Kisdednevelés, 1919 (48. évfolyam, 1-5. szám)

1919-01-01 / 1. szám

teszik szükségessé . Önöknek minden akaraterejüket, lelkük egész frisseségét és rugalmasságát fel kell használniuk, hogy e reformot — mely Önök nélkül holt betű marad — élettel töltsék meg. A köz­szellem tökéletes átalakításáról van szó. És bármekkora változásokat okozott is az ötöd féléves háború, félő, hogy e változások egy része csak múló hangulati jelenség. Örök emberi ösztönöket, évezredes öröklött érzéseket egy világfelfordulás sem téphet ki gyökerestől, még enyhítésükhöz, átformálásukhoz is hosszú, lelkes, öntudatos nevelő­munkára van szükség és ez az Önök feladata lesz. Ma mindenki pacifista, a háború borzalmainak, saját szenvedé­seinek közvetlen hatása alatt. De senki se áltassa magát azzal, hogy az igazi pacifizmusra való nevelés most már fölösleges, vagy akár csak könnyű munkává is lett. Az ember alaptermészete, az önzés, akaratunk másokra erőszakolásának ösztönszerű vágya egy hajszálnyit sem változott. Csak alkalom kell, hogy az egyéni — vagy csoport — önzés ismét véres eszközökkel keresse kielégülését. A régi iskola nem is próbálhatott őszintén és fenntartás nélkül harcolni ez ösztön ellen, mert amit az egyénnél megrótt, azt dicsőítenie kellett, mint az­­állam cselekedetét. Az új iskola sem olthat senkibe abszolút önzetlenséget, de a természetes önzést kell abba a józan irányba terelnie, hogy saját érdekét másokkal való békés, kölcsönös megegyezésben keresse. Nyese­getnie kell a nemzeti hiúság kinövéseit, mert ezek más nemzetek jel­lemének, nyelvének, kultúrájának lenézésével akarják a magunkét dicsőíteni. A nemzeti önérzetet nem a harci erényekre, de munkára kell alapítani; a nemzeti sajátosságokat nem szabad arra használni, hogy kínai fal gyanánt válasszanak el más nemzetektől. Az új iskola ne csak a hazának, de az egész emberiségnek is neveljen jó polgá­rokat. Ma mindenki köztársasági érzelmű, de mennyi nevelőmunkára van szükség, míg a köztársaság eszméje a maga tiszta valóságában, teljes jelentőségében belegyökeredzik a lelkekbe. A végtelen kiterjedésű emberi léleknek két ellentétes ösztönével kell itt megküzdeni. Egyik a féktelenség, a szabadsággal való visszaélés. Ha nehezen is, de meg kell értetni azokkal, akik a köztársaságban saját ösztöneik korlátlan felszabadulását látják, hogy az igazi emberi szabadság csak addig a pontig tart, ahol embertársunk szabadsága, joga kezdődik. A köztár­saság nem jelent felszabadulást a társadalom kötelékei alól, sőt még szorosabbra fűzi ezeket azzal, hogy a többé-kevésbé kiváltságolt osztályokat megszünteti. Csakhogy ezeket a kötelékeket örömmel visel­hetjük, éppen mert mind egyformán viseljük, mert a gyengébbet meg­védik az erősebb túlkapásaitól és végül — itt ismét természetes .­ ­"

Next