Kisalföld, 2017. augusztus (72. évfolyam, 177-203. szám)

2017-08-01 / 177. szám

4 Körkép A KISALFÖLD A VÁSÁRLÓKÉRT - A HOTEL FELEL A VENDÉG HOLMIJÁÉRT Két pár egy szobában Olvasóink szállásokkal kapcso­latos fogyasztóvédelmi kérdé­seit gyűjtöttük össze és a Gaz­dasági Versenyügyi Tanácsadó Iroda válaszaival együtt jelen­tettük meg ezeket. A történetek tanulságosak, a tanácsok hasz­nosak, zsebet védők. (1. rész) ÉSZAK-DUNÁNTÚL RIMÁNYI ZITA ÉJSZAKA NÉGYESBEN (9) OLVASÓI KÉRDÉS Tönkretette mediterrán nyaralásunkat, hogy nekünk, fiataloknak a nagyszüleimmel egy szobában kellett aludnunk. A szállásfoglalás két kétágyas szobáról szólt. A párommal szerettünk volna éjszakánként kettesben maradni. A helyszínen a hotel vezetése elzárkózott a helyzet rendezésétől. Ilyen esetekben a panaszról a helyszínen jegyzőkönyvet kell felvetetni, különben a kifogást utólag nehéz bizonyítani. Pe­dig olvasónk nem megfelelő szolgáltatást kapott. Ha uta­zásszervező révén foglalták a szállást, akkor a jegyzőkönyve­zett bejelentéssel kártérítést és sérelemdíjat kérhetnek. Ha maguk intézték a foglalást, ak­kor közvetlenül a szállodától kérhetik a szolgáltatási díj csökkentését, egy részének visszafizetését. TÁVOL A TENGERTŐL (9) OLVASÓI KÉRDÉS Csalódtunk a tengerparti szállo­dánkban, ahova magunk foglal­tuk le a nyaralásunkat. A hirde­tés szerinti „tengerparthoz közeli elhelyezés” azt jelentette, hogy hárommegállónyit buszozni kel­lett a strandfelszereléssel. A „minden ablak a tengerre néz” ígéret igaz volt, de szobánkból nem látszott a víz, egy másik épület eltakarta. A panasz jegyzőkönyvbe rögzíté­se ilyenkor is fontos. Ez a problé­ma a szavatosság körébe tarto­zik, mivel a szálloda nem teljesí­tette a szerződésben vállaltakat. Ha nem orvosolja a helyszínen a problémát, például nem ad má­sik szobát, joggal kérhető a szál­lásdíj csökkentése. rom mobilja, szerintük nem tud­juk bizonyítani, hogy ezt nem csak úgy mondjuk. Megkérdez­ték, vádolják-e a takarítókat, de ők rendesnek tűntek. A magyar polgári törvénykönyv külön szabályozza a szállodai letétet, mely szerint a szálloda felel azokban a tárgyakban oko­zott károkért, amelyeket a ven­dég a szobájában helyezett el. A kártérítés legfeljebb a napi szo­baár összegének ötvenszerese lehet. Vagyis a hotel nem mond­hatta volna azt, nem rendelkez­het úgy az üzletszabályzata, hogy felelőssége nem terjed ki például egy eltűnt mobilra. Készpénz és értéktárgyak - pél­dául óra, ékszerek - esetében viszont csak akkor áll fenn a szálloda felelőssége, ha azokat megőrzésre átvették, vagy arra felkínálta a vendég, de a szállo­da az őrzést megtagadta. Ilyen­kor a szállásadó felelőssége kor­látlan. Ezek a magyarországi