Kisalföld, 2015. november (70. évfolyam, 256-280. szám)

2015-11-02 / 256. szám

KISALFÖLD 2015.11.02., hétfő Kevesebb építőipari cég szűnt meg A harmadik negyedévben 1377 építőipari cég szűnt meg, 16 százalékkal kevesebb, mint az előző negyedévben. Az Opten szolgáltató szerint az adat a következő félévben romlani fog. Negyes körkép 3 EURÓPAI ÖSSZEHASONLÍTÁSBAN LE VAGYUNK MARADVA Ugorhat a minimálbér ÉSZAK-DUNÁNTÚL FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL. A munkaadók egyezkedési haj­landósága attól függhet, a kor­mány segíti-e adóintézkedés­sel, támogatással bérterheik mérséklését. ELTÉRŐ VÉLEMÉNYEK - A szakemberek véleménye is megoszlik a minimálbér emelé­sének hatásait illetően, egy ré­szük a pozitív, mások a negatív következményeket tartják erősebbnek - szögezte le dr. Ko­vács Norbert közgazdász, a Szé­chenyi István Egyetem adjunk­tusa. Elmondta, hogy a szakma mindenképp bérsokknak neve­zi a minimálbér-emelést, mert hirtelen és külső behatás miatt változik a bérkiáramlás. Emel­lett nemcsak a legkisebb fizeté­seket érinti, húzó hatása van a magasabb bérekre is. KEDVEZŐ HATÁSOK Akik az előnyöket tartják mérv­adónak, azt mondják, hogy a minimálbér növekedésének kö­vetkeztében nő a fogyasztás. Többet vásárolunk és ez erősíti a gazdaságot. Javul az életszín­vonal, a költségvetés bevétele emelkedik, tisztul a fekete- és a szürkegazdaság. A bérköltsége­ik emelkedése hatékonyságnö­velésre ösztönzi a cégeket. A legkisebb fizetések emelé­se mellett szól az is, hogy ha túl nehéz a megélhetés, akkor aránytalanul nagy teher hárul a szociális ellátórendszerre. A közgazdász tájékoztatása sze­rint hazánk az európai uniós minimálbérekhez képest le van maradva, euróban számolva csak Litvániában, Bulgáriában A szakember úgy véli, a lassabb, fokozatos emelés erősíthetné a kedvező hatásokat, és Romániában alacsonyabb, mint nálunk. A vásárlóerő szempontjából végzett összeha­sonlításban is hátul vagyunk. NEGATÍV HATÁSOK Akik negatív hatásokat tulajdo­nítanak a minimálbér-emelés­nek, főleg arra hivatkoznak, hogy nem lehet kitermelni ha­tékonyságnöveléssel. Hatására emelkedhetnek az árak, a fog­lalkoztatás bővítése visszaes­het, ami a végzettség nélküliek szegénységét fokozza. A 2000-es évek elején két év alatt megduplázódott a mini­málbér. A hirtelen és nagymér­tékű változást később kutatók vizsgálták és inkább a negatív hatásait találták erősebbnek. Azonban jelenleg mások a sza­bályozási és a gazdasági körül­mények. Dr. Kovács Norbert úgy véli, a lassabb, fokozatos emelés erősíthetné a kedvező hatásokat. ŐK KERESNEK KEVESET Nyugaton a minimálbér főleg a fiatal pályakezdőkre jellemző. Ná­lunk inkább a hátrányos helyzetű régiókban élők, az alulképzettek, a kis- és középvállalkozások alkalma­zottai kapják, és néhány ágazatban - például kereskedelem, vendéglá­tás, szálloda- és a könnyűipar­­ ta­pasztalható nagyobb arányban. (A minimálbér változásait táblázatban ismertettük október 17-i számunk 5. oldalán.) 11111 • • • EPH ••• ÁRTANAK A KOROS AUTÓK MAGYARORSZÁG: A magánim­portban Magyarországra érkező koros, használt autók környezet­re gyakorolt hatása sokkal nega­tívabb, mint a nemrég botrányba keveredett Euro 5-ös dízelmotor­ral futó járműveké, mivel ezek jelentős része Euro 1-es vagy Euro 2-es erőforrással üzemel - hívta fel a figyelmet a Das- Weltauto. 2015-ben októberig 90.391 használt gépkocsi érke­zett be külföldről, 28,4 százalék­kal több, mint tavaly. DRÁGA EGÉSZSÉGÜNK MAGYARORSZÁG. A magyar kö­zéposztály 59 százaléka magán­­szolgáltatóhoz fordul, ha orvosra van szüksége - közölte a Medi- Help International. A számla nél­kül fizetett szolgáltatásokkal és a paraszolvenciával együtt a ma­gyarok évente több mint 300 milliárd forintot költenek egész­ségügyi szolgáltatásokra az álla­mi mellett. Alkalmazásban állók havi munkajövedelme* (bruttó), forint ! Az energián fogják a pénzt GYŐR-MOSON-SOPRON FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL. „A folyamatosan működő szol­gáltatás miatt megéri költenünk a drágább, de jobb hatásfokú berendezésekre. Általában négy-öt év alatt megtérül egy korszerű motorvezérlés, vagy frekvenciaváltó beszerzése” - kezdte Tóth László, a Pan­non-Víz zrt. szolgálatvezetője. Az energiabeszerzés területén évek óta együttműködnek Du­nántúl legnagyobb vízszolgálta­tóival. „Közösen nagyobb fo­gyasztóként jelenünk meg a piacon, így jobb pozícióból ol­csóbban juthatunk elektromos energiához. A szennyvíztisztí­tásban nagy tételt jelent az iszapelhelyezés. Minél kevesebb az