Kisalföld, 2000. április (55. évfolyam, 77-100. szám)

2000-04-13 / 87. szám

4 Aktuális HATSZÖG Hozza a gazdaság, viszi a víz Hihetetlen balszerencséje van ennek a kormánynak. Nem szeretnék politizálni, nem is kenyerem, de úgy érzem, miközben a gazdaságunk végre fellendülni látszik, a természet ellenünk fordul. Az elmúlt tizenöt-húsz évben összesen nem emlékszem annyi természeti katasztrófára, mint amennyi az elmúlt két esztendőben ránk szakadt. Árvíz, belvíz, hatalmas havazás és az ezzel járó olvadás, minden összejött. Tavaly is igencsak áradt a Tisza, és ha lehet ilyet állítani, még szerencsénk volt, hogy nem idehaza szakadt át a gát. A sanyarú sorsú kárpátaljai magyarok szenvedtek leginkább a víztől, ám mivel az ukrán kormány nem állt feladata magaslatán, akkor is nekünk kellett segíteni. Hát most magunkon kell. Rettenetes helyzetben vagyunk: amit hozna a gazdaság, azt viszi az árvíz. Váratlanul kellett 37 milliárdtól „meg­szabadulnia” a kormánynak, és ezt valamennyi tárca megszenvedi majd, hiszen pluszokról nem sok esetben beszélhetünk... Bennünket, közlekedésieket egyébként csak ritkán vesznek egy kalap alá a vízügyesekkel, pedig ugyanazon minisztérium alá tartozunk. Sőt, egymással is csak ritkán akad találkozási lehetőségünk. Ilyenkor, a bajban azon­ban látjuk és tapasztaljuk, hogy azon a területen is remek szakembereink vannak, akik nagy rutinnal és gyakor­lattal igyekeznek kilábalni a katasztrófahelyzetből. Akad egyébként egy másik vetülete az árvíznek, ami akár az egyetlen pozitívuma is lehetne ennek a ször­nyűségnek. Az, hogy a nagy bajban talán végre a felelős politikusok is elgondolkoznak azon, hogy egymással összefogva sokkal többet lehet elérni, mint acsarkodva. Most, amikor annyira feszült a helyzet a kormánypártiak és az ellenzékiek között, hogy akár ölre is mennek egy­mással a politikusok - és nekem ne jöjjenek Angliával meg Oroszországgal, mert én itt élek, és eddig mifelénk ilyesmi nem fordult elő! -, talán elgondolkoznak az illetékesek. Ezúttal végre félre kell tenni az ellenségeskedést! Mert sajnos mindig a baj hozza össze az embereket, és bizony most nagy bajba kerültünk. Álláspont Kirúgták, majd kitüntették Folytatódik az Aradi-sztori. Talán emlékszik a tisztelt olvasó arra, hogy úgy egy éve a környezetvédelmi mi­niszter felfüggesztette állásából Aradi Csabát, a Hor­tobágyi Nemzeti Park igazgatóját, és vizsgálatot indított ellene. Jellemző az akkori közfelháborodás nagyságára, hogy a kisgazda miniszter nevét akkor tanulta meg az ország: Pepó Pál. Aztán a miniszter némi huzavona után visszahelyezte állásába Aradit, további vizsgálat kezdődött, majd né­hány héttel később - gazdasági szabálytalanságok miatt - végleg kirúgta a szakembert. Pontosabban „más, fontos megbízatásba helyezte”. A legnagyobb kormánypárt ki­csit mozgott ugyan, de nem csinált ügyet a dologból, jobb a koalíciós békesség. A volt igazgató némi idegkime­rültség miatti kórházi kezelés és táppénz után elvállalta a feladatot, most mint a Természetvédelmi Világörökség Programiroda (TVP) vezetője állt munkába. Mindebben persze semmi különös nincs, az ember azt gondolja, hogy szegény Aradi valami miatt útban volt a hatalomnak, hiába értett ahhoz, amit csinált, mennie kellett. Láttunk már néhány hasonló esetet az elmúlt tíz évben, ez mondhatni,­­szokásos eljárás Magyarhonban. Ennél azonban most bonyolultabb a helyzet. Egy friss hír szerint Debrecen szabad királyi várossá nyilvánításának 307. évfordulóján Pro Urbe-díjat kapott Aradi Csaba. A városi kitüntetéseket természetesen a polgármester, nevezetesen Kósa Lajos adta át, aki - mint köztudott - a Fidesz egyik vezető politikusa. Az indoklás szerint Aradi Csaba ökobiológus a hazai természetvé­delem rendszerének és gyakorlatának fejlesztése terén, valamint a Hortobágy természeti és kultúrtörténeti ér­tékeinek megőrzéséért kifejtett önzetlen munkája el­ismeréseként kapta a díjat. Ilyenkor megnyugszom, mert kiderült, hiába a nagy kormányzati összeborulás, azért helyi