Kisalföld, 2016. április (71. évfolyam, 76-101. szám)

2016-04-01 / 76. szám

4 Körkép NAV: jövedelemigazolás A jövedelemigazolás kizárólag szja-bevallással lezárt adóévre adható ki, 2015-ről szóló jövedelemigazolást tehát csak akkor állít ki a NAV, ha az erről szóló bevallást feldolgozta. KISALFÖLD 2016.04.01., péntek Megint bírókat várnak a határra Tavaly szeptemberig 129 bírót rendeltek ki a határra, vajon idén „toboroznak”-e? Erről és a vörösiszapperről is kérdeztük Handó Tündét, az Országos Bírósági Hivatal elnökét a Győri Ítélőtábla összbírói értekezlete előtt. ÉSZAK-DUNÁNTÚL LACZÓ BALÁZS - Tartottak már újabb „tobor­zást” a bírák körében, hogy ki vállalna kirendeléssel ítélkezési munkát a határ mentén? - Igen, ismét meg kellett hirdetnünk a felhívásunkat és voltak vállalások Győr-Mo­­son-Sopronból is, hogy segít­sük a Szegedi Törvényszék munkáját. A számok mutatják, hogy ismét emelkedett ott a büntető- és közigazgatási ügyek száma, volt olyan nap, hogy százhat bíróság elé állítás történt, s még este tízkor is ítél­keztek a bírák. Korábban, ta­valy szeptember tizenötödikéig százhuszonkilenc bíró kiren­delésére került sor, több tucat igazságügyi alkalmazott és bí­rósági titkár vállalta a besegí­tést, végül szerencsére nem volt szükség ilyen nagy arányú közreműködésre. - Ilyen magas számoknál van lehetőség például arra, hogy jogával élve mindenki megkapja anyanyelvén a vád­iratot és az ítéletet? - Az előállítások során jel­lemzően nem kérik ezt, mivel hallják a szóbeli ítéletet, de a jogi lehetőségük természete­sen megvan rá. - Ön mondta, hogy két­ezer-négyben volt utoljára bér­rendezés a bírák körében, van lehetőség jövőre emelésre? - Reményeim szerint fo­gunk támogatást kapni. - Sok időszerűségi mutatót hallottunk, tovább is lehet gyor­sítani a jelenlegi törvények mel­lett a bíróság ítélkezést? - Természetesen nem léte­zik olyan - legfeljebb a statá­­riális bíráskodás területén -, hogy minden per idejét egy év alá lehessen visszaszorítani. A vörösiszapperben volt egy olyan szakértői vélemény, ami a nyomozás idején másfél évig készült. - Tehet majd valamit az OBH azért, hogy a Győrbe ke­rülő vörösiszapper miatt leg­alább a politika részéről legyen minél kisebb az ítélőtáblára ne­hezedő nyomás? - Azt gondolom, hogy a bí­rósági szervezet szereplői - ma­gamat is beleértve - már meg­szólaltunk akkor, amikor kel­lett. Nem hiszem, hogy napon­ta kellene kiállni, hogy mikép­pen védelmezzük a bírói füg­getlenséget. Ahogy más ügyek­ben, úgy a Győri Ítélőtábla itt is képes lesz a bírók számára biz­tosítani, hogy nyugodtan vé­gezhessék a munkájukat. Handó Tünde: „Nem hiszem, hogy naponta kellene kiállni, hogy miképpen védelmezzük a bírói függetlensé­get.” FOTÓ: H. BARANYAI EDINA Jövedelemigazolás - időben kell kérni GYŐR-MOSON-SOPRON. A főisko­lák és egyetemek a kollégiumi elhelyezéshez és szociális tá­mogatásokhoz gyakran kérnek a hallgatóktól jövedelemigazo­lást, ami a család jövedelmi vi­szonyait igazolja. A diákok jel­lemzően az utolsó napig