Kisalföld, 2013. május (68. évfolyam, 101-125. szám)

2013-05-07 / 105. szám

KORKÉP A SZAKTANÁR VÉLEMÉNYE SZERINT A KORÁBBI ÉVEKNÉL NEHEZEBB VOLT A MAGYAR FELADATSOR Közel 3700-an érettségiztek tegnap megyénkben magyar nyelv és irodalomból. A vizsga­­feladatokat a lapunk által meg­kérdezett szaktanár a korábbi éveknél nehezebbnek vélte a szövegértés szakmai jellegű írása, a szöveg teljes egészé­nek megértésére építő felada­tok miatt. Ma matekból bizo­nyítják érettségüket a diákok. GYŐR-MOSON-SOPRON FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL. - Első ránézésre azt gondoltam, hogy a korábbi éveknél nehezebb a vizsga, de a gyerekek nem ezt igazolták vissza. Bár a szövegér­tésre sokan panaszkodtak, annál a résznél is inkább a rendelkezés­re álló idővel volt problémájuk, mint a kérdésekkel. A szövegal­kotás feladatai között pedig min­denki találhatott testhezállót - vélekedett a középszintű magyar nyelv és irodalom érettségiről Szí­vósné Vásárhelyi Zsuzsanna, a Kazinczy Ferenc Gimnázium szaktanára, megyei szaktanács­­adó. A vizsga első részében Gósy Mária nyelvész az anyanyelv elsa­játításáról szóló tanulmányát kel­lett értelmezniük a maturálók­­nak. Erről a tanárnő így szólt: „A korábbi években ismeretterjesztő írások szerepeltek a szövegértés­ben, most pedig szakmai jellegű, szakszavakkal tűzdelt szöveghez kapcsolódtak a kérdések. A szö­veg nem volt hosszú, de alapos megértése hosszabb időt igé­nyelt.” A legtöbb diákon az aggó­dó édesanya levelére való válasz­adás „fogott ki”, ennek megoldá­sához a szöveg teljes megértésére volt szükség. „Ez jó feladat, való­ban a szövegértést méri, de ennyi idő nem minden gyereknek ele­gendő erre” - fűzte hozzá a peda­gógus. A vizsga második része hagyo­mányosan a szövegalkotás, erre az érettségizőknek három órájuk van. Idén Leszek Kolakowski len­gyel filozófus egyik művének részlete és három-négy szabadon választott epikai mű alapján el­mélkedhettek a diákok az utazás lehetséges céljairól, elemezhették Márai Sándor Az árva című elbe­szélését, vagy összehasonlíthat­ták Berzsenyi Dániel „Napóleon­hoz” és Vörösmarty Mihály „Na­póleon” költeményét. Szívósné Vásárhelyi Zsuzsanna úgy véli: az első feladatot, azaz az érvelést va­lószínű több tanuló választotta, mint korábban. „Ennek megoldá­sa nem jelenthetett problémát. A középiskolai tanulmányok során számos olyan művel találkoznak a diákok, amiben az utazás mint téma szerepel, amelyen keresztül be tudták mutatni, hogy mlyen okokból indul valaki útnak.” A novellaelemzés sem okozhatott problémát a maturálóknak a szaktanár szerint, az összehason­lító verselemzést pedig szerinte nem sokan választották. „A diá­kok megijednek, ha túl hosszú vagy ha túl rövid a mű. Idén ez utóbbi volt a helyzet, erről nem lehetett túl sokat írni” - mondta. „Nehezebb volt, mint amire számítottam” - árulta el Czakó Lajos János. A Kazinczy végzőse a szövegértéshez rendelkezésre álló időt rövidnek találta, a második résszel nem volt gondja: „Az ér­velést választottam, szerintem az jól sikerült. Úgy érzem, hogy a kitűzött célt elértem, a négyes meglesz.” A soproni egyetem Roth Gyula Gyakorló Szakközép­­iskolájának végzőse, Lukács Ale­xandra szintén érvelt: „Az utazás előnyeit részleteztem irodalmi példák, Robinson, Gulliver, Can-A szövegalkotás felada­tai között mindenki ta­lálhatott testhezállót hide és »Az ember tragédiája« alapján, azt, hogy tanulunk-e egy út során vagy csak élményeket gyűjtünk. Négy és fél oldalt ír­tam.” További vélemények: 13. oldal. Szívósné Vásárhelyi Zsuzsanna magyartanár, szaktanácsadó j 7* I tj fr»T«j r p i ; I I i i W I I I I II m JCttii] uT»Hiii Üt» • .1 ít : iIII: Z Lukács Alexandra soproni diák nem félt a magyarérettségitől. HIRDETÉS Button mutatta be a kibővülő Vodafone Red szolgáltatáscsomagot Jenson Buttonnal, a Vodafone McLaren Mercedes világbaj­ nok pilótájával