Kisalföld, 2010. augusztus (65. évfolyam, 178-202. szám)

2010-08-25 / 197. szám

2010. AUGUSZTUS 25., SZERDA KISALFÖLD A GYALOGOSOK SZEPTEMBER 13-TÓL, AZ AUTÓSOK OKTÓBER VÉGÉTŐL HASZNÁLHATJÁK GYŐR FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL____ Besűrűsödtek az események, hiszen egyetlen szűk hét van hátra a két városrészt összekö­tő híd elkészültéig, s ezen a hé­ten fejezik be véglegesen az aszfaltozást, a közvilágítás ki­építését, s mintegy leleplezés­ként lebontják az építmény munkaállványzatát. Vagyis mostantól érdemes fényképe­zőgéppel járnia annak, aki szí­vesen örökíti meg a várostörté­net eseményeit, különösen lát­ványos lesz a szeptember 10-re tervezett próbaterhelés, ami­kor kamionok, teherautók le­pik el a monstrumot. A híd ezt nyilvánvalóan bírni fogja, de így aztán semmiképpen sem kell attól tartani, hogy a gyalo­gosok és a kerékpárosok koc­kázatot vállalnak, amikor rá­lépnek az új pályára. Ezt egye­lőre csak az északi - vagyis Sziget felől nézve a bal­­ olda­lon­­ tehetik meg és szűk két hétig a biciklisek sem pattan­hatnak fel a járműre, mivel két ellenirányú sávra tervezték a forgalmat. A kezdeti korláto­zásra a „kis Böske” miatt van szükség, mivel azt innen tudják csak lebontani, s addig a déli oldal munkaterület marad, áll­vány és világítás nélkül. Németh Zoltán alpolgár­mester elmondta: az időjárás által hátráltatott ütemeket si­került behoz­nia a kivitele­zőnek és a jövő kedd tartható. Ekkor lesz „híd” a híd, a műszaki át­adásra viszont csak a levezető utak elkészül­tével kerülhet sor. Ezzel kap­csolatban sem áll rosszul az építkezés - tette hozzá Németh Zoltán -, a révfalui oldalon a Kálóczy téri körforgalom tulaj­donképpen készen van és szeptember 10-re a teljes terü­let a hídtól az egyetemi parko­lóig végleges formát ölt. A következő fontos mérföldkő természetesen az lesz, amikor az autósok is felmehetnek a Jedlik hídra. Ez attól függ, hogy mikorra áll készen a szigeti oldal levezető része és hogy zárul az azt követő forgalomba helyezési eljárás. Ez­zel kapcsolatban az alpolgármes­ter úgy tájékoztatott: a Stromfeld és a Szarvas utcai körforgalmat ezen a héten kezdik építeni, s várhatóan október 22-re készül­nek el. Mindenki azt szeretné - tette hozzá -, ha október végén már járhatnának a gépkocsik Révfalu és Sziget között. 99 A révfalui oldalon a Kálóczy téri körforgalom tulajdonképpen készen van és szeptember 10-re a teljes terület a hídtól az egyetemi parkolóig végleges formát ölt. SH9et '"'datál, a s­sss*—• «.Blew M#*" Szigel városrész «MpMe 2!il2.m­oreiue forOjtigMf“5 ill.ütem Révfalu városre 2012.március «gteSorg KSM 2008 Konzorcium ?erwz£ Roden Mérnöki Iroda Kft ■tiosiimst TmsmtBt Budapest Kft. A balra látható régi hidat az útról fogják bontani, ezért először csak a fél pályát használhatjuk. FOTÓ: H. baranyai Edina NAPI PROGRAMAJÁNLÓ Mozi CINEMA CITY - GYŐR PLAZA (96/411-111) Ragadozók (USA): 11,13.15,15.30, 17.45, 20 óra. Hamupipőke/Cine- Maestro: 15 óra. Salt ügynök (USA): 14.30,16.30,18.30, 20.30 óra. A szupercsapat (USA): 11, 17,15,19.45 óra. Varázslótanonc (USA): 11.15,13.30,15.45,18, 20.15 óra. Levelek Júliának (USA): 13.15, 15.15,19.45 óra. Kutyák és macs­kák - A rusnya macska bosszúja (USA): 12,13.45,15.30,17.15 óra. Az utolsó léghajlító 3D (USA): 12.45,18.45, 20.30 óra. Nagyfiúk (USA): 12.15,14.15,16.15,18.15, 20.15 óra. Csingiling és a nagy tündérmentés (USA): 11,13,15,17 óra. Eredet (USA-angol): 11,15,14, 16.45,19.30 óra. Shrek a vége, fuss el véle 3D (USA): 12,14,16, 18, 20 óra. Alkonyat - Napfogyat­kozás (USA): 12.15 óra. HRABAL. PREMIERTEREM (96/328-888) Bogyó és Babóca (magyar): 16, 17,15 óra. Újrakezdők - Szerelmes szingli szittert keres (USA): 18.30 óra. Agóra (spanyol-máltai): 20.20 óra. HRABAL. KÁLDY TEREM (96/328-888) Hó (boszniai-német—francia—iráni): 16.15 óra. Semmit magamról (ír-holland): 18.15 óra. Élek és sze­retek (spanyol): 20.15 óra. Mi szórakoztatná a tetieket? Olvasói üzenet A téti városnapra megint nem megy el senki. Ilyen kevés és jelentéktelen programot! Tényleg nincs szórakozási le­hetőség a „városban”. Kata Borsó László önkormányzati képviselő azzal kezdte válaszát olvasónk panaszára: szerinte jellemző a tétiekre, hogy még el se kezdték plakátolni a programot, máris bírálják azt. „Bármit csinálunk, semmi se jó” - mondta a képviselő és hozzátette: csak kritikát kap­nak a programokról, a lakosok viszont nem igazán tudják megmondani, mit szeretné­nek, mi az elvárásuk. Olvasónk is csak röviden küldte el véleményét, nem de­rült ki belőle, hogy mit hiá­nyol. A városatya elmondása szerint számos lakostól meg­kérdezte, mit szeretnének, igyekezett felmérni a kulturá­lis igényeket. Többen rockkon­certet kértek, mások kutyás bemutatót és hintákkal, rodeó­­bikával, ringlispíllel, do­dzsemmel felvonuló mutatvá­nyosokat. Előbbi kívánság tel­jesült nemrégiben a rockfeszti­válon, de Borsó László szerint azon alig vettek részt helybeli­ek. Utóbbi vágyakat a város­nap szervezésekor vették fi­gyelembe. „Kíváncsi vagyok, végül is eljönnek-e, akik eze­ket kérték” - fogalmazott a képviselő. A Tét Festen a közelmúlt­ban neves fellépők is részt vet­tek, de most szombaton, a vá­rossá avatás kilencedik évfor­dulóján ez nem így lesz, mert nem tud erre pénzt költeni a város. Szerényebb lesz az ün­nepség és a cél az volt, hogy családias jellegű legyen, a kö­zösségerősítést szolgálja. Egy cégre bízták a szervezést, így a programokat ingyenesen lehet látogatni, de a vállalkozó pén­zért adhat helyet árusoknak és szponzorok reklámfeliratai­nak. (A városnap programja mai számunk Légyott mellékle­tében olvasható.) RÖVIDEN Digitális média szakirány az Apáczain GYŐR. A 2010/2011. tanévben - a képzés népszerűségére ala­pozva - ismét meghirdeti az NYME Apáczai-kara a digitális média-kommunikáció szakirányú továbbképzési szakját. Olyan fel­sőfokú végzettséggel rendelkező jelentkezőket várnak, akik mun­kahelyük kommunikációjában, reprezentációjában dolgoznak, és a hagyományos vizuális kultúra szemléletére épülő ismereteiket szeretnék egyesíteni a digitális média nyelvével. A képzés célja, hogy az itt végzett szakemberek képesek legyenek megtervezni