Kisalföld, 2012. augusztus (67. évfolyam, 179-204. szám)
2012-08-01 / 179. szám
2012. AUGUSZTUS 1., SZERDA KISALFÖLD HA VALAKIT A FŐVILLÁM TALÁL EL, AZ NAGYON VESZÉLYES, NAGY VALÓSZÍNŰSÉGGEL HALÁLOS A villám oda csap, ahova akar GYŐR-MOSON-SOPRON FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL. „Ez a »nagytestvére« a dörzsölődő műszálas ruhák vagy villanykapcsolók esetén látható szikráknak - folytatta dr. Horváth András. Azonban az, amit villámnak látunk, csak egy része a természeti jelenségnek. Maga a villám sok tízezer amper áramerősségű, csak pár centiméter átmérőjű, de a környezetében tíz-, húsz-, ötvenméteres körzetben is jelentős feszültségváltozások kísérik a jelenséget. Amikor arról számolnak be emberek, hogy villám csapott beléjük, általában ezt érzik meg. Szokás ezt a jelenséget a villám szelének hívni.” Ha valakit a fővillám talál el, az nagyon veszélyes, hiszen hirtelen komoly hő termelődik, égési sérülések keletkeznek, melyek igen nagy valószínűséggel halálosak. Bár a villám „szele”, azaz közvetett hatása nem ennyire veszélyes, nagy zavart okoz a szervezetben, mert az idegrendszerünkön terjedő elektromos jeleket teljesen összezavarja. Ez szív- vagy légzésleálláshoz, idegrendszeri problémákhoz vezet. A fizikus szerint a villám energiáját sokan szerették volna már hasznosítani, de ezt a jelenség szeszélyessége miatt nem sikerül üzemszerűen megoldani. Pont ez a villámtermészet teszi nehézzé a védekezést is ellene. „Tökéletes védelmet a villámcsapás ellen csakis sűrű dróthálóval beburkolt térrést jelenthet. Ez a Faraday-kalitka. Aki bent van, az nem sérül. Ilyen speciális Faraday-kalitkának tekinthető például az autó. A házakra szerelt villámhárítók a magasságuk mintegy harmadát jelentő kör számára nyújthatnak biztonságot. De a villám néha fittyet hány ezekre a hárítókra. Volt már, hogy egy nagyon magas villámhárítótól pár méterre a földbe csapott be.” Arról azonban természetesen nem beszél le a fizikus, hogy villámhárítót használjunk. „A magasra elhelyezett fémrúd, amely a földbe vezeti egy megfelelő kábelen keresztül a töltést, jelentősen növeli a biztonságot. Ez akár egy egyszerű cső és földelés is lehet. Érdemes mindig az ár, az esztétika és a védelem nagysága között mérlegelni. Ám arról soha ne feledkezzünk meg, a villám cikázása a fizika jelenlegi tudása alapján kiszámíthatatlan.” Több a villám? „A rendkívül erős, száz kilométer/óránál erősebb széllel és intenzív csapadékhullással járó zivatarok száma emelkedő tendenciát mutat az évezred eleje óta” - hangsúlyozta dr. Lakatos Mónika. Az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa lapunk kérdésére elmondta, hogy 2009-2010-ben volt olyan hely az országban, ahol nyolc ilyen jelenség is előfordult egyetlen esztendőben, az évtized elején még az évi négy-öt alkalom számított a maximumnak. A villámokról nincs ilyen adatsor, de valószínű, hogy ezek száma is növekedett. A szakember a változás okaként a globális felmelegedést nevezte meg: egyrészt a melegebb légkör több nedvességet tud magába fogadni, másrészt a légkörzés módosulása következtében a ciklonpályák gyakrabban találják el a Kárpát-medencét. Villámhárító rendszer 200 ezer forintért GYŐR-MOSON-SOPRON. A villámvédelmi rendszerek felülvizsgálatával, telepítésével foglalkozó vállalkozás vezetője, Simon Károly megkeresésünkre elöljáróban elmondta, a villámhárító azért fontos, mert a villámházon keresztüli földelődését kiküszöböli. A törvény a 13,6 méter feletti padlószintű középmagas, valamint a magas épületekre írja elő kötelezően a villámhárító meglétét. Ezzel még nem úszta meg az ember a villámcsapás okozta kárt, hiszen van, amelyik a házba csap, s vannak a villám okozta másodlagos károk, amikor esetleg elektromos hálózatba csap bele egy villanyoszlopon keresztül, s a több utcával arrébb lévő épületekben tönkremegy a tévé, a