Kisalföld, 1998. június (53. évfolyam, 127-138. szám)

1998-06-02 / 127. szám

Ára: 39- Ft MA: Biznisz melléklet A CSALÁD NAPILAPJA LIII./127. szám , 1998. június 2., kedd Pünkösdi búcsú az Apor-iskolában A győri Szentlélek-templom­­ban szombaton mintegy száz­harminc diák bérmálkozott. Az Apor-iskolában immáron há­rom éve hagyomány, hogy a bérmálást búcsú követi, amely többek között a szülők egye­sülete áldozatos munkájának köszönhetően jöhet létre évről évre. Nem volt ez másként eb­ben az esztendőben sem. Vasárnap a templomtól az Apor Vilmos Katolikus Isko­laközpontig kígyózó embertö­meg jelezte a hívők ünnepét. A menet élén haladó majorette­­ek, illetve a Bertalan András karnagy által vezetett Rába Fú­vószenekari Egyesület élénk ritmusú indulóinak ütemére az Apor-iskola diákjai, azok szü­lei, tanárai és sok-sok hívő a fél tizenegykor kezdődött szent­mise után közösen sétáltak át az iskola árkádos udvarára, s ott megkezdődött a pünkösdi búcsú. Mint azt Koppány László igazgatóhelyettes elmondta: a Szentlélek évében az együvé tartozás öröme még inkább fo­kozódik a pünkösd ünnepe ál­tal hitükben megerősített kö­zösségekben. 3. oldal A búcsút megelőző pünkösd napi szentmise a Szentlélek-templomban. (982266729/3616) Fotó: Szűk Ödön Ikrényi lovasverseny főhercegi részvétellel Ikrényben rendezték az Inícia-kupa díjugratóversenyt, ahol megjelent a Habsburg főhercegi pár, s Eilika von Habsburg ló­ra is szállt. A felnőttek versenyének győztese, a Garai nyergé­ben ülő bábolnai Urbán Gábor hibátlanul lovagolt, a serleget Habsburg Györgytől vehette át. Fotó: Kiss József 3. oldal Pápai nuncius miséje Sopronkőhidán Karl-Joseph Räuber pápai nuncius, a Vatikán diplomáciai képviselője pünkösd alkalmá­ból látogatást tett a Sopronkő­hidai Fegyház és Börtön lakói­nál és szentmisét celebrált szá­mukra. A magas rangú egyhá­zi személyiséget Pados József büntetés-végrehajtási dandártá­bornok, az intézet parancsnoka, dr. Máj­zik Mátyás, a Mécses Szeretetszolgálat Magyar Bör­­tönpasztorációs Társasága el­nöke és Szekeres János kano­nok-plébános, fegyházlelkész fogadta. A szentmisén száznegy­ven fogva tartott jelent meg. Szekeres plébános röviden is­mertette az intézményben zaj­ló hitélet történetét. Mint mondta, egyre nagyobb igény jelentkezik a vallás gyakorlásá­ra, mind több elítélt kívánja megismerni a vallás vigaszát, a szentmise áldozatát. A pápa állandó követe szim­bolikusan telefonvonalhoz ha­sonlította Isten és ember kap­csolatát.­­ Megesik a földi ha­landó életében, hogy olykor el­veszíti a telefon-összeköttetést az övéivel. *■ 7. oldal Heroin az üzemanyag helyen Lassan a kábítószer-kereske­delemből élők rémeivé válnak a hegyeshalmi közúti határátke­lőhely „szürke ruhásai”, akik májusban előbb 12-én este több mint 10 kilogramm, majd 29- én késő éjjel 25,5 kilogramm nagy tisztaságú heroinra buk­kantak­­ és néhány napja nem kerülte el a figyelmüket a tízmil­liós értékű lopott Mercedesben utazó ötszáz éleslőszer sem. Az utóbbi drogfogásnál a B­DE 7452 forgalmi rendszá­mú Opel Omegájával kilépésre jelentkező 24 éves A. J. lengyel állampolgár akadt fenn a há­lón, amikor a különleges szol­gálat tagja egyszerűen bené­zett a kocsi alá. A vámőr a jár­mű alvázán és üzemanyagtar­tályán hegesztés nyomait vélte felfedezni, így a sorból kiemelt autó további vizsgálata már egy szerelőaknával is ellátott garázsban folytatódott. 