Kisalföld, 2010. szeptember (65. évfolyam, 203-228. szám)

2010-09-25 / 224. szám

[ Szieszta 14 ­ÜWIVJI- WERNER KRISZTINA művészet Rost Andrea Az operavilág ismert hazai előadója a Figaro házasságának Susannája, a Traviata Violettája, a Hoffmann meséinek Antóniája, a népszerű Gilda és Lammermoori Lucia. Rost Andrea népdalai Ha kimondjuk a nevet, Rost Andrea, mindenkinek beugrik az arca. A szép vonásai, a csillogó szemek. De senkinek nem jut eszébe a népdal, hiszen operaénekesként ismerjük... ZENE PÓK VIKTÓRIA - Hogyan jött a népzenéből, cigány és zsidó muzsi­kából álló előadás ötlete, az, hogy ezúttal népdalok­kal kényeztesse a közönségét? - Itt születtem, első találkozásom a zenével a népdalok kapcsán adódott. Gondoltam, tartozom ennyivel a közönségnek, a hazámnak. Bár opera­énekesnek tartom magam, de ezek a művek hozzá­tartoznak az identitásunkhoz. Különböző népek él­nek itt, hatnak egymásra, egymás kultúrájára. Gyakran hallunk bajokról, ellentétekről, pedig bé­kességben kell élnünk s el kell fogadnunk egymást. S ha én a népek barátságához a művészetemmel já­rulhatok hozzá, akkor boldogan teszem ezt. Szeren­csére remek zenészeket találtunk az elképzeléseink­hez, jó hangulatban zajlanak a próbák és az előadá­sok. Igazi örömzenélésről beszélhetünk. - Meséljen a produkcióról, hol hallhatja a Pannon Dalokat a közönség? - A műsor vázát a Kárpát-medencében autenti­kus magyar, cigány és zsidó népdalok adják. Az anyag az én koncepcióm alapján állt össze, a zenét Jávori Ferenc, Szokolay Dongó Balázs és Bolya Má­tyás szerezte. A három népcsoport különböző ka­rakterén átszűrve rajzolunk képet Magyarország és a közép-európai régió zenei hagyományairól. Az al­kotótársaim kiváló ismerői s művelői az említett műfajoknak. A Szokolay Dongó Balázs-Bolya Má­tyás szerzőpáros népzenei ihletésű feldolgozásai, valamint Jávori Ferenc klezmerzenéje rengeteg szegletét bejárja ennek a ritka gazdagságú zenei vi­lágnak, az archaikus magyar népdaloktól a cigány­ság dallamain keresztül egészen a klezmer szóla­­maiig. A produkcióban fellép Bognár Szilvia is, aki a parasztmuzsikusoktól tanult őszinte énekével reme­kül kiegészíti az én Kodály-népdalfeldolgozásokból már jól ismert népdal-interpretációimat. Cimbal­mon Lukács Miklós, nagybőgőn Glaser Péter muzsi­kál, és színpadra lépnek a Budapest Klezmer Band tagjai is. Már jártunk Pécsen és a kecskeméti Ko­­dály-fesztiválon. Október 17-én a fővárosi zsinagógá­ban lépünk fel.­­ Beszéljünk kicsit a múltról, amikor az apró Rost Andreát a terveiről faggatták, hogyan válaszolt, mi lesz, ha felnő? - Tizennégy éves korom körül derült ki, hogy jó a hangom. A tanárom a csepeli zeneiskolába küldött, s innentől szinte minden időmet a ze­netanulás töltötte ki. Kemény évek következtek. Színész akartam lenni, de eltanácsoltak, az utolsó rostán pottyantam ki. Ez akkor nagyon bántott, de ma már igazat adok a tanár uraknak. Nem volt sima az utam, a zeneakadémiára sem jutottam be elsőre. De annál szorgalmasabban tanultam, s megtaláltam az én utamat. - Ön a Ki mit tud?