Kisalföld, 2004. július (59. évfolyam, 152-178. szám)
2004-07-01 / 152. szám
Csütörtök, 2004. július 1. Lakásmaffia: A közvetítő állítása szerint emberbaráti szeretetből, önzetlenül „segített” Kanadából hazaértekor fogták el Lakásmaffia jellegű bűncselekménnyel gyanúsítja a rendőrség azt a férfit, aki ügye napvilágra kerülése után Kanadába távozott. Miután a napokban hazatért, a Ferihegyi repülőtéren bilincs kattant a kezén, jelenleg előzetes letartóztatásban várja az eljárás befejezését. A győri Sz. Ottó 2001-ben egy önkormányzati lakás „eladásában” segédkezett az ugyancsak helybeli T. A.-nak, aki a kéglit nagyanyjától örökölte. De mert nem volt pénze, s tele volt köztartozásokkal, elfogadta a későbbi gyanúsított ajánlatát, hogy kössön névházasságot, majd a „felesége” nevére írják a lakást. A férfi könnyen belement a játékba, hiszen nem kellett neki sokáig házasnak lennie, fél év múlva elválhatott asszonyától. A lakásért jóval értékén alul kapott T. A., aki jelenleg a likócsi segítőház lakója. A megyei rendőr-főkapitányság nyomozóosztályának főnyomozója, Lendvai Péter őrnagy elmondta a Kisalföldnek, hogy Sz. Ottó a büntetőeljárás alól kivonva magát eltűnt, ezért ellene elfogatóparancsot adtak ki. Az eljárást pedig 2002-ben felfüggesztették. Rövidesen olyan információ jutott el a nyomozókhoz, hogy a férfi Kanadába távozott. Ez év elején egy győri ügyvéddel vette fel a kapcsolatot a gyanúsított, mert szerette volna megtudni, mi lesz vele, ha hazajön. Éghetett a lába alatt a talaj Az ügyvéd azt a választ kapta a nyomozás vezetőjétől, hogy természetesen elfogják és lefolytatják az eljárást ellene. Ennek ellenére Sz. Ottó - azt nem tudni, miért - úgy döntött, hogy hazajön. (Valószínű, hogy Kanadában is égett már a talaj a lába alatt, s nemkívánatos személynek minősítették. A távoli ország hatóságai Budapestig szóló repülőjegyet vettek neki, amivel más országban nem szállhatott ki a gépből - a szerk.) A férfi érkezéséről a rendőrség információt szerzett, s felkérték a Ferihegyi repülőtér határőrségét, hogy fogják el őt. „Tegyünk jót másokkal” A férfi gyanúsítottként kihallgatásakor részben elismerte a bűncselekmény elkövetését, de az eseményeket más színben tüntette fel. Állítása szerint emberbaráti szeretetből, a „tegyünk jót másokkal” indíttatásból segített önzetlenül T. A.-nak. Sz. Ottó jelenleg előzetes letartóztatásban várja az eljárás befejezését. Lendvai őrnagy elmondta lapunknak, hogy 2002 óta, amikor két ügyvéd ügyét befejezték, arról a sajtón, így a Kisalföldön keresztül is tájékoztatták a nyilvánosságot, nem történt, illetve nem került felszínre lakásmaffia jellegű bűncselekmény a megyében. Vigyázzanak az átlátszó előnyökkel! A főnyomozó ennek ellenére mindenkit óvatosságra int, aki lakását eladja, vagy el akarja adni. Ne dőljenek be alkalmi ismerőseiknek, akik pénzügyi helyzetük megoldására lakáscserét kínálnak. Az „átlátszóan” előnyös ajánlatokat fenntartással fogadják. Nézzenek vagy nézessenek utána a megvásárolandó vagy cserére felajánlott ingatlannak az illetékes földhivatalban, illetve érdeklődjenek a szomszédoknál! Nem árt az sem, ha a lakásvásárláshoz, -cseréhez szükséges szerződések aláírása előtt az azokban foglaltakat minden esetben figyelmesen elolvassák és megnézetik saját ügyvédjükkel is! Végső esetben forduljanak a rendőrséghez. Tóth Gyula ÍRJA MEG VÉLEMÉNYÉT! B ffS«** szerkesztoseg@kisalfold.hu Aratás holnapra halasztva? Nem szakadt meg a gabona gyökere a Kisalföldön Péter-Pálra, így csak a hagyomány szakadt meg, hogy ezen a napon megkezdődhessen az aratás. Kedden csak próbálkoztak vele, holnap viszont talán már elindulhatnak a kombájnok. A 85-ös főút mellett már látni, ha csupán nagyon kis területeken is, levágott gabonát és a Rábaközben is egy-két helyen próbálkoztak vele. Kiderült azonban, hogy se az időjárás, se az őszi gabonák állapota nem indokolta az aratás megkezdését. Ahogy Molnár Ferenc egyedi mezőgazdasági termelő mondta, nem szakadt meg a gabona gyökere. Molnár Ferenc a tegnapi határszemle után