Kisalföld, 2015. december (70. évfolyam, 281-305. szám)

2015-12-01 / 281. szám

­ Haza és nagy világ Őrizetbe vették a rendbontókat Kilenc ember őrizetbe vételét meghosszabbította a francia rendőrség azok után, hogy vasárnap összecsapások voltak Párizs belvárosában a rendfenntartók és a klímacsúcs ellen tüntető aktivisták között. KISALFÖLD 2015.12.01., kedd KLÍMACSÚCS - ÁDER JÁNOS AZ ELSŐK KÖZÖTT SZÓLALT FEL A PÁRIZS MELLETTI KONFERENCIÁN Eltökélt elnöki nyilatkozatok Megállapodást szorgalmaztak a világ vezetői az ENSZ 21. klíma­konferenciájának nyitónapján elmondott beszédeikben. PÁRIZS-LE BOURGET MTI A Párizs közeli Le Bourget-ban az államfők plenáris ülése egy­perces megemlékezéssel kezdődött a november 13-i pári­zsi merényletek 130 áldozatára. A vendéglátó ország képvi­seletében felszólaló Francois Hollande francia köztársasági elnök történelminek nevezte a konferenciát, és felszólított­­a PABKintS­Z Áder János beszédet mond a kon­ferencián­ készülő globális klímavédelmi egyezmény „egyetemes és kö­telező érvényű legyen, decem­ber 12-én megállapodásra kell jutni Párizsban”. Áder János köztársasági el­nök egyebek között azt hangsú­lyozta, hogy ha az emberiség nem változtat mostani felelőtlen magatartásán, annak olyan sú­lyos következményei lehetnek, mint „az aszályok, árvizek, elsi­­vatagosodás, pusztító természe­ti katasztrófák, éhínség, migrá­ció és háborúk”. Majdani uno­kája nevében tette fel a kérdést, hogy az emberiség miért nem vonta le időben a megfelelő kö­vetkeztetéseket, amelyek azt bi­zonyították, hogy a klímaválto­zásnak súlyos gazdasági követ­kezményei is lesznek, és miért nem honosította meg a klíma­barát technológiákat. Az amerikai elnök fe­lelősségteljes döntésre szólítot­ta fel a világ vezetőit. Barack Obama leszögezte: a világ ke­­resztúthoz érkezett, eljött az a pillanat, amikor a bolygó meg­mentéséről kell dönteni. Az üvegházhatású gázok második legnagyobb kibocsátójaként az Egyesült Államok elismeri, hogy szerepe volt a globális fel­­melegedésben, és kész csele­kedni ellene - mondta. Angela Merkel német kan­cellár megfogalmazása szerint kötelező érvényű keretmegál­lapodásra kell jutni a tanács­kozáson, és kötelező felülvizs­gálatokat kell tartani annak ér­dekében, hogy biztosítani le­hessen a globális felmelegedés korlátozását célzó erőfeszíté­sek sikerét. Vlagyimir Putyin orosz elnök felszólalásában jogilag kötelező érvényű, a kiotói jegyzőkönyvet felváltó megállapodás megköté­sét szorgalmazta, kiemelve, hogy tiszteletben kell tartani az előző klímakonferenciákon le­fektetett elveket. Hangsúlyozta, hogy az éghajlatváltozás problé­makörét integráltan kell kezel­ni, azaz a klímaváltozással együtt kell foglalkozni a környe­zet védelmével. Csoportkép az ENSZ által a klímavédelemről rendezett csúcstalálkozó résztvevőiről a Párizs melletti Le Bourget-ban. FOTÓK: MTI • • • • •• Itthon ÜGYFÉLBARÁT LEHET AZ ADÓHIVATAL BUDAPEST. A Nemzetgazdasági Minisztérium benyújtotta az új, ügyfélbarát adóhivatal kialakításá­ról szóló törvénytervezetet egy