Kisalföld, 2004. július (59. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-13 / 162. szám

4 Postabontás www.kisalfold.hu KISALFÖLD SzöG Bizonyítvány Bekövetkezett az, amire régóta számítani lehetett. Nincs is ésszerű magyarázat arra, miért csak most találták ki egy isko­lában a statisztikai, vagyis a valóságban nem létező tanulókat, és adtak nekik nem a kóbor apácák, hanem az alattvalóihoz szi­gorú állam megtévesztésére bizonyítványt. Már első adandó al­kalommal kisüthette volna egy iskolaigazgató vagy a tantestü­leti bölcsesség, hogy az alacsony gyereklétszám miatt bezárással fenyegetett tanintézet egyszerűen létszámot növel. De nem ám úgy, hogy a következő száz évben hiába vár egy jó kis demog­ráfiai robbanást. Nem is úgy, hogy más iskolákból nyalókával, Túró Rudival, ki mit szeret, magához édesgeti a nebulókat. Ez káoszhoz vezetne. A dolog odáig fajulhatna, hogy a professzio­nális labdarúgóligához hasonlóan kialakulna a profi tanulói át­igazolási rendszer. Ha valamely iskolában vészesen elfogynak a tanulók, és a támogatás csökkenésétől, bezárástól kellene tar­tani, szemfüles menedzserek titokban felkeresnék a szomszé­dos suliban bukásra álló Pistikét, s százmilliós szerződési aján­lattal kecsegtetnék, ha hajlandó volna másutt is rontani a le­vegőt, azaz emelni a létszámot. Mivel ez a módszer majd csak a jövő lehet, a szorult helyzetbe került iskolában fogták a zseb­­számológépet, és máris elhangzott a kérdés: hány tanuló kell nekünk? Legalább hat, direktorom - hangzott a válasz. Szoroz­tak, osztottak, összeadtak, kivontak, és máris megvolt a szük­séges mennyiség. Igen ám, de a hat kitalált tanulót el kellett látni személyiséggel. A rajztanár festett egy szőkét, egy barnát, egy olyat, aki az orrát piszkálja, egy duzzogó kislányt, egy ret­tenetesen rossz fiút, a magyartanár ma divatos neveket adott, a földrajzos születési helyeket keresett, s miután ez így megvolt, egy szigorúságáról híres tanár keményen leosztályozott min­denkit. Mivel erkölcstant nem okítanak a mai iskolákban, mo­rális aggályokkal nem kellett szembeszállni. Megvolt a létszám, megmaradt a támogatás, és az iskola jö­vője biztosítva. Mindenki jól jár, nyugtathatták egymást az összeesküvők. Igen ám, de a mindenkiből kifelejtették az álla­mot, aki az ilyesmiért zabos szokott lenni, azonnal vizsgálatot indít, azonnal büntet. Magyarul: nem értékeli, ha ilyen fon­dorlatos módon akarnak túljárni az eszén. A hat statisztikai ta­nuló lebukott. Alig kapták meg fáradozás nélkül a bizonyít­ványt, máris óriási bajt okoztak. Az osztálytársaknak, na meg a szülőknek azért hiányoznak egy kicsit. Állítólag csendesek vol­tak, nem zavartak senkit. Csak az államot. Pákovics Miklós publicista állás újságíró Jimmy Mercise Fogalmam sincs, mit dolgozott a Király haláláig Zámbó Ár­pi, valamint Baba, Jimmy nővére, no és a többiek, ám mára teljesen világossá vált: kiválóan megélnek az ő pacsirtahangú Imréjük emlékéből és mindabból, ami Jimmyt körülvette. A minap tucatnyi újságíró volt jelen azon az árverésen, ahol bol­dog-boldogtalan a Király autójára licitálhatott, ám a kocsira komoly érdeklődő mégsem akadt. Pedig - mint megtudtuk - a potom 15 millióért kikiáltott lakkfekete járgányhoz plusz egy olyan toll is dukált, amivel az énekes rendszeresen dedikálta le­mezeit, a kárpitot pedig - egy véletlen balesetnek köszönhe­tően - egy valódi kávéfolt is éktelenítette. (Tényleg nem min­dennapi, hogy ezt a család „eredetiben” hagyta.) A meseszép autó tulajdonosa, Zámbó Jimmy három és fél éve lőtte magát fejbe. Már csak a temetésről készült fotók, a korabeli újságcikkek és természetesen a dalok őrzik mindazt, ami vele kapcsolatos. És persze a Merci, ami nagy hirtelen előkerült, és amit most gyorsan pénzzé kéne tenni. A hagyatéki eljárás pa­pírjain talán még a tinta sem száradt meg, állítólag a fiú nemrég vette át az álomautót, hogy aztán az árából megalapozhassa a jö­vőjét. Nem, ne higgye, kedves olvasó, hogy irigykedem akár a 15 millióért, akár a Merciért. Sokkal inkább sajnálom ezt a fiút, akit nem tanítottak meg arra, hogy becsülje azt, amit örökségül kapott. Ha ugyanis valóban „csak” lakásra, a fiatalember jövő­jének a megalapozására kellene a zseton, ugye a fullextrás Mer­­citől piaci áron, akár csendben is megválhatna a család. Ám nem ezt teszik. Indító áron plusz hárommillió forintot szeretnének bezsebelni csak azért, mert tudják, Jimmy neve legalább ennyit ér. Hogy aztán a kalapács mekkora összegnél sújt le utoljára, ki tudja. Mindenesetre Zámbó Krisztián örülhet, hogy egyetlen kapavágás nélkül, apja emlékéből is vígan megalapozhatja életét. Az árverésről szóló rövidke film azért egyvalamiért megdöbben­tett: a kurta copfos fiú arcán cseppnyi szomorúságot sem fedez­tem fel. Igaz, már vége a gyászévnek, ráadásul az autó sem kelt el. Sebaj, majd szombaton, akkorra talán még nagyobb felhaj­tást kerítenek. A licitért, Jimmy emlékéért, amihez egy toll és egy megszáradt kávétolt is dukál. harcsas.judit@kisalfold.hu Harcsás Judit — Természetesen. Én is igénybe veszem a fürdő szol­gáltatásait, s hiányosságokat is tapasztalok, leginkább a létesítmény állagában. Örü­lök a fejlesztési elképzelések­nek, egy korszerűbb fürdőbe mindenki szívesebben jár. — Én nem használom a für­dőt, így a fejlesztések sem ér­dekelnek. Időm sem engedi, és drágának tartom a belé­pőjegyek árát. Ráadásul az új szolgáltatások miatt az árak valószínűleg tovább emel­kednek. - A lányom jár a mosonma­gyaróvári termálfürdőbe, én ritkán használom. A terve­zett felújításoknak minden­esetre örülök, a város és az ideérkező turisták is gazda­godnak ezáltal. — Gyakran járok a termál­fürdőbe, így látom annak hiányosságait. A medence alján néhány helyen feljött vagy töredezett a csempe, s más gondok is akadnak. A fejlesztésekre nagy szükség van.­­ Sajnos én már nem tudom használni a termálfürdőt. Az ottani árakat nem az én pénztárcámhoz szabták. A tervezett felújítások azért biztosan hasznot hoznak a városnak, nekem viszont semmit. Megkérdeztük mosonmagyaróvári olvasóinkat Szükséges a termálfürdő fejlesztése? Molnár András tanuló Németh László munkanélküli Abdás Ottó alkalmazott Péter Héderi Zoltán tanuló Németh László rokkantnyugdíjas Címünk: 9002 Győr, Pf. 28, e-mail: szerkesztoseg@kisalfold.hu M ^Ön megőrizheti inkognitióját, de kérjük, valamilyen 11­0 módon úja alá üzenetét (név, monogram vagy becenév) és ^ jelölje meg lakóhelyét. Telefonszámát bizalmasan kezdjük Az SMS díja a normál tarta szerinti A30/3030-449-es terorizámunk kizárólag beat üzenet fogadására alkalmas ITT AZOKAT A VÉLEMÉNYEKET KÖZÖLJÜK, AMELYEKET OLVASÓINK SMSBEN KÜLDTEK A KISALFÖLDNEK. Írja meg ön is, mit gondol egy-egy téméről, cikkről, s mi helyet adunk álláspontjának. A köz érdek­­lődésére számot tartó, jogot nem sértő üzeneteket várjuk, azokat szükség esetén stilizálva és rövidítve adjuk közre. • Nem bevásárlóközponto­kat kéne építeni, hanem par­kokat! Jó lenne, ha valaki rá­ébredne, hogy ez éppolyan fontos! Az áruházakból meg már úgyis van épp elég! Üdv.