Kisalföld, 2013. május (68. évfolyam, 101-125. szám)
2013-05-02 / 101. szám
2013. MÁJUS 2., CSÜTÖRTÖK KISALFÖLD TAPASZTALAT - „AZ UTOLSÓ TANÍTÁSI HÉTEN AZ UTCÁN FOG ÁLLNI A SOR VÉGE” Diákmunka egész nyárra GYŐR-MOSON-SOPRON FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL. Ezt megerősítette Baradits Bulcsú, a Meló-Diák észak-dunántúli területi igazgatója is. Kérdésünkre, hogy milyen feladatot kaphatnak a fiatalok, Kurdi Ferenc így válaszolt: „bármit”. A diákmunkák a szórólaposztástól a gyártásori, összeszerelési munkán, csomagoláson, szállodai kisegítésen, idegenvezetésen, árufeltöltésen, gyümölcsszedésen és földlapátoláson át a pénztárosig terjednek, de keresnek rátermett fiatalt webfejlesztéshez és ügyfélszolgálati teendők ellátásához is. Előnyt jelent a nyelvtudás, a számítógépes ismeret és minden speciális készség, tudás. Arra is van lehetőség, hogy a magyar tengernél töltsék a tanulók a nyarat, a Meló-Diák győri kirendeltségén lehet Balaton-parti munkákra is jelentkezni, amelyhez a szállás is biztosított. A Pannon-Work 2500, a Meló-Diák mintegy 2000 fiatalnak tud munkát adni a nyáron. Ez szép szám, de ennél jóval több álláshelyet is be tudnának diákokkal tölteni. Íme néhány esélynövelő jó tanács a munkához jutáshoz. „A fizetést a legtöbben felsőfokú tanulmányokra, laptopra, mobitelefonra, szórakozásra és nyaralásra költik. Ez utóbbi cél az, amiért a legtöbb diák júniusban és júliusban szeretne dolgozni - augusztusban már szeretnék elkölteni a megkeresett pénzt. Emiatt a nyár utolsó hónapjában kevesebb a jelentkező, így több a munkalehetőség. Annak, aki mindenképp dolgozni szeretne, érdemes ezt a hónapot (is) vállalnia” - beszélt tapasztalatairól Kurdi Ferenc. Ezenkívül előnyt jelent a nyelvtudás, a számítógépes ismeret és minden speciális készség, tudás. És hogy mennyi az a pénz, amit augusztusban sokan már elköltenének? A tavalyi bruttó 535 forintos minimum órabér 564 forintra nőtt, így 82 ezer forint körüli fizetést (ez a nettó összeg) vihetnek haza azok a diákok, akik napi nyolc órát dolgoznak. Dávid Imre egyetemistaként egész évben dolgozik, ez nagy előny azokkal szemben, akik csak nyári munkára jelentkeznek a diákszövetkezeteknél. fotó: H. baranyai Edina A regisztrációhoz szükség van személyes iratokra, diákigazolványra, igazolásra a tanulói vagy hallgatói jogviszonyról és bankszámlaszámra. A 18 éven aluli diákok mindenképp vigyék magukkal valamelyik szülőjüket vagy törvényes képviselőjüket, az új jogszabályok szerint ugyanis már nem elég hozzájárulásként az aláírásuk, jelen is kell tenniük. ELVESZETT LEHETŐSÉG ,A SZÉLRE LÖKTEK BENNÜNKET, MINT NAGYAPÁINKAT, AMIKOR ELVETTÉK A TERMÉNYT” Keserűek a trafikospanaszok GYŐR-MOSON-SOPRON FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL. - Válaszokat akarok, hogy miért azok nyertek a trafikpályázaton, akiknek se üzletük, se tapasztalatuk? Miért? - tette fel kérdéseit Kovács Nándor. De kérdései vannak a soproni Varga Ottónak is, aki szintén nem nyert, bár évek óta a jereváni trafikból él. - Miért kellett úgy kiírni a pályázatot, hogy nem voltak szakmai feltételek? Mivel úgyis kevesebb elárusítóhely kap engedélyt, azokba miért nem a tapasztalt kereskedőket ültetik? Miért nem nyilvánosak a pályázatok, miért nincs helye jogorvoslatnak? Azt sem tudjuk, hogy kik bírálták el a pályázatokat. Sopronban harmincegy nemzeti dohánybolt lesz huszonegy nyertes helyi, közülük tizenegy eddig is foglalkozott dohánytermékekkel, ötnek legalább a családjában van kereskedő, öt viszont ismeretlen ezen a területen. Mi nyolc éve nyitottuk az első trafikot, amikor elolvastuk a pályázatot, örömmel állapítottuk meg, hogy azt szinte ránk írták. Minden feltételnek megfeleltünk. Sejtettem ugyan, hogy nem lesz sima ügy, de hogy idáig fajulnak a dolgok, azt nem - mondja a soproni vállalkozó, Bősze Gyula. - Igen, járt itt egy ismeretlen még az eredményhirdetés előtt. Azt mondta, a bevétel feléért nyerhetek. Elzavartam. Talán