Kisalföld, 2011. május (66. évfolyam, 101-126. szám)

2011-05-04 / 103. szám

I HAZA ÉS NAGYVILÁG „MAGYARORSZÁG LEGKOCKÁZATOSABB HADJÁRATÁT VÍVTA MEG, KEVESEN VÉLTÉK ÚGY, HOGY VAN ÉLET AZ IMF NÉLKÜL” Matolcsy: gazdasági szabadságharcot vívunk Matolcsy György szerint Ma­gyarország pénzügyi független­ségi és gazdasági szabadság­­harcot folytat, amelynek első lépése az IMF „kipaterolása” volt, a második a Széll Kálmán Terv, amellyel az ország méltó­sága állhat helyre a világban. BUDAPEST MTI A nemzetgazdasági miniszter a Széchenyi Klub keddi budapesti ülésén úgy vélte, hogy Magyar­­ország legnehezebb, legkocká­zatosabb hadjáratát vívta meg, kevesen vélték ugyanis úgy, hogy van élet az IMF nélkül. „Megtettük és jól jártunk, saját utunkon, saját ütemezésünk­ben tudjuk csökkenteni az ál­lamadósságot” - mondta. Élet-halál harcnak nevezte az IMF-fel folytatott küzdelmet és úgy fogalmazott: a Nemzetközi Valutaalappal nem lehetett vol­na használni a bankadót, a vál­ságadókat, nem „tudtuk volna a nyugdíjrendszer reformját foly­tatni”. Az államadósság csök­kentésében való civi részvétel és összefogás pedig további vé­delmet jelent - tette hozzá. Az államadósság csökkentése érdekében indult civi összefogást is szabadságharcos mozgalomnak nevezte a miniszter és emlékezte­tett arra, hogy Magyarország opti­mista, méltósággal vállalható Széll Kálmán Tervének végrehajtásával 2014 végéig az államadósság szint­ 65-70,2018-ra pedig 50 szá­zalékára csök­kenhet Sza­vai szerint az, hogy az 50 százalékos szintet az alaptörvény is rögzíti, hatalmas erőt ad, „a gazda­sági szabadság, a pénzügyi függet­lenség garanciája”, amely mögött erkölcsi megfontolás áll A rendezvény vendége, Rédly Elemér, Győr-Szabadhegy plébá­nosa, a Győri Hittudományi Főis­kola tanszékvezető tanára, az ál­lamadósság-csökkentő alap öt­letgazdája és elindítója hangsú­lyozta, hogy döntésének nem voltak politikai okai és jelezte, hogy már befizette az általa fel­ajánlott 1 millió forintot. Mint mondta, a kisemberek adománya erkölcsi megújulást is elindíthat, amely nélkül a gazdasági irány­váltás sem lehet sikeres. 99 Élet-halál harcnak nevezte az ,­ a GDP IMF-fel folytatott küzdelmet: a Nemzetközi Valutaalappal nem le­hetett volna használni a válságadó­kat, nem „tudtuk volna a nyugdíj­­rendszer reformját folytatni”. ITTHON Legyen emléknap a nándorfehérvári diadal! Az Országgyűlés nyilvánítsa az 555. évforduló tiszteletére július 22-ét a nándorfehérvári diadal emléknapjává - kezde­ményezték a parlamentnek ked­den benyújtott javaslatukban fi­­deszes és KDNP-s képviselők. Munkaszünet legyen Mária mennybemenetele! Augusztus 15., Szűz Mária mennybevétele napjának munkaszüneti nappá nyilvání­tását kezdeményezi a keresz­ténydemokrata Michl József a parlamentnek benyújtott önál­ló képviselői indítványában. A KDNP-s politikus felidézte, hogy az ünnepet már Szent István király is megülte, ezen a napon ajánlotta Magyaror­szágot a Szűzanya oltalmába. Ezért nevezik Krisztus szülő­anyját Magyarország égi párt­fogójának, vagyis Patrona Hungariae-nek, hazánkat pe­dig Regnum Marianumnak. Ki­tér arra is, hogy Szent István, államalapító királyunk 1038-ban e napon hunyt el. A KDNP üdvözli A kereszténydemokrata Stágel Bence szerint üdvözlendő, hogy a hamarosan induló or­szágos szociális konzultáció során minden 16. életévét be­töltött magyar fiatal is véle­ményt formálhat kiemelt szo­ciális kérdésekben. A szegényebbek lesznek még szegényebbek