Kisalföld, 2005. február (60. évfolyam, 26-49. szám)

2005-02-01 / 26. szám

4 Haza és nagyvilág www.kisalfold.hu KISALFÖLD Irak: Zajlik a szavazatok összeszámlálása Allávi elnök egységre szólít Egységre szólította fel a választásokat követően az iraki népet Ijád Allávi ideiglenes iraki miniszterelnök. „Most itt az ideje, hogy az irakiak egybegyűlje­nek. Egységre szólítom fel mindazokat, akik voksol­tak, és mindazokat, akik nem. A terroristák veresé­get szenvedtek” — mondta hétfői televíziós beszédé­ben a kormányfő. Ijád Allávi közölte: átmeneti kor­mánya addig vezeti az országot, amíg az újonnan vá­lasztott parlament meg nem szavazza az új minisz­terelnököt és kabinetjét. A politikus egyben ígéretet tett arra, hogy lehetőség szerint minden társadalmi csoportot bevonnak a kormányzati munkába. Falah an-Nakíb iraki belügyminiszter bejelentette, hogy a szavazóhelyiségek elleni támadások során a he­lyi biztonsági erők vasárnap megöltek két külföldi ál­lampolgárt, egy Szíriait és egy szudánit, továbbá őri­zetbe vettek négy külföldit - két szaúdit, egy-egy je­menit és egyiptomit. Összesen több mint 200 sze­mélyt fogtak el 24 óra alatt, azonkívül négy terroristát megöltek Bagdadban - tette hozzá. Iraknak másfél év múlva nem lesz szüksége a területén az Egyesült Ál­lamok vezette szövetségesekre - vélekedett a belügy­miniszter a Channel 4 brit televíziónak nyilatkozva. Az iraki választási bizottság hétfőn közölte, hogy zökkenőmentesen zajlik a szavazatok össze­számlálása. A becslések szerint közel 8 millióan adhatták le szavazataikat vasárnap, s ez megha­ladja a 60 százalékos részvételi arányt. Az iraki szunnita vallási jogtudósokból álló ulé­­matanács hétfőn kétségbe vonta a hétvégi választás legitimitását. Az ulémák csak azt a választást tarta­nák legitimnek, amelyet nem külföldi megszállás alatt rendeznének Irakban. (mti) Buszba rohant Egy kamion álló iskolabusz­ba rohant hétfőn délután a fel­ső-ausztriai Hofkirchennél. A baleset egy közúti megállónál történt, ahol a kamion fékezés nélkül belerohant a járműbe. A buszon mintegy 50-en tartóz­kodtak. A balesetben mintegy húszan - közöttük a kamion ve­zetője - sérültek meg, néhá­­nyuk súlyosan. (mti) állás­szerkesztő Géppisztollyal? Egy kaposvári középiskolában oktató tanár órán elhangzott, egy diák által rögzített hangfelvétel alapján az interneten és a Népszabad­ságban megjelent kijelentései miatt az önkormányzat oktatási bizott­sága rendkívüli ülést tartott Kaposváron tegnap. Egy matematika-fi­zika szakos tanár Szita Károly kaposvári polgármester állítólagos ügy­nökmúltjával kapcsolatosan megjelent sajtóhírekre reagálva azt mondta: „Az újságírónak nincs joga addig rólam bármit leírni, amíg bírósággal nem tudja rólam bizonyítani. Ha a bíróság mondott rólam valamit, azt elfogadom. De ha csak pletykálnak rólam valamit, azt nem fogadom el, hanem géppisztollyal lelövöm az illetőt.” A bizottság elutasította, hogy megtárgyalják a kérdést. Ez el­len a szocialisták, az SZDSZ, valamint a Somogyért Egyesület képviselője tiltakozott, és a tanár kijelentései miatt a múlt héten az iskola előtt demonstrált egy baloldali ifjúsági szervezet is. A magam részéről sok mindent nem találok rendben a történet hátterében. Talán azért sem, mert hallottam már olyat, hogy egy­­ amúgy köztiszteletben álló, felkészült és a diákok által kedvelt­­ ta­nárt azért mozdítottak el iskolájából, mert némi politikai viccelő­dést mert magának megengedni (még a ’80-as években) és ez va­lahogyan