Kisalföld, 2002. január (57. évfolyam, 1-26. szám)
2002-01-02 / 1. szám
4 Postabontás www.kisalfold.hu főszerkesztő-helyettes ...és ránk szárad a sütemény Annyit ettem, mint egy kiéheztetett disznó, és annyit ittam, mint egy csúcsformában lévő gödény. Az asztalra azonban valahonnan mindig termett egy kis ez, egy kis az. A legszörnyűbb talán a tejes fügekoktél volt sok vodkával vagy valami ahhoz hasonló borókaízű alkoholágyúval. De legyűrtem. Aztán jöhetett a linzer, a kicsit sós, a nagyon édes, a töltött káposzta, a filézett hering, a csemegeuborka, a házi sütésű kenyér, a puding, a bejgli, a túrótorta, a pezsgő, no meg a sör és a leöblítéshez néha egy-egy korty whisky. A társaság, ahol az év utolsó óráit egy fergetegparti keretében eltöltöttem, szintén kitett magáért. Fel akartunk mindent emészteni, ami a múltra, az áldott és átkozott tavalyi esztendőre emlékeztetett bennünket. Valahogyan tiszta lappal szerettünk volna indulni. Mert olyan volt ismételten a múltunk, hogy érdemes lenne néhány területen letisztázni a dolgokat. A szerelemben, a politikában, a családban, a munkahelyen. Zabáljuk és igyuk tehát meg azt, ami tavaly készült, és ha nem is tiszta fejjel, de tiszta lappal induljunk neki a következő esztendőnek. Mert ezt az esélyt meg kell hogy adjuk ismételten magunknak, egymásnak. Mert e nélkül a lehetőség nélkül nem lennénk emberek, nem lennénk barátok, ellenségek. Amikor már két Algopyrint is bevettem a hasogató fejfájás ellen, és lassan édes, nyálcsorgató álomba merültem valahol a padló és a plafon között félúton, még eszembe jutott: bárhogyan is igyekeztünk, valószínű, nem tudtunk mindent elpusztítani. A pezsgő a poharakban savanyodik, és a sütemény is ránk szárad. Egyetlen vigaszunk csak az lehet, hogy a remény sem fogyott el, abból is maradt egy kevés valamelyik tálcán. Pontosan ugyanúgy, mint minden szilveszter után. Nagy Frigyes egyetemi tanár Ünnepek idején Elteltek az ünnepek. Összességében boldog lehetnék, hiszen évek óta nem kaptam annyi képeslapot, mint az elmúlt hetekben, és a számítógépemre is soha nem látott, szépséges mozgó és zenélő képek érkeztek. Igyekeztem rájuk válaszolni, de nem biztos, hogy minden esetben sikerült. A kimaradtaknak ezúton kívánok boldog új évet, mint ahogy mindenkinek, aki zsörtölődéseimet el szokta olvasni. Mint mondtam, boldog lehetnék, ha nem lenne túl sok a talmi csillogás. Tűnődő ember lévén a fények mellé az árnyak is hozzám tolakodnak. Az egész 22-én Szenyor temetésével indult. Ott álltam a hatalmas tömegben, és elgondolkodtam, mi teszi naggyá az embert. Az, hogy közel állt hozzánk, hogy több mint száz magyar bajnoki címet nyeretett tanítványaival és mégis megmaradt annak, akinek született. Pedig király volt ő is, mint Zámbó Jimmy. Hangulatomat tovább nyomasztotta éjszakai olvasmányom, Szapudi András „Ivadékok” című könyve. Életem tapasztalatai alapján mondhatom, hogy a nyolcvanas évek megrázó rábaközi és hansági agrárvilágát senki sem látta tisztábban. Hozzá csak Galgóczi hasonlítható. Én minden fiatallal elolvastatnám, ha hallgatna rám az amerikai ponyvák szennyébe merített ifjúság. Meggyőződésem, hogy bajaink oka a történelem alapos ismeretének hiánya. Minden jel arra mutat, hogy honfitársaim egy része számára a történelem 1945-ben kezdődik. Remélem, nem kapcsolták át a televíziót, amikor a második világháborúról szóló dokumentumfilmet vetítették, mert ebből megtudható volt, hogy az utána következő érdemtelenül szidalmazott negyven év minek és kiknek köszönhető. Szerb Antal születésének százéves évfordulója tiszteletére kikerestem Beke Kata „Az én Itáliám” című könyvéből a Ghubbióról szóló fejezetet. Aki olvasta az „Utas és holdvilágot”, az megért engem. Ezt a csodálatos gondolkodót, humanistát, aki kereszténynek született, a piaristáknál nevelkedett, és életében nem járt zsinagógában, zsidónak minősítették, mert az egyik nagyszülője az volt. Innen már egyenes út vitt a munkaszolgálatig, hogy ott nyilas keretlegények szórakozásból, puskatussal agyonverjék. Mindez akkor történt Balfon, amikor az oroszok már vészesen közeledtek. Egyébként saját