Kisalföld, 2014. február (69. évfolyam, 27-50. szám)

2014-02-01 / 27. szám

s felett is járt az euróárfolyam. 3. oldal www.kisalfold.hu SOK BOLTOS VÁRTA A GYENGE FORINTOT jelentős szlovákiai forgalomra számí­tanak a kereskedők. Tegnap 314 ._ 2014. FEBRUÁRI SZOMBAT LXIX./27. SZÁM Ára: 145 Ft • Előfizetve: 110 Ft FÖLDBÉRLETI PÁLYÁZAT: ANDREW HUNTER NEM ÉRTI, KINEK JÓ, HA LEÉPÍTI A MÁSFÉL EZRES ÁLLATÁLLOMÁNYT „Bánom, hogy itt fektettem be” Eddig 550 hektár állami földet bukott az ikrényi Inicia Zrt., s úgy vélik, még 200-ról lemond­hatnak. Vélhetően a krumplit külföldről hozzák majd be, a másfél ezer állat egy részétől megválnak, s a kevesebb mun­ka kevesebb dolgozót feltéte­lez. A nagyszentjánosiak job­ban jártak. ÉSZAK-DUNÁNTÚL CSÉFALVAY ATTILA______________ Területeinek több mint felét az államtól bérli az ikrényi Inicia Zrt., ezt a 750 hektárt azonban tavaly megpályáztatta a föld­alap. A cégvezető a Kisalföld­ben már 2013. nyár végén úgy nyilatkozott: szerinte esélyük sem lesz a tovább­bérlésre (Kisalföld, 2013. augusztus 31.). Andrew Hunter cégvezető az eredményt a napokban olvas­hatta: azt, hogy eddig 550 hek­tárt vesztettek. Előbérleti joga ellenére a többi 200 hektár to­­vábbhasználatára sem lát esélyt (ezeknél még nem hir­dettek győztest). Folytatás a 3. oldalon. Még használhatják: Az Andrew Hunter (képünkön) vezette ikrényi cég a telephelye melletti szántókat sem bérelheti már októbertől Eddig fejlesztettek, most emiatt visszafejlődnek FOTÓ H. BARANYAI EDINA Két tűz között Ukrajna?»11. oldal A GYŐRI MEDIAWAVE-EN TÖBBSZÖR VENDÉGESKEDETT Elhunyt Jancsó Miklós BUDAPEST MUNKATÁRSUNKTÓL___________ Életének 93. évében tegnap reg­gel, hosszan tartó súlyos beteg­ség után elhunyt Jancsó Miklós magyar filmrendező. Nevéhez olyan világhírű filmek kötődnek, mint az Oldás és kö­tés, a Szegénylegények, a Csend és kiáltás, a Fényes szelek, az Égi bárány. Utolsó játékfilmjét, az Oda az igazságot a 2010-es filmszemlén mutatták be. A Mediawave-fesztivál szer­vezői 2001-ben adták át első al­kalommal a Párhuzamos Kultú­ráért Díjat - amit akkor Timaffy László, Eötvös Gábor, Tolnai Ottó és Big Lucky Carter mellett Jan­csó Miklós is átvehetett. Jancsó Miklós megmásít­hatatlan egyéniséggel szolgálta vállalását. Hartyándi Jenő fesztiváligazgató a hírre szomorúan reagált: - Míg egészsége engedte, többször eljött a győri fesztiválra, ki is tüntettük a Párhuzamos Kultúráért Díjjal. Az ő filmes tevékenységében mindenféle szempontból ott vol­tak a párhuzamok. Ugyan benne volt a profi szakmában, de min­dig sajátos utakat járt be. Részletek a 12. oldalon. 2001 Mediawave: Hartyándi Jenő fesztiváligazgató adja át a Párhuza­mos Kultúráért Életműdíjat Jancsó Miklós filmrendezőnek. MEGVADULT KUTYÁK Egy győr-ménfőcsanaki férfire házától nem messze támadtak kutyák csütörtökön este. 5. oldal Tavasszal kezdődhet az iskola építése FERTŐD MUNKATÁRSUNKTÓL Elkészültek a fertődi Por­­páczy-szakközépiskola új épü­letének tervei. Tavasszal a kivi­telezés is elkezdődhet. A Porpáczy-szakközépiskola a 2013/2014-es tanévet kény­­szerűségből három helyen kezdte meg. Az iskolában tanuló gyerme­kek szülei azért aggódnak, mert tanórától függően most egyik épü­letből a másikba szaladgálnak a diákok. A beígért új épületről vi­szont senki nem tud semmit. Ta­valy azt mondták nekik, hogy a következő tanévtől már az új épü­letben tanulhatnak. Folytatás a 7. oldalon. ZORAN DALAIBAN BENNE VAGYUNK Sztevanovity Zorán legújabb duettalbumát 12 barát énekel, 10. on. Felgyúlhat a biztonságot adó fény a 86-os főúton Lesz világítás a 86-os főút jánossomorjai csomópontjánál. Legalábbis erről döntött a képviselő-testület. Korábban több halá­los közúti baleset történt itt: a legutóbbi­ban egy 46 éves férfi lépett autó elé ta­valy novemberben, s vesztette a helyszí­nen életét. Az út mindkét oldalán gyárte­lepek vannak. Sokan dolgoznak ott, ám mivel ez külterület, így nincs gyalogát­kelőhely és nem is lehet itt kiépíteni. Ta­vaszra elkészülhet hat kandeláber: a kö­zel hatmillió forintos, sokak biztonságát szolgáló beruházás költségeit a város és az érintett cégek közösen állják Részletek a 8. oldalon. Autentik Motor-Car Kft. Győr, Mérföldkő u. 1. Tel.: (06 96) 556 270 www.mercedes.autentik.hu Mercedes-Benz Intelligent Drive. A hatodik érték. Most ingyen nyújtunk asszisztens rendszereket legtöbb modellünkhöz, emellett integrált vezetéstechnikai oktatást is biztosítunk. Részletekről érdeklődjön márkakereskedésünkben! Mercedes-Benz A legjobbat vagy semmit. E-o­sztály kombinált üzemanyag-fogyasztás: 4,0-13,1­­/100 kmh. kombinált C02-kibocsátás: 107-222 g/km.

Next