hűtő. Éne vannak villámvédelmi megoldások, amelyek nem villámhárítók, hanem a vezetékbe épített túlfeszültség elleni védelmek - magyarázta Simon Károly. A törvény a 13,6 méter feletti padlószintű középmagas, valamint a magas épületekre írja elő kötelezően a villámhárító meglétét. Családi ház nincs ilyen magas, de arra nem is kötelező. - Arra is ajánlható villámhárító szerelése, főleg, ha annak összefüggő vasszerkezet van a tetőterében. A galériás épületeknél nagyobb statikai teherbírású fémgerendákat építenek be, amelyek fémkeretet alkotnak. Ezeknél célszerű a villámvédelem. Az ereszcsatorna nem számít fémkeretnek, mert a viharokkal járó eső miatt a csatorna természetes levezető nedves eszköznek számít. A szűzföld, a ház körüli összefüggő vizes zöldterület sokkal jobb becsapódási pontot kínál a villámnak, mint a háztető vagy egy tető, amelyen kiépített védelmi rendszer van. Egy villámhárító rendszer családi házra 150-200 ezer forint közötti költséggel jár. - Mindenkinek a pénztárcájától függ, szereltet-e villámhárítót a családi házára. De ha igen, azt meg kell terveztetni, építtetni, mert a kontármunka kárt okoz. A villámvédelem akkor véd, ha szakszerűen megtervezték - hangsúlyozta Simon Károly. A szűzföld, a ház körüli összefüggő vizes zöldterület sokkal jobb becsapódási pontot kínál a villámnak, mint a háztető. A SZAKEMBEREK TÖBBEK KÖZÖTT TUDJÁK AZT IS, HOGY HÁNY EMBER LEHET VESZÉLYBEN 105, a segélyhívások egy helyre futnak be GYŐR-MOSON-SOPRON FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL. Az országban több mint 180 helyett a jövőben 20 helyen fogadják a 105-ös vonalon befutó segélyhívásokat, és a tűzoltók riasztására egy műveletirányítási rendszer is szolgálatba állt. A megyei katasztrófavédelmi igazgatóságon is létrejött a főügyeleti osztály, amelyhez a főügyelet, a műveletirányítási ügyelet, a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat és a katasztrófavédelmi műveleti labor tartozik. Az igazgatóság szóvivője, Dobos Krisztia elmondta, megyénk működési területe mintegy 4089 négyzetkilométer. Az új rendszer alapvető feladata az erről a területről érkező segélyhívások fogadása, értékelése és a tűzoltói események felszámolásához szükséges erők, eszközök helyszínre riasztása. A műveletirányító központ további feladatai közé tartozik a megye működési területén egyenlő arányban elosztani a vonultatható erőket, eszközöket, emellett koordinálni a tűzoltásból és műszaki mentésből adódó feladatokat. Szerveznie és irányítania kell a megye területén lévő hivatásos tűzoltó-parancsnokságok hírforgalmát. A központ az igazgatóságon működik, a segélyhívások oda futnak be a megyéből - mondta Dobos Krisztina. A szóvivő hangsúlyozta, a központban dolgozók munkája 24 órás folyamatos figyelmet, összpontosítást igényel, hiszen minden esemény a jelzéssel, annak fogadásával kezdődik. Tevékenységüket a Pajzs program segíti, melynek rendeltetése a jelzések kiadása és a szerek meghatározása. Ezen túl a DÖMI döntéstámogató rendszert is bevezették, azon keresztül a műveletirányítók folyamatosan látják a megyében, szükség szerint az országban működő tűzoltóságok szerállapotát, a szerek riaszthatóságát, tartózkodási helyét, műszaki állapotát, azaz a bevethetőségüket. A szermozgások műholdas GPS-rendszeren keresztül követhetők nyomon. Térinformatikai támogatással digitális térképen megjeleníthető a tűzcsaphálózat, a szükséges társszervek, az együttműködők elérhetősége, a lakosságvédelmi intézkedésekhez szükséges adatok. Többek között, hogy azon a helyen, ahol beavatkozás szükséges, hányan laknak, mennyi az idős ember vagy a gyermek, vannak-e mozgássérültek. A digitális térkép feltöltése folyamatos. A tervek szerint a veszélyes üzemek, kritikus infrastruktúrához kapcsolódó létesítmények, valamint a tűzoltási és műszaki mentési tervekkel rendelkező létesítmények