Szekeres Imre, az MSZP gazda­ságpolitikai kabinetvezetője ki­fogásolta, hogy a kabinet - mint mondta - bizonyos munkakö­rökben öt és fél napos munka­hetet, illetve 12 órás munkana­pot vezetne be, egyszerűbbé tenné a munkavállalók elbocsá­tását, valamint eltörölné az éj­szakai és a túlórapótlékot. Kitért arra is, hogy az adójóváírás ter­vezett eltörlésével az alacsony és átlagos keresetűek jövedelme drasztikusan csökkenne, amit a kis- és közepes vállalkozások­nak kompenzálniuk kell, 6-8 százalékos jövedelemkiesés esetében azonban erre aligha lesznek képesek. A keddi, a par­lamentben elmondott felszólalá­sában elhangzottakhoz hasonló­an rámutatott, hogy különböző kutatóintézetek felmérése sze­rint a kkv-k nagy része borúsan ítéli meg az ország és saját kilá­tásait, egyre jobban tart a köz­terhek növekedésétől. (mti) Tüntettek bin Ladenért A Dzsamiat Ulema-e-iszlám pakisztáni vallásos párt támogatói tüntetnek Oszama bin Laden meggyilkolása miatt Kvettában, miután megtudták, hogy amerikai katonák egy kommandósakcióban megölték az al-Kaida nemzetközi iszlámista terrorszervezet vezetőjét a pakisztáni Abbotábádban. FOTÓ: MTI Kik segítettek a CIA-nak megtalálni Oszamát? WASHINGTON: Oszama bin La­den megtalálásához olyan in­formációk vezettek, amelyeket a Központi Hírszerző Ügynök­ség (CIA) kelet-európai titkos börtöneiben évekkel ezelőtt fogva tartott, terroristagyanús emberekből szedtek ki - közöl­ték hétfőn meg nem nevezett amerikai tisztségviselők. Ezek a foglyok beszéltek a CIA valla­tóinak egy bizonyos futárról, akiről annyit tudtak, hogy bin Laden különösen bízik benne. Négy évbe telt, mire kiderült, hogy a kuvaiti születésű Sejk Abu Ahmedről van szó, és újabb évek kellettek ahhoz, hogy a futár nyomára bukkan­janak. Hírszerző ügynökök a tavalyi év közepén tudták le­hallgatni egy olyan beszélgeté­sét mobiltelefonon, amely alapján azonosították lakhe­lyét, az egymillió dollár költsé­gen, 2005-ben felépült, erőd­szerű abbotábádi házat, amely, mint később kiderült, bin La­den otthonaként is szolgált. Egy meg nem nevezett ameri­kai hírszerzési tisztségviselő szerint a haditengerészet - amelynek egyik különleges kommandója hajtotta végre a hétfői akciót - tudni véli, hogy a terroristavezér hat éve élt ott, vagyis gyakorlatilag a ház fel­épülése óta. (mti) A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a május 3-i kenószámok: 2, 3, 5, 7,13,14,15,16, 21,27, 32, 42,45, 46,49,60,62, 71, 72, 76. 2011. MÁJUS 4., SZERDA KISALFÖLD Az iskolák főnöknek szeretnék az államot BUDAPEST. A közoktatási intéz­mények vezetőitől visszaérke­zett kérdőíveken 85,8 százalék támogatja, hogy az iskolák fenntartásában az állam na­gyobb szerepet vállaljon; a pe­dagógusbérek közvetlen álla­mi finanszírozása 68,3 százalé­kos, míg a kötelező óraszám át­alakítása 51,8 százalékos támo­gatást kapott. Hoffmann Rózsa oktatási ál­lamtitkár elmondta: a múlt hé­ten szétküldött kérdőívekre 3213 iskolából 1967 válasz ér­kezett, az intézmények 61 szá­zaléka válaszolt. Hoffmann Rózsa úgy fogalmazott: Ma­gyarországon a közoktatás fenntartása, finanszírozása és működtetése állami feladat, és az államot a kormány és az ok­tatási államtitkár testesíti meg. Mint hozzátette, úgy gondol­ták, egy várható átalakítás előtt, mielőtt a javaslatot meg­fogalmazzák, felmérik, hogy az iskolák miként vélekednek erről. A választ adó intézmé­nyek településtípusok szerin­ti megoszlása gyakorlatilag ugyanez volt. (mti) KÜLFÖLD