sorsomra nem panaszkodhatott. Családi körben teltek az ünnepek, ajándék is akadt a fa alatt a csillogó szemű unokák örömére. De kísért a hajléktalanok, a megfagyottak, az ingyenkonyháknál sorban állók tömege. Nem tiszta a lelkiismeretem. Tudtam, hogy sokan vannak. De hogy ennyien? Újdonsült közgazdászok, politikusok magyarázzák, hogy ez a helyzet törvényszerű velejárója a rendszerváltásnak. Ez nem igaz! Én nem ilyen rendszerváltást akartam! Én abban hittem, hogy nemcsak nekem lesz jobb, hanem másoknak is. - Természetesen a Fő téren, a központi szilveszteri rendezvényen vettünk részt családostul és a barátokkal. Egészen a tűzijáték befejezéséig ott voltunk és mondhatom, nagy élményben volt részünk. Látványos, jó hangulatú buli volt, ami bizonyosan sokak számára hosszú ideig emlékezetes marad. Úgy becsültük, hogy legalább négyezren voltak kíváncsiak a programokra. A legjobban a 16 percig tartó tűzijáték tetszett. - Azt hiszem, a legtöbb soproni nem hagyta ki a Fő téri műsorokat. Mi is ott voltunk. Felejthetetlen volt. Máskor a szilveszteri rendezvényeken, családi körben töltjük, de ezúttal az egész várossal együtt ünnepeltünk. A látványtervezés merőben szokatlan és nagyon jól sikerült volt. A programok is színvonalasaknak bizonyultak. Talán egy szépséghibája volt az egésznek, hogy kevés borozót üzemeltettek a téren. - Jómagam debreceni vagyok, ezért különösképp csodálatos élmény volt itt Sopronban szilveszterezni. Ilyen családias hangulatú tömegrendezvényben még soha nem volt részem. A több ezer ember boldogan ünnepelt, pezsgőspalackok jártak kézről kézre, táncoltak, nevettek a soproniak, igazi örömünnep volt ez. Talán példaadó lehet más városok számára is, hogy kell búcsúztatni az óévet. — Otthon, családom körében buliztunk, ez már hagyomány nálunk. A házi ünnepet a televíziócsatornák szilveszteri kínálatának válogatásával tettük még hangulatosabbá. A szokásos éjféli koccintáshoz a Panoráma útra vonultunk, ahonnan tökéletesen lehetett látni a Fő téri tűzijátékot. Felülről nézve gyönyörű volt a rengeteg tűzibomba, a zenei aláfestésre aláhulló csillageső. - Koromnál fogva rengeteg szilvesztert megéltem már, de ez a mostani sokáig emlékezetes marad. Vendégeink voltak, akik ugyancsak jól érezték magukat. Igaz, nem mentünk el a Fő térre az eseményeket közelről megtekinteni, de a házunk kertjéből mindent láttunk. Azt hiszem, ilyen fantasztikus tűzijátékot és programokat érdemelt ki a népszavazás 80. évfordulóját ünnepelő város. Megkérdeztük soproni olvasóinkat Hol töltötte a szilvesztert? Marton László köztisztviselő Németh Ferenc vállalkozó Ignáth Katalin felszolgáló Fazekas Ákos tanuló Dr. Rónai Ferenc nyugdíjas KISALFÖLD Ki áll a nyugdíjasok pártján? A közelmúltban sok településről érkezett a hír, hogy a fenti címmel a postai levélszekrényekbe dobott röpiratok osztják az igazságot vagy ostoroznak, a tollnok értékrendje szerint. A szerző, az Országos Nyugdíjas Polgári Egyesület elnöke másfél ezres létszámú konzervatív-keresztény eszmeiséget valló szervezet nevében és egy meg nem nevezhető pénzes forrás segítségével „árasztotta” el az országot kampányüzeneteivel. Tíz éve vagyok a törekvéseiben sikeres, szervezettségében látványosan gyarapodó, közmegbecsülésnek örvendő megyei nyugdíjasmozgalom vezetője. Máig azt hittem, a nyugdíjas-szerveződések távol tarthatók a pártok csatáitól. Néhány hónapja egy országos értekezleten még Harrach Péter miniszter úr is erre kérte a résztvevőket. A röpirat nyomában a remény megtört, az illúzió szertefoszlott. A röpirat sorai egyértelműen tudatták, hogy a Nyugdíjasok Polgári Egyesülete elkötelezte magát a mai kormányosok mellett, anélkül, hogy e kínos alku feltételeiről, az időskor méltóságának beteljesüléséről bármit is megtudhatnánk. Azok, akik a nyugdíjasérdekek mentén találják meg elkötelezettségüket, érthetően nem tudnak közösséget vállalni ezzel a stílussal és ezzel a tartalommal. Kétségtelen, hogy a kormány megtalálta az időskorú segédcsapatát, akiktől ugyan vékony legitimációt kaphat idősügyi politikájához., ,A jövő elkezdődött” - mondja az ismert szlogen. Ez