Kisalföld, 1999. április (54. évfolyam, 76-100. szám)

1999-04-01 / 76. szám

2 Aktuális Húsvétváró ünnep a vakok klubjában A felnőttek mellett ezúttal vak és gyengénlátó gyermekek töltötték meg a magyar vakok és gyengénlátók megyei szö­vetségének győri klubhelyisé­gét. A ritka alkalmat kár lett volna elszalasztani. Ezúttal ugyanis az érdeklődés közép­pontjába az a kedves, hosszú fülű tapsi került, akit meg le­hetett simogatni, mi több: be­szélni is lehetett hozzá. Az en­gedelmesnek tűnő, szelíd jó­szág kézről kézre járt, s igazán ünnepi élményben lehetett ré­sze mindannak, aki még életé­ben soha nem érezte a nyuszi­bunda puhaságát. Fettik Mária, a megyei szer­vezet elnöke elmondta, hogy szeretnének feledhetetlen per­ceket szerezni a klub gyermek­korú tagjainak, akik érzékelhe­tő örömmel fogadták a kedves­séget. - A gyerekek önálló műsor­számmal, az ünnephez kapcso­lódó verssel, énekkel köszönték meg az idősebb sorstársak fi­gyelmességét - így Fettik Má­ria. - A gyermekprogramok folytatása lesz a nyári, állat­kerti kirándulás, amit a veszp­rémi állatkertbe tervezünk. Ki­vételes élményt jelent az álla­tok megsimogatása és az állat­kerti séta, amire már készül­nek a kicsik. Szponzoraink mellett az IHH Nyelviskola emeletes autóbuszával utazunk, a kekszgyár pedig valamennyi programunkhoz segítséget nyújt. Harcsás A vakok klubjának „vendég” nyuszija Szárföldről érkezett és kézről kézre járt. (9913/7726/2/19) Fotó: Szűk Ödön „Írásból” kiválóak Horváth Katalin, a győri Fe­kete István Általános Iskola, Gépíró és Gyorsíró Szakiskola tanulója első helyezett lett a dunaújvárosi Országos Szak­mai Tanulmányi Verseny dön­tőjében. A szintén feketés Rigó Bernadett gyorsírásból az ötö­dik, Vollai Szilvia a 12. helyet szerezte meg. Szaktanáruk Csizmadia Imréné, Rigó Bernadett, Vollai Szil­via és Tóth Veronika meghí­vást kaptak a dortmundi szék­helyű gyorsírószövetség Müns­­terben megrendezendő nem­zetközi versenyére. Felkészítő tanáruk Maglics Józsefné. A részvételi költség fejenként 70 ezer forint. Azok a cégek, vállalkozók s mindazok, akik segítenének, április 9-ig be tudják fizetni a pénzt. A felajánlott összegeket a Fekete István Általános Is­kola Tanulóiért Alapítvány 18510171-1-08 számú számlá­jára lehet befizetni. A KISALFÖLD KIADÓ KFT. gyártási osztályának fejlesztése érdekében APRÓHIRDETÉS­KÉSZÍTŐ munkatársat keres. apróhirdetési oldalak, kiskeretes hirdetések és szövegoldalak készítése. QuarkXPress-ismerettel, tördelői gyakorlattal és középfokú végzettséggel rendelkezik. versenyképes, teljesítménnyel arányos jövedelem, szakmai fejlődési lehetőség, hosszú távú perspektíva, korszerű munkakörülmények. Amennyiben ajánlatunk felkeltette érdeklődését, jelentkezését és szakmai önéletrajzát - melyet bizalmasan kezelünk - az alábbi címen várjuk: KISALFÖLD KIADÓ KFT. 1 KERESKEDELMI IGAZGATÓ 9002 Győr, Pf. 28 ________IU&AIPŰ1.D_________ A CSALÁD NAPILAPJA KISALFÖLD 1999. április 1., csütörtök Az orvosnak is megalázó A beteg hálapénze 1. oldal­­ A hálapénzt mint egy kóros társadalmi jelenségnek a csí­ráját lehet tudományosan, szo­ciológiai szempontból vizsgál­ni, mint az emberi viselkedés egyik formáját. Erre különbö­ző módszereket lehet kitalál­ni, de­ igazából egy orvos-be­teg kapcsolatot - amely mindig szigorúan négyszemközti kon­taktus - soha senki nem tud közvetlenül kontrollálni. Az­tán, hogy ebbe „belecsúszik” a hálapénz, vagy nem, csak ők tudják. Az igazi realitásokat nem ismerjük, a valóság pedig az, hogy a hálapénz működik - mondja lapunknak dr. Bugo­­vics Elemér, a győri Petz Ala­dár Megyei Kórház orvos-igaz­gatója. Az igazgató szerint nemcsak Magyarországon működik a paraszolvenciajelenség, hanem Nyugat-Európában is. Csak ott az adóhatóság miatt más for­mája van. Van egy úgynevezett „nörszingkassza”, amibe a be­teg beleteszi a pénzt, és a gyó­gyító csapat azon osztozik. A többi helyen pedig szigorúan eltitkolják, mert különben az adóhatóság fellépne ellene.