Kisalföld, 2017. március (72. évfolyam, 51-76. szám)

2017-03-22 / 68. szám

2 Haza és nagy világ ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■ A kenő nyerőszámai A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a március 21-i kenőjátékban a következő számokat sorsolták: 5,7,10,11,14,18,25,30,34,37,43,47,48,53,56,60,65,69,71,79. KISALFÖLD 2017.03.22, szerda ÁDER - A KLÍMAVÁLTOZÁS KÁROS HATÁSAIT A VÍZ JELZI A LEGJOBBAN Áradások, aszályok sújtják a világunkat A klímaváltozás mintegy 80 százalékát a víz által érzékeljük - hívta fel a figyelmet a köztár­sasági elnök az edelényi Szent János görögkatolikus szakgim­náziumban kedden, ahol a klí­maváltozásról, a környezeti fenntarthatóság kihívásairól és annak társadalmi, gazdasági összefüggéseiről tartott előadást. EDELÉNY MTI Áder János emlékeztetett arra, hogy áradások, aszályok és más természeti csapások sújt­ják a világot. Az államfő utalt a 2010-es edelényi árvízre is, amelynek védekezési költsége és a károk összege meghaladta az egymilliárd forintot. A globális hőmérséklet emelkedése, a legfor­róbb évek mind 2000 utánra tehetők, egyre forróbbak, melegeb­bek az évek a Föld kü­lönböző pontjain. Mint mondta: az áradásokat elsősorban a globális felmele­gedés, a hőmérséklet óriási ki­lengései okozzák, ebben a tu­domány is egyetért. Egy diák közreműködésével fazékkal, pohárral, csészével szemléltette azt, mennyire ke­vés a földön az a vízmennyi­ség, amely emberi fogyasztás­ra alkalmas és még hozzáfér­hető. Áder János arra is felhív­ta a figyelmet, hogy a fejlődő világban a szennyvíz 90 száza­léka tisztítatlanul ömlik a fo­lyókba, tengerekbe. Felidézte a párizsi klíma­csúcsot, amelynek célja az volt, hogy az átlagos globális hőmérséklet-emelkedés 1,5-2 Celsius-fokon belül maradjon, de ezt a mértéket veszély fe­nyegeti. Kitért arra is, hogy a növekvő ipari termelés miatt egyre nő a szén-dioxid-kibo­­csátás és koncentrációja. Ezek csökkentése elsődleges hangsúlyozta. A köztársasági elnök azt is mondta: a globális hőmérsék­let emelkedése, a legforróbb évek mind 2000 utánra te­hetők, egyre forróbbak, mele­gebbek az évek a Föld külön­böző pontjain. Arra kell töre­kedni, hogy a Föld felszíni hőmérsékletének emelkedése mérséklődjék. E három cél el­érésére csak 15-20 év van - je­lentette ki az államfő. Orosz Atanáz, az iskolát fenntartó görögkatolikus egy­ház püspöke azt mondta: az edelényi gimnázium szándéka, hogy a mintegy háromszáz di­ákját a környezet- és természet­­védelemre is nevelje. Áder János köztársasági elnök előadást tart a klímaváltozásról az edelényi Szent János görögkatolikus szak­gimnáziumban. FOTÓ: MTI Elkészült a Szent Sír szentélye JERUZSÁLEM­ Húsvét előtt be­fejezték a görög szakemberek a Jézus sírja fölé emelt szen­tély restaurálását Jeruzsálem­ben, a Szent Sír-bazilikában. A keresztény hagyomány szerint keresztre feszítése után Jézus Krisztus testét egy sziklasírban helyezték el, ahonnan a mennybe emelkedett. A szik­lasír fölé a XIX. század elején, egy