szinten a párt­fegyelem helyett az ésszerűség is alakíthatja a dolgokat. Somodi Géza Berényi János, elnök-vezéryazdtó, Sopron „ Mmt lehetetten, csak tüntetten ember” KISALFÖLD Lelkes kis csapat Van egy lelkes „kis” csapat, akik - hogy egy közmondással éljek - nagy fába vágták fej­széjüket. A mai rideg, érzé­ketlen világunkban, mikor el­felejtettünk és nem merünk szeretni, akkor jót adni, se­gíteni hatalmas dolgok. S ők ezt teszik az árral szemben, minden rosszal szemben. Szerencsére egyiküket sze­mélyesen is ismerem, így került hozzám az a folyóiratuk, mely­nek címében is benne foglalta­tik nemes szándékuk, önzet­lenségük: Misszió - Alapítva Magánerőből - Az Emberért. Itt most hadd idézzek pár sort a lapból: „Azok a kis­gyermekek, akik még semmit sem vétettek a világnak, de a rossz világ már elbánt velük: rettegővé, lelki beteggé, dep­resszióssá tette őket a sok go­noszságot rejtő környezet - ránk várnak. Énrám, terád, őrá és valamennyiünkre! Ha nem dobunk nekik mentő­övet, ha­ nem segítünk jó ésszel és jó lélekkel - egyenes út vezeti őket az öngyilkos­ságba. Mindenkinek, mind­nyájunknak kötelessége segí­teni, ezt megakadályozni. Mi ezúttal - lelkisegély-szolgá­­latünkon túl! - a lapárbevé­telt is nekik ajándékozzuk.” Sajnos, a lapot magát azért nem találtam eddig, mert ugyan kikerül a nyomdából, de a „pult alatt” végzi. Pedig az árán sok kisgyermeken segíthetnénk, mi­közben nagyon sok jót, tanulsá­gosat, érdekeset olvashatnánk. Most pedig hadd fejezzem be ismét a lapból vett gyönyörű szavakkal: „...kívánjuk, adjon a jó Sors békét, egészséget, em­berséget, boldogságot, egymás iránti megértést és kézzel fog­ható segítőkészséget minden­kinek, azért..., hogy a valóság­ban is boldogan élhessünk az ajándékba kapott Éden-ker­­tünkben, a Földnek nevezett szép, kék bolygón.” Nagy Katalin Mosonmagyaróvár „Ki az áldozat?” Közeledik 1944. április 13., a győri vagongyári bombázás év­fordulója. Ezzel kapcsolatosan néhány gondolat, észrevétel merült fel bennem. Több olyan cikket olvastam a Kisalföld ha­sábjain az elmúlt időben, amelyben keresik a bombázás során meghalt vagy eltűnt ame­rikai pilóták hozzátartozóit, is­merőseit. Szomorú áldozatként említik a lezuhant amerikai ka­tonákat. Ez igaz is, de ugyanak­kor megfeledkeznek azokról a magyar munkásokról, akik ép­pen ennek a bombázásnak let­tek az áldozatai, mert még ezen a veszélyes napon is bementek a gyárba dolgozni! Ebben személyesen is érin­tett vagyok - a családommal együtt -, mert anyai nagy­apámat is az említett napon érte a halál a vagongyár ud­varán. Csupán a keze maradt meg a gyűrűjével, ami alapján azonosítani lehetett. A te­metőben csak jelképes sírját tudjuk látogatni. Kérdem, hogy a nagyapámhoz hasonló valódi áldozatokról miért nem esik szó? Azt is kérdem, hogy „a nagy kárpótlások időszaká­ban” miért nem gondoltak arra, hogy az ily módon elárvult hozzá­tartozókat is illene kárpótolni? Talán a mostani „Amerika-ba­­rát” időszakban erre is figyelem­mel kellene lenni, hiszen a törté­nelem az tény, és nem szabad el­hallgatni azt, hogy akkor, 1944. április 13-án az amerikai katonák nem Coca-Colát és rágógumit do­báltak az égből, hanem halálos bombákat! Ha élnek hozzám ha­sonlóan érintett és gondolkodó hozzátartozók, szívesen várnám levelüket a címemre. Én minden­esetre ezúton hajtok fejet a bom­bázás hős áldozatainak. Mármint az igazi áldozatoknak. Dr. Schéder Ákos, 9200 Mosonmagyaróvár, Széchenyi u. 2., fszt. 3. 