok törzsét, istenem, de szépek, már a harkályok és a platánok is, amiket a csikvándi uraság ültetett a kastély kertjébe. Ma reggelre befagytak a tócsák a falu utcáin, s hiába erőlködik a délelőtti nap, márciusi hideg szél nyargalászik összevissza. - Sok ilyen habókos lakójuk van?- kérdem a jegyzőnőt, Békési Györgyné dr.-t, még mindig a leégett házra gondolva, ami csaknem szemben áll a polgármesteri hivatallal. - Akad néhány - így a válasz -, volt már éhségsztrájkolónk is, két napig bírta a koplalást, általában munkahelyre hat ökörrel sem lehetne őket elvontatni, de sok remek ötletük van. Tudom, hogy Csikvánd valamikor nagyközség volt, hallom, most hatszáz lakosa sincs. Állítják az őslakosok, s bizonyára igazuk is van, hogy a körzetesítés betett a falunak, Gyarmat, Gecse, Szerecseny került egy kalap alá, s elvitték Csikvándról az iskolát, pedig három is volt, elvitték az orvost, a tanácsot, a téesznek még kirendeltsége sem maradt. Mire újra szétváltak, csak kapoznak a semmibe. A vaszari téesz irányításával művelték a csikvándi határt is, és még kilenc faluét, ma gazdálkodásra alig maradt valami, talán tízholdas a legnagyobb gazda. Akkor miből élnek a csikvándiak? Hát ez az! Aki tud, eljár Pápára, Tétre, mert az a kis málna, uborka kiegészítő jövedelemnek elég. A legsiralmasabb az állatállomány fogyatkozása, jó, ha tíz tehenet meg tudunk számlálni, azokat is jobbára érzelmi okokból tartják a gazdák, mint az öreg nének a baromfit, mondván, nem rendes porta az, ahol nem kapirgál a szárnyas, nem kukorékol a kakas. De azért ne sirassunk el mindent. A szegénységnek haszna is van. Például az, hogy itthon maradnak újabban a fiatalok, meghúzzák magukat a szülői házban, divat lett az egy fedél alatt élés, legfeljebb toldanak az öreg épülethez egy-két szobát. Öt éve is van már, hogy új ház épült Csikvándon. S másfél millióért már árulnak komfortosat, szépet. Na és az árkok?! Föltúrták az egész falut, alig jutunk el egyik utcából a másikba, vezetik a gázt. Egy kis remény a reménytelenségben Pektorékhoz igyekeznénk, az idős Pektor Miklóshoz, majd a falu másik végére a fiatalhoz, mert ez nem akármilyen család, olyan mindenhez értő emberek. De igazából a fa az, ami, bizony mondom, kivirágzik a kezükben. Na egy ilyen csodára vágytunk. Az aranyesőbokor hullatja aranyát a viharos szélben idős Pektor Miklós kapuja előtt - akkor az éjjeli fagy mégiscsak bokáig járt. A megtermett kutya jöttünkre hang nélkül nagyra tátja száját, jobb, ha kikerüljük, mert ahogy a gazda mondja: „A papot és a kutyát a szája végett tartják.” Bent a házban már csak a történetek maradnak a fáradságos életről egészen addig, amíg Pektor Miklós azt nem érezte, hogy valami agyonszorítja a mellét, a felesége pedig azt mondja (olyan csendes, türelmes kisasszony): „Dolgoztam, csak annyit, amennyit láttam. ” Aztán mivégből is? Felnőtt a két gyerek, fiú és a lány, felnőnek az unokák. Terem a kert, ha terem, a nyugdíj kevés, az erő fogy. De a jókedvéért még ma is emlegetik Pektor Miklóst, aki már hordókat is egyre kisebbeket - csak a saját örömére készít. - Meg a kürtjéről is hallottambiztatom a gazdát, hozza is valamelyik szobából, ha már kíváncsiak vagyunk rá. Ez aztán a családi ereklye. Bölény szarvából készült kürt, egyenesen Dél-Amerikából érkezett Csikvándra, rajta az írás, hogy Pektor Jónás küldte Pektor Ferencnek, a testvérének, Pektor Miklós nagyapjának. - Gondoltam már, hogy megkeresem a párját - töprengett az unoka a hatvanötödik évében. -Hol keresné? - A nagyapám testvére egy német pappal volt misszionárius a bölények földjén, s úgy tudom a történetet, hogy a bölény másik szarva a papé lett, aki szintén hazaküldte. Tudja, a nagyapám szegény ember volt, ostoros gyerekként kezdte a csikvándi uraságnál, majd parádés kocsis lett, s mikor az uraság meglátta ezt a bölényszarvból készült kürtöt, 25 hold földet kínált érte. De a nagyapám nem adta. Én sem tudok