a zsámbéki vezetéstechnikai központban, a Vodafone Red Show-n mu­tatkozott be a május 2-tól kibővülő szolgáltatáscsomag. Button az egyik újdonságot, a Vodafone Protected amely a mobilozókat védi meg a várat­lan helyzetektől, az autósok szemszögéből mutatta be, hasznos trükköket demonst­rálva, hogy ők is kihasználhas­sák a biztonságos vezetésben rejlő lehetőségeket. A jeges útfelületen bemutatott féke­zési és kikerülési manőverek közben megcsúszó és kifaroló autó fölött könnyűszerrel nyerte vissza az uralmat. Jenson Button felhívta a nézők figyelmét a vezetés köz­beni biztonságos mobilozásra: „Egy versenyautóban csak a pályára és az előtted haladók­ra koncentrálsz, de az úton a gyalogosok, az autósok, a közlekedési táblák és az óri­ásplakátok is elvonhatják a figyelmedet. Ne csábuljunk el egy SMS megírására vagy egy hívásra, amikor a volán mögött ülünk.”­­ A Red egy különleges szolgáltatáscsomag, amely­­lyel nem kell kompromisszu­mokat kötni. Csaknem egy éve az ország legkiterjedtebb mobilinternet-hálózatát ün­nepeltük Jenson Buttonnal közösen, most a fél éve sike­resen debütált Vodafone Red szolgáltatáscsomagunk kibő­vítését jelenthettük be együtt - mondta el Diego Massidda, a Vodafone Magyarország ve­zérigazgatója. Vodafone korlátlan belföldi beszélgetést és üzenetküldést, valamint akár 4 GB adatfor­galmat lehetővé tevő csomag­ja, a Vodafone Red tehát új szolgáltatásokkal bővül.­­ A Vodafone Cloud inter­netes tárhelyre a felhasználók feltölthetik dokumentumai­kat, videóikat, zenéiket vagy képeiket, így bárhonnan hoz­záférhetnek, ahol van vezeté­kes vagy mobilnet. - A vadonatúj Vodafone Protecttel megtalálható vagy távolról lezárható az elvesz­tett, ellopott telefon, illetve a rajta található adatok is töröl­­hetők - de véd a vírusoktól és egyéb kártevőktől is.­­ A Vodafone Contacts segítségével a felhasználók kapcsolataikról, telefonszá­maikról, e-mail címeikről biz­tonsági mentést készíthetnek, így azok az interneten elérhe­tők maradnak. 00­123266854 2013. MÁJUS 7., KEDD KISALFÖLD A parlagfű előbb támad idén GYŐR-MOSON-SOPRON D. PUSZTAI ANDREA Nemcsak behozta a lemaradást, de meg is előzte magát a fejlődés­ben a parlagfű. A növény most még csak 6-8 centis, a virágzás azonban várhatóan korábban be­indul, így a védekezést hamarabb kell elkezdeni.­­ Évről évre nagyobb földet el­lenőrzünk, több is a büntetés, de az eljárás alá vont területek szá­ma csökken. Ez azt mutatja, hogy az országos tendenciának megfe­lelően nálunk is kevesebb a par­lagfű - summázta az elmúlt há­rom év tapasztalatait a Kisalföld kérésére Pongrácz Attila megyei növény- és talajvédelmi igazgató. Míg 2010-ben 89 esetben 586 hektár területet vontak eljárás alá, ez 2011-ben 136 esetet és 430 hektárt, tavaly pedig már 204 esetet és 207 hektárt jelentett.­­ A légi felderítés a leghatékonyabb eszközünk, míg tavalyelőtt 93 ezer hektárt, 2012-ben már 200 ezer hektárt pásztáztunk végig. Hatalmas visszatartó ereje van, a gazdák saját maguk is bevallot­ták, hogy semmitől sem tartanak annyira, mint a helikoptertől. A minisztérium idén is jelentős for­rással támogatja az akciót, úgy­hogy augusztusban ismét fel­szállhatunk - ígérte az igazgató, aki az időben történő védekezés­re is felhívta a figyelmet. - A szántóföldeken már tömegesen kel a gyomnövény. Ahol a sok csapadék vagy belvíz miatt ki­pusztult a növényzet, a száradás után gyomosodás várható. A nem művelt területeken a rendszeres, alacsony tarlómagassággal elvég­zett kaszálással, a művelt terüle­teken pedig a növényvédő szeres és mechanikai gyomirtás megfe­lelő időben történő elvégzésével tehetnek a legtöbbet a gazdák a parlagfű ellen. Az intő tanács nem elhamar­kodott, a parlagfű ugyanis „gyor­sított eljárásban” fejlődik. Robbanásszerű fejlődésbe fogott a parlagfű, amely már 6-8 centis - mu­tatja Pongrácz Attila megyei növény- és