Kisalföld, 2007. március (62. évfolyam, 51-76. szám)

2007-03-10 / 59. szám

Szombat, 2007. március 10. A harmonikakirály Tabányi Mihály, aki Kodálynak is játszott Az Emkében érezheti magát az, aki beül a Győri Tavaszi Fesztivál egyik legidősebb elő­adójának hangversenyére március 26-án 19 órakor a Richter Terembe. A 86 éves Tabányi Mihály - aki már Pege Aladár édesapjával is zenélt - hosszú ideig az Emke zene­karaként működött bandájá­val. Tabányi, aki a harmonika egyik legelső és mindmáig élő, aktívan muzsikáló sztárja, Amerikából érkezik a feszti­válra... Tudták, hogy Kodály Zoltán az ő játékát hallgatva ismerte el igazi koncerthangszerként a harmonikát? Hát azt, hogy szó szerint a hangszer királyának mondhatja magát, mivel 1942-ben országos vetélkedé­sen adták neki a címet? A ’40-es évek elejétől sok száz hangfelvételt készített, az öt­venes évektől egészen nap­jainkig mindig a korabeli leg­nagyobb sztárok társaságában muzsikált. „Ebből adódóan remekül tud improvizálni. Nem lehet zavarba hozni, hi­ szen körülbelül ötezer számot játszanak zenekarával. Ettől függetlenül Győrnek külön komplett műsorral készül, ami egy csokor a klassziku­soktól az örökzöldeken ke­resztül a jazzig” - meséli Misi bácsi fia, Sándor, aki egyben a menedzsere is. „Édesapám most tért haza egy koncertkörútról, megjárta Los Angelest, Hollywoodot, Malibut, San Diegót és Las Vegast” - meséli Sándor. A harmonika utánozhatatlan virtuóza. „Győrben még a ’40-es évek­ben jártam, hiszen utána 17 évig külföldön éltem és azóta is a világ koncerttermeit já­rom” - veszi át a szót Misi bácsi. „Élsportoló is voltam, úgy­­hogy a kondícióm olyan, mint régen. Viszont jobban koncer­tezem, mint 30-40 éve, mert a folyamatos turnézás »feltisz­títja« a részleteket.” Flogy mi a titka Misi bá­csinak és a harmonikának? A csodálatos hangzás. Ez a hangszer ugyanis önálló: mindegy, hogy Bach, Gersh­win vagy francia szerzők mű­vei csendülnek fel rajta, nem kell hozzá kíséret. Hangja pe­dig egyedi. Hallgassák meg önök is. MÁRCIUS 19., 19.00 - RICHTER TEREM Márai Sándor: Füveskönyv Fejezetek három életből Egy nő és két férfi: három élet útkeresései és útkeresz­teződései. Van-e gyógyír az egymásnak és saját magunk­nak okozott sérülésekre? Má­rai Sándor Füveskönyvének gondolatai, életbölcsességei lélekmelengető és lélekemelő orvosságok hétköznapi botlá­sainkra. Márai Sándor írása alapján színpadra alkalmazta: Meskó Zsolt. Rendezte: Salamon Su­ba László. Szereplők: Fullajtár Andrea, Mácsai Pál, Simon Kornél. A zongoránál: Lengyel Zol­tán. Részlet a Füveskönyvből - A boldogságról Boldogság természetesen nincsen, abban a lepárolható, csomagolható, címkézhető ér­telemben, mint ahogy a leg­több ember elképzeli. Mintha csak be kellene menni egy gyógyszertárba, ahol adnak három-hatvanért egy gyógy­szert, s aztán nem fáj többé semmi. Mintha élne valahol egy nő számára egy férfi, vagy egy férfi számára egy nő, s ha egyszer találkoznak, nincs többé félreértés, sem önzés. Márai Sándor reneszánszát éli a könyvesboltokban és a színházakban is, sem harag, csak örök derű, állandó elégültség, jókedv és egészség. Mintha a boldogság más is lenne, mint vágy az elérhetetlen után! A legtöbb ember egy életet tölt el azzal, hogy módszeresen, izzadva, szorgalmasan és ernyedetle­­nül készül a boldogságra. Ter­veket dolgoznak ki, hogy bol­dogok legyenek, utaznak és munkálkodnak e célból, gyűj­tik a boldogság kellékeit a hangya szorgalmával és a tig­ris ragadozó mohóságával. S mikor eltelt az élet, megtud­ják, hogy nem elég