­ Sz. • Örülniük kellene a győri­eknek, hogy ott akarnak hiper­marketeket építeni! Sopronban annak is lehetne örülni, ha len­ne egy Brico vagy Praktiker! Zolyó Sopronból • Építsenek a befektetők annyi bevásárlóközpontot, amennyit akarnak (főleg a Fri­gyes-laktanyánál) és majd a pi­ac meg a kereslet eldönti, me­lyik maradhat életben. Több nagyvárosban is nagyon jól megvannak egymás mellett. Bezárásról pedig még nem hallottam! Zoli, Győr • Szerintem a Frigyes-lakta­nya helyett nem bevásárlóköz­pontot kellene építeni, hanem parkot, játszóteret. Ha elké­szül a plaza, az emberek oda fognak járni (főként a vidéki­ek), nem pedig a Baross útra. Akkor a sétálóutcas boltok tönkremennek? R., Bőny • Sopronhoz méltatlan a VOLT Fesztivál! Ezt a réteget nem szabad a városba been­gedni! Levi • Ani, Győr! Kíváncsi len­nék, ilyen megértő lennél ak­kor is, ha a te hozzátartozód esne áldozatul egy hanyagság­nak. Az eü. dolgozóknak tud­niuk kellene, hogy az ő mun­kájuk hivatás, melyért élni kell elsősorban, s nem megélni. Akinek sok és alulfizetett ez a munka, menjen máshová, ne a betegeket büntesse! Cs.-né • T. Ani! A papírokat azért még nem kellett volna össze­cserélni. Akkor is ez a vélemé­nye lenne, ha az egyik rokoná­ról volna szó? Így ne hívják fel magukra a figyelmet, hogy kapjanak fizetésemelést. A kis­mamáknak mikor emeltek a gyeden meg a gyesen, azon ké­ne emelni, nem pedig az eü. dolgozóinak. • Ani! Azért, mert valaki túlterhelt és alulfizetett, nem egy emberélettel kell „meg­bosszulni”. Ha nem tudja tel­jesíteni a munkáját, hozzá se kezdjen. Nem így vélekednél, ha a családodban fordulna elő. Ne adj’ isten mindennap. Ne ezzel mentegetőzzünk!!! Dina • Kedves Ani! Nem hiszem, hogy az eü. dolgozók alulfize­tettsége az indok a szegedi műtétcserére. Nem játszhat­nak egy ember életével, csak mert kevés a fizetésük! • Mikorra várható Győrben a forgalmi lámpák ésszerű át­állítása? Egy autós • A Kossuth utca áll a sze­métben. Úgy tudom, ez az utca is Győr része. Nyitott szemmel kellene járni és tenni valamit az illetékeseknek. Egy győri lakos • A Bácsai úton 8 éve saját erő­ből takarítom a portól az esővíz­lefolyó környékét. Útseprő autót 8 éve nem láttam az utcában. • Embervédelmi törvény kéne már, sokan állati sorban vannak, bagóért güriznek 7-ből 7 nap, sakkban tartva. A góré mosolyogva hazudik a sajtónak. Ez a Rábaköz. vivi • Fogyókúrázni szeretnél? Szülj egy gyönyörű szép gyere­ket, ragaszkodj hozzá, hogy a gyereked apja ne csak aludni lássa szerelmetek gyümölcsét és éldegélj az egy munkahe­lyen szerzett fizetéséből és a gyedből! Garantált a fogyás, ha a hasadon spórolsz, ráadá­sul a tényleges értékeket meg­tanulod megbecsülni! V. • Állatszerető, szakmámnál fogva szinte hivatásos állatvédő vagyok, de megnyugtatna, ha a rendőrség és a honvédség megcá­folná, hogy adóforintokból ke­reste a Vasárnapi Kisalföld írásá­ban szereplő Micikét, az eltűnt ékszerteknőst, mikor úgy tudom, 40 km-t tehet meg egy kocsi na­ponta, hogy mondjuk az én biz­tonságom őrizze. Lódoki Rothadó fű a téren A Batthyány téren, immár második alkalommal, napok óta bűzö­­lög a levágott és rothadásnak indult fű. A szag beteríti a környéket. Felhívtam a kommunális szolgáltatót, mivel a kihelyezett tábla szerint az észrevételeket itt kell jelezni. Onnan továbbkapcsoltak a közegész­ségügyhöz, ahol