szabályok, ha más országról van szó, akkor az ott érvényes jog­szabályok az iránymutatóak. Akit iyen kár ér, vetessen fel a helyszínen jegyzőkönyvet és te­gyen rendőrségi feljelentést. Se­gítséget kérhet az Európai Fo­gyasztói Központtól (magyar­­efk.hu), tanácsadása, ügyinté­zése ingyenes. (Folytatjuk) Ha a szálló azt hirdeti, ablakai a tengerre néznek, de ez nem igaz, akkor szerződésszegés miatt csökkenteni kell a szállásdíjat, fotóillusztráció: Kisalföld-archívum ELTŰNT MOBIL - OLVASÓI KÉRDÉS Nagyvárosi hotelben laktunk. Egyszer a városnézésre indulva a párom a szobában hagyta mobil­­telefonját, mire visszatértünk, eltűnt. Biztos, hogy az egyik szekrényben lévő táskájában volt, de ellopták. Szerintünk a szoba zárján látszott, hogy meg­rongálták. A szálló szerint nem. Nem hitték el, hogy eltűnt a pá­ FOGYASZTÓVÉDELMI TANÁCSADÁS A Gazdasági Versenyügyi Tanács­adó Iroda Győrben, a Bajcsy-Zsi­­linszky út 44. szám alatt hétfőn és szerdán 13.30 és 17.30, ked­den, csütörtökön és pénteken 8.30 és 12.30 óra között tart nyitva (30/891-6625, gyor@ver­­senyugyi-tanacsadoiroda.hu). KISALFÖLD 2017.08.01., kedd Jazzpiknik Paloznakon VESZPRÉM. Csütörtökön kez­dődik a 6. Paloznaki Jazzpiknik, a háromnapos rendezvényen fel­lép majd a világhírű Kool & The Gang - tájékoztatott a rendez­vény főszervezője. Valde Orsolya, a fesztivál egyik ötletgazdája elmondta, hogy négy színpadon húsz koncert szórakoztatja majd a látogatókat. A rendezvény, amely egy minifesztiválból nőtt ki hat esztendő alatt, jól ötvözi a fa­lusi életérzést a fesztiválhan­gulattal, hiszen a 400 . lakosú Veszprém megyei falu a feszti­vál ideje alatt a dzsessz balato­ni fővárosává változik - fogal­mazott Valde Orsolya. A piknik nulladik napján a Group’n’Swing után a Kool & The Gang ad koncertet csütör­tökön. Pénteken a brit acid jazz csapat, az Incognito, majd a soul, a blues és a dzsessz ha­tárterületein egyensúlyozó olasz énekes, Mario Biondi lép a közönség elé. Szombaton a Matt Bianco Feat New Cool Collective és a Random Trip ze­nél - sorolta a szervező. A magyar zenei élet képvi­selői közül mások mellet a Kék­nyúl & Jónás Vera, az Antal Gá­bor trió, a Sárik Péter trió és Ber­ki Tamás, valamint a Palásti Má­té duó lép közönség elé, a falu főutcáján pedig dzsesszformáci­­ók szórakoztatják a járókelőket. A programokat követően in­duló piknikbuszokkal könnyen elérhetők a környező települé­sek szálláshelyei - fűzte hozzá a főszervező. (mti) HIRDETÉS ÁBRAHÁMHEGY: • Csíki Élelmiszer Reál, Badacsonyi u. 19/B ALSÓÖRS: • Coop ABC. Endrődi S. u. 26. BADACSONY: • MOL-kút, 71. sz. főút BALATONAKALI: • Fék Üzletház CBA, Pacsirta u. 1/A BALATONAKARATTYA: • MOL-kút, 71. sz. főút • Lukoil-kút, 71. sz. főút • Napfény ABC, Bercsényi u. 1. BALATONALMÁDI: • MOL-kút, Fűzfői u. 5. • Forrás Coop, Veszprémi u. 79. BALATONEDERICS: • MOL-kút, 71. sz. főút, 069 hrsz. BALATONFŐKAJÁR: • Csillag ABC, Kossuth u. 12. BALATONFÜRED: • Trafik, MÁV-állomás • MOL-kút, Széchenyi u. • Kagyló Büfé, Kisaludy strand, parkoló, 403/7/A • Coop ABC, Lóczy u. • Coop ABC, Dózsa u. 3. • Élelmiszerbolt, Tagore sétány 378/2. • SPAR, Arácsi út • Tesco, Széchenyi u. • Trafik, Arad u. 22. • Trafik, Malom köz 1. • Shell-kút • Forrás Coop, Jókai u. 17. • Forrás Coop, Malom köz 1. • SPAR, Széchenyi u. 47. • Lottózó/Szívkórház, Gyógy tér 2. BALATONFŰZFŐ: • OMV-kút, Árpád u. 1. • CBA, Aradi u. 1. BALATONKENESE: • Coop, Fő u. 10. • Barcsi Csemege Reál, Fő u. 61/A BALATONUDVARI: • Forrás Coop, Levendula u. 1. CSABRENDEK: • Coop ABC, Kossuth u. 2. CSOPAK: • Forrás Coop, Kossuth u. 120. • Forrás Coop, Fürdő u. 34. FELSŐÖRS: • Coop Hétforrás, Szabadság tér 1. FŰZFŐGYÁRTELEP: • ABC, Fűzfői tér 3. • Coop, Fűzfői tér 1. NYIRÁD: • Sarokház Delikát, Dózsa Gy. u. 1. PALOZNAK: • Forrás Coop Mini Bolt, Fő u. 19. SÜMEG: • Tesco, Baglyas tér 2. • Coop ABC, Flórián tér 1. TAPOLCA: • Tesco, Veszprémi út TIHANY: • Mini ABC, Kossuth u. 46. • Forrás Coop, Dózsa Gy. u. 1. VESZPRÉM: • AVAR Szaküzlet, Avar u. • Lukoil-kút, JET-töltőállomás • 100­­Z Center, Damjanich u. 1. • Tesco hipermarket, Kádártai út • Coop Diszkont, Almádi 15-17. •INTERSPAR Stop Shop, Darnyai Béla út 1. • Tesco, Mártírok u. 13. • Pelso Logistic Kft., Veszprém-Kádárta 2578/2 hrsz. ZÁNKA: • Forrás Coop Szuper Üzlet, Füredi u. 5. A BALATON ÉSZAKI PARTJÁN AZ ALÁBBI ÚJSÁG ÁRUSOKNÁL KAPHATÓ A KISALFÖLD NAPILAP: Várjuk olvasóink jelöléseit! Melyik pékség vagy üzlet, mely terméke a kedvencük - ki kapja a Kisalföld Kenyere 2017 címet? A szavazók 3 kategóriában tehetnek jelöléseket: 1. BÚZAKENYÉR 2. ROZS- VAGY ROZSOS KENYÉR 3. TELJES KIŐRLÉSŰ KENYÉR________________ A javaslataikat az alábbi elérhetőségekre küldhetik: • Levélben a Lapcom Zrt., 9002 Győr, Pf. 28 címre. A borítékra, kérjük, írják rá: „KISALFÖLD KENYERE”. • E-mailben a kisalfoldkenyere@kisalfold.hu címre. • SMS-ben a 06-30/3030-449 telefonszámra. • A Kisalföld napilap Facebook-oldalán keresztül. A jelölések beküldési határideje: 2017. augusztus 10. A beküldők között A KISALFÖLD RECEPTJEI SZAKÁCSKÖNYVET SORSOLUNK KI! KISALFÖLD A CSALÁD NAPILAPJA Werli József, a Magyar Pékszövetség szakmai titkára, a Kisalföld Kenyere 2017 verseny zsűrijének elnöke MELYIK PÉKSÉGBEN SÜTIK A KEDVENCEKET? A javaslatok alapján zsűri fogja eldönteni vakkóstolással, hogy hová kerüljön a megtisztelő cím: Kisalföld Kenyere. KERESSÜK A KISALFÖLD KENYEREIT!

Next