2000. április 13., csütörtök Olvasói levelek Várjuk leveleiket a következő címre: Kisalföld Kiadó Kft., 9002 Győr, Pf. 28. Fax: 96/504-414 Aranylakodalom. Ötvenéves házassági évfordulóját ünnepelte nemrégiben családja körében a győri Báli há­zaspár Báli Lajost, a Graboplastból nyugdíjba ment csa­ládfőt és Báli Lajosné Csendes Évát, a korábban óvodá­ban dolgozó asszonyt lányuk, vejük, unokáik köszöntöt­ték. Velük örült az egy hónapos dédunoka is. Az ünnepel­tek a nyarat a tihanyi nyaralójukban, kertjüket gondozva töltik, adyvárosi otthonukban tv-t nézni, olvasgatni sze­retnek. (0014-8793­4-9) Fotó: Szűk Ödön A tizedik évforduló­ ­Március 25-én volt tíz éve, hogy igent mondtunk a szabad­ságra, a demokráciára és a rendszerváltozásra. Tettük ezt lelkesen, egy szebb, igazságo­sabb jövő reményében, ami mindannyiunk számára idővel a fejlődést és a jobblétet hozza el. Nem csodára vártunk, ha­nem tisztességes munkával el­érhető s az európai színvonalat megközelítő életet reméltünk. Ezen célok elérése érdekében szavaztunk és hittünk az ígér­getőknek, a „hamis próféták­nak”, akik azt hirdették, hogy előbb-utóbb mindenki érezni fogja a sorsa jobbra fordulását. Ma már tudjuk, hogy az az „előbb” csak az ország egyhar­­madára vonatkozott. Többnyire a régről jól ismert sógorokra s romákra, akiknek a rendszer­­váltás a hatalmas vagyonok át­mentésével és legalizálásával a gyors meggazdagodást jelentet­te. Nekünk pedig, a nagy több­ségnek, az egyszerű kisembe­reknek maradt az „utóbb”, a szóban rejlő bizonytalansággal együtt. Ezért hát nem csoda, hogy jó néhányan országszerte csende­sen és megkeseredve emlékez­tünk erre az évfordulóra. Mert sajnos sokunknak tíz év eltelté­vel sem lehet okunk a derűre. Elég csak a leromlott állagú há­zainkra, iskoláinkra és kultúr­­házainkra tekintenünk. Vagy amikor a fiataljaink kilátástalan lakáshelyzetére és nem utolsó­sorban a jóízű nevetésünket akadályozó, hiányos fogaza­tunkra gondolunk. De ez a nap talán még alkalmat adott arra is, hogy együttérzéssel gondoljunk azon embertársainkra, akik a rendszerváltás legnagyobb vesz­teseinek érezhetik magukat. Mindazokra, akik az utcákon, erdőkben, hidak alatt, dideregve húzzák meg magukat. Sajnos az elénk vetített jövőkép ma még túl homá­lyos. Még úgy is, ha az mind­untalan piros-fehér-zöldre van kiszínezve. Ugyanis csak külcsínnel nem lehet felemel­ni egy nemzetet mindaddig, amíg annak a lelke beteg a sok csalódástól. Mindezek tuda­tában, amikor napjainkban oly sokat fáradozunk az or­­szágimázs kialakításán, talán érdemes lenne néhány percet a jövőnknek is szentelni. Boros József­né, Levél -A NAP MONDÁSA-Agytorna A házasság két szerető szívnek arra való egyesülése, hogy előbb megunják, majd meggyűlöljék s végezetre agyonkínozzák egymást. © Veigelsberg Hugó Ignotus (1869-1949) író, kritikus Melyik magyar városban található az ún. „sub rosa” terem, amelyben 1671-ben többször is találkoztak a Wesselényi-összeesküvés résztvevői? a) a budai várban b) a sárospataki várban c) a veszprémi várban n (q :2sv\p\ SdKjdH n Mit szól hozzá? Kedves Olvasónk! Ha véleménye van egy témáról, legyen az helyi vagy nemzetközi, és szeretné megosztani má­sokkal, írjon a Kisalföldnek. Kérjük, ne felejtse el, hogy a levélnek tartalmaznia kell az ön nevét és teljes címét, bár névtelenségét kérésére ga­rantáljuk. Próbálja olyan rövidre fogni mondandóját, amennyire csak tudja, és kérjük, hogy a közösség ér­dekében vesse papírra gondolatait. Szerkesztőségünk cí­mét, ahová levelét várjuk, megtalálja a lap tetején, írását faxon is elküldheti kiadónkba. Köszönet az élményért A ravazdi nyugdíjasklub tagjaiként március 31-én ki­rándulni voltunk Bükön, ahol a társaság egy része fürödni ment, a másik része pedig sé­­tálással, vásárlással töltötte idejét. Négy óra tájban el­hagytuk a falut és útközben megálltunk Répcelakon, ahol egy panzióban finom vacsorát értünk. Hazafelé jövet végigéne­keltük az utat, nagyon jól éreztük magunkat. A késő esti órákban értünk haza, és ez­úton köszönjük meg klubve­zetőnknek, Irénkének ezt a kitűnő szervezést, reméljük, még többször is lesz ilyen le­hetőség, hogy feledhessük na­pi gondunkat, bajunkat. H. M.-né, Ravard m 108,1 MHz ▼ 5.30-9.00 Ihász Anna BMC Rádió ▼ 9.00-16.00 Bán Tímea 9023 Győr, Magyar u. 9. ▼ 16.00-20.00 Molnár Zsuzsanna Telefon/faxQ 96/444-222. T 20.00-21.00 Nekem Nyolcvan Hirdetés: 96/444-222. 7 412-543,96/417-837. ▼ 21.00-22.00 Zeneterápia E-mail: bmc@bmc.gyor.hu, y 22.00 órától Zenefolyam - minden http://www.bmcradio.gyor.hu é s órában más és más

Next