megsze­rezni a boldogság összes kel­lékeit. Boldognak is kell lenni közben. S erről megfeledkez­tek. Belépő: 1600 Ft KISALFÖLD www.kisalfold.hu Tavaszi fesztivál 15 FŐTÁMOGATÓ: A KULTÚRÁRA, GYŐRRE BOLDOGAN KÖLTENEK Vagyonvédő fesztivál­barát szponzor Nem titok, a Győri Tavaszi Fesztivál költségvetése sokkal szegényebb lenne a szponzorok nélkül. Idén a főszponzori lehetőséget a győri Security Patent Kft. vállalta magára. A kultúra támogatása nem előzmények nélküli a cég életében. Molnár Zsolt ügyvezető helyettes és csapata már évek óta ott van segítőként a Győri Nyár rendezvényein, a tavaszi programkavalkádon. A főtámogatói poszt azonban ennél is többet jelent. - Gondolom, naponta kap­nak megkeresést, hogy támo­gassanak, szponzoráljanak. Miért pont a Győri Tavaszi Fesztivált választották, és mi­ért éppen most? - Valóban sok megkeresést kapunk. Ezt annak tudjuk be, hogy sikeres, nagy cég va­gyunk, így sokan tudnak ró­lunk, sokan látják a munkán­kat, pontosabban annak ered­ményét. Ahol tudunk, segí­­ tünk, de vannak kiemelt ese­ tek is. A Győri Tavaszi Fesztivál ezek közé tartozik. A Security Patent eddig is szponzorálta a fesztivált. Őriztük az esemé­nyeket, kisebb támogatást is adtunk számukra. Cégünk idénre azonban elérte azt a nagyságot, amely már úgy gondolom, másfajta felelős­ségvállalást is jelent a város és az itt élők irányába. - Felelősségvállalás egy te­lepülésért? Önök magáncég, nem? - Azok vagyunk, de Győrött alakultunk meg, győri a köz­pontunk és ettől a várostól sokat kaptunk és kapunk. Ve­zetőtársaimmal úgy láttuk, el­jött az idő, hogy vissza is ad­junk. Ezt persze csak azért tehetjük meg, mert cégtörté­netünk tizenöt esztendejében minden évben előrelépve el­értük a mai szintet. A Security Patent megalapította a Patent Molnár Zsolt, a Security Patent ügyvezetője mint fő­­támogató a programok közül a Ghymes-koncertet ajánlja mindenki figyelmébe. Régi kedvencei, a kocsijában több lemezük is ott van a CD-tárban. Holdingot, amely a magán­házak, intézmények, cégek őr­zésében, vagyonvédelmében az tíz legnagyobb magyar vál­lalkozás között van hazánk­ban. Azt gondolom, azok a vállalkozások, melyek olyan szintre jutottak el, mint mi, igenis segítsék a közösségi éle­tet, a sportot, a kultúrát. - Ez érthető, ám egy vagyon­védelmi cégtől mégis szokat­lan. -A minőségi biztonságra ma mindenkinek szüksége van. Ám azzal a sztereotípiával, hogy nagydarab kopasz em­berek védhetnek meg ben­nünket, szakítani kell. Egye­temet, főiskolát végzett mun­katársakkal dolgozunk, akik feladatuk elvégzése után ma­guk is szívesen ülnek be egy-egy koncertre, színvona­las színházi előadásra­. Szó­val a kultúra érték, amit meg­becsülünk, támogatunk, akár­csak a sportos nagyrendezvé­nyeket, mint a győri kajak-ke­nu maraton, vagy a sportlövő Laczik testvérpár viadalai. Mondhatnám azt is, hogy ezek értékek, sport- és kulturális értékek, melyekre a győriek érdekében a lehetőségeinkhez képest mi vigyázunk. Meg­őrizzük őket, ahogyan az egy jó és megbízható vagyonvé­delmi céghez illik. F. U. Jegyek vásárolhatók Tourinform Iroda Győr, Árpád út 32. Telefon/fax: 96/311-771, 96/336-817. E-mail: gyor@tourinform.hu Nyitva: h-p: 9-17 óráig, szó: 9-15 óráig. Filharmónia Budapest Felső-dunántúli Kht. győri irodája Győr, Kisfaludy utca 25. Telefon/fax: 96/326-323. Nyitva: h-cs: 10-12, 13-16 óráig, p: 9-14 óráig. Tourinform Iroda Mosonmagyaróvár, Kápolna tér 16. Telefon: 96/206-304. E-mail: mosonmagyar­­ovar@tourinform.hu Belépőjegyek válthatók továbbá a rendezvény helyszínein a