8. oldal Gyermeknapi rendezvények A mesék birodalmában Megyeszerte számos vidám, színvonalas gyermeknapi mű­sort rendeztek a lurkóknak a hét végén. Győrött több hely­szín, sok-sok szórakoztató feladat és kellemes napsütés várta a legifjabbakat. Kicsik és nagyok egyaránt jól érezhet­ték magukat vasárnap délután a Radó-szigeten is, a negyedik alkalommal megrendezett programon. A Gyermekek Há­za által szervezett „Hajci-hő­ség” vakációs rendezvénysoro­zat nyitóbuliján érdekesebbnél érdekesebb, minden porcikát megmozgató játékokban vehet­tek részt a lurkók. Ezúttal a mesék csodálatos birodalmá­ba kalauzoltak a szervezők, ahol megannyi izgalom várt a gyerkőcökre, fűzfa sípból csodafurulyát készíthettek. Ha­mupipőkével lencsét válogat­hattak,papírból lepkét hajto­gathattak. 2. oldal Győrött a marcalvárosi rendezvényen is a jó kedv volt az úr. AQUA@UM­IT ÚSZÓMEDENCÉK - MEDENCEFEDÉSEK 9025 Győr, Selyem u. 1. Tel.: 517-417, 30/578-470, 30/475-371 s A nap híre­s Turizmus Dr. Meggyes István, a Magyar Turizmus Rt. vezérigazgatója a belföldi turizmus helyzetéről, az 1997. évi belföldi kampányról és az idei év feladatairól. Biznisz Koncert A győri székesegyházban szombaton este az Óbudai Kamarakórus és a Budapesti Fesztiválzenekar Fischer Iván vezényletével adott felejthetetlen koncertet. •1­3. oldal Holnap Tanácskozás Országos fórumot rendeztek az elektronikus média felelősei számára. Az elhangzottakról Vigné Kovács Margit, a soproni Panoráma Rádió ügyvezetője nyilatkozik. Csak egy hívás!' CITIBANK® „JEgy nagyobb összegre lenne szüksége céljai eléréséhez? Hívja a Citibank Hitelvonalát! könnyen gyorsan kezes nélkül 06 80 400­ 000 Citibank Személyi Kölcsön most még kedvezőbb feltételekkel: 0%-os kezelési költség 1998. június 30-ig. 12 500-tól 150 000 Ft-ig terjedő összeget takaríthat meg, ha kölcsönkérelmét legkésőbb június 30-ig eljuttatja a Citibankhoz. • 500 000-től 3 000 000 Ft-ig terjedő kölcsönösszeg • Gyors, kényelmes ügyintézés: hívja a Citibank Hitelvonalát a 06 80 400 000-ás ingyenes telefonszámon munkanapokon 7 és 21 óra között, és telefonos hiteltanácsadóink fogadják hívását • Már az első telefonhívás alkalmával elvégezzük az Ön előzetes hitelképességi elemzését, és tájékoztatjuk az elérhető kölcsönösszegről. • Személyes hiteltanácsadója felkeresi Önt az Ön által kiválasztott helyszínen (munkahely, otthon vagy egyéb helyszín), és segít a Citibank Kölcsönkérelem összeállításában. • Alapfeltételek: Budapest, Pest vagy Győr-Moson-Sopron megyei lakóhely és legalább 21 éves életkor. A Citibank a kölcsönt a hitelbírálati feltételei alapján nyújtja. A teljes hiteldíj mutatóval kapcsolatos információért hívja a 06 80 400­ 000-ás telefonszámot! Segítünk megvalósítani álmait

Next