Kisalföld, 2001. június (56. évfolyam, 127-151. szám)

2001-06-01 / 127. szám

2 Aktuális www.kisalfold.hu KISALFÖLD Botrány után: Ismét napirenden a székházépítés A kamara alelnöke vizsgálatot kér Továbbra sincs nyugalom a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara körül. A teljes elnökség lemondásával végződött május 16-i küldöttgyűlés folytatásaként dr. Rácz Sándor, a kamara alelnöke, a kézműipari tagozat elnöke a megyei főügyésznek írt levelében azt kéri, hogy a kamara székházának építésével kapcsolatban indítson ellenőrző vizsgálatot. A főügyésznek írt levélben az alelnök egyebek mellett arra hi­vatkozik, hogy a székház építését lezáró dokumentáció és a tényle­ges teljesítés között több mint tízmillió forint eltérés mutatko­zik, amelynek tisztázása elenged­hetetlen. Rácz Sándor arról is tá­jékoztatja a főügyészt, hogy a ke­reskedelmi és iparkamara, vala­mint a kézműveskamara márciu­si egyesülése után a kézműipari tagozat delegáltjait nem tájékoz­tatták a kamarát érintő lényeges ügyekről, így a székház építésé­nek helyzetéről sem. ,A feszült­ség sajnos odáig fajult, hogy a tagjainkkal a közvetlen találko­zást is korlátozták” - olvasható a főügyésznek írt levélben. Miként a kamara viharos kül­döttgyűlésén, úgy most a fő­ügyésznek küldött levélben is szóba kerül a Vápár József ko­rábbi kamaraigazgató által meg­vásárolt bútoregyüttes. Ezzel kapcsolatban Rácz úgy fogal­maz: „Többünk nézete szerint etikátlan és jogszabálysértő cse­lekedetnek tartottuk azt, hogy a kamara telephelyének megszű­nésekor feleslegessé vált iroda bútorainak egy részét Vápár Jó­zsef úgy vásárolta meg, hogy ar­ra előzetesen elnökségi enge­délyt nem kért, a becsüst önma­ga kérte fel és az antik bútoro­kat licit nélkül, jóval a tényleges forgalmi ár alatt vette meg. A csatolt mellékletből kiderül, hogy egy mahagóni íróasztal 3 ezer forintos, egy iparművészeti szőnyeg ezerforintos ára enyhén szólva alacsony” — tudatja Rácz Sándor a főügyészséggel. A bútorüggyel kapcsolatban korábban Vápár József azt nyilat­kozta a Kisalföldnek, hogy a BÁV becsüse mérte fel a bútoro­kat, s jórészt saját irodájának használati tárgyait vásárolta meg. Ezzel szemben Rácz Sándor azt állítja, Vápár 52 darab bútort vett meg, s munkaviszonyának megszűnése után még három tár­gyalóasztalhoz és 16 darab Salz­burg típusú székhez jutott. A főügyésznek írt levél végén Rácz úgy fogalmaz: ,A közhangu­latot rossz irányban befolyásolta még az a küldöttgyűlés szüneté­ben többek szájából elhangzó in­formáció is, hogy a székház építé­sével párhuzamosan Vápár József két családi házat, valamint egy szigligeti üdülőt is építtetett. Fenti indokok miatt kérem a főügyész urat az eljárás megindítására” - zárul a május 31-i keltezésű, dr. Vincze Istvánnak címzett levél. Minderről szerettük volna Vápár József véleményét is megtudni, tegnap többször is jeleztük üze­netrögzítőjen kérésünket, vissza­hívást azonban lapzártáig nem kaptunk. A főügyészség természe­tesen még nem kaphatta meg a tegnap íródott levelet, így Hor­váth László főügyészhelyettes mindössze annyit közölhetett, ha megkapják a levelet, tanulmá­nyozzák. Amennyiben az abban foglaltak a főügyészség hatásköré­be tartoznak, megteszik a szüksé­ges lépéseket, ha pedig nem, ak­kor továbbítják az illetékes ható­ságnak. Koloszár Tamás Az Ön márkakereskedői: PANNON-CAR HOLDING KFT., 9027 Győr, Pesti út 4/a Tel: 96/513-400 PORTA HUNGARICA KFT., 9200 Mosonmagyaróvár, Pozsonyi út 1. Tel: 96/205-555 CITROEN Citroen Xsara Max 1 ,4i LX és 1 ,Bi-1 BV LX már 3.090.000. Ft-tól! Több van benne, mint gondolná:­­ automata légkondicionáló › ABS fékerőelosztóval ‹ A légzsák › fedélzeti számítógép › könnyűfém keréktárcsák › riasztó * kormányról vezérelhető rádió › B hangszóró CITROEN EXTRÁKTÓL­­ DUZZADÓ ERŐ m­­ ■ * 2001. június 1., péntek ------------------------------- | | Duplája az adóbevétel Az 1998-as 2,7 milliárd forin­tos győri helyiadó-bevétel idén várhatóan megduplázódik - de­rült ki a tegnapi győri közgyűlé­sen. Az erről szóló tájékoztató sze­rint az építményadó 190 millióról 1 milliárd 244 millió forintra, az iparűzési adó 2 milliárd 381 mil­lióról 3 milliárd 826 millió forint­ra, az idegenforgalmi adó 7,5 mil­lióról 10 millió forintra, a gépjár­műadó 154 millió forintról 270 millió forintra nő a számítások szerint három év alatt. Balogh József a napirendi pont vitája során elmondta: az állami támogatások részaránya a városi költségvetésben az 1998-as 45 százalékról mostanra 37 száza­lékra csökkent. A polgármester ezzel magyarázta a nagyarányú adóemelést, ami egyébként — tette hozzá — összhangban van a kormányzati elvárásokkal. Úgy vélekedett, hogy takarékos, racionális gazdálkodásra van szükség, mert további adóeme­lésre gyakorlatilag nincs lehető­ség. Simon István szabad de­mokrata képviselővel együtt idézte a Kisalföld május 30-i számában a Gazdasági Minisz­térium felméréséről megjelent cikket, ami szerint a győri kis­térség a budaörsivel holtver­senyben a legfejlettebb az or­szágban. Ez arra bizonyíték, hogy az elmúlt évek helyi gazda­ságpolitikája helyes volt. A köz­gyűlés 16 igen, 7 nem szavazat­tal, 5 tartózkodás mellett elfo­­o­gadta a tájékoztatót.­­ Győri Nyá­r: Június 22-én indulnak a programok Értékes hagyományok, sikerre számító fesztivál A Győri Nyár nemzetközi kulturális fesztivál programjainak több mint a fele ingyenesen lesz megtekinthető - hangzott el az esemény tegnapi sajtótájékoztatóján. Ez annál is inkább figyelemre méltó, mert a programsorozaton több ember vesz részt egy hónap alatt, mint amennyi összesen Győrött egész évben jegyet vált a különböző kulturális programokra! Márpedig a Győri Nemzeti Színház, a Győri Balett és a Vaskakas Bábszínház is az ország leglátogatottabb intézményei közé tartozik, hogy csak hármat ragadjunk ki a sorból. A fesztivál négy kiemelt hét­végéjére, valamint a többi prog­ramra közel kétszázezer érdeklő­dőt várnak a szervezők. A Győri Nyár országosan is a legnagyobb hagyományokkal rendelkező kulturális fesztivál — mondta el Balogh József Győr polgármestere. Majd hozzátet­te, az idei, harminchatodik fesz­tivál is ennek a hagyománynak a jó folytatója. Tóth Nándornétól, a kulturá­lis iroda vezetőjétől megtudhat­tuk, hogy az értékes hagyomá­nyokra támaszkodva mindig egyre újabb és újabb kezdemé­nyezések színesítik a progra­mot. Idén nyárra a város egy­millió forinttal többet költ, mint tavaly, elismerve a fesztivál eddigi sikereit. Az egész költségvetés így sem túl nagy, az önkormányzati tá­mogatás 7 millió, a saját bevétel 3 millió forint. Ezért is van szükség a pályázatokra és a tá­mogatókra. Idén a sorba már a Rába rt. is belépett, sőt, a Wes­­tel is úgy döntött, támogatja az eseménysorozatot. Mint azt az idén elindított Győri Fesztivál és Rendezvény­­szervező Iroda vezetője, Csurák Erzsébet elmondta, a különböző programokat külön-külön is sok szponzor segítette. Ezért csak köszönet járhat, hiszen ez teszi lehetővé, hogy a Győri Ba­lett Carmen előadása, a­ nép­táncfesztivál színes programja,­­ a barokk esküvő és játék sok­­ ezer ember számára nyújtson maradandó élményt. A győri filharmonikusok is igazi szen­zációval rukkolnak majd ki a fesztiválra, akárcsak a Cotton Club Singers vagy a Holló Színház. A program olyan sokrétű a Bábszigettől az óriáskép-kiállítá­­sig, hogy szinte felsorolhatatlan. Ezért is fontos hír, hogy június 15-én lapunkban nyolcoldalas fesztiválmelléklet jelenik meg, és a www.kisalfold.hu oldalakon már jövő héttől megnézhetik a részletes kínálatot. A párizsi székhelyű Muzzik