ha­tékony, kevésbé bürokratikus szer­vezet felállítása érdekében, amely segíti adóügyeik intézésében a vál­lalkozásokat és az állampolgárokat - közölte a szaktárca. ELUTASÍTOTTÁK A KÉRDÉST BUDAPEST. Elutasította az álla­mi termőföldek eladásának tilal­mát célzó népszavazási kezde­ményezést a Nemzeti Választási Bizottság; a kérdést Gőgös Zol­tán szocialista politikus nyújtotta be magánszemélyként. Az NVB által nem hitelesített kérdés úgy szól: „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés alkosson tör­vényt az állami tulajdonban álló termőföldek értékesítésének a ti­lalmáról?” KIFIZETTÉK A BÉREKET BUDAPEST. Adminisztratív okok miatt nem kapta meg időben jut­tatását az egészségügyi dolgo­zók egy része, tegnap ugyanak­kor mindenkinek elutalták a fize­tését - közölte az Állami Egész­ségügyi Ellátó Központ. A KENÓ NOVEMBER 30-I NYERŐSZÁMAI 18, 21, 25, 30, 31, 32, 33, 35, 42, 47, 48, 55, 56, 61, 63, 64, 67, 75, 78, 79. (mti) KISALFÖLD Főszerkesztő: Nyerges Csaba Főszerkesztő-helyettes: Somodi Géza Szerkesztők: Bogárdi Szilvia, D. Puszta Anifrea, Garamvölgyi Imre, Keszei L. András, Szűcs Anita • Rovatvezetők: Bertleff András (fotó), Papp Győző (sport) • Melléklet- és magazinszerkesztőségvezető: Weiner Krisztina • Szerkesztők: Pomatanski Luca, Sudár Éva, Szabó Csila • Kiadó és szerkesztőség: 9021 Győr, Újlak u. 4/A • Levőkért 9002 Győr, Pf. 28 • Teleki 96/504444, fare 96/504414 • Szerkesztőség 96/504455 • Internetem­: wwwjdsalfokihu • Hirdetésszervezés: 96/504485 • KVetésfelvétele 9021 Győr, Újlak u. 4/A • Kisalfold-pavilon, Győr, Baross út • Hidetésfelvétel telefonon: 96/504422 • Hirdetésfelvétel e-malibert ugyfelszolgalat@kisalfold.hu • Regionális szerkesztőségek: Sopron Bódvai Ildikó szerkesztőségvezető, Sopron, Frankenburg a ?/A. Telefon: 99/511-388. Szerkesztőség 99/511-377, fax 99/511-366. Hirdetésfelvétel 99/511-385, fax 99/511-384,99/312-266 • Mosonmagyaróvár Vida István szerkesztőségvezető, Mosonmagyaróvár, Régi vámház tér 14. Telefon: 96/577-574, fax 96/214266. Hirdetésfelvétel: 96/577-577 • Rábaköz: Vida István szerkesztőségvezető. Csorna, Templom u. 8. Telefon: 96/263-172 Hirdetésfelvétel 96/260-164 • KIADJA A KISALFÖLD KIADÓ, A LAPCOM LAPCSOPORT TAGJA. • Eektroniais szerkesztés: Lapcom Zrt • Széles techréka Grafikai Stúdió • Nyomás: Lapcom Zrt. 9021 Győr, Újlak u. 4/A. Központi telefonszám: 96/504444 • Felelős kiadó: Pallagi Ferenc vezérigazató • Index: 26-060-HU ISSN 0133-1507 (Komáromi kiadás: HU ISSN 20643527 Győri kiadás: ISSN 2416-318X) • A Kisalföld a MATESZ tagja • Előfizetés telefonon 0620/504504 és a kézbesítőknél • Előfizetési hő egy hónapra 3295 forint húségk­edvezménnyel 2895 forint A hűségkedvezmény egy év folyamatos előfizetést követően automatikusan jár az előfizetőnek. • Előfizetésben terjeszti a Lapcom Zrt terjesztői hálózata • Árusítja a Lapker Zrt. és attemaöv­árusok. • Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza • Fotóillusztrácók: PuzztePix Fotóügynökség • A Lapcom Zrt tüntetési szolgáltatásokról szóló ÁSZF-je megtalálható a