lenne a jövő? A 300 ezer fős másik szervezett nyugdíjastábor nem ezzel a jövővel számol! A röpirat ellenében legalább ennyi már most kimondható. Jankovits György, a Pannon Nyugdíjas Szövetség elnöke Mi vár ránk? Újév napján mámorosan kelve gondolkodóba esünk. Vajon mit hoz az új esztendő? Idén is megfogadjuk, hogy felhagyunk azzal a rossz szokásunkkal, amit tavaly szilveszter óta sem sikerült elhagynunk. Terveket kovácsolunk a 2002-es évre, arra számítva, hogy ezzel felüdíthetjük másnaposságtól szenvedő testünket. S ekkor megcsörren a telefon, mely szűnni nem akaró rohamával továbbítja egészen estéiig a rokonok és ismerősök jókívánságait. S még akkor is álljuk a sarat, amikor hálóruhába bújva kopogást hallunk. Morcos képünk mosolygósra vált, hiszen kedvenc szomszédasszonyunk áll az ajtóban, kezében egy tál süteménnyel, és buzgón szabódik a késői zavarás miatt. Beszélgetve repül az idő! S pár perccel éjfél előtt merülünk álomba. Különös, egy nappal ezelőtt milyen izgatottan szorongattuk ezekben a percekben a pezsgőspoharunkat. Fújtuk a trombitát, gyújtottuk a csillagszórókat, petárdákat, rakétákat. Szórtuk a konfettit, a színes papírszalagokat egymás nyakába. Üvöltöttük, hogy B. ú. é. k.! Nevettünk, táncoltunk, nem törődve a ránk váró hétköznapokkal. Tegnap nem néztünk előre. Ma már nem nézünk hátra. Lipovits Melinda, Győr Mit szól hozzá? Kedves olvasónk! Ha véleménye van egy témáról, legyen az helyi vagy nemzetközi, és szeretné megosztani másokkal, írjon a Kisalföldnek. Annak érdekében, hogy minél több vélemény nyilvánosságot kaphasson, az írásokat szerkesztett formában publikáljuk. Kérjük, ne felejtse el, hogy a levélnek tartalmaznia kell az ön nevét és teljes címét, bár névtelenségét kérésére garantáljuk. Próbálja olyan rövidre fogni mondandóját, amennyire csak tudja, és kérjük, hogy a közösség érdekében vesse papírra gondolatait, Írását levélben, faxon és e-mailen is elküldheti kiadónkba. 2002. január 2., szerda Az utolsó segélykiáltás Önök szerint létezik ma állatvédelem Magyarországon? Sajnos nem! Pedig nagyon nagy szükség lenne nemcsak a törvényre, hanem annak szigorú betartására is. Ha létezne ilyen törvény, elkerülhetőek lennének az olyan esetek, amikor felelőtlen gazdák megunt állataikat az utcára dobják vagy megfelelő körülmények hiányában embertelen bánásmódban részesítik őket. Sajnos nagyon sok - embernek alig nevezhető - egyén tartja úgy az állatát, hogy az engem mélységesen felháborít. Ezek az állatok is érző lények, ugyanúgy kínozza őket a hideg, az éhség és a szomjúság, mint az embert, azzal a különbséggel, hogy ők nem tudnak segítséget kérni, csak némán szenvednek. Engem személy szerint négy ilyen sorsú kutya esete késztetett a cikk megírására. Akaratom ellenére is nap mint nap látom e kutyusok sanyarú sorsát, mivel konyhám a ház udvarára néz. Itt „él” egyméteres láncon, ól nélkül, a hó tetején egy középtermetű, tigriscsíkos, nagyon szomorú kutya, mióta hajléktalan gazdája odakötötte és magára hagyta. Három éve, folyamatosan átjárva más telkére, kis nyugdíjamból, saját kutyám és öt macskám mellett őt is etetem, mert nem bírom az éhezését elnézni. Az emberi hanyagság nem ismer határokat, mert a nyár közepén három kis termetű, fiatal kutyát is hoztak oda. Ezeket sem etette senki. Egy hónapja a ház tulajdonosát nem láttuk, a kutyák fedél nélkül magukra maradtak. Végső kétségbeesésemben fordultam segítségért állatvédő alapítványokhoz, ahol megígérték, hogy élelmezésükben segítséget adnak, de támogatás híján ezeket az állatokat már nem tudják menhelyre befogadni. Sajnos a beígért élelemtámogatás is elmaradt. Kisnyugdíjas vagyok, amiből egyszerűen nem tudok ennyi éhes szájat etetni, de hiszem, hogy még vannak Győrben vagy környékén olyan emberek, akik tudnának rajtunk segíteni, és minél előbb szerető gazdit találhatnánk nekik. Aki úgy érzi, hogy felelősségteljes gazdája tudna lenni és szívesen befogadná valamelyiket, kérem, jelentkezzen a 06-20/3552-823-as telefonszámon. Egy győri állatbarát - Lehet, hogy a ti Fenyőtök magasabb volt, viszont nálunk sokkal nagyobb volt a karácsonyfatűz...