és kivitelezni hagyományos és elektronikus kiadványok arcula­tát, informatívan, magas esztéti­kai minőségben, ötletgazdagon bemutatni iskolájukat, cégüket digitális prezentációval, animáci­ós képsorral. A levelező tagoza­tos képzésre szeptember 1-jéig lehet jelentkezni. További infor­mációk: 96/516-759 vagy http://ak.nyme.hu/felvételizők­­nek/szakirányú továbbképzések. A Téti kistérségben élők igénylik a jelzőrendszert ,annak a készüléket, akik úgy ér­ TÉT. Megmaradt a bevált idősel­látó rendszer, a jelzőkészülékes házi segítségnyújtás a Téti kis­térségben is. Az ide tartozó 19 településen 960 készüléket használtak a nyugdíjasok, amíg a távfelügyelet működtetését állami támogatás fedezte. Ez a lehetőség azonban központi fi­nanszírozás hiányában önkölt­ségessé vált. A régi ügyfelek­nek, akik már rendelkeznek jel­zőkészülékkel, havonta két­ezer, az újaknak kétezer-ötszáz forintot kell fizetni a szolgálta­tásért. Ez alapján 243-an már el­döntötték: továbbra is igénylik a pánikgombokat. Sok esetben a távolabb élő családtagok biz­tosítják ennek fedezetét, hogy egyedül élő, súlyos beteg roko­nukat biztonságban tudják. A 2005-ben létrehozott hálózat többi idős tagja is része maradhat a rendszernek, de mások is csatla­kozhatnak. A jelzőkészülék úgy nyújt biztonságot, ha mint a kar­órát, a csuklón hordják a nyugdí­jasok. Fő előnye, hogy az idősek otthonukban lakhatnak, a beren­dezés révén mégis gyors segítsé­get kaphatnak. A szakemberek szerint azoknak érdemes megtar­zik, a rendszer révén nyugodtab­­bak mindennapjaik, nem akarnak amiatt aggódni, mi történik, ha hirtelen romlik egészségi állapo­tuk. Bűnmegelőzésként is hasz­nálható, ha a házra kiteszik a fel­iratot, hogy „távfelügyelettel fel­szerelt”. Érdeklődni a 30/573-1035-ös és a 30/275-6570-es telefonszámon lehet GYŐR ÉS KÖRNYÉKE | Látogatóközpont a következő szezonra GYŐR MUNKATÁRSUNKTÓL___________ Több mint négyszázmillió fo­rintból fejleszthetik Győr térsé­gének idegenforgalmát a kö­vetkező időszakban: a beru­házás keretében utakat építe­nek, újítanak fel, játszóte­reket létesítenek, kikötőket fej­lesztenek, valamint idegen­­forgalmi látogatóközpontot alakítanak ki Győr belvárosá­ban. (A fejlesztésről a Kisalföld korábban már beszámolt: Lá­togatóközpont épül százmilli­ókból a Baross úton - 2010. áp­rilis 2.) A projekt támogatási szer­ződését tegnap írták alá a me­gyeszékhelyen, a munkák a következő turistaszezon előtt fejeződhetnek be. A Nyu­gat-dunántúli Regionális Fej­lesztési Ügynökségtől március­ban nyert 354 millió forinthoz a projektben részt vevő tíz tele­pülés 68 milliónyi önrészt adott. Borkai Zsolt győri pol­gármester, a térségi többcélú önkormányzati társulás elnöke az eseményen arról beszélt: a turizmus jelenti az egyik kiug­rási pontot a térség számára. „A válság ellenére a környéken tíz, a megyeszékhelyen har­minc százalékkal emelkedett az év első felében az eltöltött vendégéjszakák száma.” Horváth Jácint, a regionális fejlesztési ügynökség ügyveze­tő igazgatója annyit tett hozzá: újszerű a program annyiban, hogy nem egy-egy