megválni tőle. Megható a kegyelet. Megállunk a temetőnél, ravatalozónyi ház a csikvándi család nyughelye, rajta a betűket frissen festették, körülötte kék szőnyeg nyitt az ibolyából. Az ifjabb Pektor Miklóshoz igyekszünk, annak aztán valóban kivirágzik a fa a kezében. De a sors mikor válogat, nem mindig a tehetségre szavaz... A fiatalember, ő is elhagyta a negyvenet, s majdnem felnőttek a lányai, a szép házának gondosan tiszta udvara végében, egészen kicsi műhelyben asztaloskodik Most itt, a faluban. Mutatóba találunk még nála gyönyörű faragott széket, amiket valamikor Ausztriából is rendeltek, de ma már a faragott bútor sem divat, vagy megfizetni se tudja a polgár, hát nem divatos vele. Azért néha „kinézik a telefonkönyvből”, de ahogy a mester mondja, ezt a szakmát megölik az alapanyagat Mert a fa ára már vetekszik az aranyéval. Különben is nehéz idetalálni, s ebben van igazság. Két megye szélén nyújtózik a falu, egyik végén terjeszkedik a gombatermelő, gondolnánk, na jó lehetőség a munkára, keresetre. De a jegyzőnő szerint ott inkább más falvakból hozzák a munkaerőt, kevés csikvándi lakos keres náluk kenyeret. Mint mindennek, ennek is oka van, rá is kérdezünk Huber Zoltántól, aki itt ügyvezető igazgató, két éve vállalkoznak a telepen, s nicsak, de ismerős, hát bizony az. Kiderül, néhány éve még Likócson találkoztunk, akkor kezdték családi vállalkozásban a gombatermesztést. Hogy mekkorát nőttek?! A céget lényegében 1991-ben alapította a Huber család sampingon termesztésére és forgalmazására, öt év múlva már 1,5 millió kilónál is több gombát adtak el, ennek nyolcvan százalékát nyugat-európai piacokon. Ma az ország gombaexportjának közel 30-35 százalékát forgalmazzák. A telep bővül, a kilenc fóliasátor mellé most készült el még négy, szóval a hajdani likócsi lépegetésekből távfutás lett. Kérdem Huber Zoltánt arról, vajon miért nem a csikvándi asszonyok szedik a gombát. Tizenhat állandó munkással és körülbelül ennyi időszakossal dolgozik a telep. Azt mondja a vállalkozó: nem nézik ők, melyik határrészből lakók szedik a gombát, csak jól tegyék azt, s mindig akkor, amikor kell. Mert a külföldi vásárló két dologra kényes, de arra nagyon: a minőségre és a pontosságra. Márpedig ha érik a málna és szedni kell az uborkát, akkor a csikvándi asszonyok csak arra érnek rá, s csak az a fontos. Ez pedig a „mindenkinek igaza van a maga módján” példázat, s nem is érdemel több szót. Nem úgy Csikvánd krónikása, arra gondoltam, alábbhagyott már kutatókedve. Rosszul gondoltam. A hajdani kőművesmester Polgár Lajos nemrég megemelte a háza tetejét, s beépítette a padlásteret. Vagyis csinált magának egy irodalmi-történelmi műhelyet, de milyet íróasztal, írógép, polcokon könyvek, dossziékban mindenféle múzeumi értékű iratok. A fehérre meszelt falba beépített téglák, egy római kori, négy tégla az evangélikus templom alapjából, mert két vallású nép él Csikvándon, katolikus az evangélikussal évszázadok óta. A századokról annyit, hogy egy 1270-es oklevélben említették először a falu nevét, ezt is Polgár Lajos gyűjteményéből tudjuk meg, s a falon a tabló pedig azok fényképét őrzi, akik Csikvándról meghaltak a második világháborúban, köztük két regruta is, akik itt egymást ölelve, virágos, pántlikás bottal nevetnek a világba. Aztán bumm! Ilyen az élet. Jó, hogy úgy igazán ritkán gondolunk bele, s általában mosolygunk a világra. Különben Polgár Lajos éppen fóliasátrat épít a kert végébe, betonkerettel az alján. Már hetvenhárom éves. -S a falutörténettel meddig jutott? - Az ezerötszázas évekből hiányzik még kétszáz év. Március 5-én volt ötvenegy éve házas, négy gyerek nőtt fel, tizennégy unoka van. Szépen hajtott az öreg fa, most már szívesen temetkezik a múltjába, vagy néha lesz, ami igazán lenni akart. De hát a sors, mondtam már, nem a tehetségek között válogat. A feleségétől tudom meg, hogy mióta ingyen utazhat, sokat van úton. Mindenfelé, csak