tűzvész után márványból új, több méter magas szentélyt építettek, amely napjainkra már veszélyessé vált. A felújí­tás során lekerült a szentélyről a márványlapokat abroncsba szorító otromba támasztószer­kezet és ismét régi pompájá­ban ragyog a márvány. (mti) Sorban állnak az emberek, hogy megnézzék a Jézus feltételezett sírja fölé emelt edikulát a jeru­­zsálemi Szent Sír-bazilikában. Nem lesz népszavazás a paksi bővítésről BUDAPEST. Megtagadta a Nem­zeti Választási Bizottság az LMP szóvivőjének a paksi atom­erőmű bővítése megakadályo­zását célzó népszavazási kérdé­seinek hitelesítését a testület tegnapi ülésén. Az öt kérdést Gál József magánszemélyként nyújtotta be. Az NVB többsége a kérdések hitelesítésének megta­gadásakor hivatkozott arra, hogy azok nemzetközi szer­ződésből eredő kötelezettség végrehajtásába ütköznek. KISALFÖLD Főszerkesztő: Nyerges Csaba Főszerkesztő-helyettes: Somodi Géza Szerkesztők: Bogárdi Szilvia, Czeiner-Szücs Anita, D. Pusztai Andrea, Garamvölgyi Imre, Keszél­y András • Rovatvezetők: Bertleff András (fotó), Papp Győző (sport) • Melléklet- és magazinszerkesztőség-vezető: Weiner Krisztina • Szerkesztők: Pomaranski lun, Sudár Éva, Szabó Csilla • Kiadó és szerkesztőség: 9021 Győr, Újlak u. 4/A • levétel 9002 Győr, Pf. 28 • Telefon 96/504-444, fax 96/504-414 • Szerkesztőség: 96/504-455 • Interneteim: wwwkisalfok.hu • Hirdetésszervezés: 96/504-485 ■ Hirdetésfelvétel: 9021 Győr, Újlak u. 4/A • Kisalföld-pavilon, Győr, Baross út • Hirdetésfelvétel telefonon: 96/504-422 • Hirdetésfelvétel e-mailben: ugyfelszolgatat@kisalfold.hu • Regionális szerkesztőségek: Sopron, Bódvai Ildkó szerkesztőségvezető, Sopron, Frankenburg u. 2/A. Telefon: 99/511-388. Szerkesztőség: 99/511-377, fax 99/511-366. Hirdetésfelvétel: 99/511-385, fax 99/511-384,99/312-266 • Mosonmagyaróvár, Vida István szerkesztőségvezető, Mosonmagyaróvár, Régi vámház tér 14. Telefon: 96/577-574, fax 96/214-266. Hirdetésfelvétel: 96/577-577 • Rábaköz, Vida István szerkesztőségvezető, Csorna, Templom a 8. Telefon: 96/263-172 Hirdetésfelvétel 96/260-164 • KIADJA A KISALFÖLD KIADÓ, A LAPCOM LAPCSOPORT TAGJA. • Elektronikus szerkesztés: Lapcom Zrt • Színes technika: Grafikai Stúdió • Nyomás: Lapcom Zrt. 9021 Győr, Újlak u. 4/A. Központi telefonszám: 96/504-444 • Felelős kiadó: Andreas Merz vezérigazgató • Index 26-060-HU ISSN 0133-1507 (Komáromi kiadás: HU ISSN 2064-3527, Győri kiadás: ISSN 2416-318 X) • A Kisalföld a MATLSZ tagja. • Előfizetés telefonon: 06-80/504-504 és a kézbesítőknél • Előfizetési dg: egy hónapra 3645 forint, hűségkedvezménnyel 3245 forint A hűségkedvezmény egy év folyamatos előfizetést követően automatikusan jár az előfizetőnek. • Előfizetésben terjeszti a Saprom Zrt. terjesztői hálózata • Árusítja a lapker Zrt. a Magyar Posta Zrt. és alternatív árusok. • Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. • Fotóillusztrációk: PuzzlePix Fotóügynökség, Dreamstime. • A Lapom Zrt. Hirdetési szolgáltatásokról szóló ÁSZF-je megtalálható