is megjeleníthetők lesznek - tudtuk meg Dobos Viktóriától. ff A központban dolgozók munkája 24 órás folyamatos figyelmet, összpontosítást igényel, hiszen minden esemény a jelzéssel, annak fogadásával kezdődik. KÖRKÉP 3 Röghöz kötötten ÁLLÁSPONT BÓDVAI ILDIKÓ SZERKESZTŐSÉGVEZETŐ Egy tanácsadó cég legfrissebb felmérése szerint a kezdő diplomás munkavállalók bére bruttó 240 és 260 ezer forint között mozog. Előbbit az alapszakon végzettek, utóbbit a mesterképzésben részt vevők kapják. Leginkább a mérnökök és informatikusok lehetnek elégedettek a bérükkel, közülük is azok, akik Budapesten találtak állást. Ők akár háromszázezres kezdő fizetésre is számíthatnak. Ezeket a számokat nézve csettint az ember: nem is rossz! Ugyan már, mi a csudáért elégedetlenkednek a fiatalok? Csakhogy a helyzet nem ilyen rózsás. Amikor ismerősökkel vagy azok gyermekeivel beszélgetek, ők arról számolnak be, hogy nagyon nehéz egy vidéki kisvárosban diplomásként elhelyezkedni. A bérek jóval alacsonyabbak, sőt, sok fiatal haza sem tud térni, mert egyszerűen nem talál a végzettségének megfelelő munkát. . Ez esetben marad a fi kizárólag akkor lenne értelme a röghöz kötésnek, ha lennének új munkahelyek és használnánk az itthon tartott szürkeállományt, főváros vagy irány Ausztria. Legalábbis eddig. Szeptembertől ugyanis az állami ösztöndíjas vagy részösztöndíjas képzésekre felvett fiataloknak alá kell írniuk az úgynevezett hallgatói szerződést. Ez arról szól, hogy az ösztöndíjért cserébe a végzés után meghatározott ideig kötelező Magyarországon dolgozniuk. Az alapszabály értelmében hat, tíz vagy tizenkét évig, azaz kétszer annyi ideig, mint a felhasznált állami félévek száma. Ez persze több kérdést is felvet. Leginkább például azt, hogy biztosít-e munkát az itthon tartott fiataloknak az állam. A törvény szerint törekednie kell erre, konkrétumokat azonban nem fogalmaz meg. Vagyis állásból nem lesz több. Pedig kizárólag akkor lenne értelme a röghöz kötésnek, ha lennének új munkahelyek és használnánk az itthon tartott szürkeállományt. Azt is hozzáteszem: értelmes munkára, és úgy, hogy ne csak Budapesten boldogulhasson egy arra érdemes, jó képességű fiatal. Másként az egész oktatási reform nem más, mint gúzsbakötés, amivel csak azt érjük el, hogy nem diplomával a zsebükben indulnak világgá a gyermekeink, hanem rögtön az érettségi után. Európa számos országában ugyanis valóban ingyenes a felsőoktatás. Egyszerűbb az igénylés MAGYARORSZÁG. Módosította a baromfiágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló rendeletet a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM): a pályázatoknál csökken az ügyintézési idő és a benyújtandó igazolások száma - közölte a szaktárca kedden. Újdonság, hogy mostantól a kérelmeket baromfifajtánként és nem állományonként kell benyújtani, így a dokumentumok száma kevesebb lesz. További módosítás, hogy a kérelmezőknek csak az első támogatásigénylés benyújtásakor - tehát évente csak egyszer - kell állatorvosi igazolást beszerezniük. Az állatjóléti támogatás a baromfiágazat legjelentősebb nemzeti forrása, melyet a termelő akkor igényelhet, ha az állatjóléti előírásokon felüli kötelezettségeket vállal. A Dunában találták holtan Gönyűn, a Nagy-Duna és a Mosoni-Duna összefolyásánál találtak rá annak a 62 éves győri férfinek a holttestére, aki pénteken ment el otthonából, s a felesége tegnap tett bejelentést eltűnéséről. A rendőrség kérésére a holttestet a győri tűzoltók csónakkal vitték a partra, majd kiemelték a vízből. A megyei rendőr-főkapitányság szóvivője, Kálmán Gabriella tájékoztatása szerint a helyszíni szemle az idegenkezűséget kizárta. A Győri Rendőrkapitányság a haláleset körülményeit közigazgatási eljárásban vizsgálja, hatósági boncolás kezdeményezésével. Felvételünkön a tűzoltók és a rendőrök a holttest kiemelését végzik. FOTÓ: MÉSZÁROS MÁTYÁS