állítja, legalább három hét, míg a búzát aratni lehet. A kónyi Haladás Mezőgazdasági Szövetkezetben úgy készülnek, ha ma száraz napra ébrednek, úgy pénteken megkezdik az őszi árpa aratását. Igaz, azzal kell számolni, hogy meg kell majd fújatni levegővel - ahogy Nagy Károly elnök mondta. Hasonlóval számol több környékbeli termelő is. Bágyogszováton Mikus Ferenchez többen is bejelentkeztek, hogy oda vinnék szárításra terményüket. A tapasztalatok szerint a megyében jó néhány helyen megdőltek az őszi árpák, s nem ok nélkül tartanak attól a gazdák, hogy elkezdődhet a másodsarjadzás. F. J. Drogper Csaknem harminc fiatal ügyét tárgyalja a megyei bíróság, a zömében veszprémi fiatalokat kábítószerrel visszaélés bűntettével vádolják. Az ügyészség szerint a harminc-harmincöt éves fiatalemberek még évekkel ezelőtt a Balaton-parton és Veszprémben értékesítették a Budapesten vásárolt Speedet, Extasyt, LSD-t, marihuánát és hasist. Közülük néhányan csak saját fogyasztásra vették a kábítószert. Az ügyben a napokban születhet ítélet, a bíróság legalább negyven tanút hallgat meg a hét tárgyalási nap során. Az eljárás rendjét tekintve ennél is különösebb, hogy a tanács elnöke nem harmad-, hanem ötödmagával tárgyalja a pert, erre legalább harminc éve nem volt példa Győrött. KISALFÖLD www.kisalfold.hu Aktuális 3 Területfejlesztés: Az önkormányzatok kétszer annyi pénzt kértek, mint amennyi volt Félmilliárdot osztottak szét Csaknem félmilliárd forintot osztott szét a megye önkormányzatai között a megyei területfejlesztési tanács tegnap Győrben. A legtöbb település útfelújításra kért és kapott kisebb-nagyobb támogatást. Az év egyik legfontosabb ülését tartotta tegnap délelőtt a megyei területfejlesztési tanács Győrben, amelyen a tagok döntést hoztak a céljellegű decentralizált előirányzat (céde) első félévi keretéről, illetve a területi kiegyenlítést szolgáló előirányzatról (teki). A két kalapból összesen 462 millió 30 ezer forintot osztottak szét az önkormányzatok között. Ezúttal a sok pénz is kevésnek bizonyult, mert az igények 906 millió forintra rúgtak. A cédékeretre 83 település adta be elképzelését. Tizenhármat formai szempontok, másik tizenkettőt pedig más okok miatt elutasítottak. A legnagyobb támogatást, 4 millió forintot öt önkormányzat kapott: Bősárkány az iskola és az óvoda homlokzati felújítására és hőszigetelésére, Egyházasfalu az iskola nyílászárócseréjére, Fertőszentmiklós az óvoda rekonstrukciójára, Iván gyermekorvosi rendelő kialakítására, Kapuvár a városháza felújítására. A városok közül nyert még Pannonhalma (2,8 millió forintot a polgármesteri hivatal nyílászárócseréjére) és Tét (3,5 millió forintot a polgármesteri hivatal korszerűsítésére). A teki-keretben 338 millió forint volt tegnap reggel. Délre már egyetlen forint sem, miután a területfejlesztési tanács a rendelkezésre álló összes pénzt maradéktalanul felosztotta ötven település között. A testület emiatt az idei évre benyújtható további pályázatok befogadását felfüggesztette. A teki-keretre csak a kedvezményezettnek minősülő, azaz hátrányos helyzetű csornai, téti és pannonhalmi kistérség községei, városai pályázhattak. Tízmillió forintot, vagy azt meghaladó összeget nyert Bősárkány (10 milliót hét utca felújítására), Csorna (13 milliót a Nap és az Arany János utca korszerűsítésére), Kóny (10 milliót az Új élet utca kiépítésére), Pannonhalma (10 milliót a Zrínyi utca burkolaterősítésére), Pázmándfalu (10 milliót a falu, valamint Nyalka és Táp szennyvízcsatorna-hálózatára), Rábatamási (10 milliót a Dózsa utca útépítési munkáira), Sokorópátka (15 milliót a felszíni vízelvezető rendszerre), Szil (12 és fél milliót négy utca felújítására), Tápszentmiklós (18 milliót a Kossuth és a Malom utca felújítására), Tarjánpuszta (12 milliót a Wesselényi és a Munkácsy utca vízrendezésére és felújítására), valamint Tét (18,2 milliót öt utca felújítására). H. G. Kisalföld ELŐZMÉNYEK •ij Hl___JWww.kisalfold.hu FOTÓ: BERTLEFF ANDRÁS BA0427_3815JPG Győrsövényház járdafelújításra és az iskola-óvoda ablakcseréjére