Kisalföld, 2009. április (64. évfolyam, 77-101. szám)
2009-04-30 / 101. szám
Mit szeret Győrben? És mi az, amit nem? GYŐR FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL. Szóval szeretjük Győrt, ezért éppúgy lehet jó szívvel ötöst adni a gondozott parkokra, a jó éttermekre vagy az átlagnál szúnyogmentesebb éjszakákra. Cikksorozatunkat éppen ezért nem panaszládának terveztük: a megkérdezettek olyan közszereplők, akik a maguk módján tehetnek és tesznek is Győrért; most pedig elmondhatják, mi tetszik nekik a városban, mi nem, s mit tennének ők azért, hogy a „nem tetsző” helyzeten változtassanak. Az első részben kivételesen nem egy, hanem három megszólalónk lesz: egy cégtulajdonos-gazdasági szakember, egy színész és egy orvosprofesszor. Természetesen mindannyian Győrben élnek. Nagy Balázs, a Győri Nemzeti Színház színésze gondolkodás nélkül mondta a választ Győr értékei mellett: ,A belváros! A hangulatát semmi mással nem lehet öszszehasonlítani, nemegyszer a próbák közötti szünetben is sétálok egyet.” Nem meglepő, de ehhez kapcsolódik a „nem tetsző” kategória is: a színész azt sajnálja, hogy a Széchenyi teret nem használja ki kellően a város. „Egy Szegedi Szabadtéri Játékokhoz hasonló rendezvényt is el tudnék képzelni nyaranként a mi terünkön. A mobil nézőtér biztosítása nem lehetne leküzdhetetlen akadály, a felújított tér hangulata és a színházszerető közönség pedig véleményem szerint adott.” Hogy mit tudna színészként ennek az álomnak a valóra váltásáért tenni, azt mondta: „Színészbarátaimmal alakítanék egy ideiglenes társulatot, s bemutatnánk egy jó darabot, de akár koncertet is tudnék szervezni - bár ez egyelőre tényleg még álom.” Prohászka Ottó a Presztízs-díjas Tutti Élelmiszeripar Kft. ügyvezető igazgatója, idén márciusban Pro Urbe kitüntetést kapott a várostól. Ami tetszik: „Isten jó helyre teremtette Győrt. A jó földrajzi elhelyezkedés mellett az úthálózatkiépítésével is elégedett vagyok, azzal, hogy könynyen eljuthatok három repülőtérre, illetve három európai fővárosba: Bécsbe, Pozsonyba, Budapestre. Jó Győr műszaki kultúrája, de jó a színházi kultúrája is.” A „de”, tehát ami nem tetszik - bár nem beszéltek össze Nagy Balázzsal -, szintén a Széchenyi térhez (is) kapcsolódik: „A történelmi belváros igazi kávéházi, teraszos életét hiányolom. Nem jó, hogy a csendrendelet miatt a Baross út este tíz-tizenegy után gyakorlatilag kihal, pedig minden adott lenne arra, hogy legyen ott élet. Kevés olyan park van továbbá, ahol szökőkutak csábítanák az embereket, a Radó-szigetben sokkal, de sokkal nagyobb lehetőség van, mint amit kihasználunk belőle." Mit tenne akkor: „Először is megszüntetném a csendrendeletet, másodszor pedig minden támogatást megadnék, hogy a hamarosan elkészülő Széchenyi tér valóban teraszos központ, igazi sétálónegyed legyen." Prof. Oláh Attila, a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház orvos igazgatója: „Emberléptékű és befogadó város Győr, amit csak szeretni lehet. Én éltem Szegeden, Debrecenben, sőt, Pécsett is, de sehol nem éreztem azt, amit itt, soha senki nem éreztette velem, hogy kívülálló lennék csak azért, mert nem itt születtem. Szeretem azt is, hogy épp annyira nagyváros Győr, hogy nem unalmas, de az emberek még megismerik egymást.” A professzor a „mi nem tetszik” kérdésre azt válaszolta: „Én is azt érzem, hogy nem él a város lehetőségeivel. Elsősorban a Mosoni-Duna-parton - de ez igaz lehet az összes folyópartra is sétányokat, korzókat lehetne kialakítani, ahol pezsegne az élet. Amennyit én tehetek ezért, az az, hogy jó szívvel ajánlom az erről döntőknek: gondolják meg, mit lehetne ezért tenni.” Prof. Oláh Attila: „A Mosoni-Duna rakpartjában óriási lehetőségek lennének, azt viszont szeretem, hogy Győr élhető és nem unalmas város.” Prohászka Ottó: „Szeretem, hogy Győrből három főváros is könnyen elérhető, de az igazi teraszos, kávéházi életet hiányolom a városból.” ígéret van rá: Hamarosan a kért fekvőrendőröket is kihelyezik Városias külsőt nyert a környék GYŐR____________ MUNKATÁRSUNKTÓL___________ A csapadékvíz-elvezetési program részeként a