műsorkezdést megelőző 1 órával. A műsorváltoztatás jogát a rendezők fenntartják! A kiadványt szerkesztette: Győri Fesztivál és Rendezvényszervező Iroda. A 11. Győri Tavaszi Fesztivál rendezője: Győri Fesztivál és Rendez­vényszervező Iroda 9021 Győr, Aradi vértanúk útja 16. Telefon: 96/326-259, fax: 96/550-836. E-mail: info@fesztivalirodagyor.hu Website: www.fesztivalirodagyor.hu www.percussiongyor.hu A 11. Győri Tavaszi Fesztivál részletes programja a fesz­tiváliroda és a Kisalföld honlapján is olvasható: www.fesztivalirodagyor.hu, www.tavaszifesztival.kisal­­fold.hu, valamint megjelenik a Kisalföld március 10-i és március 17-i mellékletében. I­fi GYŐRI TAVASZI FESZTIVÁL • 2007. MÁRCIUS 16-31. «im „Téltemetés — tavaszvárás” - nyitófelvonulás Széchenyi tér, belvárosi nat , Március 10., l­-nu az ORT_|K| gó|ga|ábas együttessel utcák, Városház tér Ul­talan Március 18., 17.00 PR°Csá^s K­rálynőS!!! Vaskakas Bábszínház 700 Ft­­»■•»•“ lásrassf w**» issei Március 19­. ,9.00 Március 20., 10.00 Levente Péter gyermekprogramja Richter Terem 1.100 Ft Március 21., 19.00 Tavaszi Táncgála-győri tánccsoportok Richter Terem 1.100 Ft A romantikus zene gyöngyszemei. Márk­irc 79 fi­lm Közreműködik: Győri Filharmonikus Zenekar, Richter Tprum 1.500 Ft Március a., is.hu Onczay Csaba Kossuth- és Liszt-díjas Hiinter terem Diák: 800 Ft gordonkaművész. Vezényel: Drahos Béla Március 23 19 00 Messzerepülő­­ a Ghymes együttes Richter Terem 1­900 Ft Március 6., fa.ut lemezbemutató koncertje Hichter terem 2,100 Ft A regensburgi Collegium Musicum kórusának, a Furth im Wald-i Maria Március 24., 19.00 Himmelfahrt templom kórusának és Győri bazilika Díjtalan a győri bazilika Palestrina kórusának közös hangversenye Március 24., „Tavaszi szél”-családi délelőtt táncházzal, r­formaiés/ uíTM m­int 10.00-12.00 kézművességgel, bábszínházzal Gyermekek Háza bUUFt Március 25., 20.00 Tárnái Kiss László zenés estje Rába Hotel étterme Díjtalan Március 26., 19.00 «««rTer.m­ejJk Szeretsz engem? - zenés pódiumest. Március 27., 19.00 Richter Terem 1.400 Ft Kiss Mari és Dunai Tamás, zongorán közreműködik: Kemény Gábor Hoffmann Ágnes hegedűművész Richter János Március 29., 17.00 hangversenye Zeneművészeti Díjtalan Bach, Mozart, Ysaye, Csajkovszkij műveiből Szakközépiskola Tisztelgés bécsi mesterek előtt. „„ Közreműködik: Győri Filharmonikus Zenekar. Taram 1 500 Ft Március 29., 19.00 Szabadi Vilmos hegedűművész. RichterTerem Diák: 800 Ft Vezényel: Kollár Imre Március 30., 8. Győri Nemzetközi Ütős Fesztivál 14.00 Workshop - közreműködik: Rómer-ház 500 Ft Bernard Maseli (POL) 16.00 Tam-Tam Ütőegyüttes felvonulása, Belvárosi utcák menetdobolás 19.00 Tam-Tam Ütőegyüttes, Liszt Ferenc Richter Terem Napijegy/diák: Zeneiskola növendékei, Váray László 1000 Ft és növendékei, Vasvári String Trio és Felnőtt: Bernard Maseli (POL), Győri Ütőegyüttes, 2.000 Ft Horváth Kornél—Lantos Zoltán Duó, Bérlet: Balogh Kálmán Gipsy Cimbalom Band 3.000 Ft Március 31., 8. Győri Nemzetközi Ütős Fesztivál 11.00 Ritmusállomás Dobiskola Ütőegyüttese Belvárosi utcák 14.00 Workshop - közreműködik: Rómer-ház 500 Ft Tom Brechtlein (USA) Napijegy/diák: 19.00 Ritmusállomás Dobiskola Ütőegyüttese, Richter Terem 1.000 Ft I. Vasziljevics Donyec (UKR), Jalamba Felnőtt: Ütőegyüttes, Tommy Vig együttese (USA), 2.000 Ft Szendőfi Péter és a Fusio Group, Bérlet: Tom Brechtlein (USA) 3.000 Ft Előzetes 2007. május 3., 19 óra, evangélikus Öregtemplom: a Breeze Gospel (USA-NL) együttes koncertje. Győri Nyár nyitóprogramja: július 6., Omega-koncert.

Next