­­ Meg lehetne szüntetni a há­lapénz intézményét Magyaror­szágon, ha az elvégzett gyógyí­tó tevékenység súlya szerint fi­zetnék meg az orvosokat? - A paraszolvencia ellen le­het küzdeni, de ha igazán meg­fizetnék az egészségügyi dol­gozókat, a magyar ember szo­kásai miatt ez akkor is nehezen iktatható ki. S ez nem csak az orvosi területre vonatkozik. - A hálapénzbizottság felál­lításával sikerülhet-e az orvo­si egzisztenciát az őt megillető helyre visszahelyezni?­­ Az orvosoknak és a többi egészségügyi dolgozónak van önbecsülésük, talán emiatt is vannak még a pályán, a hála­pénztől függetlenül. Ki merem mondani, hogy szakmai szem­pontból akkor is ugyanazt az ellátást kapja a beteg, ha nem ad hálapénzt. A különbség csak a kedvességben, figyelmesség­ben, vagy egyéb más megnyil­vánulásban lehet. Én úgy lá­tom, hogy a hálapénz problé­mája a következő 10-15 évben nem oldódik meg... A paraszolvenciáról a bete­gek véleménye is megoszlik. Már azoké, akik egyáltalán megszólaltak e témában. Egye­sek úgy vélik: ha ők személye­sen választanak orvost, annak nem hálapénzt, hanem fizetsé­get adnak. És az nem szégyell­ni való sem nekik, sem az or­vosnak. A másik oldal úgy látja, tel­jesen a magánügye mindenki­nek, hogy egy üveg márkás ital­lal, vagy pénzzel hálálja meg az orvosnak a gyógyító munkát. (Folytatjuk) Tóth Gyula Hiányzik a körzeti közszolgálati rendszer 1. oldal Dr. Kontrát Károly belügy­minisztériumi államtitkár az 1999-es költségvetési normá­kat ismertetve a polgármeste­reknek elmondta, hogy a szá­mok 7,9 százalékos átlagos tá­mogatásnövekedést mutatnak. Ami egyes településekre igaz is. De amíg az ezer és kétezer fő közötti lélekszámú községek támogatása 8,5 százalékkal az átlag fölött nőtt, addig az 500 fő alatti településeké csupán 4,5 százalékkal. Ezen a kor­mány mindenképpen változ­tatni szeretne a 2000-es költ­ségvetés tervezésekor. Azonban az­ önkormányza­toknak is át kell tekinteni mű­ködésüket. Sok helyütt hiány­zik a körzeti közszolgálati rendszer. Nem biztos, hogy minden feladatot a kis önkormányza­toknak kell megoldaniuk, ami­kor összefogással, társulások létrehozásával sokkal gazdasá­gosabban lehetne a szükséges munkákat elvégezni. Ugyanez vonatkozik az oktatás és a köz­­művelődés területére is. „Mindamellett az EU- normák is eszerint működnek. Sokkal könnyebb elnyerni a térségi vagy regionális támo­gatásokat, mint a helyi kez­deményezésekre pénzeket sze­rezni” - fűzte hozzá dr. Varga Mihály pénzügyminisztériumi államtitkár. Azon is lehet vitatkozni, hogy növeljék-e a helyi forrá­sokat vagy a központiaknak legyen nagyobb szerepük. Az előbbinél azonban csak azok a települések tudnak fejlődni, ahol amúgy is több a pénz, s ez még jobban az ország gazda­sági szétszakadásához vezetne. A kötelező jellegű felada­toknak át kell kerülniük a kor­mány, illetve a megyék, régiók hatáskörébe, így a kis létszá­mú közösségek szabadabban foglalkozhatnak saját problé­máikkal, hangzott el a tegnapi tanácskozáson. T. Gy. Győrött járt a katonai főügyész Csökkenő számú a „szívatás” a kiképzőközpontokban 1. oldal Az ország öt katonai ügyész­sége közt a győri élenjár az is­meretlen tettesek felderítésé­ben, a feljelentések közel felé­ben ugyanis hiányzik az alany. Az ismeretlen tettesek 61 szá­zalékát felderítették Győr - régiesen szólva - prokuráto­­rai. Ezen ügyek nagy részét a körleten belüli lopások