talajvédelmi igazgató. FOTÓ: bertleff A SZÜLETÉS HETE - PROGRAMOKKAL, FAÜLTETÉSSEL ÜNNEPLIK A GYEREKEK ÉRKEZÉSÉT * Újszülött, Isten hozott a Földön! GYŐR-MOSON-SOPRON FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL. Nem először vesszük elő a szü­letések számával kapcsolatos statisztikai számokat, most kü­lönleges a helyzet, van konkrét apropó: ez a hét a születés he­te, amelyet Magyarországon több településen rendezvé­nyekkel, fa- és virágültetéssel ünnepelnek. Ez utóbbinál maradva: Győr-Moson-Sopron megyében is hagyomány lett több község­ben, hogy az adott évben szü­letett kisbabák tiszteletére fa­csemetét ültetnek vagy táblát állítanak. Gönyű is ilyen: a Du­na menti sétányon már hat táblán sorakoznak a kicsik ne­vei. Igaz, már nem is olyan ki­csik: Pongrácz Anna most hat­éves, jövőre iskolába megy, az ő neve is rajta van az első táb­lán. A most születendő generá­ció öt-hét évvel hosszabb életet remélhet, mint az ötven évvel ezelőtti: a statisztika ugyanis 1963-ban a születéskor várható átlagéletkort a férfiaknál 66 és fél évben, a nőknél 71-ben szabta meg. Most, 2013-ban (a 2012-es adatok alapján) vi­szont 71, illetve 78 év várható. Változott a gyermekvállalás ideje is, egyre több nő a diplo­ma megszerzése, illetve a pá­lyán eltöltött első évek után - harminc év fölött - vállal ba­bát. Nyilván ennek is köze van ahhoz, hogy az elmúlt húsz év­ben megkétszereződött Ma­gyarországon azoknak a szá­ma, akik szerint nehéz döntés három gyermeket vállalni: 1988-ban 13 százalék, 1997-ben 21 százalék, 2010-ben pedig már 25 százalék vélekedett így. Arra a kérdésre, hogy általá­nosságban hány gyermek ideá­lis egy családban, 2001-ben még csak a megkérdezettek 12 százaléka válaszolta azt, hogy „egy gyerek”, most már közel 17 százalék. ■­­ ■ cA co­M Pongrácz Anna neve is rajta van az első táblán: Gönyűn hat éve így köszöntik a faluba érkező újszülötteket. FOTÓ: H. baranyai edina A­­TÜUfti hete. Az országban 60 helyszínen készülnek programok­kal - ez részletesen megtalálható a www.szuleteshete.hu oldalon. A honlap alapján a megyében Sopronban, a GYIK Rendezvényházban lesznek előadások, foglalkozások. A Bátor Tábor gyógyító erőt ad a résztvevőknek A Bátor Tábor több, mint egy üdülési lehetőség, ez igazi él­­ményterápia. MAGYARORSZÁG ZSENÁK-KISS SZIMÓNA__________ Ahhoz, hogy egy kisgyerek meg­birkózzon egy olyan súlyos be­tegséggel, mint a leukémia vagy a hemofitia, óriási bátorságra van szüksége. A Bátor Tábor él­ményeiből kitartást, hitet merít­hetnek - fogalmazta meg a tábor lényegét és célját Molnár Attila, a Bátor Tábor Alapítvány ügyve­zető igazgatója. A Bátor Tábor Alapítvány in­gyenes táboraiban évente 850 da­ganatos és krónikusan beteg gye­rek meríthet erőt, hitet és önbizal­mat a gyógyuláshoz többek kö­zött olyan kalandos programo­kon, mint a kilenc méter magas bátorfa tetejére való kiállás, a ma­­gaskötél-pályán való kalandozás, az íjászkodás vagy a zene-, kézműves- és fotóprogramok. A táborban a gyerekek leküzdendő kihívásokkal találják szembe ma­gukat, ez azonban korántsem ku­darcot, hanem sikert, élményt je­lent számukra, kikapcsolódást a hosszú, fájdalmas kórházi kezelé­sek között. „A részvétellel - a ki­hívások elfogadásával, az új él­ményekkel - nő a gyerekek önbi­zalma, önértékelése és a gyógyu­lásba vetett hite. Megértőbbek, el­­fogadóbbak lesznek, és képessé válnak az életükben jelentkező kihívások leküzdésére. Ez a mód­szer terápiás eredménye, ezt alá­támasztják kutatásaink” - mond­ta az ügyvezető. Hozzátette: „Mindezt a gyerekek váltják való­ra, mi ehhez az önkénteseinkkel csak a feltételeket biztosítjuk.” A Bátor Tábor Alapítvány ti­zenkét éve adományokból és pá­lyázatokból fedezi a beteg gyer­mekek ingyenes táboroztatásá­nak költségeit. Aki ezt a célt se­gítené, felajánlását elküldheti az 10918001-00000015-88740016-os támogatói számlaszámra.

Next