iszapunk víztartalma, térfo­gatát tekintve annál kevesebbel kell foglalkoznunk. Sokat köl­töttünk korszerű iszapvíztele­nítő gépekre, fedett iszaptáro­lókra. Ezek már rég behozták az árukat.” Két szennyvíztisztítónkban hasznosítjuk a biogázt, Győrben a telep energiafelhasználásának közel felét ebből fedezzük. A ka­puvári szennyvíztisztítónkban az épületek fűtésére használjuk a bioenergiát, de pályázati for­rásból az önkormányzattal kö­zösen további fejlesztést terve­zünk. Győrben a Gyepszél utcai központi telephelyünket és az Országút utcai központunkat termálvízzel fűtjük. A Gyepszél utcai csarnok tetején napkollek­torok működnek, meleg vizet ál­lítunk elő velük. Csorna térségé­ben - ha minden jól megy - az új napelemgyár egyik ügyfele leszünk. Több helyen építettünk ki hulladékhő-hasznosító be­rendezéseket, hőcserélőket, jel­lemzően a szennyvíztisztítók­ban. A légbefúvó berendezések hulladékhőjét fűtésre hasznosít­juk. Nagy tétel a csőanyagok, szerelési anyagok beszerzése - csak korszerű és időtálló anya­gokat használunk, de szem előtt tartjuk a költséghatékonyságot. Vannak olyan vízipari termé­kek, ahol döntően a márkát kell megfizetni és akadnak olyanok, amelyek ugyanolyanok, az egyiknek adott esetben mégis tíz perccel tovább tart a beszere­lése. Itt nyilván ezt választjuk” - közölte Tóth László. A Pannon-Víz győr sövényházi szennyvíztelepén a két lámpatest folya­matosan, napközben is ég. Apróság, de mégis ezrek spórolhatók - je­leztük a társaságnak olvasónk észrevételét. „A térfigyelő kamera felvé­teleit visszanéztük. Az említett kétágú lámpatest időnként borús időben is világított. Csak megfelelően világos, derült napos időben kap­csolt ki. A »fényérzékelő kapcsoló« rendellenes működése okozta a hi­bát. A győrsövényházi szennyvíztisztítóban nincs állandó személyze­tünk, a telep automatikusan vagy távvezérelve működik. A karbantar­tók napi ellenőrzésük során ezt a hibát még nem vették észre, bejelen­tésük alapján megtisztítottuk az érzékelőt” - reagált a szolgáltató. OLVASÓNK JELZÉSE KÖZVAGYONT SPÓROLT ÁLLÁSPONT KÉSZEI L. ANDRÁS SZERKESZTŐ Holtak között K­ivételes napja ez az évnek. Közelebb kerül egy­máshoz ilyenkor kicsit a föld és az ég. S mi, a te­metőket járók, hittel vagy hitetlenül, találkozni indulunk a halállal, elmerengve azokról, akik már nem lehetnek velünk. Holtak és élők napja egy. Összeér ilyenkor a bizonytalan je­len és minden véglegesen elmúlt idő. Egybenőve motoszkál bennünk a van, a volt és a lesz, s velük a kegyetlen bizo­nyosság, hogy az ember halálra születik. Krizantémcsokra­ink fénylő szirmaiban akaratlanul is ott cipeljük magunkkal a hervadó múlandóságot, pislákoló gyertyáink fogyatkozó viaszában az egyszer csak A sírok is mind az kihunyó élet visszavonva­életről beszélnek. SoSinkhoz me­gyünk, ott kavarog a sírok között a mi életünk is. Minden közös emlékünk, elmúlt és múlhatatlan örömünk, fájdalmunk, ragaszkodásunk, nem pótolható hiányaink, lelkiismeret-furdalásaink, kimondat­lanul maradt szavaink. Kísér bennünket halottainkhoz a fo­gyatkozni nem hagyott szeretet, és persze a félelem is saját megváltoztathatatlan sorsunk felett, mert természetünknél fogva szeretünk élni, ahogy halottaink is szerettek egyko­ron. Virágainkkal elvisszük magunkkal hozzájuk vigasztaló hitünket a lélek halhatatlanságában, s az elhagyott és újra megtalált reményt, hogy idelenn nem lehet, nem lehetett minden hiábavaló. S cserébe a halottak napi nagy elcsendesedésben a sírok is mind az életről beszélnek; mindenről, ami még bennünk is lakik. Mert ahány sír, annyi ember, annyi elmúlt gondolat, tett, vágy, szerelem, ifjúság, még ha múlt időben is. És hin­ni szeretnénk, hogy holtaink vigyáznak ránk, s hogy zarán­dok­ hűségünkkel mi is megőrizzük őket. S ha majd eljön az idő, a mi sírjainkra is tesz majd virágot valaki, s gyújt gyer­tyát értünk is az emlékezet, belelobogva a novemberi őszbe: Látjátok feleim... Több mint por és hamu... Kóstolj meg bennünket! Tartsd távol a kártevőket! RIDOEX PLUS ELEKTROMOS RÁGCSÁLÓ- ÉS ROVARRIASZTÓ KÉSZÜLÉK: 53% kedvezménnyel most csak 1.590 Ft! Az ajánlat kizárólag a www.veddvelem.hu oldalán vásárolható meg. Ügyfélszolgálati számunk: 0á 30 454 0062 amely hétköznap 9-16 óra között hívható. • 1 15053801 széles húsüzlet ffni A Schlichter Üzletházban a vidéki buszpályaudvarnál A megszokottnál is SZÉLESebb kínálattal és újdonságokkal várunk. Csirke, pulyka, kacsa, liba. Ménfőcsanaki tejtermékek: tehén, kecske, juh. Tartósítószer-mentes Horex gombakészítmények.

Next