település speciális projektjét támogat­ják, hanem egy komplex pro­jektet, amely egymást kiegé­szítő funkciók fejlesztését teszi lehetővé. Csapadékvíz-csatorna, útfelújítás 120 millióból GYŐR TÓTH GYULA_________________ A szabadhegyi csapadékvíz-el­vezető rendszer kiépítése har­madik ütemeként kezdődnek meg a munkák Győrben, a Traktoros utcában. A kivitele­ző cég gépei már a területen vannak. A munkálatokat Si­mon Róbert Balázs alpolgár­mester, a városrész önkor­mányzati képviselője indította el tegnap.­­ A jelenlegi beruházás ke­retében mintegy hatszázötven méter hosszon épül ki a csapa­dékcsatorna, illetve az új út­burkolat. Mindennek eredmé­nyeként az érintett, mintegy kilenchektáros terület és la­kossága mentesül a csapadék­víz okozta károktól. Egyben je­lentős mértékben javulnak a közlekedés feltételei - mondta el Simon Róbert Balázs. A szabadhegyi csapadék­víz-elvezető rendszer kiépítése nyolc, egymástól műszakilag jól elkülöníthető ütemben tör­ténik. A korábbi években már megvalósult, 244 millió forint értékű munkálatokat teljes egészében az önkormányzat fi­nanszírozta. A november végé­ig megvalósuló Traktoros utcai fejlesztési ütemhez 68 millió forint vissza nem térítendő tá­mogatást nyert a város a Nyu­gat-dunántúli Operatív Prog­ram keretében. A támogatási összeghez több mint 49 millió forint saját részt tesz hozzá az önkormányzat.­­ Az önkormányzat az elfo­gadott beruházási programnak megfelelően a következő évek­ben folytatja a csapadékvíz-el­vezető rendszer kiépítését. Megkezdődött a negyedik és az ötödik ütemek kiviteli tervei­nek elkészítése - mondta vé­gül Simon Róbert Balázs. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata LICIT ÚTJÁN ÉRTÉKESÍTI AZ ALÁBBI INGATLANAIT. 2010. szeptember 15-én: • Győr, Somos u. és Bokréta u.; 4 db ép. telek; hrsz.: 9301/6, 7, 9,10; telek­nagyság: 886, 866, 854 és 900 m2 Kikiáltási ár: 12.200.000 Ft, 11.950.000 Ft, 11.780.000 Ft és 12.400.000 Ft • Győr, Kisvasút u., 4 db beépíthető ingatlan (szántó, beépítetlen terület); hrsz.: 40376/3­6________________Kikiáltási ár: 4.000.000 Ft/ingatlan 2010. szeptember 16-án: • Győr, Patkó u., 2 db ép. telek; teleknagyság: 633 és 1.100 nf Kikiáltási ár: 12.600.000 Ft és 16.800.000 Ft • Győr, Közép u. 2.; ép. telek; teleknagyság: 695 m2 Kikiáltási ár: 29.300.000 Ft • Győr, Mákos-dűlő; hrsz.: 8975; lakóház, udvar, gazd. ép.; teleknagyság: 8.605 m2 Kikiáltási ár: 39.470.000 Ft • Győr, Irinyi J. u.; hrsz.: 12124; ép. telek; teleknagyság: 721 m2 Kikiáltási ár: 13.000.000 Ft • Győr, Apáca u. 23. sz. alatti 3 db társasházi lakás (47, 23 és 53 m2; hrsz.: 6790/A/2-4) Kikiáltási ár: 13.450.000 Ft • Győr, Rába u. 68.; társasházi iroda; alapterület: 169,71 m2 Kikiáltási ár: 9.900.000 Ft • Győr, Radnóti M. u. 14-26. alatti 2 db társasházi garázs (20,5 és 14,89 m2; hrsz.: 8340/1/D/10 és 8340/1/A/F/1) Kikiáltási ár: 540.000 Ft és 660.000 Ft A hirdetmények a Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Osztályán (Győr, Városház tér 1., telefon: 96/500-239), valamint az interneten (www.gyor.hu) tekinthetők meg.

Next