Kisalföld, 2014. május (69. évfolyam, 101-126. szám)

2014-05-16 / 113. szám

A család napilapja 2014. május 16., péntek • LXIX./113. szám • Ára: 175 Ft • Előfizetve: 110 Ft így omlott le a vasfüggöny Digitalizált gyűjtemény készül az Európa képét 25 évvel ezelőtt je­lentősen megváltoztató forradal­mi eseményekről. 7.» Bomba üzletté vált a gyógyturizmus Az orvosi turizmus elsőd­leges célpontja és ha­szonélvezője Ázsia. 12.» Kisvadföld A hét bölcsessége: A csapatmunka lénye­ge, hogy mindig van kit hibáztatni. 10-11.» Újra bajnok az Audi-ETO GYŐR. Az előző esztendőhöz hasonlóan idén is ahol elin­dult, ott minden trófeát be­gyűjtött az Audi-ETO, azaz - időrendben - a Magyar Kupát, a Bajnokok Ligáját és a bajnoki címet is meg tudta védeni a győri női kézilabdacsapat. Utóbbi aranyat azzal szerez­te meg, hogy a vasárnapi hét­gólos sikert követően tegnap az egyetemi csarnokban 3000 néző előtt 30-25-re verte a Fe­rencvárost. Kijárt az ünneplés a bajno­koknak, közülük is azoknak, akik a jövőben máshol folytat­ják pályafutásukat, illetve egy­valaki tegnap végleg lezárta pályafutását. A francia Raph Tervel nem akármilyen két év­vel a háta mögött int búcsút az aktív játéknak. Mint elmondta: azzal, hogy tavaly mindent megnyertek, már egy nagy ál­ma teljesült, de ebben a sze­zonban még ezt is felül tudta múlni a csapat. Fájó szívvel, de annál szebb emlékek­­kel távozik Győrből. Idén is mindent vittek - jogos a zöld-fehérek öröme, az Audi-ETO-nál Európa után Magyarországon sem akadt jobb csapat. FOTÓ: H. baranyai Edina Z­í­I­ftH fé­rfTil­­ mVL‘41 Sopronban 108 kilométeres széllökéseket, valamint kiadós esőket okozott az Yvette névre keresztelt vihar térségünkben tegnap. Sok helyütt károk is keletkeztek. Felvételünk a Szili Szent István Általános Iskola előkert­­jében készült, ahol az egyik fenyőt a szél derékba törte és rádöntötte az épületre. A fát a csornai tűzoltók tá­volították el. FOTÓ: CS. KOVÁCS ATTILA *. „ -­ www.kisalfold.hu . 300 millióval többől, de később épül meg Hónapokkal később készül el és a korábbi tervekhez képest jó negyedével többe kerül a városi sportcsarnok kivitelezése. MOSONMAGYARÓVÁR MÉHES ÁKOS Októberre már biztosan nem lesz sportcsarnoka Mosonma­gyaróvárnak. A létesítésre ko­rábban több kezdeményezés is indult, ám ezek sorra elbuktak. A létesítmény helyszínére is több elképzelés volt, míg végül tavaly a Városi Ifjúsági Sportte­lep, azaz a Kossuth-gimnázium sportpályája és a tornaterme közti terület mellett tették le voksukat az elöljárók. Az új sportcsarnok építése az eredeti tervek szerint mintegy egymilli­­árdba került volna. Ehhez 240 milliós kormányzati támogatást kapott a város. A többit társasá­gi adóból gyűjtheti össze. „A végleges tervek nyomán beérkezett költségbecslések alap­ján a csarnok építése és a szük­séges infrastruktúra kiépítése mintegy háromszázmillióval meghaladja az eredeti összeget” - tájékoztatott a Kisalföld ér­deklődésére Nagy Ist­­­­ván polgármester. MA 12 HOLNAP 15 Megyei körkép: Borult időre számíthatunk esővel, zápo­rokkal. A kezdet­ben viharos szél jelentősen mérsé­ kklik. 20.» Südi Iringó-interjú: A gyönyörű versenytáncos, aki Heilig Gábort táncoltatja szombat esténként, a kezdetek óta tagja a Szombat esti láz csapatának. Az ötödik­­ évad szerinte igazi társasjáték. Fáy Miklós: Joshi, a jól nevelt A Heti TV Magazin tartalmából. Acélos cég lendíti fel a kikötőt GÖNYŰ, BUDAPEST CSÉFALVAY ATTILA Szignó került a szerződésre: sokévnyi várakozás után né­met acélipari cég költözik a gönyűi kikötőbe, öt újabb part­fal épül, a sínek is végre a par­tig érnek majd, így az uniós tá­mogatást sem kell visszafizet­ni, így lehetne összefoglalni röviden a több tízmilliárdos fejlesztés jelentőségét. Kara Ákos országgyűlési képviselő, miniszteri biztos hangsúlyozta: már az építkezés is munkahelyeket teremt, s a vállalt célt határidőre teljesíteni kell. A beruházást az érintett önkormányzatok is tá­­­­mogatják. Jen Győr-Gönyű­ölie Harbour Kara Ákos miniszteri biztos Győr, Baross u. 11. NAPI VALUTA-KÖZÉPÁRFOLYAMOK EURÓ SVÁJCI FRANK ANGOL FONT 303 Ft 4-­248 Ft - 371 Ft P­átio' Imbisz Májusi Csúcs tavaszi ajánlat a Patio Imbiszben! 11-18 óra között. . Csirkemell Ft/ adag zöldsalátával További ajánlataink az étteremben: Borjú bécsi, sült burg. 1090 Ft Daragaluska leves, Rétes Ropogós fél kacsa Lúd leves, Rétes Hagymás rostélyos Finommetélt leves, Rétes Libamájjal töltött s. borda 1890 Ft Leves, Rétes Lazac steak gombamártással 1990 Ft Húsleves, Rétes Cordon Bleu, hasáb burg. 1890 Ft Leves, Rétes 1890 Ft 1990 Ft 999 Ft/adag Óriás sertés csülök Lúd leves, Rétes 1890 ( Harcsapaprikás túróscsuszával Ige)^ Leves, FLetes Tengeri hal, majonézes burg. Leves, Rétes Fél kacsa 1 990 Ft S az Imbiszben. További választékaink az étlapon! Segíthetünk? +36-30/997-1467 A győri szerkesztőség mobiltelefonján ma Tóth Gyula hívható, látott? tudosito@kisalfold.hu. Hirdetést kíván feladni? 96/504-422 (hétköznap) ÜZEMANYAGÁRAK 414 Ft 406 Ft

Next