Kisdednevelés, 1915 (44. évfolyam, 1-24. szám)
1915-01-01 / 1. szám
2 UjBV napján. Irta : Petőfi Sándor. — /9/5. — Megérte ezt az évet is, Megérte a magyar haza: A vészes égen beborult De nem esett le csillaga. Meg van vagdalva, vérzik a kezünk. De azért még elbírja fegyverünk. S amerre vág, Ott hagyja fájó vérnyomát. Ott hagyja fájó vérnyomát. Haramia csorda, képeden! Hogy majd az ítéletnapon E bélyeg vádolod legyen, Vérdolód az Isten színe előtt. És gyújtsa rettentő haragra őt, Te ellened, Ki ránk veszett fogad fened! De mit az ítélet nekünk ? Ha lesz is az, sokára lesz! És ami több, és ami jó — Az Isten könyörületes. Még majd kegyelmet adna nékik . . . Ne várakozzunk! E vérengető Kutyák felett Tartsunk magunk ítéletet! Tartsunk oly vér ítéletet, Hogy elborzadjon a világ, Majd addig szórjuk rájuk a Szörnyű halálos nyavalyát. Amíg hírmondónak marad csak egy, Ki majd otthon reszketve mondja meg, Hogy jaj neki, Ki a magyart nem tiszteli! Nekünk most az Isten kevés, Mert ő nem eléggé kemény: Hozzád imádkozom, pokol! Az új esztendő reggelén: Ontsd szíveinkbe minden dühödet, Hogy ne ismerjünk könyörületet Míg e gazok közül a földön egy mozog!