kapott 3-3 millió forintot. Képünkön a helyi óvodások. Szép borok a poharakban Folytatás az 1. oldalról. A fehérborok kategóriájában Deé Géza 2003-as évjáratú chardonnay-je, a vörösborok közül pedig a soproni Vinex Kft. 2002-es szüretelésű cabernet sauvignonja lett a megyei borverseny győztese. A 14 hektáron gazdálkodó győrújbaráti Deé Géza a Kisalföld érdeklődésére elmondta, a tavalyi évjárat kiváló minőségű volt. A Győrszemere környéki ültetvényről a szőlőt 19,5 cukorfokkal szüretelték. Hideg erjesztéssel, reduktív módszerrel történt a bor kezelése. Az eredmény: gyümölcsillatokban rendkívül gazdag, harmonikus bor. A Vinex Kft. győztes bora Fertő menti szőlőkből készült. Szita Miklós tulajdonostól megtudtuk, a must 21 fokos volt. A cabernet hagyományos módon készült, minimális kezeléssel. Másfél évig nagyhordókban érlelték. Három-négy hónapja kezdték meg palackozását. A Vinex jól szerepelt a versenyen, összesen három aranyéremmel gazdagodtak. A borverseny jó alkalmat kínált arra is, hogy a megyei közgyűlés díszoklevelét és emlékérmét átadhassa Ivanics Ferenc Jandl Arnoldnak (Fertőrákos) és Luka Enikőnek (Sopron). Mint ismert, áprilisban aranyérmet nyertek a világ egyik legnagyobb borversenyén Bordeaux-ban. Horváth Ferenc A megyei megmérettetésen különdíjakat is átadtak. Az ITD Hungary elismerését a Szöllősi Pincészet, a Magyar Turizmus Rt. díját dr. Vaszari László, a soproni önkormányzat jutalmát a Pfleiszl-pincészet, a soproni Bormarketing Kht. különdíját Németh Ottó, a Soproni Hegyközségek Tanácsa serlegét a Soprin Kft. kapta. Gyerekekkel lopattak a fiúk Két fiatalkorú fiú működtette azt a hatfős „csipet csapatot", amelynek gyermekkorú tagjai kórtermekben fekvő betegektől loptak, gépkocsikat törtek fel, s egyéb bűncselekményeket követtek el. Két fiatalkorú, kihasználva, hogy a gyerekek nem büntethetők, kisebb „bűnszövetkezetet” alapított 9-10 éves gyerekekből. A banda működése során egy iskola portájáról lopott el egy pénztárcát, Győr belvárosában üzletek, virágboltok pénztárgépeiből emeltek el pénzt. A gyerekek nem kímélték a magatehetetlen betegeket sem, a kórház kórtermeibe besurranva emeltek el fiókokból kisebb-nagyobb összegeket tartalmazó pénztárcákat. Mivel az apróságok észrevétlenül tudtak mozogni, így a gyanú mindig a betegekre vagy az ápolószemélyzetre terelődött. Az ártatlan kinézetű gyerekek autófeltöréstől sem riadtak vissza. Könnyen megbújhattak közöttük, s nyugodtan dolgozhattak. A rendőrök meglepődtek az apró bűnözők elfogásakor... A két fiatalkorút őrizetbe vették, majd elengedték, mert a bíróság nem rendelte el előzetes fogva tartásukat. A gyerekek többségét a rendőrök visszavitték az intézetbe, ám mire leadták a szolgálatot, ők már újból kint „termeltek”. Tóth Gy. old BANK AZ OTP Bank Rt. Nyugat-dunántúli Régiója pályázatot hirdet európai uniós referens munkakör betöltésére. Feladatok: vállalkozási/önkormányzati területen - győri székhellyel - európai uniós referens munkakör ellátása. Kiemelt feladatok: • aktív ügyfél-akvizíció megvalósítása • kapcsolattartás a regionális, uniós hivatalokkal, szakmai szervezetekkel, kamarákkal, tanácsadó cégekkel • ügyfelek tájékoztatása, ügyfélkapcsolatok kezelése, koordinálása • finanszírozási ajánlatok kidolgozása • részvétel a termék- és szervezetfejlesztési folyamatban • jelentések készítése. Elvárások: • felsőfokú iskolai végzettség • alapvető irodai alkalmazások (MS Office, internet) felhasználói szintű ismerete • kiváló írásbeli és szóbeli kommunikációs képesség • kiváló problémamegoldó készség • együttműködési és felelősségvállalási képesség. Előny: • banki, bankszakmai ismeretek (banki gyakorlat) • hasonló (pénzügyi) területen szerzett tapasztalat • az EU támogatási rendszerének ismerete (mukatapasztalat) • angolnyelv-tudás, további idegennyelv-ismeret • saját gépkocsi , pénzügyi és EU-s végzettség kiemelten előnyös. A pályázatokat 2004. július 15-ig kérjük az OTP Bank Rt. Nyugatdunántúli Régió (9022 Győr, Teleki L. u. 51.) címére, „EU-referens" jeligével eljuttatni. !