hiba volt...? Elkeseredett a Kapuváron 17 éve dohányszaküzletet üzemeltető kereskedő, Horváth Gábor is. - Ez volt az első és egyetlen munkahelyem. Sajnos pályázatommal nem nyertem jogot arra, hogy tovább üzemeltessem azt, amit egész életemben csináltam. Férfi létemre elsírom magam... Én mennyivel vagyok kevesebb, mint a többiek, akik tapasztalat és hozzáértés nélkül nyertesekké váltak? Nem az bánt, hogy ők igen, hanem az, hogy én nem. Hol van az eredeti célként meghirdetett családi vállalkozás, ha néhány család kezében összpontosul több dohánybolt? Életem munkáját húzták ki alólam. Nagyapám jutott eszembe, amikor azt mesélte, hogy jöttek és el-Új titkárnő után kell néznie Mosonmagyaróvár polgármesterének, miután eddigi közvetlen munkatársa sikeresen pályázott dohány-kiskereskedelmi koncesszióért. A polgármesteri titkárnő azt állítja: nyártól trafikot nyit a városban. Szalai Gabriella érdeklődésünkre elmondta: jó lehetőségnek gondolta a vállalkozást, ezért adta be pályázatát. Régóta gondolkodott már azon, hogy a hajtották a marháinkat, elvették a gabonánkat, így érzem magam én is, elvették a lehetőséget, hogy dolgozhassak. Két alkalmazottamtól fájó szívvel búcsúzom: nyolc és tizenhárom éve nyolcórás munkaviszonyban dolgoztak itt. Most az utcára kerülnek... - sorolja a vesztes pályázat következményeit Horváth Gábor. Kapuváron hat helyre adtak engedélyt, egyik nyertes sem a lábasaját lábára állna, nem alkalmazottként, hanem saját üzleti vállalkozásában találja meg számításait. Pályázatírót fogadott, aki elkészítette az anyagot. Szalai Gabriella állítja: mivel nem volt biztos a sikerben, munkahelyén is titokban tartotta, még a polgármesternek sem jelezte szándékát. A pályázati eredmények nyilvánosságra hozatalát követően jelentette csak be a városházán, hogy a jövőben dohányközi városban él... Rengeteg pletyka kering a nemzeti dohányboltok körül. Kapcsolat és pénz is kellett a nyeréshez - mondják fonásaink. Anól is hallani, hogy a veszteseket a napokban keresik fel olyanok, akiknek került a birtokába koncesszió. Keresik a megegyezést... (Nyertesek listája: http://nemzetidohany.hu/ eredmenyhirdetes/a-b/.) kereskedelemmel kíván foglalkozni, így feladja eddigi munkahelyét. Mint mondta: nagyon örül a lehetőségnek. Meglepetésként érte, hogy munkatársa pályázott és elnyerte a koncessziót - állítja Nagy István. A polgármester elmondta: eröt az eredmény nyilvánosságra kerülését követő napon tájékoztatta titkárnője, sőt, elnézést is kért, hogy nem szólt előre. A pályázatok elbírálásával kapcsolatban Nagy István hangoztatta: tudatosan távoltartotta magát ettől az ügytől, mivel nem képviselői feladat ennek eldöntése. A polgármesteri titkárnő is dohányboltra vált Viharokat kavar, hogy ki teszi rá a kezét a dohányra. Csak a nemzeti dohányboltokban lehet július 1 jétől cigarettát és dohányárut árusítani. Egy hete hirdették ki a koncessziót elnyerők nevét: a 15 ezer pályázóból 5415-en kaptak engedélyt húsz évre. Két nappal később Lázár János államtitkár törvénymódosítást nyújtott be a parlamentben, amelyben a dohánytermékek jelenlegi három-négy százalékos kereskedelmi árrését tíz százalékra emelné. A nyerteseknek így lesz igazán jó üzlet a dohány. - ; X* n l- I v . Körmagyar ÁLLÁSPONT BÓDVAI ILDIKÓ SZERKESZTŐSÉGVEZETŐ Hónapokkal ezelőtt azzal a felvezetéssel kezdődött a cigarettaügy, hogy meg kell védeni a magyar emberek egészségét, különösen a fiatalokét, mert túl sok a dohányos. Ma már „trafikmutyiról”, „zsíros dohánybizniszről” szólnak a hírek. Tipikus magyar történet: van egy jó, európai gondolat, a kivitelezés azonban balkánira sikerül. Előbb az éttermek, kocsmák belső helyiségeiben tiltották meg a dohányzást. A vendéglősök tiltakoztak, hogy elpártolnak majd a kuncsaftok, mert hol terem az a dohányos, aki csak úgy legurít egy korsó sört, aztán ki- . . . meey - legalább öt mé-99 így jutottunk el a tudatos egészségmegőrzéstől a „trafikmutyiig”, az európai gondolattól a magyar „rögvalóságig”, térre a szórakozóhely bejáratától, hogy elszívjon egy cigit? Hát akadtak bőven, ezért elcsendesedtek a zúgolódók. Azóta valószínű, hogy kevesebben, kevesebbszer gyújtanak rá, mert az utcán füstölni mégiscsak macerásabb, mint a kávézóban üldögélve egy jófajta fekete vagy egy korsó sör mellett. A következő lépés, hogy nehezítsük meg a cigarettafélék beszerzését! Ne lehessen megvenni a közértben, a hipermarketben a kenyérrel, felvágottal együtt. Legyen külön tortúra trafikot keresni, így előbb-utóbb jobb belátásra térnek a dohányosok. Ja, és az árát is emeljük még magasabbra! Sommásan valahogy így áll össze az ideológia. Kicsit döcögős, kicsit magyaros, de legalább van, és eddig védhető a történet. Aztán jött a nagy gondolat: a nemzeti trafik. Ennek a lényege, hogy csak azok árulhatnak cigarettát, akik elnyerik a koncessziós jogot. Kiírták a pályázatot, először mindöszsze három százalék körüli árréssel, sok-sok megkötéssel. Aztán megkondultak a vészharangok: ki fog így cigarettát árulni? Mi lesz a nem kevés dohányossal, főként a kistelepülésen élőkkel? Mégiscsak el kell látni őket, különben virágzik majd a feketekereskedelem, ami az állam hasznát is elviszi. Ekkor „megkönyörültek” a törvényalkotók és kezdtek lazítani a trafiktörvényen. A cigi mellett már lottót, üdítőt és ki tudja még, mi mindent árulhatnak a nemzeti dohányboltok. Egyik pillanatról a másikra olyan jó biznisz lett a trafik, hogy két kezemen sem tudom megszámolni, hány kormánypárti politikus közeli ismerősének vagy távoli rokonának lett koncessziója. Többen négy-öt üzlet nyitási jogát is elnyerték. Hogy nincs trafikos tapasztalatuk? Sebaj. Majd alkalmaznak olyanokat, akik eddig is ezzel foglalkoztak. Most már futja a profitból erre és másra is, hiszen pár napja tíz százalékra emelték a kereskedelmi árrést. Kevés a hivatalos információ a pályázatok bírálatáról, annál több a szóbeszéd a helyi potentátok befolyásáról, s arról, hogy sok a Fidesz-közeli nyertes, így jutottunk el a tudatos egészségmegőrzéstől a „trafikmutyiig”, az európai gondolattól a magyar „rögvalóságig”. KÖRKÉP Gurmai: Másfél millióan mélyszegénységben GYŐR TÓTH GYULA____________________ A Magyar Szocialista Párt európai parlamenti képviselője, Gurmai Zita Győrött tegnap tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: rengeteg feladata van a következő kormánynak, elsődlegesen egy igazságos adórendszert, egy tisztességes családtámogatási rendszert hozzon létre, ami nem a leggazdagabbakat támogatja. Olyan oktatási rendszert kell létrehozni, amely a gyerekek számára jobb, biztonságos életet biztosít. A képviselő az MSZP Győr és Környéke Szervezete meghívására vett részt a győri majálison, s találkozott a szakszervezetek képviselőivel is. Mint mondta, kormányok jönnek és mennek, de rendkívül fontos, hogy együttműködés legyen a szakszervezetekkel. Gurmai Zita hangsúlyozta, az alkotmányos jogok nem függhetnek a kormány kegyétől. Ötmillió szegény él az országban, abból másfél millió él mélyszegénységben, miközben a lakosság hét százaléka gazdagságban. Mindez köszönhető a jelenlegi gazdaságpolitikának, az egyszázalékos adókulcsnak. A kétharmados kormány elképesztő támadást intézett a társadalombiztosítás, az egészségbiztosítási ellátás, a nyugdíjjogosultság és a rokkantellátás ellen. Szerintem ezt nevezhetjük modern Taigetosznak. Magyarország uniós tagállamként ezt nem engedhetné meg magának - jelentette ki Gurmai Zita. Mától tilos a parkolás GYŐR. Kicserélik a kiemelt szegélyt és a szegély menti aszfaltot a Bartók Béla út-Wesselényi u. sarkán mától a Győri Útkezelő Szervezet szakemberei. A javítást azért kell elvégezni, mert a szegély menti fa felnyomta "az "úttest szélét ésaz esővíz nem folyt el a víznyelőbe. Egy tavalyi engedély alapján az úttestbe nőtt fát a szervezet kivágatta és most sort kerít a javításra, mely idő alatt tiltott lesz a parkolás a Bartók Béla út 14-16. sz. előtt ma reggel hét órától. ’* ' * * ”