úgy megy Budapestre, Keszthelyre, látni akar. Most azon töpreng, március tizenötödikén a fővárosban vagy Győrben nézze-e meg az ünnepséget, lévén még mindig forró szívű magyar. Hogy igazából látni akar? Azt hiszem, inkább élni akar még egy kicsit a hetvenhárom után, úgy, ahogy mindig szeretett volna. G. Szabó Mária Idős Pektor Miklós a bölényszarvból készült kürttel. A csikvándi család nyughelye az öreg temetőben. A hajdani csikvándi kastély és a park. Fotó: SZABÓ BÉLA Whirlpool ENERGOMAT mosógépek 15-25.000 Ft között átvizsgáltan, 1 év garanciával. PUSKÁS CSABA háztartásigép-szervize Győr-Gyárváros, Kölcsey u. 1. Tel.: 96/313-953 hp. 9-17.30, szó. 9-13 óráig. 1998. március 14., szombat A kézműves lelke Végre itt egy nap, hogy visszatekintsünk, s hogy megszellőztessük sírva vigadó magyarságunkat. Lesznek, akik kokárdát fognak viselni s akadnak majd, akik nem. Ebből valószínűleg konfliktusok származnak. A dísztereken recsegő hangszórókból árad majd kicsit visszhangozva a Himnusz, és elkezdődik a szavalatok, kamarakórusok, honvédségi bemutatók végeláthatatlan sorozata. A pesti tanulókat minden bizonnyal elviszik a Nemzeti Múzeumhoz is, egy-két kerület diákserege pedig a Duna-parti Petőfiszobornál találja magát. Eltelik az ünnep, ágynak dőlünk, alszunk rá egyet és szívünk mélyén már várjuk a húsvéti munkaszünetet. Másnapra, mint a ruha lehullanak rólunk az ünnepi külsőségek. Egyszer csak ott állunk meztelenül és tisztán, magyarok. Ideje rájönnünk, hogy nem az ünneplés a végső cél. Mindez csak eszköz. Eszköz arra, hogy szívünkben felébredjen valami örök és bizonyos. Az, amit nemzettudatnak, ha úgy tetszik, identitástudatnak neveznek a tudósok. Végtelen kötéltánc ez, végetlen hajózás. Egyik oldalon Kharübdisz, a közöny örvénye leselkedik ránk, átellenben Szkülla, a nacionalizmus nyújtogatja felénk mind a hat fejét. S hogy átjutunk-e közöttük? Ezt bízzuk most az ünnepre. Arra a nemes játékra, mit gyerekfejjel kezünkbe vettünk, forgattunk, sirattunk, mutogattunk s elrejtettünk. Játszunk vele ma is, sokan nem is sejtvén, kitől s honnan származik. Keresve a szín és a forma mögött a kézműves lelkét, melyről érezzük, hogy nem halhatott ki a világból. Azon legszebb titkok egyike, melyet „jól csak a szívünkkel láthatunk”. Ha a szívünk néma marad, nem érkezik válasz sem arra, kik vagyunk, sem arra, hogy merre tartunk. S ha csak a szemünk felel, homályba vész előttünk a szerep, mit a teremtés egyik örökkévaló pillanatában ruháztak ránk. LACZÓ BALÁZS (Elhangzott a tegnap délelőtti sajtónapi megemlékezésen, Győrött, a Rát Mátyás téren.) Felvételünk a győri újságírók megemlékezésén készült. Nemes cél érdekében Jótékonysági koncertre invitálja hétfőn a segíteni tudókat és szándékozókat a United Way Kisalföld Alapítvány. Az esten délután hat órakor az evangélikus Öregtemplomban Győr város lelkisegély-szolgálatainak javára ad koncertet a Gardénia Klarinétkvintett, a Dodiéi kamarazenekar - Bélyi Adél hárfaművész közreműködésével -, de gyönyörködhetnek a résztvevők a Győri Ütőegyüttes, a Cant’ Art Énekegyüttes produkciójában is. Az est védnöki tisztét Jungi Csaba alpolgármester, valamint dr. Pólyák Zoltánné, a Gardénia Rt. vezérigazgatója látja el. Jegyek még a koncert napján, a helyszínen délután négy órától válthatók. Az ÉD MÉH Rt. központja felvételre keres ISO 9002 minőségbiztosítási rendszerben működő nagy forgalmú győri telephelyére telepigazgatói munkakörbe agilis munkatársat, aki a feladatok ellátásához:felsőfokú műszaki-kereskedelmi, de legalább középfokú kereskedelmi végzettséggel, vas-, fémanyagismerettel - gazdálkodási gyakorlattal, szakirányú piaci ismeretséggel - operatív-irányítói, vezetői gyakorlattal -vezetői rátermettséggel, kreativitással - megfelelő tárgyalóképességgel, jó fellépéssel - személygépkocsival rendelkezik. A pályázatokat kérjük írásban az ÉD. MÉH Rt. központjába (9024 Győr, Bartók B. út 4.) küldeni.