-ban is szerepelt. Mit szól a most népszerű tehetségkutatókhoz? Lát-e képzett művész­palántákat, lehet-e veszélyes egy ilyen verseny? - Ezekkel a műsorokkal az a baj, hogy a tehet­ségnél és az embernél sokkal fontosabb a nép szó­rakoztatása. A megmérettetés nagyon jó, hiszen én is sokat tanultam egykor a Ki mit tud?-ból. Fontos, hogy a fiatalok megmutathassák magukat, s véle­ményt hadijanak a produkciójukról, de én nem en­gedném a képernyőre azokat, akik önkritika hiá­nyában nevetségessé válnak. Ha szakmailag kérde­zi, az énekesek számára a legnagyobb veszély az, ha nem tanulnak meg helyesen énekeim. Nagyon fon­tos a technikai felkészültség, hiszen ezzel óvhatjuk leginkább a hangunkat. - Soha nem látni bulvárlapokban. Van egy fia és egy lá­nya, apukájuk zenész. Követik a gyerekek önt a pályán? - Tudatosan zártam ki a bulvárt az életemből. A gyerekeimnek a saját életüket kell élniük, nem sze­retném, ha bárhol azért érvényesülnének, mert ők hozzám tartoznak. Mindenben támogatom őket, s kijelenthetem, nagyon muzikálisak. A színpadtól ki­csit féltem őket, de ezt nem hangsúlyozom túl gyak­ran. A fiam remekül dobol, a lányomnak is remek a hallása és szép a hangja. Antóniától Zerlináig. Rost Andrea Budapesten született 1962-ben. Tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végezte. Még főiskolás, amikor a budapesti operaház ösztöndíjasaként elénekelte Júlia szerepét. 1991-ben a bécsi Staatsoper magánénekese lett, ahol az összes fontos szerepében megismerhette a bécsi közönség: Zerlinától kezdve Susannán keresztül Lammermoori Luciáig, Violettáig. 1994-ben már a milánói Scalában énekelt, ahol visszatérő vendég lett. A Salzburgi Ünnepi Játékokon is számos produkcióban lépett közönség elé, a párizsi operában Antóniát alakította. A londoni Royal Opera House-ban Susannaként debütált, majd Violettát énekelt. A Madridi Teatro Real Blanche szerepére hívta. Amerikában több ízben is vendégszerepelt, a tokiói opera és számtalan nemzetközi operagála gyakori művésze. Képzőművész férjével Berlinben él, de gyakran látogat Magyarországra. Kossuth-díjas, érdemes művész, Liszt- és Prima Primissima-díjat kapott. >­ Egy rendes tündértől legalább hármat kérhetnék. De a legnagyobb vágyam, hogy harmonikus egyensúlyt teremthessek a munka és a család között. Úgy tudom, ez sok nőnek az álma mostanában, s tényleg nehéz. De nagyon fontos lenne, hogy sikerüljön. Rost Andrea „A nemzet tragikája”: Jászai Mari 2010-ben ünnepeljük Jászai Mari születésének 160. évfordulóját. A klasszikus ókori és Shakespeare-tragédiák, történelmi és társadalmi drámák hősnőinek megszemélyesítéséért „a nemzet tragikájának” nevezett színésznő Rábatamásiban 1909-ben vásárolt házat nyári pihenőhelyül. MŰVÉSZET CS. KOVÁCS ATTILA A ház két szobája ma emlék­hely, Jászai Mari bútoraival, tárgyaival, szerepképeivel és életének más dokumentumai­val berendezve. Hagyatékát gondozzák rokonai, testvére le­származottai. Tevékeny részt vállal ebben Keserű Katalin mű­vészettörténész, egyetemi tanár is. Szintén Jászai-leszármazott.