vár­nak az igényléssel, de a Nem­zeti Adó- és Vámhivatal már most készen áll a kérelmezők kiszolgálására - közölte a Kis­alfölddel a NAV Győr-Mo­­son-Sopron Megyei Adó- és Vámigazgatósága. Az adózók éves jövedelmi adatait tartalmazó igazolás a NAV egyik legnépszerűbb szol­gáltatása, azt négyféleképpen is lehet kérni. Elektronikusan, az ügyfélkapun keresztül és ügyfél-azonosító kóddal a 06-40/20-21-22-es telefonszá­mon. Az elektronikus ügyinté­zésre kötelezettek kizárólag e két módon kezdeményezhetik igazolás kiadását. Mások pos­tán és személyesen a NAV ügy­félszolgálatain is kérhetik. Egyébként az ügyfélszolgálato­kon soron kívül lehet ügyfélka­put nyitni. A TEL nyomtatvá­nyon lehet igényelni a telefo­nos azonosításhoz szükséges PIN-kódot, amit a NAV soron kívül létrehoz és elküld a kérel­mezőnek. A személyes ügyin­tézés előre tervezhető lesz, ha az ügyfél az adóhatóság hon­lapján (nav.gov.hu) előre foglal időpontot a jövedelemigazo­lással kapcsolatos ügyintézés­hez. A jövedelemigazoláshoz szükséges IGAZOL nyomtat­vány is letölthető a NAV hon­lapjáról. A személyes ügyinté­zésre alkalmas egyszerűsített kérelem pedig a NAV ügyfél­­szolgálatain térítésmentesen elérhető. Amennyiben az egyetemi vagy főiskolai hallgató igényli az igazolásokat a hozzátartozói helyett, akkor mind a kérelem benyújtásához, mind az elké­szített igazolások átvételéhez meghatalmazásra van szüksé­ge. A meghatalmazás nyomtat­vány a NAV honlapjáról szin­tén letölthető. Bűnök és bűnhődések diákoknak PÁPA. „Bűnök és bűnhődések” címmel interaktív színházi pre­venciós programon vett részt hetven pápai középiskolás di­ák a közelmúltban. A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság és a me­gyei baleset-megelőzési bizott­ság „Bűnök és bűnhődések” című interaktív színházi pre­venciós programja során a veszprémi Pannon Várszínház színészei rövid jelenetekben mutatták be az internet ve­szélyeit, a droghasználat kö­vetkezményeit és a közlekedé­si balesetekkel összefüggő em­beri tragédiákat a diákok szá­mára. Valamennyi epizódot irá­nyított beszélgetés követte, amely lehetőséget biztosított arra, hogy a fiatalok szakem­berek segítségével mondják el, milyen érzéseket váltottak ki belőlük a jelenetek és mi vezet­hetett a szereplők áldozattá vá­lásához. Hírek VESZÉLYES DARTS ÉS HORGÁSZJÁTÉK BUDAPEST. A vizsgált 30-ból 9 mágneses gyerekjátékot nem ta­lált megfelelőnek a Nemzeti Fo­gyasztóvédelmi Hatóság, amely azt ellenőrizte, van-e a játékok­nak lenyelhető mágneses alkat­része és a mágnes erőssége meghaladja-e a határértéket. Az idei ellenőrzések során főként a darts- és a horgászkészletek akadtak fenn a hatóság rostáján. HITTANVERSENY PÁPA. A Malomsoki Evangélikus Egyházközség szervezte meg az Országos Evangélikus Hittanver­seny Veszprém megyei fordulóját. A megmérettetésen a Pápáról, Pá­pakovácsiból, Bakonytamásiból, Bakonyszentlászlóról, Sikátorról, Zircről, Révfülöpről, Kővágóörsről, Taliándörögdről, Szergényből, Mar­­calgergelyiből, Kemeneshőgyész­­ről, Magyargencsről, Ihásziból