teszik ki. A vádemelésekkel kapcso­latban az ügyek 95 százaléká­ban büszkélkedhet a győri in­tézmény váderedményesség­gel, az egyetlen, amely kritiká­ra késztette a legfőbb ügyész­­helyettest, hogy néhány eljá­rás, melyben vádiratot nyújtott be a győri fórum, a bíróságon felmentéssel végződött. Mint dr. Kovács Tamás el­mondta, a vádiratok körülbe­lül egyharmada köztörvényes, kétharmada katonai bűncse­lekményekről szól. A köztörvé­nyeseknek pedig közel felét vagyon elleni bűn­cselekmé­­nyek teszik ki. Sajnos be kell számolni ar­ról is, hogy míg tavaly 8, idén 21 kábítószerrel visszaélés tör­tént. A szintén nyilvántartott, 17 lőszerrel visszaélés statiszti­kájához a főügyész hozzáfűz­te: „Elszomorító, hiszen ez az adat a katonaság ellenőrizet­lenségéről árulkodik. Vajon hogyan szerez fegyvert a sor­katona?” A katonai bűncselekmények jelentős részét az úgynevezett „szívatások” teszik ki. Ezek­nek száma a kiképzőközpon­tokban csökkent, mivel ’98 áp­rilisa óta főként szerződéses és hivatásos katonák végzik a sorállomány képzését, ám a bevonulás után a gyengébb, magatehetetlenebb „kopasz” ugyanúgy számíthat az öre­gebbek visszaéléseire, mint ré­gen. A győri katonai ügyészség körzetében több mint 200 ilyen esetről tud a nyilvántartás. Ne­héz határt szabni - teszi hoz­zá az altábornagy -, hogy a szívatások közül mi számít bűncselekménynek és mi nem. A testi bántalmazások és a be­csületsértések nyilvánvalóan azok. Örök probléma - jegyzi meg -, hogy a hét-nyolc hóna­pos sorkatonák elöljárónak hi­szik magukat, holott egyálta­lán nem azok. Ha igazi elöljá­ró követ el bűncselekményt, azt már nem szívatásnak, ha­nem az alárendelt megsérté­sének hívják. A három megyé­ben tavaly mintegy harminc ilyen eset történt. Dr. Kovács Tamás szavai szerint az egy­szerű szívatásoknál problémát okoz, hogy az ügyek 55 száza­lékában leszerel a sorkatona, mire a bíróság lezárná az ügyet. Ha pedig civilként áll a katonai tanács elé, szűkebbek a törvénykezők lehetőségei. Laczó Főszerkesztő: Nyerges Csaba Főszerkesztő-helyettes: Somodi Géza Kiadó és szerkesztőség: 9021 Győr, Újlak u. 4/a. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 28. Telefon: 96/504-444. Fax: 96/504-414. Titkárság: 96/504-411. Szerkesztőség: 96/504-455. Hirdetésszervezés: 96/504-433. Hirdetésfelvételi irodák: 9021 Győr, Újlak u. 4/a, valamint Kisalföld Pavilon, Győr, Baross út Hirdetésfelvétel telefonon: 96/504-422 Soproni Médiaközpont, Sopron, Frankenburg u. 2/a. Telefon: 99/511-388. Szerkesztőség: 99/511-377. Fax: 99/511-366 Hirdetésfelvételi iroda: 99/511-388. Fax: 99/511-384, 99/312-266. Mosonmagyaróvári szerkesztőség: Régi vámház tér 14. Telefon: 96/577-574. Fax: 96/214-266. Hirdetésfelvétel: 96/577-577. Rábaközi szerkesztőség és hirdetésfelvétel: Csorna, Laky Döme u. 1. Telefon: 96/263-172. Hirdetési információ: 96/260-164. KIADJA A KISALFÖLD KIADÓ KFT. Elektronikus szerkesztés: KISALFÖLD Kiadó Kft. Színes technika: KISALFÖLD Kiadó Kft. Grafikai Stúdiója Nyomás: PRESSPRINT Kft. 9021 Győr, Újlak u. 4/a. Központi telefonszám: 96/504-434 Ügyvezető igazgató: Dr. Stephen Chatt Index: 26-060-HU ISSN 0133-1507 . A Kisalföld a SIATESZ tagja. Előfizetés : Győrben: 96/312-028 Sopronban: 99/328-289 Mosonmagyaróváron: 96/215-586 Csornán: 96/261-108-as telefonszámon ezen kívül a postahivatalokban, és a hírlapkézbesítőknél. Előfizetési dí: egy hónapra 889, negyedévre 2667 forint Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt.. Árusítja a RÁBAHÍR Rt. és alternatív árusok. Kéziratot, fotót nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A Kisalföldben megjelent fotók megrendelhetők! Telefon: 96/504-461 A CSALÁD NAPILAPJA

Next