TV ismét fel­vállalta, hogy népszerűsíti a fesz­tivált. Európa egyetlen komoly-­­ zenét sugárzó, fesztiválokat nép-­­­szerűsítő televíziójában így ismét feltűnnek majd a győri képek. F.Gy. Sopronban a beledi nyomozati anyag Mint arról tegnapi számunk­ban beszámoltunk, a beledi rend­őrőrsön januárban történt intéz­kedés vizsgálatát befejezte a me­gyei ügyészségi nyomozóhivatal. Szerintük bizonyítottnak látszik, hogy a rendőrőrsön az egyenru­hások elkövették a kényszervalla­tás bűncselekményét. Az ügyész­ségi nyomozóhivatal az iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Soproni Városi Ügyészségnek. Dr. Rosta Sándor, a Soproni Vá­rosi Ügyészség vezetőügyésze la­punk érdeklődésére elmondta, megérkezett hozzájuk a nyomo­zati anyag. Az iratok áttekintésére harminc nap áll rendelkezésükre. r Átalakulóban Bábolna­ ­ ,A karaván halad - nyilat­kozta a Bábolna rt. éves közgyű­lését követően tegnap késő dél­után lapunknak Kleimann Zoltán vezérigazgató az állami mintagaz­daság átalakulásával kapcsolatos határozatokra utalva. A megho­zott döntésekről elmondta, a tu­lajdonosok képviselői a privatizá­ciót megelőző profiltisztítás jegyé­ben a sertés- és a tojóhibrid-te­nyésztés, valamint a külső gazda­ságok értékesítéséhez részletes va­gyonértékelést kérve hozzájárul­tak. A stratégiai terv szerinti törzs­tőkeemeléssel a Bábolnai Nemzeti Ménesbirtok Kft. esetében szin­tén egyetértettek, de az apportlista újbóli átdolgozását kérték A Bá­bolna rt. konszolidált - a leány­­vállalataival együttes - nettó árbe­vétele tavaly elérte a 64,7 milliárd forintot, mérleg szerinti vesztesége a 258 millió forintot. Az rt.-nek az éves árbevétele 39,3 milliárd forintot tett ki, vesztesége pedig 418 millió forintot. Az ezekről szóló jelentéseket a tegnapi köz­gyűlés elfogadta, viszont az idei évre javasolt üzleti és pénzügyi tervben szereplő 2,9 milliárd fo­rintos veszteséget sokallta, tudtuk meg Sző­ts István sajtófőnöktől. R. Z. Főszerkesztő: Nyerges Csaba Hírszerkesztőség: Somodi Géza főszerkesztő-helyettes Szerkesztők: Bogárdi Szilvia, Keszei L. András, Mészáros Gábor, Nyitray Péter Rovatvezetők: Bertleff András (fotó) Papp Győző (sport) Vezető újságíró: Koloszár Tamás Publicisztikai szerkesztőség: Fábián György főszerkesztő-helyettes Varga Lajos felelős szerkesztő Szerkesztők: Sudár Éva, Werner Krisztina Kiadó és szerkesztőség: 9021 Győr, Újlak u. 4/A Levélcím: 9002 Győr, Pf 28 Telefon: 96/504-444, fax: 96/504-414 Szerkesztőség: 96/504-455 Internetcím: http://www.kisalfold.hu Hirdetésszervezés: 96/504-433 Hirdetésfelvétel: 9021 Győr, Újlak u. 4/A Kisalföld Pavilon, Győr, Baross út Hirdetésfelvétel telefonon: 96/504-422 Regionális szerkesztőségek: Sopron, Szenkovits Péter szerkesztőségvezető Sopron, Frankenburg u. 2/A, telefon: 99/511-388 Szerkesztőség: 99/511-377, fax: 99/511-366 Hirdetésfelvétel: 99/511-385 Fax: 99/511-384, 99/312-266 Mosonmagyaróvár: Vida István szerkesztőségvezető Régi vámház tér 14. Telefon: 96/577-574, fax: 96/214-266 Hirdetésfelvétel: 96/577-577 Rábaköz, Vida István szerkesztőségvezető Csorna, Mártírok tere 6. Telefon: 96/263-172 Hirdetésfelvétel: 96/260-164 KIADJA A KISALFÖLD KIADÓ KFT. Elektronikus szerkesztés: KISALFÖLD Kiadó Kft. Színes technika: Grafikai Stúdió Nyomás: PRESSPRINT Kft., 9021 Győr, Újlak u. 4/A Központi telefonszám: 96/504-434 Ügyvezető igazgató: Szammer István Index: 26-060- ’­V ,cc*’n’33-1507 /I Kisalföld a tagja. Előfizetés telefonon: 06-80-504-504, és a kézbesítőknél. Előfizetési dí: egy hónapra 1059, negyedévre 3177 forint. Előfizetésben terjeszti a a Kisalföld Kiadó Kft. teljes női hálózata. Árusítja a RÁBAHÍR Rt. és alternatív árusok. A Kisalföldben megjelent fotók megrendelhetők! Telefon: 96/504-461 IQMILIOLP A CSALÁD NAPILAPJA

Next