Kisdednevelés, 1931 (56. évfolyam, 1-12. szám)

1931-01-01 / 1. szám

, mintegy személytelenül lehet a tanítók felfogását megismerni. Ezen a közvetlen érdeken kívül egy másik, némiképen más ter­mészetű szükséglet is fokozza a szülők szemében a szülői érte­kezletek jelentőségét. Néhol nemcsak élénk óhajtássá, de egye­nesen sürgető követeléssé nőtt az a kívánság, hogy a szülők, általában a felnőttek az iskola életébe belepillanthassanak. Egyesekben egyszerű érdeklődés ez — saját emlékeik miatt — fejlődésük vegyes érzelmekkel tekintett színtere és mozgatója iránt, — sokszor pedig az a szándék, hogy az iskola munkáját ellenőrizhessék. Ezt a tanítók jól tudják, a legtöbb örül is neki, mert hiszen minél inkább bele tudnak nézni a szülők az iskola életébe, annál jobban felismerik az iskolai nevelés bonyolult nehézségeit, az egyes tanítók és az egész tanítóság fáradozásá­nak értékét és ha felismerik, bizonyára jobban meg is becsülik. Különféle módon kísérleteznek más országokban azzal, hogyan lehetne a szülőknek ezt a betekintést leginkább biztosítani, próbálnák ezt-azt nálunk is. Legáltalánosabb és még legköny­­nyebben valósítható módja ennek is az iskolában tartott szülői értekezletek. Ezek tehát — íme — kétoldalú szükségletből keletkeznek és így kettős feladatot szolgálnak: arra valók, hogy egyfelől az iskola, másfelől a család nevelő munkáját segítsék. S valóban mindkét oldalon jó segítség lehetnének, ha különösképen mind­két félen még ma is sokan nem idegenkednének tőlük, pedig érzik, hogy szükség van rá­juk. Ezt az idegenkedést meg kell szüntetni, hogy a szülői értekezletek széles körben tehessék azt a hasznot, melyet most fogyatékosan tesznek. Ezt az mozdítja elő, ha a tanítók is, szülők is úgy gondolkodnak a szülői érte­kezletekről, hogy a másik fél szükségleteit is iparkodnak meg­érteni,­­ tehát ha nem úgy ülnek össze mint ellenfelek, hanem azzal a gondolattal, hogy saját érdekükben tanulniuk kell a másiktól, mert egymásra utalt munkatársak, igyekezniük kell tehát beleképzelniük magukat a másik helyzetébe. Minthogy most ebben az irányban szeretnék szülőknek is, tanítóknak is segítségekre lenni, nem szabad elhallgatnom, hogy a manapság szülők között is, tanítók között is észlelhető ide­genkedés nem egészen alaptalan. Okot ad reá mindkét fél. A tanítók — a népiskolában is, de főként a középfokú iskolákban és többnyire a kisebb városokban — úgy látják, hogy a szülők nem törődnek eléggé az iskolával, nem is igen szeretnek el­menni az ilyen összejövetelekre, — ha elmennek, unottan hall­gatnak s ha szólnak, nem a dologról beszélnek, ezért a tanítók akárhányszor kedvetlenül rendezik a szülői értekezleteket, nem várnak tőlök semmi eredményt, nem is szívesen beszélnek a szülőkhöz, mert gyakran félreértés támad, még gyakrabban úgy vélik, hogy „falra hányt borsó“ az egész fáradozásuk. Ezt a vé­lekedést azonban sokszor visszafordítják a szülők: nem mindig azért idegenkednek a szülői értekezlettől, mert nem érdeklőd­nek, hanem mert nem egyszer azt gondolják, hogy hiába töl­

Next