a hölgy azt mondta, a fűnyírás nem az ő területük. Itt csaptam le a telefont, nehogy továbbkapcsoljanak. Vajon ki az illetékes? Nemrég 2 hétig okozott kellemetlen szagot a rothadó fű, több­ször megázott, amikor végre elvitték, egy konténerbe lapátolták, a leve végigfolyt mindenfelé. A kupac helyén maradt folt, és a ki­folyt lé addig árasztotta a szagot, míg az eső el nem mosta. Sz. Zs., Győr Együtt, nem egymás ellen A Kié a felelősség? című olvasói levelemre érkezett egy SMS, en­nek tükrében szeretném kiegészíteni a problémával kapcsolatos ál­láspontomat. Először is azt szeretném közölni G. G.-vel, az SMS írójával, hogy senkinek sem akarok semmit a nyakába varrni, aho­gyan ő azt sajátosan megfogalmazta. Egyszerűen szeretném, ha a helyén kezelnénk ezeket a kérdéseket, amiben nyilvánvalóan meg­van az iskola, a pedagógus szerepe, de ez nem menti fel semmi­képpen a szülőt sem! Az SMS írója a drogozás problémáját veti fel, és teszi fel a kérdést, hogy az kinek a felelőssége. A drog, amióta emberi társadalmak léteznek, fennálló probléma, jelenleg is világ­­jelenség, ezt a tisztelt véleményt nyilvánító is tapasztalja nap mint nap. Mindenütt igyekeznek megfelelő válaszokat adni rá, több-ke­vesebb sikerrel. Ezt nálunk is megteszik az iskolákban. Erre kikép­zett szakemberek foglalkoznak drogprevencióval külön óraszám­ban, és vannak szakosodott alapítványok is, akiktől segítséget lehet kérni, amit minden iskola meg is tesz, mert a drogprobléma sú­lyosságát mindenki kiemelten kezeli. Ezzel ismét az alapproblémá­nál tartunk. A gyermeken nyilvánvalóan a szülőnek kell észrevenni az első jeleket (megváltozott viselkedés, új szokások, barátok, ott­honi kassza meglopása, esti kimaradozások, esetleg tűszúrások nyomai stb., és mindez a teljesség igénye nélkül), mert minden­kinél előbb találkozik velük. Én tehát nem akarok senkinek semmit a „nyakába varrni”, mindössze azt gondolom, a felelősség mindannyiunké a droggal, dohányzással, itallal kapcsolatban, ugyanis csak együtt, és nem egymás ellenében tehetünk bármit is ezek leküzdéséért! Név és cím a szerkesztőségben Korrupció Gyakran tapasztalom, hogy az esetek egy részében nem lehet másképp hivatali ügyekben eljárni, mint korrupcióval. Az ügyme­net meggyorsítása - hogy a szakelőadó ne vágja a kupac aljára - pénzbe kerül. A bürokrácia egyenesen felhívja az állampolgárt arra a bizonyos keringőre. Ez a primer termőtalaja a korrupciónak. Munkát - mármint olyat, amiért fizetnek - szerezni megint csak nem lehet másképp, mint korrupcióval. Vegyük azt a szinte már mindennapinak számító esetet, amikor valaki egy cég halászlépar­tijait szervezi, s mondjuk mindezt azért teszi, mert jól ismeri a nyeregben ülők egyikét, s az ő kedvenc kisfiát egy jól fizető állás­helyre beszerzi. Ugyebár a szakértelem - elvonatkoztatva immár iménti példánktól - nem elsődleges szempont. Ezért tartunk ott, ahol tartunk. A korrupció is valahol itt kezdődött. De ez csak két terület, a korrupció mindennapi éltünket is át- meg átszövi. Nem megvesztegetés az, amikor a gyereknek fagyit veszünk, csak ne bömböljön már annyira? Hát nem vérünkben van a korrupció? Amíg valaki odatartja a markát, mindig lesz olyan, aki telerakja. Nem a felfogással, meg az emberekben fellelhető sztereotípiákkal van itt a baj, hanem magával a ténnyel, hogy korrupció van, volt és lesz is. Mert ez egy olyan kör, aminek eleje a vége. Kovács László, Győr 2004. július 13., kedd

Next