Kisalföld, 2014. június (69. évfolyam, 127-150. szám)
2014-06-02 / 127. szám
. .diastoptörvény 2014 végéig él a moratórium minden 300 négyzetméteresnél nagyobb kiskereskedelmi beruházásra. TÍZBŐL KILENCSZER MEGADTA A FELMENTÉST A MINISZTER ÉSZAK-DUNÁNTÚLON A győri önkormányzat és a Győr-Szol a Dunakapu tér 6. szám alatt épülő létesítményre kapott felmentést a plázastop alól. Az épületben üzletek is lesznek. FOTÓ: MÉSZÁROS MÁTYÁS Nálunk nincs plázastop ÉSZAK-DUNÁNTÚL FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL. A Kisalföld kérdésére a szaktárca azt a tájékoztatást adta, hogy eddig összesen 117 felmentést adott Matolcsy György, illetve Varga Mihály miniszter az országban. Az elutasított kérelmek száma ennél kevesebb, 78. Ennek oka feltehetően nem az, hogy engedékenyebbnek bizonyult a bizottság, hanem hogy egyes láncoknak olyan sokszor mutatott pirosat a plázastoplámpa, hogy inkább már nem próbálkoznak. A Lidl Magyarország Rt.-nek például mind a 28 beadványát elutasították tavalyelőtt, s a cég azóta nem adott be újabb kérelmet. A Tesco kétszer, a Metro egyszer bukott el még 2012-ben, míg az S+R Projekt Fejlesztési Kft. tavalyelőtt és tavaly húzott volna fel öt Penny Marketet, de nem engedték neki. Ugyanakkor az Észak-Dunántúlon mintha nem is élne a korlátozás, egy kivétellel minden próbálkozó megkapta a felmentést. Győr-Moson-Sopronban a legérdekesebb a City Point Development Kft. esete, amely 45 ezer négyzetméteres üzleti és kereskedelmi központot építene a győri vidéki buszpályaudvar Az Észak-Dunántúlon mintha nem is élne a korlátozás, egy kivétellel minden próbálkozó megkapta a fel mentést fölé. Ez ennek ellenére azóta sem valósult meg, hasonlóan több olyan létesítményhez, amelyre a miniszter amúgy rábólintott. Így járt Mosonmagyaróváron a Stinner Bádogos Kft., Csornán a Kheopsz Építészeti Kft. (a cég vásárcsarnokot épített volna, de nem vállalta az önkormányzat által előírt közlekedési fejlesztést), valamint Győrben a Matusz-Vad Kft. A megyeszékhelyen a Metro mögött épületgépészeti áruházat működtető Ar-Therm Kft. duplájára bővíthetné üzletét, ez azonban még nem történt meg. Győrújbaráton ugyanakkor a fővárosi Curia Pannónia Kft. által épített Liszt Ferenc utcai ingatlan - benne egy delikátbolttal - átadás előtt áll. A győri önkormányzat és a Győr-Szol Zrt. szintén kért és kapott felmentést a Dunakapu tér 6. szám alatti új épületre, amelyben boltok is lennének. Ugyancsak sikerrel járt a Bakter Bau Kft. egy győri fejlesztésre, de erről nem tudtunk meg több részletet. Komárom-Esztergom megyében mindössze egy cég kért felmentést. A CBA-k építésével is foglalkozó Reha Invest Kft. egyik Vértesszőlősre vonatkozó beadványát elmeszelte, egy másik beruházását - amelynek helyszíne Vértesszőlős és Tatabánya - támogatta a miniszter. AZ AUCHAN MÉG NEM ÉPÍT A következő évek egyik legnagyobb Győr-Moson-Sopron megyei kiskereskedelmi beruházása lehetne az Auchan Magyarország Kft.-é. A lánc Győrben a 83-as főút mellett, a megszűnt Bricostore áruházzal szemben építene hipermarketet. Gál Judit, a cég kommunikációs menedzsere a Kisalföld kérdésére azt közölte: terveik között továbbra is szerepel egy győri áruház nyitása, de erre idén várhatóan nem került sor. „Ebben az évben az a célunk, hogy meglévő egységeinket erősítsük meg, illetve hogy további hat töltőállomást létesítsünk olyan áruházaink mellett, ahol még nem található benzinkút” - hangsúlyozta. Bennégett a férfi az autóban GYŐR FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL. Takács József százados, az illetékes megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: kollégái a helyszínen arról szereztek információt, hogy a karosszériát nem érte ütés, szinte bizonyos, hogy a kocsi belülről gyulladt ki, amit okozhatott vegyi anyag, festék, s valami, ami a szikrát adta. Az is látható, hogy az autó nem menet közben robbant be, vezetője megállt vele a Metro-parkoló közelében. Ruskáné Takács Anita tűzoltó hadnagy, a katasztrófavédelem szóvivője közölte: egyelőre tart a tűzvizsgálat, így annak okáról nem tud többet. A rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a haláleset körülményeit. Az égő kocsi nagyon megrázó látványt nyújtott az éjszakai sötétségben. FOTÓ: OLVASÓ-TUDÓSÍTÓ - SINDLER SZABOLCS KEVESEBB PRÓBÁLJA KI MAGYARORSZÁG. Magyarországon a 13-15 éves korosztályba tartozók körében csökkent a dohánytermékeket kipróbálók aránya és nőtt a nem dohányzóké - derül ki egy friss felmérésből. A visegrádi négyek országai közül Magyarország a második helyen áll a fiatalkori cigarettázás tekintetében és valamelyest nőtt a kézzel sodort cigarettát fogyasztók aránya, ennek oka, hogy ezek a termékek olcsóbbak a gyártott cigarettáknál. • • • • •• Hírek MAGYAR RENDŐRÖK JÁRŐRÖZNEK BUDAPEST Idén júliustól két hónapon át ismét járőröznek magyar rendőrök Horvátországban, az Adriai-tenger partján, hogy főként Zára (Zadar) térségében segítsék a magyar turistákat. Feladataikat a hatályos horvát jogszabályok szerint a horvát rendőrök irányításával látják el. ÚTIKÖNYV A BALATONRÓL MAGYARORSZÁG. Balaton - Új utak, friss élmények címmel jelenik meg útikönyv júniusban. A kötet egy sorozat első tagja, amelyet több tematikus kiadvány követ a közeljövőben. A kiadvány 12 mikrorégióra osztja, majd azokon belül településekre bontja a Balaton vidékét. A látnivalók helyett inkább az élmények, a kalandok, a rendezvények felől közelíti a régiót. egyei körkép 3 ÁLLÁSPONT KÉSZEI L. ANDRÁS SZERKESZTŐ Európa nekünk pártok napok óta mondják a magukét arról, mit üzentek a magyar választók az Európai Uniónak, de a hangulatjelentések ellenére valójában idehaza gyakorlatilag érdektelenségbe fulladt az európai parlamenti választás. Ez a 29 százalék alatti részvételi arány láttán nyugodtan kijelenthető. És érthető is valahol. Az Európai Unió különös világ, s bár benne vagyunk tíz éve, még mindig messze van. Nem csoda, hogy Európáról szólva elsőként nem az iskolában tanultak jutnak eszünkbe a görög filozófiáról, a római jogról, a zsidó-keresztény hagyományról. Hogyan is Az Európai Unió még jutnának, amikor távolról sincs közmegegyezés mindig messze van. Európához tartozásunk alapvetéseiről sem, hogy miként egyeztethető össze nemzeti elkötelezettség és európaiság, hogy van-e élet nekünk az unión kívül, s ha van, az milyen. Pártszimpátia-függő a válasz olyan meghatározó kérdésekre is, hogy közép-európaiként Nyugat vagy Kelet felé forduljunk inkább, hogy mennyiben lettünk Brüszszel alárendeltjei, vagy hogy hol húzódik a nemzeti függetlenség határa, amit átlépni klubtagként nem ildomos. Hogy mit jelent magyarnak lenni Európában, és európainak Magyarországon, fogas kérdés. Kiváltképp úgy, hogy a statisztikák szerint szegénység és nélkülözés fenyeget minden harmadik magyart. S az EP-választás érzékeny lakmuszpapírként jelzi is, miként illeszkednek a mindennapi kenyér könyörtelen gondjaihoz az európai ideák a méltóságról, a szabadságról, a társadalmi igazságosságról, s hogy megvalósulásukban mennyire hiszünk. De ez nem azt jelenti, mennyire vágyunk rá. Thomas Mann üdvözlése jut eszembe erről József Attilától: Foglalj helyet. Kezdd el a mesét szépen. / Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen / néz téged, mert örül, hogy lát ma itt / fehérek közt egy európait. Ennek örülnénk azt hiszem, ma is. Vezesse az új, innovatív Polo-t! Városi vészfékkel, tolatókamerával és további extrákkal. Milyen lehet az, amikor az autója már ön előtt észleli a váratlan forgalmi akadályt, és még fékez is ha kell? Vagy ha tolatás közben egy kijelzőn láthatja, mi van a gépkocsi mögött, és hogy a kormány állásától függően merre halad majd tovább?* Ezt most mind kipróbálhatja az új Polo-ban, melynek vezetése közben olyan asszisztensek az útitársai, akik nagy figyelemmel gondoskodnak arról, hogy minden útja ne csak különlegesen kellemes, hanem biztonságosabb is legyen. Az új Polo motorizáltságtól függő, kombinált átlagfogyasztása: 4,7-5,11/100 km, széndioxid-kibocsátása: 107-116 g/km. *A városi vészfék és a tolatókamera nem szériafelszereltség. Porsche Győr 9024 Győr, Pápai út, telefon: +36 96 515 000, fax: +36 96 414 504 ww@porschegyor.hu, www.porschegyor.hu Das Auto.