akkori „illetékesek” fülébe jutott. A titkos hangfelvételt készítő diák magatartása persze érthető és menthető volna, ha olyan fokú közérdek védelmében hozta volna nyilvánosságra, ami indokolja a személyiségi jogok ilyetén sérelmét. De a magam részéről - bár elméletileg egy szakmát űzök a vélhetően zaklatott idegállapotú, túlfűtötten fogalmazó tanerő által lepuffantan­­dó zsurnalisztákkal­­ nem érzem magamat olyan fokú veszélyben, ami „az ügy” drákói szigorú kivizsgálását indokolná. Könnyen mon­dom ezt persze: Kaposvár messze van, nehezen tudnék helyi plety­kákat gyűjteni az indulatos nevelőről, és végképp nem akarnám eze­ket publikálni. De talán helyi kollégáim közül sem gondolja minden­ki azt, hogy a reáltudományok oktatója haladéktalanul egy Uzit vagy AK-47-est vásárolt, és ha valaki újságíró-igazolványt mutatna föl ne­ki, azonnal kibiztosítana és meghúzná a ravaszt. Hatásfokozásként bekerült tehát a képbe a géppisztoly, ami az „ak­kor elégtételt veszek” kocsmai megfelelője — és ha rosszindulatú plety­kák terjesztőire gondolunk, akkor az indulat érthető is. Rosszkor mondta, rossz helyen és valószínűleg rossz idegállapotban. A szög a zsákból akkor bújik ki, amikor a tiltakozók névsorát nézzük: nem ma­ga a kijelentés, mint inkább annak pártháttere volt a fontos azoknak a politikai erőknek, akiknek fontos volt. Ez pedig egyre gyakrabban alakul így: átlátszó politikai érdekekről és azok eltakarásáról van szó bármely oldalon. Bármilyen hírre borí­tékolható a válaszlépés, sőt, személy szerint az is, aki azt megteszi. Meglepő fordulatokat legföljebb egy ideges „civil” tud keverni a szo­kásos történetbe, ami azért mégsem túl szórakoztató. Ha például valóban nyilvánosságra hozzák mindazt, amit a besú­gók a megfigyeltekről tudtak (tudni véltek), és megnevezik azokat is, akikről a jelentések készültek, talán néhány zaklatott ember majd ha­sonló ostobaságokat emleget. burkus.zoltan@kisalfold.hu ISi vb JB vB vb flj Burkus Zoltán Itthon 5 milliárd a civileknek A Nemzeti Civil Alapprogram­hoz (NCA) benyújtott pályázatok értékelése után 2004-ben több mint 5 milliárd forintot osztottak ki a különböző civil szervezetek között - mondta Göncz Kinga if­júsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter hétfőn. Fidesz: titkos manőver Manninger Jenő fideszes parla­menti képviselő azt mondta, hogy a kormány trükközik az autópá­lyák építésével kapcsolatban: sze­rinte titkos manőver zajlik annak érdekében, hogyan tudnák az EU-előírások megkerülésével piaci bevételnek feltüntetni az állami juttatásokat. „A kormány előkészí­tetlenül, rendkívül rossz konstruk­cióban és nagyon drágán akar autópályákat építtetni és üzemel­tetni” - jelentette ki a képviselő. Az MDF a csirkeügyről A Magyar Demokrata Fórum (MDF) a Gazdasági Versenyhiva­talhoz fordult árkartellel és erőfö­lénnyel való visszaélés miatt, egy baromfiágazatban tapasztalt jelen­ség gyors kivizsgálása érdekében. A közlemény szerint a Magyar Broi­ler Szövetség kilogrammonként öt forinttal támogatta a termelőket a téli hideg miatti kiadásaik fedezé­sére, a vágóhidak pedig, miután tudomást szereztek erről, öt forint­tal csökkentették az átvételi árat. Lamperth a rendőrségről Eredményesnek nevezte a rend­őrség elmúlt évi tevékenységét Lamperth Mónika. A belügymi­niszter közölte: 2005-ben azt várja a rendőrségtől, hogy kiemelt fi­gyelmet fordítson a súlyos, a köz­területen elkövetett, a garázda és az erőszakos jellegű bűncselekmé­nyekre. Határozott fellépést vár a