és Malomsokról érkezett közel 100 versenyző adott számot József tör­ténetével kapcsolatos tudásáról. @ HÉTKÖZNAPI PRAKTIKÁK Felsőfokú felvételi­ jelentkezés után MAGYARORSZÁG. Az elektroni­kus jelentkezési időszak pár hete lezárult, megkezdődött az adatok feldolgozása, kiépül a felvételi eljárás központi nyilvántartása. Nem dőlhetnek hátra azonban az egyetemekre, főiskolákra jelent­kezők sem: az E-felvételi felüle­tét a tavaszi ügyintézési időszak­ban is figyelemmel kell kísérniük. Mivel a jelentkezők egyéni dön­tése, hogy milyen eredménye­ikből szeretnék a pontjaikat szá­míttatni, ezért külön figyelmez­tetés nélkül kell gondoskodniuk az ehhez szükséges dokumentu­mok (például a többletpontokra jogosító igazolások, illetve egyéb dokumentumigazolások) bekül­déséről, amelyek még nem álltak rendelkezésükre a jelentkezés­kor. Dokumentumhiány esetén­­ az érettségi bizonyítvány, a kö­zépiskolai bizonyítvány és a felsőfokú oklevél hiányát kivéve - nem kapnak hiánypótlási felhí­vást a felvételizők. Az E-felvételi segítségével a je­lentkezők közvetlenül megtekint­hetik és folyamatosan nyomon követhetik a rögzített adataikat és eredményeiket, a felvételi pontjaikat, majd pedig a felvételi döntés eredményét. Emellett folyamatosan elérhető és letölthető az adatokat összesítő jelentkezői státuszlap, valamint az eljárás végén ugyanott lesz elér­hető és letölthető a besorolási döntés is. Ezek elérhetőségéről külön tájékoztató e-mailt küldenek majd. Tanácsos tehát mindenkinek folyamatosan figyelemmel kísérnie a saját jelentkezői oldalát az E-fel­­vételiben, valamint a jelentkezés­kor megadott e-mail-postafiókját. A tájékozódáson kívül elektroni­kus ügyintézésre is lehetőség van az E-felvételiben. Ezek a funkciók április közepétől érhetők el a felü­leten, a módosítások és a hiány­pótlás határideje pedig július 12. (Továbbiak: felvi.hu) Kérdéseiket várja: D. PUSZTAI ANDREA hetkoznapi@kisalfold.hu 13.30 Nagy Eszter ! - látványfőzés ve­­telei kisalföldit! 10.05 Aranykapu gyermekzenekar 14.30 Pierre Cukrászat Karácsonyi Péter cukrász bemutatója 10.30 ÉTelem Étterem - smoothnek és „reggelizős ötletek” gyermekeknek 15.30 lázár Chef-látványfőzés 17.00 Hot Jazz Band-koncert 11.30 Kolompos együttes Március -Tavaszváro » ■ Kisalföldi őstermelők portékáinak bemutatása és népszerűsítése 2016. április 3. (vasárnap) 10:00-18:00 A vásár és a piac nyitva tartása: 10:00-18:00 Dunakapu tér-Győr 10 00 Megnyitó­­ Milli Könyvenként 1 db kupon használható fel. KISALFÖLD |­ÁD NAPILAPJA gj­­ . — — — — — — IC J A KISALFÖLD IS OTT LESZ! ( Standunknál az alábbi kiadványainkat vásárolhatják meg KUPONNAL.­­ 2.000 Ft/db áron: Vá­rjaki • Kisalföld receptjei 14. - Spájzmustra .­­ nt • Kisalföld receptjei 13. - A Délvidék ízei . JT ’ • Kisalföld receptjei 11. - Gyorsan finomat a Kisalföld . • Kisalföld receptjei 9. - Nagy süteményeskönyv standját •Kisalföld receptjei 8.-Az ünnepek ízei április 3 án 2.250 Ft/db áron, a Dunakapu • Kisalföld Receptjei 16. - A nagyvilág konyhái téren.

Next