Kisalföld, 1999. március (54. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-01 / 50. szám

Sztrájkhullám veszélye fenyeget? December végén, január elején a vasúton alakult ki a béreme­lések miatt feszült helyzet, de a március még forróbbnak ígér­kezik. Több ágazat dolgozói elégedetlenek a kilátásba helyezett vagy megkapott béremelés mértékével, s a szakszervezetek de­monstrációkra és sztrájkra készülnek. - Az egészségügyi és szociá­lis ágazatnak a kormány tizen­három százalékos béremelést ígért, ami tizenegy százalékos inflációval számolva kétszáza­lékos reálbér-növekedést jelen­tene - mondta dr. Suhainé Ko­vács Ilona, az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szak­­szervezetének (EDDSZ) megyei elnöke.­­ Erre már csak azért is égető szükség lenne, mert az egészségügyi és szociális dolgo­zók a fizetéseket tekintve az utolsó helyen állnak az ország­ban. A megyei elnök úgy vélte, ez a helyzet csak súlyosbodott az adó- és társadalombiztosítási jogszabályok változásával. Ma a legtöbben kevesebb pénzt visznek haza havonta, mint a múlt évben, ráadásul a kerese­tek már évek óta nincsenek össz­hangban az elvégzett munká­val. Ágazati bérmegállapodást a kormány nem kívánt kötni, helyette a helyi szakszerveze­teket hatalmazta fel a béralkuk lefolytatására. Ez azonban rend­kívül nehéz: a közalkalmazotti bértáblát befagyasztották, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által finanszírozott in­tézményi körben pedig az ígért tízszázalékos bevételnövekedés­nek csak a fele valósult meg. «■ 2. oldal Diákigazolványok: több kedvezmény Korábban meglehetősen sok volt a bizonytalanság az új tí­pusú diákigazolványok körül, az illetékesek szerint azonban most már minden egyes igényelt darab elkészült. Megyénkben csaknem valamennyi intézmény megkapta a kártyákat, s csu­pán kiosztásuk van hátra. Mint ismeretes, a régi típusú diákigazolvány a könnyű ha­­misíthatóság és a gyakori visszaélések „áldozata” lett, emiatt döntött két évvel ezelőtt úgy a kormány, hogy új, biz­tonságosabb okmányt vezet be a diákok számára. A kiírt pályá­zatot az Állami Nyomda és a pécsi székhelyű Compuworx Kft. közösen nyerte meg. Esze­rint az általános és középis­kolások új igazolványa valójá­ban egy plasztiklap, az egyete­mi és főiskolai hallgatóké pedig egy chipkártya lett, utóbbi elvi­leg akár a bankkártyák funk­cióit is képes ellátni. 2. oldal Barokk bál gyermekeknek Színpompás ruhák, korhű táncok Bár a farsang hivatalosan már véget ért, a győri Családi Inté­zet tegnap mégis mulatságra várta a gyerekeket a Zichy-pa­­lotába, nem is akármilyenre: barokk bált rendezett a lurkók­nak az intézmény. A színpompás, ma már csak kosztümös fil­mekben vagy színházban látható ruhákba bújt fiatalokat pro­fi sminkesek készítették fel. Az immár hagyományosnak számító rendezvényt a Kisal­föld táncegyüttes apróságainak tánca nyitotta meg. A korhű lé­péseket minden érdeklődő meg­tanulhatta, hiszen Ruppert László vezetésével rögtönzött tánctanfolyam nyílt a parket­ten. A több évszázaddal ezelőtt született vidám zenét a Harmó­nia együttes játszotta, de a dél­után folyamán a Raab vonósné­gyes is fellépett. Ezt követően Hargitai Le­vente bűvész adott műsort: trükkjeiben arra törekedett, hogy a barokk korszak mutat­ványosai által is használt eszkö­zöket (tojás, kard, gyertya) ál­lítsa a „varázslat” szolgálatába. A szórakoztatásról