­­ A magyar színháztörté­netben a XIX. század valódi polgári és egyúttal művészeti fordulatot hozott. A kastélyok zártkörű színielőadásai helyett és mellett előbb különféle ván­dortársulatok és az első, ideig­lenes színházak, majd a kő­színházak elhivatott alkotói vállalkoztak a nemzeti nyelv terjesztésére, ápolására és fel­emelésére. A színház művé­szetté változtatására - írja Ke­serű Katalin. - Jászai Mari az első magyar színház, az 1837-ben megnyílt Nemzeti Színház színésznője lett. Győri, budai és kolozsvári pá­lyakezdése után 1872-ben a Bánk bán Gertrudis királynéjá­nak szerepét játszotta. Hama­rosan haláláig vezető színész­nővé és „az ország nagyasszo­nyává” vált. Az első független női alkotóművésznek tekinthe­tő Magyarországon. Alkotó, hiszen minden sze­repét, még jelmezeit is maga formálta meg, a maga által megszerzett tudás, ismeretek és nyelvek birtokában. Meg­tanult ógörögül, angolul, franciául, hogy a nyelven keresztül többet értsen meg a drámák érze­lemvilágából, és ma­ga fordította le Ibsen John Gabriel Bork­­man című művét, hogy az színpadra ke­rülhessen 1898-ban.­­ Az ászári ácsmester leánya komolyabb iskolá­zásra nem számíthatott. A maga választotta út így szökéssel kezdődött: a szülői házat elhagyva, támasz és segítség nélkül indult a vi­lágnak. Tizenhét éves volt, ami­kor a Fővárosi Lapokban azt ír­ták: „Nem szoktunk babérokat előlegezni, de azt hisszük, bát­ran nyújthatunk egy levelet an­nak a kis leánynak abból a ko­szorúból, amit majd egykor az ország a fejére tesz.” 1909-ben megjelent Tükröm című köny­vében azt írja: „Hányszor volt nekem ez a pár szó ebédem, vacsorám, tűz a kályhámban, cipőm, takaróm.” Pedig köz­ben „a legigényesebb kül­földi és hazai kritikusok is meghajoltak” előtte, s neki volt köszönhető, hogy a klasszikus tragédiák „csodával határos” diadalt arattak a kö­zönség körében a századvégen, századfordu­lón. De szava­lóestjein is el­söprő sikere­ket aratott. „Az én Mede­­ám jó lett volna kétezer év előtt, és jó volna két­ezer év múlva is. Mert igaz” - írta emlékiratai­ban. A színészetről így vallott tanítványainak 1893-ban: „Önök a legnehezebb pályát választották, mikor elhatároz­ták, hogy színészekké lesznek. Minden más pályán van megál­lapodás, minden mesterséget ki lehet tanulni. Nekünk min­dennap tanulnunk kell, foly­ton, szakadatlanul..., mert amely nap nem tanulunk, amely nap megállapodunk, le­felé csúszunk. A színészet nem valamilyen szakma, amelynek a végére lehet járni. A színész csak haladhat, célhoz soha nem ér.” Jászai Mari volt, míg élt, aki itt, ím, céljához ért, áll a koráb­ Bondor István alkotása Az ember tragédiájának Évájaként ábrázolja Jászai Marit­­ban lebontott Nemzeti Színház egy kövéből általa faragtatott sírkövének feliratán a Kerepesi temetőben. Klebelsberg Kunó búcsúztatta 1926-ban: „Benne magában a magyar géniusz sok jellegzetes vonása egyenesen testet öltött. Egyik legnemesebb alkotóeleme volt a kiegyezésko­ri Magyarországnak.” Korunk legendás színésznője, Ruttkai Éva azonban nem a sírhoz, ha­nem Jászai szülőházába látoga­tott a halála előtt, amint a tragi­­ka is tette az ő ideáljaival: Kiskő­rösre, „Petőfihez” és Nagycenk­­re, „Széchenyi Istvánhoz” min­den évben elzarándokolt. Szé­­chenyi-portréját a rábatamási emlékhelyen őrizték, míg - ko­lozsvári és vígszínházi díszalbu­maival együtt - 2005-ben el nem lopták. A rábatamási Jászai-emlékházban látható e fénykép, amelyet Jászai Mari babérkoszorújának szalagja keretez. 2010. SZEPTEMBER 25., SZOMBAT

Next