Obama élőben nézte WASHINGTON: Barack Obama és biztonsági kabinetje a Fe­hér Ház szituációs szobájában élő videón nézte végig azt a mintegy 40 perces komman­dós akciót, amelyben Pakisz­tánban lelőtték Oszama bin Ladent, az al-Kaida terrorszer­vezet vezetőjét - jelentette hétfőn az amerikai Time ma­gazin internetes oldala. Az el­nök és csapata csak nézni tudta az eseményeket, a végrehajtás­nak ebben a szakaszában már nem volt módjuk beleszólni a különleges egységek parancsno­kainak döntésébe. „Célzott likvidálás” JERUZSÁLEM: Oszama bin La­den al-Kaida-vezér megölését az izraeli média a „célzott likvidálá­sok” módszeréhez hasonlította, amelyet Izrael évtizedek óta al­kalmaz ellenségeivel szemben. „Az Egyesült Államok sikeresen hajtott végre egy igazi célzott likvidálást” - mondta a közrá­dió kommentátora. A rádió a többi izraeli tájékoztatási esz­közhöz hasonlóan üdvözölte az akciót. Ugyanakkor több ameri­kai sajtóorgánum azt feszegette: Oszama bin Ladent megölték, nem pedig foglyul ejtették, ami az utóbbi esetben az amerikai jogtörténet egyik legbonyolul­tabb perébe torkollott volna. De vajon jogszerűen járt-e el az amerikai állam? (mti) .............................................................................................................................................................. .................... ■ 1 L L L ■ I ■­­ III ................................................... ........................................................I I l n ll I I ■ ■ 1^^—iMg———0T—M———WI'NIMMIN­HI—1—1—W—M—R—— Főszerkesztő: NYERGES CSABA • Főszerkesztő-helyettes: SOMODI GÉZA • Szerkesztők: BOGÁRDI SZILVIA, BURKUS ZOLTÁN, KESZEI L. ANDRÁS, KOCSIS ADRIENN, D. PUSZTAI ANDREA • Rovatvezetők: BERTLEFF ANDRÁS (fotó), PAPP GYŐZŐ (sport) • Mellékletszerkesztőség: FÁBIÁN GYÖRGY szerkesztőségvezető • Szerkesztők: SUDÁR ÉVA, WERNER KRISZTINA • Kiadó és szerkesztőség: 9021 Győr, Újlak u. 4/A • Levélcím: 9002 Győr, Pf. 28 • Telefon: 96/504-444, fax: 96/504-414 • Szerkesztőség: 96/504-455 • Interneteim: www.kisalfold.hu • Hirdetésszervezés: 96/504-485 • Hirdetésfelvétel: 9021 Győr, Újlak u. 4/A • Kisalföld-pavilon, Győr, Baross út • Hirdetésfelvétel telefonon: 96/504-422 • Hirdetésfelvétel e-mailben: ugyfelszolgalat@kisalfold.hu • Regionális szerkesztőségek: Sopron. BÓDVAI ILDIKÓ szerkesztőségvezető, Sopron, Frankenburg u. 2/A. Telefon: 99/511-388. Szerkesztőség: 99/511-377, fax: 99/511-366. Hirdetésfelvétel 99/511-385. Fax: 99/511-384,99/312-266 • Mosonmagyaróvár: VIDA ISTVÁN szerkesztőségvezető, Mosonmagyaróvár, Régi vámház tér 14., Telefon: 96/577-574, fax: 96/214-266, Hirdetésfelvétel: 96/577-577 • Rábaköz: VIDA ISTVÁN szerkesztőségvezető, Csorna, Szent István tér 18. Telefon: 96/263-172, Hirdetésfelvétel: 96/260-164 • KIADJA A KISALFÖLD KIADÓ, A LAPCOM LAPCSOPORT TAGJA. • Elektronikus szerkesztés: LAPCOM KFT. • Színes technika: Grafikai Stúdió • Nyomás: LAPCOM KFT., 9021 Győr, Újlak u. 4/A Központi telefonszám: 96/504-444 • Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN • Index: 26-060-HU ISSN 0133-1507 • A Kisalföld a MATESZ tagja. Előfizetés telefonon: 06-80/504-504, és a kézbesítőknél. • Előfizetési díj: egy hónapra 2295, negyedévre 6885 forint. • Előfizetésben terjeszti a LAPCOM KFT. terjesztői hálózata. • Árusítja a RÁBAHÍR Rt. és alternatív árusok. * A Kisalföldben megjelent fotók megrendelhetők! Telefon: 96/504-461 • Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next