vrvmdapcomJiufaszf oldalon. A DK szerint Orbán vesztett a csúcson BUDAPEST. A Demokratikus Koalíció szerint Orbán Viktor miniszterelnök nem győzött, hanem vesztett az Európai Unió és Törökország vezetőinek va­sárnap Brüsszelben tartott rendkívüli csúcstalálkozóján. Eközben ismét bebizonyoso­dott, hogy a magyar kormány akadálya Európa közös bizton­ságának - közölte a párt EP-képviselője. Niedermüller Péter úgy fogalmazott, a kor­mányfő hatalmas győzelem­ként ünnepli, hogy „a vasárnap elfogadott zárónyilatkozatnak nem része az, hogy az Európai Unió országai között köte­lezően szét lehetne osztani a migránsokat”. A miniszterel­nök ismét blöfföl vagy csak si­mán hazudik - véli a politikus. A csúcs célja az volt, hogy Európa megállapodjon Török­országgal abban, hogy közösen kezelik a menekültek helyzetét. Ennek a csomagnak része az is, hogy több uniós tagország vál­lalta, hogy hajlandó fogadni a Törökországban lévő menekül­tek egy részét. Ez a megállapo­dás azonban semmilyen mó­don nem érinti az Európai Ta­nács korábbi, érvényes határo­zatát, ami a már az unió terüle­tén lévő menekültek újraelosz­tásáról, tehát a kvótáról szól - hangsúlyozza. Niedermüller Péter azt is kijelenti, Magyaror­szágnak jogi és erkölcsi köte­lessége az, hogy fogadja az eb­ben a rendszerben Magyaror­szágra érkező mintegy kétezer menekültet. (mti) Embargó zöldségekre MOSZKVA: Oroszország „hete­ken belül” leállítja a török zöld­ségek és gyümölcsök importját, válaszul arra, hogy a török légi­erő a múlt héten lelőtt egy orosz vadászbombázót a szíriai-török határ térségében. Dmitrij Med­­vegyev orosz miniszterelnök teg­nap azt mondta, hogy a bün­tetőintézkedés azért csak hetek múlva lép életbe, mert időt akarnak hagyni az orosz válla­­toknak új beszerzési források felkutatására. (mti) Viharok és áradások WASHINGTON. Rendkívüli álla­potot hirdettek a nagy viharok és áradások miatt az amerikai Oklahoma szövetségi államban. Mary Fallin kormányzó az állam valamennyi, hetvenhét megyé­jére kihirdette a rendkívüli álla­potot. A kormányzói hivatal közleményben jelentette be, hogy helyi idő szerint vasárnap délután óta mintegy százezer la­kásban nincs áram, az ónos eső és a fagy miatt ugyanis lesza­kadtak a vezetékek. (mti) Külföld ÖNGYILKOS MERÉNYLET BAGDAD: Öngyilkos merénylő robbantotta fel magát a Kerbelá­­ba tartó síita zarándokok közelé­ben Bagdadban, kilenc ember meghalt, 21 társuk megsebesült. ISMÉT KÖNNYGÁZZAL TILTAKOZTAK PRISTINA. A megerősített rendőri felügyelet ellenére a ko­szovói ellenzék ismét könnygáz­palackot dobott a pristinai parla­ment üléstermébe, ami miatt el kellett halasztani az ülést. • • • • •• BERLIN IS VÁRJA A SZÍREK CSATLAKOZÁSÁT BERLIN. A francia külügyminisz­ter után a német védelmi miniszter is felvetette, hogy a szíriai rezsim erői is csatlakozhatnának az Iszlám Állam elleni szövetséghez. Ursula von der Leyen szerint a szír hadse­regnek vannak alakulatai, amelyeket be lehetne vonni a harcba. (mti) ^ UtazásJ^JMéj^ teszjáték 1 HázikedvencejTTBB^B AJozisarok Autósvilág Natúra

Next