Kisdednevelés, 1932 (57. évfolyam, 1-12. szám)

1932-01-01 / 1. szám

. A hívők ájtatos viselkedése, elmer­ülésük az imádságban, az a komolyság, amellyel a misét hallgatják, bűnbánatuk, ami a gyó­násban keres orvoslást s végül felemelkedésük az áldozáskor nem ugyanazok a jelenségek-e, mint amelyeket az ismerős gyer­meknevelési kérdésekkel kapcsolat­ban már láttunk? Az istentisz­telet va­­jon nem az egyház nevelő eszköze-e? És nem fakad-e az emberi lélek legmélyebb óhajából, amely Jézushoz fordul, mert ő vezet a lelki felszabaduláshoz, mert ő adja meg az igazi élet­hez szükséges keretet s szabadságot. A liturgiával nemcsak Istent tiszteljük, a liturgia nemcsak a legszebb, amit Istennek adha­tunk, de egyszersmind az egyház­ anyai gondoskodása az embe­riségről. A szertartást azért állapították meg olyan formában, amely a szegénynek, a­ tudatlannak, a rabszolgának éppen úgy lehetővé teszi, hogy felemelked­jék Istenhez, mint a gazdagoknak, hatalmasoknak, a bölcseknek és velük együtt a kis gyermekek­nek, hogy valóban megfeleljen a lelki élet törvényeinek és ter­mészetes megalkotottságának, az Istenhez emelkedés vágyának. A kis 5—10 éves gyermekek számára is hozzáférhetővé tenni a liturgiát, egy nekik való kis templomot nyitni, úgy mint ahogy szociális és szellemi életüknek is teremtettünk egy kis otthont, íme ez a probléma megoldása. Nem ez-e az idők követelése, sőt mi több, kötelességünk az egyházzal szemben, mióta X. Pius pápa egy 5 éves haldokló kis­leánynak valahol. Rómától messze, egy szegényházban meg­engedte az áldozást és nyila ennek a kis Jézust szomjúhozó lélek megnyilatkozásának, azóta minden kis gyermeknek. Ezóta bizal­munk a gyermeki hit nagyságában, nemcsak Krisztus megnyi­latkozása, de parancsa csalhatatlan helytartójának. Barcelóniai munkánk kiindulási pontja éppen e gyermek­szerető pápának a kicsinyek vallási nevelésére vonatkozó re­formja volt, amely elrendeli, hogy a népet tanítsák meg arra, hogy az istentiszteletben aktív részt vegyen. Ezért emeltünk a Gyermekek Háza mellé egy kis templomot is, amely mintegy a kiválasztottak bölcsője, valóságos otthona legyen a keresztény telkeknek. A bencésrendi priornak annyira tetszett ez a gondolat, hogy növendékeim legkitűnőbbjét, aki a barcelóniai minta­iskolámnak volt vezetője, meghívta a Liturgiai kongresszusra, amelyet a híres monserrati bazilikában hívtak össze, hogy megmagyarázza, hogyan lehet a gyermekeket a szertartásokban való részvételre megtanítani.­­ Előadását, melyet „Az egyházi szertartások és tanítások” címen a majdnem teljes számban egybegyűlt kata­lán papság előtt tartott, teljesen elfogadták, így lett történeti dokumentum tanításunkból. Kiválasztottak egy fiatal papot, Mussen Igni Anglést, hogy lelki pásztora legyen gyermekeink­nek, így született meg a mi kis templomunk. Egy szép kis templom, fehér és arany kárpittal bevonva. Az első, ami meg­lepd­t bennünket, az az a megfigyelés volt, hogy a Gyermekek

Next