kiépített csatornák mellett új aszfaltburkolatot kapott a Vak Bottyán utca. Simon Róbert Balázs alpolgármester és Hajszán Gyula önkormányzati képviselő tegnap ünnepélyes keretek között adott számot az elkészült munkálatokról a környék lakóinak és a médiának. Elmondták, a most átadott beruházás a Győr-Szabadhegy egészére elkészített csapadékvíz-elvezetési rendszer I. üteme: elsőként még 2007-ben épült meg a csapadéknak az I. számú adyvárosi tóba jutását biztosító gerincvezeték és olajleválasztó berendezés. Ezt követte tavaly a Pannónia utca és környezetének rendezése, idén pedig a Vak Bottyán utca kétoldali csapadékvíz-elvezetését szolgáló csatornázás és a teljes útburkolat-felújítás. Simon Róbert Balázs kiemelte, a Zichy utca végében elhelyezett keresztirányú folyóka révén, a csatorna József Attila út alatti átvezetésével sikeresen levezethetők a Szabadhegy magasabb részeiről ide érkező csapadékvizek is. Az összesen 88 millió 212 ezer forintba kerülő munkálatokkal elérték, hogy az idestova fél évszázada beépített terület végre városias jelleget kapjon. A Vak Bottyán utcának a Pannónia, Mozsár és Konini utcák közötti szakaszán az útburkolatot teljesen felújították, új járdát építettek kiemelt járdaszegéllyel, lefedték a nyűt árkot és aszfalttal stabilizálták a padkát a Szabadhegyi Közoktatási Központ mellett - így az ottani parkolóhelyek száma megduplázódott egységesítették a kapubejárókat, kivágták és pótolták az elöregedett, balesetveszélyes fákat. Az átadási ünnepség egyik résztvevőjének az alpolgármester megígérte, hogy hamarosan a kért fekvőrendőröket is kihelyezik. Régi adósság: A Pannónia, Mozsár és Konini utcák közötti szakaszon az útburkolatot teljesen felújították. Új járdát építettek. Fotó: Berteff András GYŐR MUNKATÁRSUNKTÓL A győri képviselők mondjanak le a bizottsági és tanácsnoki pótlékaikról, a polgármester a havi 173 ezer forintos, az alpolgármesterek a 110-110 ezer forintos, számla nélkül felvett költségtérítésükről - ezt javasolja a mai városi közgyűlésen a Magyar Szocialista Párt Minderről Neupor Zsolt, a párt helyi elnöke, önkormányzati képviselő beszélt tegnapi sajtótájékoztatóján, megjegyezve, hogy szeretnék, ha erről már csütörtökön, de ha ez nem lehetséges, a három hét múlva esedékes következő ülésen döntés születne. Szerinte a politikának példát kell mutatni az embereknek. A politikus elmondta: számításaik szerint így 20 millió forint takarítható meg idén. Az MSZP szeretné, ha ezt az összeget a testület felajánlaná a Radó-szigeti hősi emlékmű, valamint a kismegyeri, nemrégiben megrongált Napóleon-emlékmű felújítására. Az előbbi hozzávetőlegesen 6 millió, az utóbbi 16 millió forintba kerülne. Neupor Zsolt megjegyezte: a városháza illetékesei korábban úgy nyilatkoztak, hogy a megszorítások miatt nincs fedezet a szükséges munkálatokra. Hozzátette: a közgyűlés csütörtökön tárgyal arról, hogy az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatának módosításával politikai tanácsadói és főtanácsadói tisztséget hoz létre, ami válság idején „nem jó üzenet”. WIMIMmmimmmmfflSmmmmmmMmmmMm MSZP: pótlékból emlékmű-felújítást! Kisalföld 2009. április 30., csütörtök GYŐR ÉS KÖRNYÉKE www.kisalfold.hu 7 Készen áll újra egy nagy tésztázásra ? 2009. május 13-án igazán jóllakhat. A Gyermelyi szeretettel meghívja Önt, családját, ismerőseit egy jóízű tésztázásra. Jöjjön el a Gyermelyi Tészta Szerdán (2009. május 13-án), a résztvevő éttermek egyikébe és kóstolja meg a különleges Gyermelyi menüket (leves, előétel, főétel, desszert) fél áron! Aranyhal Étterem Győr • Erhardt Vendéglő, Sopron • Fehér Rózsa Étterem, Sopron • Garta Vendéglő Kapuvár Gösser Vendéglő Sörkert, Mosonmagyaróvár • Gulyás Csárda Étterem, Abda • Komédiás Étterem Győr Korzo étterem, Mosonmagyaróvár • La Maréda Étterem és Bisztró, Győr • Nabob étterem Mosonmagyaróvár Nádor Vendéglő, Győr • Pannonhalma Étterem Pannonhalma • Perkovátz-Ház Sopron Révész Étterem, Győr • Sárkány Étterem Csorna • Szalai Vendéglő, Győr Tercía Restauant Sopron A Gyermelyi Tészta Szerdáról további információkat talál a www.tesztaszerda.hu honlapon.