két bohóc, Pierrot és Pierette is gondos­kodott, a megéhezetteket pedig uzsonna - habos kakaó, csoko­ládé és aprósütemény­­ várta. Míg a gyerekek a táncot rop­ták vagy éppen a mágiában gyönyörködtek, a szülők és kí­sérők egy másik teremben akár az ördög bibliájának is hódol­hattak: számos kártyajáték kö­zül választhattak kedvükre, de a sakkal vagy éppen a malom­mal is megpróbálkozhattak. Az emlékezetes bált tombola és lát­ványos össztánc zárta. H. G. Győri ETO FC: repülőrajt Szebb kezdésről álmodni sem tudtak volna a Győri ETO szurkolói, a Professzionális Nem­zeti Bajnokság tavaszi rajtján ugyanis maga­biztos győzelmet arattak kedvenceik a Gázszer FC otthonában. Reszeli Soós István együtte­se szinte végig a kezében tartotta a játék irá­nyítását és mindkét félidő hajrájában egy-egy gólt szerezve, három ponttal lett gazdagabb. A vetélytársak közül-a győriek számára ked­­­­vezően - döntetlenre végződött a Diósgyőr és is a Dunaferr rangadója, ám a listavezető MTK- s Hungária a ZTE vezetése után is győzni tudott is a fővárosi mérkőzésen. A PNB tavaszi első­­ fordulójában mára is maradt egy találkozó, míg is a Ferencváros-Haladás összecsapást később is rendezik meg. 23-24. oldal 1­­ fj Vayer „csomót köt” a védője lábára. Győri ETO-Gázszer FC 2-0. Fotó: Szabados Zoltán Százezrek életcél nélkül A mai Magyarország feszítő problémáit vázolták fel a meg­oldáskeresés szándékával a „Létkérdések az ezredfordu­lón” című rendezvény előadói, amelyet a Nyugat-Pannónia Népfőiskolai Szövetség és a Ménfőcsanaki Népfőiskola szer­vezésében tartottak a hétvégén a megyeszékhelyen. Dr. Bajtay András megyei tiszti főorvos az ország egészsé­gi állapotáról festett - adatok­kal bőven alátámasztott - meg­döbbentő képet. Mint elmond­ta, a férfiak­ és a nők születéskor várható életkora - bár az el­múlt években valamelyest emel­kedett - rendkívül alacsonynak számít Európában. Emellett az alacsony születési és a viszony­lag magas halálozási arányszá­mok sem éppen szívderítőek.­­ A lelkiállapot meghatározó az egészségben, hiszen a felmé­rések szerint a reménytelenség­gel függ leginkább össze a ha­lálozás. A legnagyobb sikerél­mények egyikét a munka ad­hatja - hangsúlyozta az előadó. 2. oldal ÚJAB­B ORVOSI MŰSZER MINTABOLT ■ V1 il 1 Győr, Szigethy A­ út 78­ Tel.: 428-160 ■ I­V ■ 1 Győr, Széchenyi tér Tel.: 311-623 BIOPTRON gyógylámpa Ára: 44.-Ft MAGyógy­ír melléklet A CSALÁD NAPILAPJA LIV./50. szám­­ 1999. március 1., hétfő ­A nap hírei — Staféta Tatabánya, Paks, Mosonmagyaróvár - Sólyom Tibor életének fontosabb állomásai. Villamosmérnökként kezdte munkáját, jelenleg ügyvezető igazgató és a második ciklusban önkormányzati képviselő. *1 8. oldal Holnap Együttműködés A közelmúltban Burgenlandban megöltek egy magyar lányt. A tettes hamar kézre került. Az akcióban részt vett magyar rendőrök munkáját a „sógorok” is elismerték. I,$M›a postiTő­ r.kárí pifrtyjé­t.~c Gyűjtsön össze hármat a nyitásig minden nap meg­jelenő mókás szerszámok közül a hátoldalról, és névvel, címmel ellátva dobja be március 3-án az új Bricostore áruházban elhelyezett gyűjtőládákba! A játékosok között Bricostore vásárlási utalványokat sorsolunk ki. Sorsolás: március 19-én. A nyerteseket postán értesítjük. Nyitás: 1999. március 3. A játékban a Bricostore Hungária Kft. és a SKY Marketing Communications Kft. dolgozói és családtagjaik nem vehetnek részt!

Next