Kisdednevelés, 1916 (45. évfolyam, 1-24. szám)
1916-01-01 / 1. szám
2 Újévre. — 1916. — Óesztendő Isten véled, Nem fúj a mi szívünk érted. Sok keservet, könnyet hoztál, Nem bánjuk, hogy eltávoztál! Legyen ami nyomodba jő, Napsugaras, új esztendő. Hulljon áldás a magyarra, Szivárvány a zivatarra! Mindenható égi Atyánk, Áldó kezed terjeszd ki ránk. Ne hagyj soká sötétségbe. Virradjon ránk boldog béke. Budapest. Özv. Strobentz Béláné. Idők fordulásán. Vérfolyam hozta és vérfolyam viszi. Mióta ez a szegény sárgolyó, a mi földünk, emberi élettel benépesedett, soha még ehhez az esztendőhöz hasonlót nem látott a világ. A gyilkolás és rombolás, a halál és a gyász szörnyűséges esztendeje volt ez. Vájjon van-e mit sajnálnunk rajta, hogy távozik? A szívünkben, a szemünkben csak könnyeket hagyott, ugarainkból temetőt csinált s tarka rétjeinket gyászvirágokkal termette be. Oh, te keserves, te szomorú, te pokol esztendeje, milyen könnyebbülten sóhajtunk föl, hogy itt hagytál! Szívünkre szorítjuk a gügyögő apróságokat, akikből végzetes tombolásod oly korán árvákat csinált. Szívünkre szorítjuk a bekötött szeműeket, akiktől elloptad a napfényt, a színt, a hegyek és a rónák szelíd képeit; a csonka hősöket, akik alá te támasztottad a mankót, s a száz nyavalyával megvert szegény köhögőket, akikből a halál kutyája ugat. S az emberi részvét ezer meg ezer gyönyörűséges, megszentelt érzésével köszöntjük utódodat: az új esztendőt. Hosszú