Kisalföld, 2009. március (64. évfolyam, 51-76. szám)

2009-03-23 / 69. szám

SZENT BENEDEK ÉS A BAROKK IDŐ Misével emlékeztek Szent Benedekre a bencés közösség tagjai. 5. oldal ELTEMETTÉK HORVÁTH TERIT Szülei sírjában lelt végső nyugalomra Horváth Teri színművész. 9. oldal MADÁRZSONGÁS Megjelentek az első vándormadarak a Fertő-Hanság Nemzeti Parkban. 9. oldal 2009. MÁRCIUS 23. HÉTFŐ LXIV./69. SZÁM Ára: 115 Ft • Előfizetve: 77 Ft www.kisalfold.hu A CSALÁD NAPILAPJA Gyurcsány Ferenc bejelentette távozását, a Fidesz előrehozott választásokat szeretne Miniszterelnök kerestetik _MTI______________________ Egyelőre csak annyit lehet tud­ni a leendő miniszterelnökről, hogy aligha lesz pártpolitikus. Gyurcsány Ferenc bejelentette lemondását, a Fidesz előreho­zott választásokat szeretne. Az MSZP szombati kongresszusán 85 százalékos támogatottsággal új­raválasztott, ám előtte a miniszter­elnökségről lemondott Gyurcsány Ferenc pártelnök a vasárnapi el­nökségi ülés után közölte: az MSZP nyitott, nemzeti kormányt szeretne alakítani. A Fidesz ellenben sem­miféle tárgyalásba nem bocsátko­zik egy új kormányról. Szijjártó Pé­ter szóvivő szerint „egyetlen alkot­mányos, demokratikus megoldása van a helyzetnek”, ezért hétfőn a parlamentnek lehetősége lesz, hogy feloszlassa önmagát. Hozzá­tette: ezzel megnyílik a lehetőség arra, hogy az európai parlamenti választásokkal egy időben kerüljön sor az országgyűlési választásokra. Herényi Károly szerint újra­éleszthetik az MSZP-SZDSZ koalí­ciót. A megszűnt MDF-képviselő­­csoport volt vezetője úgy vélte, ha az MSZP és az SZDSZ megállapo­dik, akkor meglesz a többségük a parlamentben, így ehhez az MDF már nem kell. Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke szerint pártja nem törekszik koalícióra. Gyurcsány Ferenc leszögezte: nincs olyan forgatókönyv, hogy ő maradjon a miniszterelnök; a kor­mányfő vasárnap úgy nyilatkozott: biztos benne, hogy találnak megfe­lelő személyt a posztjára. Az MSZP országos elnöksége a héten szinte mindennap ülésezni fog, hogy ér­tékelje a pártokkal való megbeszé­lések eredményeit. Részletek a 2. és a 3. oldalon. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök új kormány alakítását javasolta új kormányfő vezetésével, a Magyarok Szövetsége demonstrációján máris új választásokat követelt a Kossuth téren. Fotó: mti BUDAPEST__________ Még Csehországból is érkeznek bevásárlóturisták a hétvégeken Lassan tanulhatunk szlovákul GYŐR-MOSON-SOPRON LACZÓ BALÁZS A hétvégén minden harmadik vásárló szlovák a győri Árkád üz­letközpontban, egyik szeme sír, a másik nevet most a jó magyar ke­reskedőnek. A belvárosok is fel­éledtek, Győrben a Baross út je­lenti a határt, de már a vásárcsar­nok is profitálni készül a bevá­sárlóturizmusból. Novemberben fellendült, ja­nuártól megugrott a szlovákiai bevásárlóturizmus, az elmúlt he­tekre pedig már a régóta éhkop­pon lévő belvárosi üzletek egy részét is elérte ennek jótékony hatása. Folytatás az 5. oldalon. Hatalmas a forgalmuk a pénzváltóknak is, saját szemünkkel láthatjuk hétvégenként a kígyózó sort. Fotó: H. Baranyai Edina Fényesen ragyog az MKB és az Audi’ETO csillaga GYŐR-SOPRON MUNKATÁRSAINKTÓL Az MKB-Euroleasing Sopron a női kosárlabda-bajnokság vasár­napi rangadóján magabiztosan, 83-64-re legyőzte az örök rivális MiZo-Pécs együttesét, s ezzel megnyerte az alapszakaszt, így a folytatásban Székely Norbert együttese élvezheti a pályaelőnyt. A soproniak harmadik negyedbeli szenzációs játékukkal döntötték el a találkozó sorsát. Az Audi-ETO női kézilabdacsa­pata még szombaton 30-28-ra legyőzte a román Oltchim Valce­­át a női Bajnokok Ligája-közép­­döntő utolsó fordulójában, így csoportelsőként jutott a legjobb négy közé, ahol az osztrák bajnok Hypo NÖ lesz Konkoly Csaba együttesének ellenfele. A párharc azért is lesz pikáns, mert a bécsi gárda edzője a koráb­bi magyar szövetségi kapitány Né­meth András, míg a csapatban ját­szik Tóth Tímea és Kirsner Erika. Részletek a 20. oldalon. Egyházakról GYŐR-MOSON-SOPRON GÖLCH CSABA________________ A megyében élők 85 százaléka valamely felekezethez tartozó­nak vallja magát. Ennek elle­nére az egyháztagoknak - át­lagosan - csak 10-20 százalé­ka látogatja a templomokat. számokban Fél évszázadnyi szünet után a leg­utóbbi­­ nyolc évvel ezelőtti - nép­­számláláskor ismét szerepeltek val­lással kapcsolatos kérdések. Az ön­kéntes válaszok alapján a megye­beli lakosság 85 százaléka (országo­san 74 százalék) vallotta magát va­lamely egyházhoz, felekezethez tartozónak. Folytatás a 3. oldalon. MAI MELLÉKLETÜNK: A PÉNZ BESZÉL KÖZHASZNÚ GAZDASÁG 12-14. OLDAL GYŐR ÉS KÖRNYÉKE» Ötletelnek válság ellen Úgy tűnik, kezükbe veszik a sorsukat azok a győri piacozók, őstermelők, akik a jövő­ben a vásárcsarnoknál családi napot állat­­simogatót, termékbemutatót és kóstolót szerveznének. 6. oldal SOPRON ÉS KÖRNYÉKE» Nyolcvanévesen sem pihen Németh Ferenc nyugalmazott erdész, fafaragó régi és új munkáiból nyílik ki­állítás április elején az Erdészeti Múze­umban. 8. oldal RÁBAKÖZ ÉS KÖRNYÉKE• A Jászaiak otthonuknak érzik A Jászai család és Rábatamási sorsa 1882-ben forrt össze. Jászai József taní­tóként került a faluba. Hozzá érkezett látogatóba Jászai Mari, és beleszeretett a kisközségbe. A Jászaiak azóta is ott­hon érzik magukat. 10. oldal MOSONMAGYARÓVÁR ÉS KÖRNYÉKÉ» Nincs kibúvó, alig akad a parkolóban bliccelő Közel kilencven százalékkal esett visz­­sza a bliccelők száma a mosonma­gyaróvári fizetőparkolókban, miután már senki sem bújhat ki a pótdíj meg­fizetése alól. A parkolóőrök átlagosan négy-öt „Mikulás-csomagot” tesznek ki naponta. 11. oldal

Next