kábítószer-terjesztőkkel szemben, a családon belül, a fiatalkorúak és idősek sérelmére elkövetett bűn­­cselekményekkel szemben és a közlekedésbiztonságban. (mti) MTI-FOTÓ: FÖLDI IMRE CSARNOKAVATÓ: Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felavatja a komáromi Nokia-gyár új csarnokát, háttérben Pekka Ala-Pietilä, a finn Nokia Corporation elnöke. A több mint 50 millió eurós beruházást 2004 márciusában kezdték el és ősszel már elkezdődött a termelés. A teljes gyártóterület 30 ezerről 50 ezer négyzetméterre nőtt. Tavaly a Nokia folyamatosan toborozta a dolgozókat, jelenleg a komáromi gyár dolgozóinak száma meghaladja a háromezret, beszállítóik további négyezer főt foglalkoztatnak. Michael Jackson tárgyalása Megkezdődött a kiskorú szexuális zaklatásával vádolt Michael Jackson popénekes perének tárgyalása hétfőn a kaliforniai Santa Mariában. A vádlott is megjelent a bíróság előtt az első tárgyalási napon, amelyen a per első lépéseként megkezdték az esküdtszék 12 tagjának és a 8 tartalék esküdtnek a kiválasztását az összesen 750 jelölt közül. A bíró, a 63 éves Rodney Melville az elkövetkező napokban az összes jelöltet meg akarja hallgatni, a bonyolult eljárás azonban legalább február végéig eltarthat. A vád és a védelem nyitóbeszéde néhány hét múlva várható a perben, amely fél évig is elhúzódhat. Az esküdtek kiválasztása során a jelölteket 150 fős csoportokban személyesen is szembeállítják az énekessel, s az ügyről kétoldalas kérdőívet kell kitölteniük. (mti) A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a január 31-i kenószámok: 3, 8, 18, 26, 27, 32, 38, 42, 45, 46, 52, 53, 54, 59, 63, 66, 72, 74, 75, 76. Burány Sándor benyújtotta a módosító javaslatot Burány Sándor, az MSZP frakcióvezető-helyettese tegnap átnyújtotta Szili Katalin házelnöknek az állambiztonsági iratok megismerhetősége érdekében a történeti levéltárról szóló törvényt módosító javaslatot. Burány Sándor elmondta: a törvényjavaslat az első változathoz képest azzal bővült, hogy a levéltár iratainak megismerhetőségét az interneten keresztül is biztosítaná, valamint újra felállítana egy bizottságot, amely a nemzetbiztonsági szolgálatoktól a történeti levéltárba kerülő iratok át­adását felügyelné. „Már az első változat is biztosította azt, hogy leszá­mítva a magánéletet és leszámítva a még ma is létező államtitkokat, lé­nyegében a levéltár teljes anyaga megismerhetővé válik bárki számára. Ez azt jelentette az első változatban, hogy be lehet menni, bármilyen névre rá lehet kérdezni, és amennyiben van róla adat (...), bármilyen akta, ak­kor ezek (...) megismerhetők” - mondta, és hozzátette: az általa, vala­mint Hiller István pártelnök és Lendvai Ildikó frakcióvezető, továbbá a frakcióvezető-helyettesek által jegyzett képviselői önálló indítvány a megismerhetőséget azzal szélesítené, hogy az állambiztonsági iratokat fel kell tenni a levéltár honlapjára. Ezen túl az új javaslat értelmében feláll egy tudományos tanácsadó testület, amely háromévente felülvizsgálná a nemzetbiztonsági szolgálatoknál maradt iratokat. (mti) Kész jelentés a vajdasági incidensekről Elkészült az a jelentés, amelyet az EU-tagállamok belgrádi misszióvezetői készítettek a vajdasági helyzetről, s azt az Európai Unió hétfői brüsszeli külügyminiszteri tanácsülése tudomásul vette - közölte Somogyi Ferenc külügyminiszter. A Vajdaság kapcsán Somogyi Ferenc elmondta: a jelentés elis­meri, hogy történtek incidensek, s hogy azok kiküszöbölése, megis­métlődésük