Kisalföld, 2014. június (69. évfolyam, 127-150. szám)

2014-06-02 / 127. szám

A család npplapick 2014. június 2., hétfő • LXIX./127. szám • Ára: 145 Ft • Előfizetve: 110 Ft www.kisalfold.hu Az epernek ez nem arany Legfeljebb két hete van hátra az epernek. Az aranyat érő májusi eső­nek több mint a dupláját kapta. 5.» Emlékadományok Tárgyak, fotók és történetek gazda­gították a rendszerváltás évének di­gitális gyűjteményét Sopronban. 7.» Sikerek és kudarcok Dr. Csernus Imre őszintén vállalja, hogy csupán pár éve érett férfivár­it.» A HÉTVÉGÉK MOSTANTÓL A TÖBBEZRES RENDEZVÉNYEKÉ, SAJNOS KETTŐ ELMARAD Foghíjas fesztiválszezon ÉSZAK-DUNÁNTÚL. A hétvége Győr-Moson-Sopronban a bo­roké volt, Komárom-Eszter­­gomban a történelmi játékoké. Beindult a fesztiválszezon, de kezdjük egy rossz hírrel: két népszerű rendezvény elmarad az idén. Az egyik a Dunaszegre tervezett Szigetközi Music Fesztivál, amit július első felé­ben tartottak volna. Hajtó Pé­ter főszervező egyelőre nem szeretett volna az okokról rész­leteket közölni, de annyit hoz­zátett: a hatóságokkal most új helyszín kijelölésén fognak tárgyalni és remélhetőleg még idén nyáron találnak megol­dást. Természetesen­­ beszámolunk róla. Beindult a szezon: Sopronban a borfesztivállal, Tatán a Patara történelmi játékokkal kezdődött a nyár. FOTÓK: G. M., T. GY. KOSÁRLABDA - BRONZÉRMET SZERZETT A SOPRON FÉRFICSAPATA Ezüstnyár Győrött GYŐR/KAPOSVÁR MUNKATÁRSUNKTÓL A Győri ETO FC csapata a baj­nok Debrecennel azonos pont­számmal, de rosszabb gólkü­lönbsége miatt ezüstérmesként végzett a labdarúgó OTP Bank Ligában. A zöld-fehérek az utolsó fordulóban összeállítás­ban is 5-0-ra győzték le a már kiesett Mezőkövesdet. A Soproni KC férfi­ kosárlab­dacsapata tegnap győzött Ka­posváron és ezzel megszerezte a bronzérmet a bajnokságban. A kékek remek idényt zártak, hiszen előzőleg a Magyar Ku­pában ezüstérmet 16-19.­ A Győri ETO játékosai és edzői boldogan ünnepelték az ezüstérem megszerzését. FOTÓ: MÉSZÁROS mátyás NAPI VALUTA-KÖZÉPÁRFOLYAMOK EURÓ SVÁJCI FRANK ANGOL FONT 303 Ft­P 248 Ft­­P 372 Ft . Nálunk nincs plázastop Az Észak-Dunántúlon mindösz­­sze egy kérelmet utasított el a plázastopbizottság. Ennek elle­nére azok többsége sem épít­kezik, akik megkapták a fel­mentést. ÉSZAK-DUNÁNTÚL HANCZ GÁBOR Az Országgyűlés 2011-ben fo­gadta el azt a törvényt, amely­nek értelmében 2012 elejétől 2014 végéig moratórium van minden 300 négyzetméteres­nél nagyobb kiskereskedelmi beruházásra. A jogszabály szerint ezalól egy tárcaközi bizottság javasla­tára a kereskedelemért felelős (vagyis a nemzetgazdasági) miniszter adhat felmentést. A bírálati szempontok kö­zött a környezetvédelem és a vidékfejlesztés szerepel. Azo­kat a beruházásokat, amelyek­re már korábban szereztek en­gedélyt, be lehet(ett) fe­­­­jezni. igy: AZ ÖTÖSLOTTÓ NYERŐSZÁMAI 22. HÉT, 2014. MÁJUS 31. A HATOSLOTTÓ NYERŐSZÁMAI 22. HÉT, 2014. JÚNIUS 1. 0­00000 HA HOLNAP 22 22 Felhő és napsütés: — Megszűnik a hi­deg levegő után­­i­z pótlása, a felhő- s­zel sem lesz összefüggő. A hőmérséklet néhány fokkal az átlag alatt marad. 20.» Bennégett a férfi az autóban A Kisalföld úgy tudja: negyven­éves férfi az áldozata annak a szörnyű tűzesetnek, ami szom­batra virradó éjszaka történt a győri Metro Áruház közelében. GYŐR LACZÓ BALÁZS A kiérkezett tűzoltók egy tűzgolyót láttak a győri Metró­hoz bekötő vezető Mérföldkő úton, az égő autót egy döbbent járókelő le is fényképezte szombat éjjel egy óra előtt. A lángok eloltása után sajnos ki­derült: a kocsiban ember is volt, meghalt a szörnyű tűzben. A Kisalföld megtudta: egy negyvenéves férfi a tragédia ál­dozata, aki egyes nem hivata­los információk szerint festé­ket szállított. Ami biztos és hi­vatalosan is megerősítették, hogy a tűz az utastérből, a ko­csi hátsó részéből indult el, közlekedési balesetnek vagy idegenkezűségnek­­ nincs nyoma. Én már mindenhez 100%-os elégedettségi garancia Multifokális szemüvegre júniusban* Országos kampány Multifokális szemüveg kampány 2014 ro■ oo oo vo o\ — • m __• 'UJ • o\ Si z ° UJ ^ CC o r­­in i/to Ja. \ \ a

Next