Kisdednevelés, 1913 (42. évfolyam, 1-24. szám)

1913-01-01 / 1. szám

2 világító kalauza legyen nemzetének a történelmi idők kacs­­karingós labirintjében. Cinikus és embertelen korunk, amely­ben a kiválóság gyönyörű vonalait oly buzgón tépik és mossák széjjel, az ő nemes fejét sohasem merte megilletni sem a gúny, sem a kicsinylés, sem a gyanú kíméletlen vagy otromba fegyverével. A lelki és jellembeli tisztaság fénye sugárzott széjjel erről a nemes szép fejről, melynek glóriája szinte sérthetetlen volt s mely olyan csodálatosan tudott dolgozni egy életen át mindig másokért, mindig a nemzetért, mindig a magyarságért. A nemzeti kultúra minden ágazatában ott van ennek a munkának maradandó nyoma és emléke, azokban az alko­tásokban, amiket teremtő szelleme életre hívott. Valamennyi a Csáky Albin gróf zengő, ékesen beszélő szobra, ércnél maradandóbb. De talán valamennyinél jelentékenyebb az, amit a magyar kisdednevelés ügyéért tett, alkotott és áldo­zott. Mert igazában Csáky Albin gróf volt a magyar kisded­­nevelés-ü­gy megteremtője, aki a történelmi nevezetességű törvényt, az 1891. XV. törvénycikket megalkotta, a magyar kisdedóvásnak állami jelentőséget biztosított és örökre szóló sziklaszilárd fundamentumot épített. Ebben a korszakalkotó munkában az egész világot megelőzte s vele dicsőséget szerzett a magyarság kultúrérzékének és soha el nem múló hálát magamagának. Dicsősége magaslatán vagy családi élete boldog csönd­jében, viharok harcában vagy a munka lázában, ez a férfi mindig ugyanaz volt: mindig erős, mindig hű, nemes, igaz. Mindig nagy. S mi, a magyar kisdednevelők fáradt és csüggedt légiója, képzeletben, gondolatban, forró szívünk áldásával és imájával végigkísérjük a Csáky Albin gróf nagy, nemes alakját utolsó útján, a Duna partjától föl a Kárpátok közé, a szepesmindszenti kripta örök csöndjéig. És megkoszorúzzuk azt a kriptát a legszebb és legszínesebb babérkoszorúval, szivünk hálájával, mely soha el nem múlik, sőt mindig meg­újul, valahányszor mostoha sorsunk új meg új fordulóján a

Next