megakadályozása vé­gett intézkedéseket kell tenni. A nemzetközi figyelem jótékony ha­tással volt a szerb kormányra - vé­lik a dokumentum készítői, hoz­zátéve: az EU megfelelő intézmé­nyeinek ezután is kiemelt figyel­met kell fordítaniuk a kisebbségek helyzetére, a helyzetük javítását célzó reformintézkedések elősegí­tésére. Somogyi szerint a külügy­miniszteri tanács kifejezte készsé­gét, hogy továbbra is figyelemmel kíséri a vajdasági folyamatokat. A vajdasági incidensek kér­déskörét még tavaly szeptember­ben Kovács László akkori kül­ügyminiszter vetette fel az EU-külügyminiszterek tanács­kozásának napirendjére. (mti) A b­­r­i­t­m nagyvilág hírei Offenzívát indított Magyarország az EU-nál Magyarország intenzív és offenzív stratégiát kezdett az Európai Unió központi szerveinél és tagországainál annak érdekében, hogy az EU 2007 és 2013 közötti pénzügyi keretköltségvetésének összeállításánál ér­vényesítse elképzeléseit — jelentette be az EU-tagországok kül- és uniós ügyi minisztereinek brüsszeli találkozója alatt tartott sajtótájékoztatóján Baráth Etele, európai uniós ügyeken felelős tárca nélküli miniszter. Kinevezték a Selye János Egyetem rektorát Átvette rektori kinevezését Ivan Gasparovic szlovák államfőtől hét­főn Pozsonyban Albert Sándor, a tavaly ősszel megnyílt első önálló szlovákiai magyar felsőoktatási intézmény, a révkomáromi székhelyű Selye János Egyetem rektora. A magyar kormány jelentős induló ösz­­szeggel segítette a Selye János Egyetem létrejöttét, és a továbbiakban is támogatni kívánja az intézményt. Juscsenko: csak idő kérdése Ukrajna uniós tagsága Az ukrán elnök szerint csak idő kérdése Ukrajna EU-csatlakozása, amelyről a tárgyalásokat két éven belül el kell kezdeni. Viktor Juscsenko a londoni The Timesnak adott nyilatkozatában azt mondta: elkötelezte magát annak a reformfolyamatnak a végrehajtása mellett, amelyről Brüsszellel állapodott meg, és amelynek révén Ukrajna elindulhat a nyu­gati típusú demokrácia felé vezető úton. Tűz a tádzsik polgári védelmi minisztériumban Tűz ütött ki hétfőn a tádzsik rendkívüli helyzetek és polgári védelem minisztériumában, csupán órákkal azután, hogy a dusanbei épület kö­zelében autóba rejtett pokolgép ölt meg egy embert. Egy név nélkül nyi­latkozó minisztériumi dolgozó szerint rövidzárlat okozhatta a balesetet. Egy bíró szerint Guantánamo alkotmányellenes Alkotmányellenes egy amerikai szövetségi bíró szerint a guantána­­mói katonai törvényszékek működése. „A terrorellenes harc jegyében sem lehet tagadni azon legalapvetőbb jogok létét, amelyekért az ame­rikaiak több mint kétszáz éven át harcoltak és életüket áldozták” - írta hétfői végzésében Joyce Hens Green bírónő. (mti) 2005. február 1. kedd Maffiaügy Senkit nem küldött börtönbe az úgynevezett székesfehérvári maffiaügyben eljáró Pest Megyei Bíróság hétfőn kihirdetett elsőfokú ítéletében; a döntést ügyészi és vé­dői oldalról egyaránt fellebbezé­sekkel támadták, így nem emel­kedhetett jogerőre. A büntetőper­ben 23 embert, köztük ügyészt, ügyészségi nyomozót, ügyvédet és több magas rangú rendőrtisztet vádoltak meg többek között ál­lamtitoksértéssel, hivatali vesztege­téssel, hivatali visszaéléssel, hamis tanúzásra felhívással, bűnpártolás­sal és vagyon elleni bűncselekmé­nyekkel. Az elsőfokú ítéletben egyedül az elsőrendű vádlott, Má­tok Ákos kapott két év két hónap letöltendő büntetést, de az előzetes letartóztatás, illetve házi őrizet be­számításával várhatóan neki sem kell börtönbe vonulnia. (mti)

Next