a www.lapcom.hu/ászf oldalon. tjaK«­­UU Jelentkezzen autóbusz-vezetőnek! Legyen a munkatársunk! Biztos munkahely! A JELENTKEZÉS FELTÉTELEI: • betöltött 21. életév • érvényes D kategóriás vezetői engedély • alapfokú iskolai végzettség (8 általános) • PÁVII. alkalmasság. MUNKAVÉGZÉS HELYE: • Győr helyi járat • Mosonmagyaróvár környéke (Ásványráró) • Csorna környéke (Bősárkány). AMIT KÍNÁLUNK: • teljesítményarányos bérezés • cafeteriajuttatás • ingyenes szállás vagy albérleti hozzájárulás.* Várjuk jelentkezését: 06-30/442-4021 • munkaugy@enykk.hu ÉNYKK Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. _____________________________ Kigyulladt az etyeki Korda Filmstúdió ETYEK. Tűz ütött ki tegnap dél­előtt az etyeki Korda Filmstú­dió egyik, körülbelül 1500 négyzetméteres csarnokában, személyi sérülés nem történt - tájékoztatott a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgató­ság szóvivője. Farkas-Bozsik Gábor elmondta, hogy az épü­letben fadíszletek, kellékek és festékanyagok lángoltak. Tu­domásuk szerint a csarnokban a tűz keletkezésekor har­minc-negyven ember volt, mindannyian biztonságos helyre menekültek. (mti) Tűzoltók dolgoznak az etyeki Korda Filmstúdió égő csarnokánál. Még megköthető a TTIP- egyezmény BRÜSSZEL. Nem veszett még el a lehetősége az Európai Unió és az Egyesült Államok között tervezett szabadkereskedelmi megállapodás (TTIP) megköté­sének - jelentette ki tegnap Adam Shuh, az EU melletti amerikai nagykövetség ideigle­nes ügyvivője. „Határozottan nem értek egyet azzal az állítással, hogy a TTIP halott lenne” - mondta a brüsszeli képviselet vezetője az Európai Parlament külügyi bi­zottságának meghallgatásán. Shub úgy vélekedett, a TTIP nem abba a kategóriába tartozik, mint a csendes-óceáni szabadke­reskedelmi egyezmény (TPP), amelyből Donald Trump elnök hi­vatalba lépése után, januárban kivonult az Egyesült Államok. Mint mondta, az egyezteté­seket az amerikai és európai választásokra tekintettel fa­gyasztották be, ugyanis a felté­telek nem voltak kedvezőek a közvélemény egyes részeinél meglehetősen népszerűtlen kereskedelmi tárgyalásokhoz, de Washington jelenleg tanul­mányozza a helyzetet. Európában a szakértők túl­nyomó többsége arra számí­tott, hogy az Egyesült Államok kivonul a négy éve folyó tár­gyalásokból. A TTIP nem csupán a vám­korlátok lebontásáról szól, ha­nem az áruk és szolgáltatások előállítására, illetve forgalma­zására vonatkozó európai és amerikai szabályozás össze­hangolásáról is. (mti) Az ÉNYKK Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. felvételt hirdet az alábbi munkakörökben: SOPRONI, MOSONMAGYARÓVÁRI MUNKAVÉGZÉSSEL: • AUTÓSZERELŐ • KAROSSZÉRIALAKATOS • AUTÓVILLAMOSSÁGI SZERELŐ. GYŐRI MUNKAVÉGZÉSSEL: • AUTÓSZERELŐ • KAROSSZÉRIALAKATOS • AUTÓVILLAMOSSÁGI SZERELŐ • GUMIJAVÍTÓ-BETANÍTOTT MUNKÁS • ÉPÜLETASZTALOS Érdeklődés: a 06-20/396-6840-es telefonszámon vagy a kovacs.tamas@enykk.hu e-mail-címen. Várjuk jelentkezését! Munkahelyet keres? Biztos jövedelmet szeretne?

Next